Az automatizálódó közlekedés 20 éven belül felforgatja az utak, közterületek, parkolók megszokott rendjét, összeolvadhat a taxizás és a tömegközlekedés. De mit csinál közben a BKK? Tovább »
Nem tudom, hogy melyik előadáson volt ott, illetve melyikről írta a kritikát.
Én a hétfőin (március 9.) voltam. A színpad, jelmez, egyéb körülmény különösebben nem érdekel, de kellemes volt nézni.
Annál inkább idegesítően, HAMISAN ÉNEKELT: Éj királynője, Tamino, a Három kisfiú (ők folyamatosan). Monostatos-ról azt hittem, hogy nem is énekes. Ha valóban nem az, akkor elviselhető volt, de egyébként borzalmas. Sarastro ambitusa 6-7 hang, alatta - felette nem szólt semmi (halld Székely Mihály, stb.).
Nem is értem, hogy miért kell ilyen énekeseket külföldről hívni - valószínűleg azért, mert ilyen színvonaltalanokat itthon nehéz találni. A három kisfiú pedig elviselhetetlen volt, és elkeserítő, különösen Kodály országában (halld Magyar Rádió Gyerekkórusa).
Én az operát első sorban a zene miatt szoktam hallgatni, illetve ezért megyek el az Operába is - az előadás, színészi teljesítmény, látvány csak fokozza az élvezetet. De ha az alap csapnivaló (hamisan énekelnek, akár egy ütemet is), akkor megette a fene az egészet.
Kedves hszó, a Varázsfuvola - főleg nőgyűlölő és tekintélyimádó - szövegrészei ellen jogos ellenérzéseket táplálhatunk, de áttekinthetetlennek, követhetetlennek mondani gyermeteg.
Hogy egy művész politizál, aktuálpolitizál, az ő dolga. Victor Hugo, Charles Dickens szinte mást sem csinált. Ha valakinek nem tetszik, nem veszi le a polcról, pássz. Ám ha valaki kéretlenül erőlteti rá egy létező műre a maga nyavalyás aktuálpolitikáját, az bicskanyitogató - és a Fogyasztóvédelmi Tanács remélhetőleg megítéli a kárvallottaknak a jegyük árát.
Ha Fischer Iván(ék) megoldotta/k a megoldhatatlant azaz a követhetetlen cselekményű és még követhetetlenebb szimbolikájú Varázsfuvola követhetőségét és érthetővé tették az érthetetlent, gratula neki(k)! Jómagam kb. úgy szoktam Varázsfuvolázni h úgy-ahogy, feszengve végigülöm a prózai szakaszokat, utána beleájulok a zeneszám(ok)ba. De éppen e "koherenciahiány" miatt a mű sosem lesz kedvencem: az forever a Don Juan marad -én még Don Juannak ismertem meg, ma is kelletlenül "keresztelem" át Don Giovannivá- sőt, a Figarót is eléje sorolom, éppen a zeneszámok és a recitativók tökéletes színpadi-eszmei-valós és átvitt értelmű harmóniája okán, ami a Varázsfuvolánál a prózai részek miatt eleve kizárt. Hogy milyen lehet ez a bilingvális izé, amit a cikk a vége felé említ, elképzelni sem tudom: a cikkíró ezirányú finom célzását viszont megérteni vélem..
Az aktuálpolitizálás v amit jobb híján annak nevezünk-gondolunk, a prózai és a zenés színpad szerves része. A világ- és a zeneirodalom úgyszólvan valamennyi jelentős (és mindenszínpadi) alkotója több/legtöbb művében mindig is "aktuálpolitizált". Hogy ne menjünk messzebbre a cikknél: Mozart szabadkőműves-Varázsfuvolája is vagy hogy időben ne menjünk messzebbre a jelennél, március 15-énél: Petőfi -nézetem szt sajnos- maga volt a két lábon járó aktuálpolitika...ahogyan Wagner is kökeményen aktuálpolitizált pl a Ringben (is) és ha a mai kor rendezői nagy művek aktuálpolitizálását aktualizálják, az nemhogy nem gyalázatos, hanem egyenesen kötelező v ami ennél is több: jogos.
Kedves jóságoség, kissé másképp látom, ráadásul sajnos nem ennyire tömören.
Történelmileg úgy alakult, hogy a zseniális Mozart ugyan sok operát írt, de ezek közül mindössze ÖT van, amely az emberiség örök, feltétlen, meghaladhatatlan, Holdra kiteendő értéke. Néha közéjük akarják sorolni az olyan remekműveket is, mint a Titus, az Idomeneo, a Mitridate, netán, "balkézről", az Ascanio vagy a Sulla. De ezek az Ötök mércéjét nem ütik meg.
Ez azonban teljesen független az egyes darabok irodalmi nyersanyagától. Da Ponte szakmájának lángelméje volt, Schikaneder nem. Éppen ezért a Varázsfuvola színpadi megoldása mindig is igényelt "rendezői ötleteket". A Don Giovanni Ljubimov-féle egyénieskedése röhejbe fúlt. Nem Ljubimov miatt: a szöveg miatt. De a Varázsfuvolának nem tesz rosszat az ötletek sziporkája. (Ez persze maguktól az ötletektől is függ. Ha minden ötletek leggyalázatosabbikát, az akuálpolitizálást akarják színre vinni, nincs olyan remekmű, amely ezt kibírná.)
