És ha már itt kotorászok, forogjon egy másik Hacsaturján, aki még annyira sem populáris, mint a kardtáncos, viszont nem könnyű játszani. Annyira nem, hogy a YT-on alig találtam hallgatható előadást a Csellószonátájából.
Ez a Melodija lemez viszont döbbenetesen jól szól, bármilyen logót ráragaszthatnának a borítóra, elhinném;) Hogy az előadás zeneileg autentikus, arra a szerző, Karen Hacsaturján a garancia, hiszen ő ül a zongoránál, a csellónál David Geringas. Parádésan jó zene és előadás!
YT prezentációk közül talán csak ezzel vethető össze, ahol szintén a szerző zongorázik:
"...az sem mindegy, hogy milyen hangosan tolják a dobot vagy cintányért. De szerintem ez ízlés kérdése"
Igen, de ez konzervzenénél elsősorban a rögzítési technológia, és mindenekelőtt a hangmérnök ízlésének a kérdése.
De hallgassunk valami autentikus zenét is, most véletlenül belenyúltam Hacsaturjánba, ráadásul ő is vezényli... Kétségtelenül zene a legjavából - egyes tételeknél azt képzelem, hogy Bartók írta... ;Đ
A felvétel nem highend (szerencsére;) korrekt Melodia, bár a lemezemről határozottan finomabban, lágyabban, légiesebben (triódásabban;)) szárnyal Ojsztrah, mint a YT-ról.
"Baromi jó füled van, mert se a zenekar, se a karmester nem szupersztár, mégis ott vannak ezzel az előadással a felső polcon"
Szerintem ez nem baromi jó fül kérdése, nem gondolnám, hogy nekem az van. Szimplán pl nekem amikor pl a tetőpont van (amikor bejön az Onedin hajója a képbe... :-) ), akkor nekem nem annyira tetszik, ha élesen ott van a trombita (vagy micsoda...). Vagy az sem mindegy, hogy milyen hangosan tolják a dobot vagy cintányért. De szerintem ez ízlés kérdése, kinek mi tetszik. Lehet, hogy egyszerűen csak jobban szeretem a vonósok hangját ha valahogy elfedi az egészet.
Az Ektoras Tartanisnél kifejezetten unszimpatikus, hogy összevissza kalimpál. Ha megnézek egy zenekart, akkor nagyon ritkán néz a karmesterre, mert a kottát nézik. Fölösleges performance-nak érzem, ráadásul van olyan zenekar, ami kalimpáló karmester nélkül adja elő a darabot. Ezzel nem vitatom a karmester szükséges szerepét, mert az óriási a zenekar betanításában, összetartásában és az egységes stílus kialakításában.
De pl Tonu Kalamos verzióhoz képest a Ektoras Tartanis-ben tetszik, hogy az Onedin hajó behajózása előtt gyorsabban tolják le azt a részt. És itt jön be, hogy itt már ismerni kellene a balettet, a történetét is, mert végül is a zene azzal együtt él és egész másra van szükség egy Onedin hajó behajózásához, mint amikor a balett történetét meséli el a zene.
"Szerintem becsapod magad a videózenékkel,"
Teljesen megértem az érvedet, de az élvezetért hallgatunk zenét, nekem ebben a kép is benne van, mondom amatőr vagyok :-)
"amúgy a YT teli van jobbnál-Hacsaturján jobb felvételekkel"
A fiam és a lányom is zongorázik, a fiamnak ez az egyik darabja, én is "megtanultam" az első részét és jó párszor kértem meg rá, hogy eljátssza nekem. Szerintem ez gyöngyszem: https://www.youtube.com/watch?v=1WnnCVh2_9o
Látom, nem bírsz nyugodni! ;)) Hacsaturján nincs bepolcozva még, pedig a Spartacus sztem több verzióban is megvan lemezen. Klasszikus darab, nem is értem, hogyan gondolták a komcsi elftársak, hogy formalistának bélyegezték, mégha rövid ideig is. (A vele együtt megbélyegzett orosz "formalista" zeneszerzőket egyébként jobban bírom;))
Baromi jó füled van, mert se a zenekar, se a karmester nem szupersztár, mégis ott vannak ezzel az előadással a felső polcon. Szerintem becsapod magad a videózenékkel, mert ha a zenészeket mutatja a kamera, a hallást is befolyásolod (ökölszabály, amit minden profi zenész ismer: "élő előadáson a néző a szemével hall!") Azt a szólistát, vagy háttérzenészt pedig, akit videón premier plánban mutatnak hangosabbnak hallod, nem igazán lehet így az összhangzatra figyelni.
Ami az "unalmas" Tonu Kalam nevű karmestert illeti irtózatosan becsapós, mert jelen esetben az előadásig jutó próbákon volt hatalmas munka a fiatal zenészekkel megértetni a mű üzenetét, és ezt tökéletesre fejlesztették, a koncerten már nem kellett bohóckodnia. Vele ellentétben itt van egy másik karmester, aki sokkal fiatalabb, tsinosabb, agilisebb, összehasonlíthatatlanul nagyobb mozgáskultúrával és eszközrendszerrel, mégsem rúg labdába Tonu Kalam mellett.
Ektoras Tartanis karmesterversenyen felvett nyertes(?) roppant dinamikusnak szánt produkciója szinte szétesik: felviszi a repcsit a sztratoszférába, de sajnos ott mindenki szólistának képzeli magát, az egész előadás kicsit szétcsúszik, és éppenhogy csak földre tudja tenni a "gépet" ennyi pilótával ;Đ Persze kicsit igazságtalan vagyok, egy karmesterversenyen nyilván ezer más szempont is van, és idő sincs tökörészni egy esetleg közömbös vagy passzív zenekarral.
Visszatérve az általad linkelt Tonu Kalamhoz, érdemes belehallgatni, milyen parádésan adnak elő egy keringőt. Nagyon ütősen egyben van az egész, gyanítom, hogy a külön kiemelt "művészeti díjas" Kevin Bourassa hangmérnök a ludas ennek a csapatnak a nagyon jól reprodukált megszólalásaiban:
Nekem hangzásban a másik sajnos jobban tetszik de ebben sokkal, sokkal jobb, hogy mutatják a zenészeket, nem csak a kalimpáló karmestert. Egyébként volt egy Hacsaturján competition, fent van a youtube-on, ott elég sok változat van.
Uhhh, korán reggel ilyen extra kívánság? Kicsit féltem, hogy órákig kell keresnem, mert Beethoven nem annyira a szívem csücske, és nem tartok sok felvételét itthon, de a második lemez, amit kihúztam egy kivételesen jó felvétel, és a vágás is holland:
Viszont a metal masterelés technikailag az egyik legnehezebb műfaj, a jó stúdiófüles pedig abszolút stílus semleges - éppen ezért lehet vakon bízni benne... De ez már egy másik történet;)
Belehallgattam a linkelt zenébe, bár értem én, hogy itt most ez a fejhallgatókról szól de elég kevés stílus van, amiből nincs a kedvenc listámon egy dal sem, de a metal az ilyen :-)
Kicsit felizgattál ezzel a füles témával, pedig egyszer már alámerültem ugyanígy, mint te, csak akkor masterelésre kerestem olyan fülest, ami a 200 km-re lévő stúdióval közös pont lehet. Az egyik ilyen fix pont a Beyer dt880 pro füles volt, a másik véglet az a grado-hangzás, ami pont az extrémaudiónál vágott mellbe (vagyis fültövön;Đ), és küldött padlóra kegyetlenül néhány népszerű, mézes-mázos hififülest.
Mostanában ritkábban hallgatok fülest, de ez a két cucc még mindig megvan, amire most ismét ráhallgattam:
Az egyik a 85 ezres Beyer dt880 pro, a másik a gradósok körében is nagy respectnek örvendő, kb. 200 ezres RS2e jelű füles + extranagy párnával.
És elindítottam a fülesgyilkos állandó tesztzenémet, ami nem csak a hangzásával, de a hihetetlen precíz és profi mix+master munkával etalon nálam (gondolom, másoknál más miatt is, mert több mint 50 millió letöltésnél jár;)
Számomra a különbség most a két füles között ordítóbb mint valaha.
A Gradót a nagy párnával hallgattam először, de már két perc után visszaraktam az eredetit. Bár nagyon tetszetőssé és testessé teszi a zenét, a lábdob jóval mélyebbre megy, mint az eredeti párnával, de sajnos kicsit régimódi rockot csinált a modern, nagyon gyors és fókuszált dobhangzásból.
A Grado a gyári párnájával elementárisan, de kicsit tolakodóan szól a banda a nagyon tiszta vokál sound mögött (a screamelés is nagyon profi és tiszta!) egészen 2:40-ig, ahol beúszik és szétterül egy szóló zongorahang, majd ráúszik 3:05-nél a vonóskar is a vokálra... Ez nem kicsit kijózanító a zene ívét és üzenetét tekintve, de a nagy változás akkor kezdődik, amikor újra megszólal a metál banda és 3:24-nél visszaúszik a zongora+ vonós soundra... Na ebben a pillanatban ver rá a Beyer két kört a Gradóra!
A Beyer ugyanis megtartotta a zongora+vonós+vokál sound érzelmi üzenetét, és 3:24-től - a metál banda belépésével - szintet tudott lépni a zene ívével is, elementáris hatást kiváltva úgy hangzásban, mint emocionálisan: végig szól és egymással is kommunikál az összes hangszer a lábgéptől a zongorán át a vonósokig, illetve a vokálig... Ez 4:04-nél lesz a napnál is világosabb, mikor elhallgat a banda és még mindig szól a zongora...
Az a zongora, amit a Gradó a felharmonikusok túlzott feldúsításával szinte teljesen eltűntett 3:24-től 4:04-ig a metálsound mögül, pedig a zongora által megjelenített zenei narratíva nagyon fontos az egész zenei üzenet szempontjából. Ezt a Beyer tudja és a maga módján közvetíti is! A Grado csak az extrém hangzásokra és a tetszetős hatáselemekre figyel, a szeriőzebb üzenet kevésbé érdekli...
A másik még "ordítóbb" különbség, hogy a Gradó zenéje bizonyos tartományok forszírozása kapcsán egy bizonyos hangerő fölött szétcsúszik, már-már elviselhetetlenné válik - bár amíg ide eljutunk, már többször összeszartuk magunkat, annyira a zene hatása alá vonja a hallgatót.
A Beyer szerényebb, nem a hang szépségére utazik, hanem megkeresi azt az üzenetet, hogy miafrancért is kell meghallgatni az arra érdemes zeneműveket. Nem vág semmit a képünkbe, de finoman figyelmeztet rá minden tekintetben, hogy mi az, ami nem szolgálja ezt az üzenetet. Ha ezzel a fülessel beállítunk egy hangzást vagy egy mastert, azt isznyatos hangerővel is hűen közvetíti, nem válik tolakodóvá, de nem is hallgat el semmit.
Kiváló munkaeszköz a 880pro az áráért - még ha nem is ezen hallgat az ember zenét. Talán csak egy fülesre cserélném el azonnal ebben az árkategóriában... ;)
Gondolhatod, engem még jobban még úgy is, hogy nem hiszem, hogy túl advanced hallásom lenne. Nem vagyok egy nagy audiofil vagy micsoda. De amikor az Audio-technica ATH-m50xbt2 -t bedugtuk az elektromos zongorába, leesett az állam, komolyan ég és föld...
Sokszor hallgatok zenét, nagyon sokfélét, ahogy írtam lejjebb, de annyira nem érdekelt ez a minőség dolog eddig. Kicsit gondoltam is arra, kicsit megijedtem, hogy a francba, most hogy megcsapott a minőség szélének az alsó szele (mert azért a 20-80 ezres fejhallgató még bőven nem a csúcs), akkor ugye nem fogok erre ráállni és milliókat költeni egy hangfalra meg ilyesmire :-)
Most meg a boltban azon is meglepődtem, hogy teljesen más hangzása volt a fejhallgatóknak. Sőt, nem is értettem, hogy lehet és miért. Az én kis naiv agyammal azt gondoltam, hogy egyféle hangzás kell, hogy legyen, ami a valóság, aztán, ha kell módosítás, akkor feljebb húzza valaki az equalizert... De persze (most már?) tudom, hogy más más zenéhez más passzol, nincs ezzel semmi baj. Mondom, én voltam naiv, nem foglalkoztam ezzel eddig. De teljesen egyértelműen zavaró volt az, amikor plusz giccses színezést hallottam, éreztem és mondom, főleg akkor volt zavaró, amikor szép tiszta, gyönyörű énekhangot hallottam a másik fejhallgatónál.
Őszintén szólva, kicsit meglepett, hogy ennyire tisztán látod (hallod;) a dolgokat - bár a drágább árkategóriában azért vannak meglepik a 100 ezer alatti felhozatalhoz képest is...
Nagyon igaz, hogy a középtartomány (még pontosabban az 500 - 3000 Hz közötti tartomány) tisztasága szinte minden zenei műfajra jótékony hatással van. (Rock és hasonló könnyűzenei műfajoknál plusz még perdöntő a végső hangzás és dinamika szempontjából a 300 Hz körüli ún. "ládahang" szerepe is). A zenekari, illetve hangszererősítők közül is azok a legkiválóbbak, amik a középsávban nem torzítanak, nem terheltek az alacsonyabb frekik felharmonikusaitól sem. Ha viszont felvételre, illetve keverésre is használni szeretnéd a fülest, ott az arányok kiemelt jelentősége miatt kicsit nehezebb dolgod lesz megtalálni a tutit. Mert nem biztos, hogy a legtetszetősebb hangú füles lesz a legjobb munkaeszköz - és fordítva is igaz.
Végighallgattam párat, ez mindenképpen jó abban a boltban. Azt vettem észre, hogy az Audio-technica-hoz képest pl egy Sennheiser de mások is színesebben szólnak, amit én hamisnak éreztem (kb 90 ezer forintig nézegettem őket). Olyan volt, mintha ki lenne emelve a mély és a magas, de egy sima énekhang sem volt olyan tiszta, mint az Audio-technica-nál, hanem volt benne szín.
Végül egy alap ATH-M20X-t vettem, bár az árlimitem jóval feljebb volt de gondoltam, kipróbálom, illetve az elektromos zongorához akkor valószínűleg ez lesz használva.
Amit még itthon észrevettem és szempont lehet majd, mert tervezek még egyet venni, csak az lehet, hogy egy drágább lesz: A füles rész elforgathatósága. Ennek a 20-asnak nem lehet elforgatni, de mondjuk a fiam 50-esét el lehet.