Valamennyi vallás bizonytalan eszme és ritus ugyhogy semmi okuk egyedül üdvözitőként tekinteni hitükre.Mindegyik szimpatikus próbálkozás mint amikor az ovodások nagyobbal próbálkoznak mint amire képesek moddjuk három méter magasra felugrani .Mindegyik csetlik botlik.Aranyosak.
Csak a szerénységhez van elegendő képesség.
Az én hitem /hiszékenységem !/ éppen olyan lényegü mint a tiéd.
Jogos. De nem is arról lenne itt szó, hogy pl. én tudom a frankót.
De számomra nagyságrendekkel értelmesebb a reinkarnációban hinni, mint abban, hogy egyetlen életben kell maximumot hozni, különben megyünk a levesbe.
Jelzem számomra a mennyországban való örökös hallelújázás és éneklés sem igazán vonzó lehetőség. Isten nem azért teremtett, hogy a dicshimnuszát zengjük a végtelenségig. Tisztában van Ő a képességeivel.
Valami értelmesnek lennie a földi halálok után is.
Megértem. Én is jártam már így itt ilyen "szakértőkkel" nem egyszer, nem egy témában. De az e-mail címem elérhető az adatlapomon, ha esetleg privátban megosztanád, ott elérhető vagyok.
Én tudom, hogy Isten nem titkolózik, de abban is biztos vagyok, hogy kinek-kinek a megfelelő időben teszi világossá az információt. Amikor éppen már arra van szüksége az embernek a továbblépéshez. Én figyelek, de a korlátaimra is, és nem sietek sose azzal, hogy heuréka! én megtaláltam!
Ne haragudj, de itt ezt nem. Azt, hogy ezek nyomán én mit látok a túlvilág kérdésében, azt vagy ebben, vagy a Vallásmentes filozófia topikban leírtam. De magát az átélt élményt itt nem részletezném. Túl sok az indexen a hiperművelt pszichológus, akik rögtön meg akarnák magyarázni a fiziológiai folyamatot, ami bennem lezajlott, és erre nem szeretnék nekik alkalmat adni.
"...Isten egyelőre nem akar felfedni az ember előtt..."
Hmm, nekem ez egy kicsit kezd hasonlítani az "isten útjai kifürkészhetetlenek" c. toposzhoz, amitől égnek áll a hajam - hogy stílszerű legyek... Isten nem titkolódzik, csak oda kell rá figyelni.
Bocsánat. Elmondanád mit kaptál és hogyan spirituális közlés alapján? Komolyan érdekel. (Ha esetleg már elhangzott, akkor elég ha csak a hozzászólás számát megkapom, nem kell feltétlenül újra leírni.) Előre is köszi!
Éppen mert ennyire eltérően tanítanak, ez jelzi nekem, hogy ez olyan terület, amit Isten egyelőre nem akar felfedni az ember előtt. És én meg is elégszem azzal, amit ebből spirituális közlés útján kaptam.
Lehet, hogy a másik topicba kellett volna betennem?
"elég kevéssé foglalkoztat a halál mibenléte."
Annyiban való ide, hogy az egyes felekezetek , vallások, teljes eltérően tanítanak erről - is. Pedig a "honnan jöttem, hová megyek?" kérdés nem lehet közömbös egy érdeklődő embernek, nem?
Legyen ez az ő gondjuk! De ettől még a szellemi lények folyamatos újratestesülése, számomra tény. Az indokaimat már sokszor leírtam, nem akarom ismételgetni. Nekem csak így értelmezhető az Univerzum logikája, Jézus tanításai, a jelenkori új ismeretek.
A Bibliáról pedig csak személyesen vagyok hajlandó elmondani a véleményemet...
Nyilván azért, mert te is azt gondolod, hogy ugyanabban a személyben inkarnálódunk,
Nem, tivadar, én éppen hogy nem ezt gondolom! De az a tapasztalatom, hogy sokan, akik a reinkarnáció felé fordultak, bizonyos értelemben mégis hisznek ebben. Jó, jó - mondják - más alakban, de azért az én leszek!
És ebben lelnek megnyugvást, ezzel vélnek megszabadulni a halál rémétől.
Ahogyan mások a Jelenések mennyország-képével, a túlvilági viszontlátással, újratalálkozással.
A feltámadás közkeletű elképzelései is hasonlóképpen működnek ezeknek az embereknek a tudatában. És nem gondolják végig egyiket sem. Ezekben a képzetekben keveredik a materiális és szellemi, méghozzá a képzeletére hagyatkozó ember saját vágyai szerint.
"Nem erőltette ezt ránk senki, ez a félelem a saját gyártmányunk."
Lehet, de azért az "illetékesek" (egyházak, tudósok, politikusok) az elmúlt néhány évezredben nem azon munkálkodtak, hogy "Ne féljetek!" (by Jézus), hanem éppen ellenkezőleg, hogy ez az érzés bennünk megmaradjon - lsd: pokol, élethosszabbítás mindenáron, halálbüntetés. - ők ebből remekül profitálnak ma is.
"Én a reinkarnációs hitet is ezek közé sorolom."
Nyilván azért, mert te is azt gondolod, hogy ugyanabban a személyben inkarnálódunk, de erről szó sincs!!! Épp a feltámadás hirdetői terjesztik ezt a butaságot - bár én megértem, hogy a fejletlenebb lelkeknek sokkal nehezebb lenne azt "eladni", hogy majd leszületsz dél-amerikában Jose Santos-ként - de egészen biztos, hogy ugyanaz a személy nem leszünk soha még egyszer, bárhogy szeretné valaki.
Jézus beszélt az örök életről - higgyük el neki! A szellemlény, aki vagyunk, örök életű - bárki állít mást.
sikerült ránk, emberekre erőltetni a haláltól való rettegést,
Szerintem ez annak a következménye, hogy tudatában vagyunk az életünk időbeli korlátozottságának. Annak, hogy vége lesz. Nem erőltette ezt ránk senki, ez a félelem a saját gyártmányunk.
Sokan ettől a félelemtől vezérelve fordulnak a különböző vallások felé, amelyek valami módon továbbéléssel kecsegtetik. Én a reinkarnációs hitet is ezek közé sorolom. Meg a Jelenésekre alapozott vulgárkeresztény túlvilág-elképzelést is.
Én tudomásul vettem, hogy nekem, mostani önmagamnak, így, ahogyan vagyok, ez az egy életem van, és ennek egyszer elérkezik a vége. Hogy utána mi lesz, az majd akkor derül ki, ha már ott tartok. (Ugyebár, a hídon akkor kell átmenni, amikor odaértem.)
Az istenfélelem szót én sem szeretem, nem is használom soha. Akitől félnem kell, azt nem tudom szeretni, mert a félelemből születő szeretet nem szeretet, hanem Stockholm-szindróma. A paranoiás zsarnokok akarják egyszerre mindkettőt: féljenek is tőlük, meg szeressék is őket. Nem tartom Istent, Jézust paranoiás zsarnoknak. :)
Még egy kis adalék az "azt csinál amit akar..." témához.
Azt hiszem azért merülhet fel egy ilyen aspektus, mert egyrészt, sikerült ránk, emberekre erőltetni a haláltól való rettegést, ami nem azonos az egészséges életösztönnel. És amikor bekövetkezik, nagyon sokszor váratlanul, rögtön rávágjuk: ez Isten büntetése (ugyanez betegségeknél) - pedig ez ostobaság.
A születés és halál időpontja, már a tervezés során rögzített, az őrangyal feladata, hogy ez ne tudjon változni. Isten NEM BÜNTET, mert saját részeit büntetné! A bűn, emberi kitaláció, az egymás feletti uralom egyik eszköze. (nem a BTK-ról beszélek!)
Az egyik kifejezés, amit legjobban utálok, az az Istenfélelem...
Na, látod, ezért nem igazán díjazom én a kálvinizmust. Túl van bonyolítva, és mire a hívek leegyszerűsítik, addigra tisztára katyvasz. :))) Amúgy elvileg protestáns vagyok én, csak nem kálvinista. Különben se nagyon izgatnak ezek az -izmusok...
Krisztus a kereszten meghalt értünk, így nekünk már semmi teendőnk nincsen, meg vagyunk váltva, megyünk a mennybe egyenesen... Kényelmes felfogás, csak éppen nem igaz. szvsz...
Hát, persze, hogy nem igaz. Ezt nem is hiszi senki szerintem, csak épp hirdetik. A gyakorlat az, hogy ezt a "semmi dolgunk" izét hirdetik, és közben mindenki brusztol és macerálja a többieket, hogy mindenféle előírásoknak meg szabályoknak megfeleljenek.
A lelkész elkezdi az igehirdetést ott, hogy ingyen, kegyelemből van a mi megváltásunk, és aztán egyik szabályt a másik után sorolja, hogy mi mindent vár el tőlünk Isten. Isten eleve elhatározta, hogy Gipsz Jakab akármit csinál, a végén megy a levesbe, de ezért Gipsz Jakab a felelős. Nem vicces? :) Én már több lelkésszel magyaráztattam magamnak a predestinációt, de egyiknek sem sikerült értelmes választ kinyögni.
Ha már benne vagyok itt az eretnekségem feltárásában: a megváltást én magam sem gondolom engesztelésnek, sokkal inkább helytállásnak, bizonyításnak, győzelemnek. Helytállt a hitben, az Isten iránti bizalomban, sosem használta isteni erejét, tudását a saját hatalma érdekében, bizonyította, hogy az ember tényleg jó konstrukció, mert képes erre, és ezzel legyőzte a vádaskodót Isten előtt.
Isten megszabta a kereteket, az alapelveket, s mindenkinek adott elegendő talentumot a feladathoz. Tehát amikor lejövünk a "kalandra", onnan már nem szól bele. Tehát jogod van el... rontani is! El is szoktuk...
Ezzel 100%-ban egyetértek. Nincs mit hozzátennem.
Krisztust szerethetjük, támaszkodhatunk a tanításaira, de helyettünk SEMMIT nem csinál meg!
Ezt meg úgy szoktam mondani: Krisztus nem fog helyettünk elmosogatni.
De ha hibázunk, figyelmeztet, ha elcsüggedünk, megszorítja a vállunkat: itt vagyok, fel a fejjel! Ha padlóra kerülünk, felemel, megnyugtat: mindenre van bocsánat, ne félj, mert amíg tudod, hogy vétettél, addig nincs nagy baj. Nagy baj akkor van, ha ki akarod magyarázni, mentségeket, kibúvókat keresel.
Valahol a protestáns predesztinációtól való, nem protestáns idegenkedés lappang itt! Nem?
Másrészt meg úgy tűnik neked nincs olyan képed, hogy Isten és ember között egy hatalmas hierarchia tevékenykedik, mert erről a Biblia mélyen hallgat. Nincs arról szó, hogy Isten egymaga megtervezi ez egyes életutakat, majd aztán beindítja, s az ember tehetetlenül végig gurul a futószalagon!
Minden szellem a tökéletesedés felé halad, s ez csak inkarnációk sorozatán teljesíthető. Isten megszabta a kereteket, az alapelveket, s mindenkinek adott elegendő talentumot a feladathoz. Tehát amikor lejövünk a "kalandra", onnan már nem szól bele. Tehát jogod van el... rontani is! El is szoktuk...
"Ha az életút nem kaland, hanem terv, akkor azt csak végre kellene hajtani, vagy végrehajtatni",
Azt nem mondtam, hogy van egy "kis problem"???; Az odaát megbeszéltekre, idelenn sajnos már nincs emlékezetünk! Mindössze az érzéseinkre, a hajlamainkra támaszkodhatunk, meg az imára, meditációra. Ettől válik a terv kalanddá! Krisztust szerethetjük, támaszkodhatunk a tanításaira, de helyettünk SEMMIT nem csinál meg!
Nagyon távol áll tőlem az a felfogás, hogy Krisztus a kereszten meghalt értünk, így nekünk már semmi teendőnk nincsen, meg vagyunk váltva, megyünk a mennybe egyenesen... Kényelmes felfogás, csak éppen nem igaz. szvsz...
Őszintén szólva az én bibliai teremtés-látásom elég eretnek, de élmény, azaz Istentől kapott infó van mögötte, abból indultam el a keresgéléssel.
Ez a látás nem zárja ki a reinkarnációt önmagában, de nem is feltételezi, sőt, nem is igényli.
A tervezéssel, tervszerűséggel azonban bajom van ebben is, a keresztény üdvterv-koncepcióban is. Ezt a tervközpontúságot sem az élményem, sem Jézus földi története nem igazolja, sőt, kőkeményen ellentmond neki.
A szabadnak teremtett ember döntéseinek esetlegessége bele van kalkulálva a teremtésbe. Másképp nem látom értelmét az Isten-ember kapcsolatnak. A végtelenített tökéletesedés sem érthető, ha ki-ki maga tervezi az újabb életét, mindenféle szellemi segítséggel akár.
Ha az életút nem kaland, hanem terv, akkor azt csak végre kellene hajtani, vagy végrehajtatni, és kész, függöny, vége a bábszínháznak. Nem tudom elképzelni Istenről, hogy ennyire nem bízott meg a teremtményeiben.
De mondom: nem zárom ki, hogy Isten némelyeket visszaküld más alakban az ajtóból: Ez még kevés, eredj, próbáld újra. Érzésem szerint azonban erre is elég sok vallási sallang rakódott már rá...
"Nem tudom komolyan venni, hogy Isten a legapróbb részletekig megtervezi a teremtést és minden eseményt, történést, milliméterre kiszámítva elindítja az üdvtervet, amelyben minden egyes szereplőnek az egész életét pontosan beprogramozza"
Én se! Itt valahol a "hajós" analógiával vázoltam, hogy szó sincsen miliméterezésről. És azt is, hogy nem Isten személyesen, hanem mi magunk, a segítő szellemcsaláddal állítjuk össze a következő lét-tervet.
Szögezzük le először is: mi sem idegenebb tőlem, mint a kerubos-szeráfos-trombitás antropomorf istenkép. Elég sok vitám volt már ezen, hogy a legtöbben Istent nem egy más entitásnak, hanem egy sokmilliószoros nagyításban létező embernek érzékelik.
Minden hasonlat sántít, a lényege a nemértés oka, az információhiányos megítélés lett volna.
Azt is elmondtam már, hogy a halál oka és ideje nem kizárólag Isten döntése, Ő engedi működni a teremtését a maga módján, és akkor avatkozik be, amikor Ő maga valamiért szükségesnek látja.
Létezik a kereszténységben az üdvterv fogalma is, nagyon hasonlít arra, amit te felvázoltál.
Én ebben az istenképben sem hiszek. Nem tudom komolyan venni, hogy Isten a legapróbb részletekig megtervezi a teremtést és minden eseményt, történést, milliméterre kiszámítva elindítja az üdvtervet, amelyben minden egyes szereplőnek az egész életét pontosan beprogramozza. Ez is túl antropomorf elképzelés nekem Istenről.
Számomra Isten lényegét három szó, a létige három alakja közvetíti leginkább:
Lehet - Vagyok - Legyen!
Benne a Minden, a Létezés teljes lehetősége - ez a Lehet.
Ő ennek tudatában van, érez, gondol, akar - ez a Vagyok.
A Vagyok pedig létrehívja (ha úgy tetszik: materializálja) a Benne meglévő lehetőséget: ez a Legyen!
(Remélem, nem buktat le senki a gyülekezetnél, mert akkor állhatok megint a pellengérre. :DDD)
Ha ezt az Istent bárki ábrázolni akarná, mindenképpen valami primitív torzkép születne belőle. De Isten ismeri a teremtménye korlátait, tudja, hogy csak a konkréttól tudunk kiindulni a megértésben, ezért küldte Jézust, az Emberfiát: tessék, itt van, Őbenne megismerhettek, szerethettek engem, és Őáltala eljuthattok hozzám.
"Az én hitem szerint Isten bármit akkor csinál, amikor kedve tartja."
Hát ez a mondat nyelvtanilag még csak megáll, de az értelmezéssel én nagyon vigyáznék. Tudod én nagyon menekülök attól a korábbi (egyház által sugallt) Isten-képtől, hogy Isten az egy afféle szuper ember, aki lebeg valahol a felhők között egyedül, és azt csinál amit csak akar, élet-halál ura, és senki nem szólhat bele a tetteibe. S a szeráfok trombitálnak, a kerubok meg dicsőítenek...
Az én Isten-képem egészen más, röviden, Ő a Szellemi Hierarchia Csúcsa, egy végtelenül logikusan felépített szellemvilág Vezetője, aki a folyamatosan változó, de mégis racionális törvények alapján uralja a teremtést és a létezést. Mi emberek a gyermekei vagyunk, az Ő részei, mert felosztotta magát bennünk, és leküldött ide minket tapasztalatszerzés céljából. Szeret mindannyiunkat (a gyilkosokat is), és azt kívánja mi is szeressük egymást, mert mind az Ő részei vagyunk.
Ebből következőleg, az Ő "tettei" nem hasonlítanak az emberi szeszélyekhez, s bár megtehet bármit, sztem nem tesz meg bármit - amint egy emberi zsarnok esetleg tenné.
A te analógiád is ezért sántit szerintem, mert ott mindkét fél ember, mégha az egyik sokkal magasabban képzett is. Ugyanakkor a földi ember, és Isten között alapvető szellemi nagyságrendi és spirituális fokozati különbség van. Már a az anyagi és félanyagi világban is számos fokozat van, akkor a többi szellemi szintről (éteri, mentális, angyali stb.) már ne is beszéltünk - s ezek legcsúcsa Isten.
Mi emberek nem vagyunk képesek Istent kizárni az életünkből - aki ilyennek látszik, annak is csak a szája jár - olyan lenne ez, mintha a börtönlakó le akarná mondatni a belügyminisztert... Nincs rá módja, Isten csak mosolyog a próbálkozásokon!
Az én hitem szerint Isten bármit akkor csinál, amikor kedve tartja.
Neki élete van önmagában, mindentől függetlenül, ezért tud életet adni. Az ember nem tud ebben az értelemben életet adni, eleveníteni (csak szaporodás útján továbbadni, mint minden élőlény). Az életet mi csak elvenni tudjuk, adni, visszaadni nem. Ezért a mi életünk minden tekintetben függ a körülményeinktől, más emberektől és persze, Istentől is.
Az ember az egyetlen teremtmény, amely egyértelműen tudatában van annak, hogy a saját élete véges. Ezért siet mindennel, felpörgött a sebessége a változásoknak (amelyeket fejlődésnek, haladásnak nevez), és ezzel megbomlott a harmónia a világban. Ennek pedig következményei vannak, amelyek kihatnak az ember életének minőségére és hosszára is.
Hogy Isten mikor nyúl ebbe bele és mikor nem, az - mivel Ő abszolút szuverén entitás - nem kiszámítható, és főleg nem számonkérhető holmi szabályok alapján.
Ha nagyon egyszerű példával akarnám szemléletesen magyarázni a szitut: tegyük föl, hogy te cselekvésre és gondolkodásra képes emberré nevelsz valakit, majd veszel neki egy kis szigetet, és rábízod, hogy éljen rajta, népesítse be, működtesse, és ehhez adsz némi útmutatást is. Nem hagyod 100%-ig magára, de nem is avatkozol be lépten-nyomon közvetlenül a dolgaiba. Egy barátod, vagy a feleséged, szóval egy másik ember nem érti, hogy itt miért avatkoztál be, ott meg miért nem, ő ugyebár másképp tartaná jónak, másképp csinálná, ámde: te tudod, hogy ez az illető nem ismeri az összes körülményt, peremfeltételt, a hatásmechanizmust, amit te ismersz. Ezért tart ő téged kiszámíthatatlannak, zsarnoknak, igazságtalannak, megbízhatatlannak, akárminek. Ha a szigeten élő embered bízik benned, akkor nem lázad föl akkor sem, ha nem érti, hogy mit miért csinálsz. Ha nem bízik, akkor megpróbál téged kizárni a működéséből, és arra hallgat, aki az ő szájíze szerint adja neki a tanácsot. A következményeket mindkét esetben neki kell elviselnie, a felelősség végsősoron az övé.
