Pedig csak ebben az esetben lenne némi létjogosultsága a cikk-cakkban verődés naiv elgondolásának. De a valódi számolás éppen azt mutatja, hogy ekkor c-vel halad át a csövön.
Valamelyik távközlési inasegyetemen bolondítják a diákokat ezzel a magyarázattal?
Egyébként közismert, hogy ha a hullámhossz összemérhető a cső keresztmetszetével (vagy a hullámtérben lévő bármi akadályok méreteivel), akkor egy efféle "geometriai optikai" közelítés teljesen rossz eredményre vezet.
Azért a kérdés ennél árnyaltabb. Optoelektronikai és száloptikai számításoknál valóban sok könyv szokott tartalmazni egy geometriai optikai leírást, azzal a kiegészítéssel, hogy az optikai utat a fázissal köti össze. A különböző geometriai optikai utakhoz fázist rendelve, és általában ezek interferenciáját megengedve aztán olyan jóslatokat lehet tenni az optikai módusokra vonatkozóan, ami egyszerű esetekben elég jó közelítéssel igaz. És persze könnyebben számolható mint a hullámegyenlet.
Egyébként közismert, hogy ha a hullámhossz összemérhető a cső keresztmetszetével (vagy a hullámtérben lévő bármi akadályok méreteivel), akkor egy efféle "geometriai optikai" közelítés teljesen rossz eredményre vezet.
Ha egy rés kisebb a hullámhossznál, akkor a hullám (elvileg) rugalmasan visszapattan róla.
A csőtápvonal numerikus szimulációja szerint viszont egy rövid csövön is átmegy a csillapodó hullám egy része. Márpedig a rés (vagy lyuk) felfogható nagyon rövid csőnek.
- * -
Valamelyik távközlési inasegyetemen bolondítják a diákokat ezzel a magyarázattal?
Engem egy kicsit zavar viszont a következő magyarázat:
Két pontból kiinduló hullámok szuperpozícióját síkhullámként számolja. (ZH-példa.) Pedig pontszerű forrásból nem indulhat síkhullám.
Egyetlen frekvenciáról beszélek egyelőre. Csak semmi csoportsebesség. Maradjunk a fázissebességnél.
És még valami eszembe jutott...
E2=m2c4+p2
Ha jól emlékszem, mintha Susskind azt mondta volna, hogy a végtelen hullámhossz megjelenése a diszperziós relációban a nyugalmi tömeggel rendelkező részecskékre jellemző. Ezek szerint tehát a határfrekvencián tömeges fotonok jelennének meg? Egyre érdekesebb...
A csőtápvonalban természetesen nem azért terjednek lassabban az EM hullámok, mert "cikk-cakkban verődnének" faltól falig.
Akár TE10, akár TM10 módusról van szó, a hullámegyenlet megoldásaiból kijön, hogy a csoportsebesség:
vcs=c.gyök(1- fkrit2/f2 )
Amiből látszik, hogy függ a jelcsomag f közepes frekvenciájától.
Ha az közelit a cső kritikus frekvenciájához (alsó határfrekvenciájához), akkor a csoportsebesség a nullához tart.
Ha pedig f a végtelenhez tart, akkor a csoportsebesség tart a c-hez.
Vagyis abban az esetben, amikor a hullámhossz annyira rövid a cső keresztmetszeti méreteihez képest, hogy abban már kvázi szabad hullámként terjed.
Pedig csak ebben az esetben lenne némi létjogosultsága a cikk-cakkban verődés naiv elgondolásának. De a valódi számolás éppen azt mutatja, hogy ekkor c-vel halad át a csövön.
Valamelyik távközlési inasegyetemen bolondítják a diákokat ezzel a magyarázattal?
Egyébként közismert, hogy ha a hullámhossz összemérhető a cső keresztmetszetével (vagy a hullámtérben lévő bármi akadályok méreteivel), akkor egy efféle "geometriai optikai" közelítés teljesen rossz eredményre vezet.
Ugye nem ebből a két-három szép ábrából akarod megérteni a teljes csőtápvonalelméletet. Cikk-cakkban terjed benne az elektromágneses hullám, verődik ide-oda a falak között. Nézz jobban utána! A hullámfrontok frdén állnak a keresztmetszeti síkhoz képest, ezért más a csőhullámhossz is. Rövidebb. A terjedés is lassabb a cső irányában, mint a fénysebesség. Nem az összképet kell nézni, hanem annak a fénysebességű tényleges EM hullámösszetevőit.
Hol van itt cikk-cakk terjedés? A módushoz tartozó erővonalkép adott sebességgel halad előre változatlan formában.
Bármilyen f(x,y,z) függvény az f(x,y,z-vt) leképezésen megy át. A határfrekvencián a terjedési tényező komplex 0. A hullámhossz is végtelen és a terjedési sebesség is.
Kimásoltam a 300 Mbyte-os, 628 oldalas fájlból azt az egy 18 oldalas, 700 kbyte-os cikket, amiben a kb. 4 oldal terjedelmű "6. §. Példa a „fénysebesség túllépését“ matató mozgásformára" fejezet az, amiről beszélünk.
Én egészen más dolgokat láttam itt, de most alaposabban megnéztem, és már látom, hogy a 440. számot viselő 460. oldallal kezdődően tényleg erről van szó. Kőszi!
Nekem meg van, pár éve sikerült kivadásznom a netről, és letöltöttem. De figyelmeztetlek, hogy nagy marhaság az egész. Sajnos DGy valamelyik előadásában dicsőítően hivatkozik rá, amivel saját magát diszkvalifikálja az értelmes fizikusi szintről.
Félreértettem a kérdésed. Nem az átkoordinátázás miatt cserélődik fel a dimenzió, hanem attól függetlenül az Sch metrikában. Az átkoordinátázással ezt el lehet kerülni. A beleeső objektumokhoz rögzített koordinátázásban nincs szingularitás.
A metrikának az eseményhorizonton is szingularitása van, még ha megszüntethető is a szingularitás egy dinamikus átkoordinátázással. Emiatt a horizonton belül felcserélődik az idő, és a távolság dimenziója a külső metrikához képest, ami nyilvánvalóan értelmetlenné teszi ezen mennyiségekkel való számolást.
Alapvetően a szingularitás egy olyan tartományt jelez a modellben, amely nem kezelhető. Ilyen érteleben nincs jelentősége, mit mondunk róla. A Sch metrika csak az eseményhorizonton kívül használható. A paramétertér viszont egyfajta hozzárendelése az euklideszi newtoni tèrnek, és időnek. Itt persze értelmezhető a középpont.
Az eseményhorizonton belüli lehetőségekről sok elmèlet született, ebbe nem szeretnék belemenni, bár nekem is megvan a magam, hozzávetőleges műkedvelő elmélete, amiről már korábban is ejtettem szót valamikor.
Itt látható, hogy egy normál csillag belsejében a gr.potenciál körívszerű. Ez valójaban egy nagy sűrűségű univerzummodell is egyben. Ha nő a csillag es vele a tömege, a körív közelít a félkörhöz. Amikor eleri a félkört, akkor alakul ki a fekete lyuk. De ez a váltotás csupán a külvilagot érinti, a csillag belseje számára nincs változás. Én így gondolom.
