Ja, jó strapás lehetett a mongoloknak a csata, de aztán a helyi ellenállás... Na, az kemény lehetett:):):) Gyorsan kivonultak az országunkból 1242-ben, mert már annyira elfáradtak a kardélrehányástól és a testvéri magyar vér látványától:)
A muhi csata és az azt követő helyi ellenállás a királyi sereget ért vereség ellenére is fokozatosan felőrölte a súlyos veszteségeket elszenvedett mongolokat, akik 1242-ben ezért kénytelenek voltak kivonulni az országból.
Az Oszmán birodalom Bajazid szultán idején lett európai nagyhatalom, amikor elérte a Dunát. Azonban átmenetileg nem tudott tovább terjeszkedni, mert keletről jött és elsöpörte Timur Lenk (Tamerlán) mongol-türkmén serege az ankarai csatában. A szerbekkel szövetkező szultánt is elfogták. Pedig Timur előre megígérte, ha szembeszáll vele, akkor eltapossa, mint az elefánt a hangyát!
széles körben elterjedt anakronisztikus, történelmietlen vélekedésről, miszerint a nagykán az „íjfeszítő népek” testvériségére hivatkozva szövetséget ajánlott volna a magyaroknak
Ezt a tévhitet leginkább Julianus első úti beszámolójának egy, az idők folyamán ízekre szedett részlete táplálhatta - amely részletről a cikkben nem esik szó:
"A tatár nép szomszédos velük, de ezek a tatárok, harcba bocsátkozva velük, nem tudták őket háborúban legyőzni, sőt az első csatában vereséget szenvedtek. Ezért barátokká és fegyvertársakká fogadták őket, úgyhogy együttesen tizenöt tartományt teljesen elpusztítottak. A magyaroknak ezen a földjén az említett barát találkozott tatárokkal és a tatár vezér követével, aki beszélt magyarul, oroszul, kunul, németül, szaracénul és tatárul. Ő azt mondta, hogy a tatár sereg, amely ide ötnapi járóföldre helyezkedett el, Németország ellen készül menni, de várnak egy másik sereget, amelyet a perzsák legyőzésére küldtek."
Ibn al-Athír leírja, hogy 1223-ban a tatárok, miután legyőzték a kunokat és oroszokat, a volgai bolgárok ellen támadtak, de ezek a tatár sereget bekerítették és megverték (Marquart: Über das Volkstum der Komanen, 145). A bolgárok mellett lakó magyarok minden bizonnyal részesei voltak a győzelemnek, s erre utal Julianus. Julianus szűkszavú jelentését egészíti ki Rubruk, aki elmondja, hogy Baskíria alá volt vetve a szomszédos mohamedán bolgároknak, és többen a magyarok közül mohamedánokká lettek.
IV. Béla magyar királyt nem érte meglepetésként, amikor 1241 tavaszán a tengernyi mongol haderő megjelent a Kárpátok előterében, és megkezdte a hazánk elleni támadást. A keletről érkező veszély kapcsán jólértesült volt, és ahogy korábbi cikkünkben már írtunk róla, mindent meg is tett a védelem érdekében: sereget gyűjtött, és lezáratott több keleti hágót, Magyarország „kapuit”.
A katonai lépések mellett felizzott a diplomácia is, a mongoloktól érkeztek ultimátumok, Béla követei pedig a császári és pápai udvart járták egyetlen kéréssel: segítsetek! Senki nem mozdult, a Magyar Királyságnak egyedül kellett megvívnia a döntő csatát a Sajó mentén, sőt Harcias Frigyes osztrák herceg még vissza is élt a magyarok szorongatott helyzetével.
A magyarországi tatárjárás modern szemléletű, széleskörű feltárására tudományágak összefogásával alakult kutatócsoport az ELTE-n Tatárjárás 1241 – A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései néven. A részletekről, az új eredményekről és értelmezésekről több cikkben számolunk be a 24.hu-n, a diplomáciai erőfeszítésekről és lehetőségekről most Bárány Attilát, a Debreceni Egyetem történész professzorát kérdeztük.
A mongolok elleni sorsdöntő, Sajó-menti csata letaglózó végeredményét ismerve gyakran felvetődik, hogy a magyarok elbagatellizálták a tatárok jelentette fenyegetést, nem ismerték eléggé az ellenség erejét. Ez azonban teljes tévedés, sőt.
IV. Béla még 1235 előtt, hercegként komoly térítő munkát végzett Kunországban, főképp a későbbi Moldva déli részén a kunok körében, az Árpádok rokoni kapcsolatai révén pedig aktív információáramlás folyt az orosz és lengyel fejedelmi udvarok és a magyar királyi székhely között. II. András uralkodásának utolsó éveiben már jól tudták, hogy valami mozgolódik keleten, Julianus barát sem „véletlenül” utazott kétszer is a térségbe 1235-ben, majd 1237-ben.
"Béla remek rálátással rendelkezett a keleti régióra, mondhatni ő volt a legjobban informált keresztény uralkodó. Helyesen mérte fel a helyzet súlyát, védelemre rendezkedett be tudva, hogy óriási támadás készül" – mondja a 24.hu-nak Bárány Attila.
A Mongol Birodalom vezetői is képben voltak az európai politikában, ismert volt előttük II. Frigyes császár és IX. Gergely pápa Itáliát lángba borító hadakozása. Diplomatáik perzsául, latinul is írtak, a magyar királlyal is felvették a kapcsolatot – egyetlen ilyen írásos dokumentumot ismerünk, Batu kán Julianus baráttal küldött levelét IV. Bélának 1237-ből. Ebben azt írja, hogy már 30 követséget küldött Magyarországra, és más forrásokban is megjelennek hazánkban tartózkodó, mongolok megbízta követek.
A „30 követség” nyilvánvalóan túlzó, de a történész professzor megerősíti, hogy mindenképpen zajlott valamiféle kommunikáció, bár elég egyoldalúan. A mongolok alapvető, megkérdőjelezhetetlen álláspontja ugyanis az volt, hogy a nagykán az örök ég küldötteként kizárólagos jogot formál a világ minden népe és minden földje feletti uralomra.
Ebben a felállásban pedig nem tárgyalni akart, hanem felszólított a behódolásra. A később, az 1250-es évek végén küldött üzenetek mindegyike ultimátum volt, nem egyezkedett, nem akart szövetséget, nem ajánlott alternatívát – ténylegesen nem számoltak azzal, hogy a magyarok ellenállás nélkül elfogadják a mongol uralmat.
Az 1250-es években, amikor a Mongol Birodalom közvetlen szomszédként továbbra is komoly fenyegetést jelentett, Batu, majd fia, Berke kán hasonló stílusban intézte külpolitikáját, ebből az időből több levelet is ismerünk. Egy alkalommal például azt javasolták, gyermekeik lépjenek házasságra – elképzelhető, hogy a zárdában élő Margit hercegnőt „kérte” feleségül, elutasítás esetén az ország elpusztítását helyezve kilátásba. Ugyanezt a választási lehetőséget kínálta akkor is, amikor katonai segédcsapatokat várt Bélától.
Cseppet sem volt szívbajos, a professzor megemlíti, hogy többek között a a francia királyt és a pápát is hódolásra szólította fel fenyegetések özöne mellett.
Nem tudunk arról, hogy a magyar király 1241-ben válaszolt-e a tatárok bármilyen megkeresésére, valószínűleg nem. Amúgy sem lett volna reális esélye tárgyalásokban bízni, már 1236-tól tudta, az invázió elkerülhetetlen. Annak, hogy Béla a követek kivégeztetésével küldött volna nyomatékos választ, nincs valós történeti alapja.
Itt érdemes szót ejteni a széles körben elterjedt anakronisztikus, történelmietlen vélekedésről, miszerint a nagykán az „íjfeszítő népek” testvériségére hivatkozva szövetséget ajánlott volna a magyaroknak. Ez mind a fent már kifejtett mongol mentalitás, mind az ismert dokumentumok alapján teljes képtelenség.
A tatárok szemében a Magyar Királyság egy nyugati, keresztény állam volt, nem hozzájuk hasonló, sztyeppei nomád közösség. De még ha így is lett volna, az sem jelentett volna semmit, több tucatnyi „rokon” népet igáztak már le Ázsiában.
Illetve itt voltak a kunok, a közismerten „íjfeszítő” nép. Nemhogy megkímélték volna őket, hanem egyenesen casus bellinek fogták fel a befogadásukat Magyarországra: amely népet egyszer a nagykán harcosai legyőztek, annak a Mongol Birodalom alattvalójának kellett válnia. Nem volt menekvés.
Nézzünk most a másik irányba, Nyugat-Európa felé, ahova Béla király segítségért fordult, és nem pusztán „elkiáltotta magát”, hanem édesanyja rokonsága részéről Sziléziában és német területeken is jó kapcsolatokkal rendelkezett. Azt sem mondhatjuk, hogy nem talált megértésre, hiszen a Lengyelországot is dúló tatárok okán a cseh király és a keleti német fejedelmek is érzékelték a veszélyt.
A „baj” az volt, hogy akiktől érdemi segítség érkezhetett volna, a kereszténység leghatalmasabb világi uralkodóját, II. Frigyes német-római császárt, és az egyház fejét, IX. Gergely pápát az egymással vívott háború kötötte le. De a szó legszorosabb értelmében.
A történelem a pápaság és császárság harcaként ismeri a nyugati kereszténység vezetőinek két évszázados küzdelmét, amely épp a magyarországi tatárjárást megelőző és az azt követő években ért második szakaszának a végére. Frigyes Itáliában harcolt városról városra, a muhi csata idején is épp a soron következő erődítést ostromolta.
1241 nyarán, míg a tatárok Magyarországon nyargalásztak, a császár Faenza vívásával volt elfoglalva, majd seregei Róma falai alatt vertek tábort, és cseppet sem zökkentette ki, hogy nemsokára német területekre is betörhetnek. Jellemző a fennmaradt eset, amikor a váci püspök járt nála a katonai táborban segítséget kérni.
"Frigyes meghallgatta a magyar király követét, de miközben a püspök beszélt, ő azt tervezgette, hova állítsa fel aktuálisan az ostromgépeket" – emeli ki Bárány professzor.
Megígérte viszont, és be is tartotta, hogy levélben szólítja fel a keresztény fejedelmeket Magyarország megsegítésére, ám ez nyilvánvalóan semminél alig volt valamivel több.
A pápa is hasonló tartalmú leveleket küldött az európai udvarokba, de az ostromlott Rómába zárva ennél többet nem tehetett. Augusztus 22-én aztán IX. Gergely elhunyt, utódja, IV. Celesztin alig néhány hétnyi uralkodás után követte őt a mennyek országába, és mivel a bíborosok elmenekültek az ostromlott városból, a pápai trón jó másfél évig betöltetlen maradt.
Összességében elmondhatjuk, hogy Béla 20 évig írta segélykérő leveleit a kereszténység védelmére hivatkozva, de sem egy katonát, sem egy fillér anyagi segítséget nem kapott. Csak leveleket, illetve a francia király ígéretét arra, hogy imádkozik értünk.
Bizonyos levelek azért nem maradtak teljesen hatástalanok, Európa nem maradt részvétlen. Domonkos és ferences szerzetesek a nép között járva, egyházi vezetők, érsekek, püspökök, sőt még II. Frigyes fia is tekintélyüket latba vetve keresztes hadat szerveztek Magyarország és Lengyelország támogatására német földön. A sereg 1241 augusztusában el is indult keletnek, de még a cseh határig sem jutott el.
A keresztes vitézeket a belpolitikai válsággal küzdő birodalom kisebb-nagyobb hatalmasságai saját céljaik elérésére használták fel.
A szászok és a csehek maguk is a Lengyelország felől támadó tatárokkal szemben védekeztek, az ellenség az Odera folyón túlra jutott, erejére pedig jellemző, hogy a német lovagrend, majd később a IV. Béla hívására a Szörénység védelmére érkező johanniták is elvéreztek ellenükben. A Magyar Királyság 1241-ben, majd utána évtizedekig a tatár fenyegetés árnyékában csak magára számíthatott, és Isten segítségében reménykedhetett.
A keresztény buzgóság egyébként 1249-ben ismét fellángolt, ám a keresztes had a tatárok helyett inkább a Szentföld felé vette az irányt, ahova soha nem jutott el, mert már ahol partra szállt, Egyiptom földjén vereséget szenvedett. A pápák pedig igen naivan eztán már inkább a mongolok megtérítésén, és nem legyőzésén munkálkodtak, persze sikertelenül.
Végezetül érdemes kitérni Babenberg Frigyes, más néven Civakodó vagy Harcias Frigyes osztrák hercegre, aki nemcsak haszonlesőnek mutatkozott, de viselkedésére nincs jobb kifejezés az égbekiáltó arcátlanságnál. Frigyes előbb baráti jobbot nyújtott Bélának, katonái élén személyesen jelent meg a tatárok ellen készülő pesti hadi táborban.
Aztán belefolyt a magyar belviszályokban, feltehetően lehetett szerepe Kötöny kun fejedelem elfogásában és meggyilkolásában, ami eredményeként a kunok kiváló hadinépe épp a sorsdöntő csata előtt rabolva, fosztogatva kivonult az országból. Frigyes felelősnek érezve magát inkább visszatért Ausztriába.
A csata után menekülő IV. Béla menedéket kért tőle, de a herceg elfogatta és megzsarolta Magyarország királyát: szabadulása fejében váltságdíjat, bizonyos területek átadását követelte. Megkapta a zálogot, így állt elő az a méltatlan helyzet, hogy míg keleten mongolok prédálták az országot, addig nyugatról osztrákok vonultak be Locsmánd várispánságába, Moson és Sopron vármegyékbe, sőt Frigyes Győrt is elfoglalta.
THE SO-CALLED TAETARS OF RUSSIA AND CENTRAL ASIA. Division I. Henry H. Howorth, f.s.a. LONDON : Longmans, Green, and Co. 1880.
"These four thousand Mongols were divided into four Hezarehs, or battahons of a thousand, the first one commanded by the Saljiut Munggur, who commanded the left wing in Batu's army, and was succeeded by his son Jerkes ; the second by Gingetai Kuman Noyan, of the Ginget tribe, whose son Huran was a distinguished prince ; the third by Hushitai, of the Hushin tribe, one of the subjects of Burji Noyan ; and the fourth by Barku, who was attached to the right wing. A portion of these Mongols, in the subsequent civil strife which occurred among the Mongol princes, settled in the territory of the Ilkhans, i.e., in Persia.* Such was the salt of the army ; the main body was composed of Russians, Circassians, Magyars, and Turks, of whom the Turks, as I have said, formed the overwhelming number."
"During the Mongols’ Hungarian campaign in March 1242, news of the death of the Second Great Qahan Ögödei took just forty days to get from the Mongol homeland to Budapest, some 4,000 miles away. According to reports, urgent messages could be transmitted by express couriers at a rate of two hundred or more miles a day."
Szerintem adódhat egy magyarázat, hogy ti. a mongoloknak nem volt célpontja Kána. A Spalatói Tamásnál olvasható Budalia (vélhetően Buda alja) nevű település ugye nem a mai várhegyi Budával azonos, mivel az ekkor még nem állt, hanem az északabbi Óbudával. Óbudán a régészeti lelőhelyeken mindenhol megfigyelhető volt egy vastag 13. századi égésréteg, ami kronológiailag egybe vág a tatárjárással. Ha a tatár csapatok ott keltek át a folyón, (a közelben volt erre alkalmas rév), akkor Kána lehet, hogy elég messze volt ahhoz, hogy az Esztergomot célzó támadás ne sújtsa.
Ráadásul 1253-ban Bélánk már hadjáratot is vezet Ottokár ellen egy szép, 80 ezres sereggel.
Bár lehet, hogy kissé későn szólok bele, de én a helyedben nem vennék mérget arra a nyolcvanezer főre. Összehasonlításképpen a késő középkori Magyarország a mohácsi ütközetben, a csehekkel megtámogatva, nagyjából 25 ezer fős haderő kiállítására volt képes, ehhez képest a ritkábban lakott országban, a gyengébb hadszervezetű késő Árpád-kori magyar haderő aligha lehetett közel háromszor akkora. A pusztulás mértékének megállapításakor ez a létszám biztos, hogy nem lehet érv, legfeljebb az a tény érdemes a feljegyzésre, hogy Magyarország már képes volt a támadó hadműveletekre.
Visegrád római kor óta álló és folyamatosan átépítgetett/"csinosítgatott" várában a 11. század közepe után nem történt semmilyen építkezés, munkálat.
Ezen túl - és ezzel összhangban - a vár már rég nem volt ispánsági vár a tatárjárásra:
"Salamon király bukása (1074) után Visegrád elveszette korábbi jelentõségét. Zsoldos Attila elmélete szerint a visegrádi ispán Esztergomba helyezte át székhelyét, ahol elõször 1079-ben emlí- tik. 1083-ban a visegrádi vár már csak Salamon börtönéül szolgált. Nem sokkal késõbb a vár lakó- tornya is leégett, és nem tudjuk, hogy valaha helyreállították-e még. Szent László király még a visegrádi rév jövedelmérõl is lemondott és átadta azt a Szent András-monostornak."
"Ne mozogjunk az általánosságok szintjén: mely konkrét 13. századi vagy korábbi ostromokat sikerült a régészetnek minden kétséget kizáró módon igazolni Nyugat-Európában.
Hozhatod az adatokat!"
Oké, erre visszatérünk.
Most lelépek egy időre dolgozni de folyt. köv. mert érdekel mi lesz ebből.
Ezekre azért még igyekszem válaszolni:
"pedig úgy néz ki, hogy van...:-)"
Hol?
Én lemaradtam ott, hogy a muhi áldozatoknak vélt csontokról kiderült, hogy egy mezőváros temetője és egy szintén középkori osszárium igazából. Köze nincs a csatához vagy annak áldozataihoz.
Annyi van régészetileg, hogy a környéken van pár láthatóan leégett és feldúlt ház ahol elég ok fegyver is volt.
=pl. a kovárak ott épülnek ahol van kő - íg természetesen nem csak a Dunántólon, hanem a Felvidéken is, :-)"
Kővárak nem csak ott épülnek ahol van kő :-) Ott épülnek ahol szükségét érzik.
Csak hogy egy villámpéldát hozzak:
Portchester vár Hampshire-ben, Délkelet Angliában. Itt már a 3. században római erőd állt de a 11. században építettek egy rohadt nagy kővárat. Úgy, hogy az egész megyében van vagy 100 m szintkülönbség és annyi kő amit egy mocsaras síkságtól remélhetsz.
Odavitték, ennyi.
(Az, hogy milyen gondolatokat ébresztett bennem a tatárjárás utáni várépítkezések elhelyezkedése túl hosszú lenne most. De semmi világrengetőt.)
"gondolhatod - de ettől még nem lesz így ...a birodalmi hadjáratokban mi lett volna regionállis?"
"Batunál maradva: a Dzsocsidák is elküldték katonáikat 1258-ban az iraki hadjáratra - pedig ez nem nyugatra volt."
"Erőlködés ez tőled, nemmás..."
Pedig pont a Te érvelésedre reflektáltam amikor azt, hogy a szakirodalom szerint a mongolok más ostromtaktikát is használtak (pl. Peking/Zhongdu vagy méginkább Kaifeng ahol épp Subutai volt az ostromló, mégis kiéheztettek...), simán letudtad, hogy nem számít mert Európában nem így csinálták.
Most akkor mikor is számít és mikor is nem a területi különbség? Ízlés szerint? :-)
A kínaiak - akik az ostromgépeiket csinálták - pedig külön tümenekbe voltak szervezve (4 han és 3 kitaj tümen, szóval nem kevés) és ezek legnyugatibb bevetése tudomásom szerint Transzoxánia és Bagdad ostroma.
Szóval azért mindent egységesen általánosítani a birodalomra az a kérdés túlzott leegyszerűsítése továbbra is, véleményem szerint.
De ez csak egy melléktéma és nem is vezet sehova, szóval részemről túlléphetünk rajta. Általánosítsunk, ha úgy tetszik nem ezen fog múlni akármi is.
"nem lehetett - két külön hadoszlop volt, külön helyen és időben - lásd a linkelt cikket - - vagyis ez már minimum 14 darab"
Igaz, legyen.
Arra tudsz bármilyen érvet, hogy ezek az ostromgépek átkerültek a Duna nyugati oldalára is?
"Másutt meg 30-ról írtak."
Ebbe én is belefutottam a napookban valahol de már nem emlékszem ki írta és hol.
De az érvelésem szempontjából, tőlem 200 ostromgépük is lehetett (amit a szokásokkal ellentétben nem a helyszínen építettek, mivel azt nem lehet 1-2 nap alatt, hanem vittek magukkal gondolom...), amíg ezek nem jutottak át a Dunán addig nem számítanak sokat.
Mivel ugye az Alföld pusztulását letudtam gond nélkül, a Dunántúl veszteségeivel kapcsolatban érveltem.
"valóban , tíz-húsz évente mindig meg kell magyarázni valakinek valami új módon..."
:-)
Hát, így is le lehet passzolni a többiek elméleteit és még lehet is valami benne.
De ha mást nem, az a tény azt azért mutatja, hogy a bevett elmélet bizonyítási hiányosságokkal rendelkezik.
Igazából Te sem válaszoltad meg a kérdéseim ezzel kapcsolatban jobban, mint hogy logikus és akár így is lehetett. Miért ne lehetett volna akár másként akkor?
Na, majd ha visszajöttem hozom a várakat és meglátjuk mi sül ki ebből a témából a kővárak meg Ögödei halála kapcsán.
"Régészeti szenzációnak számító tatárjárás kori leletanyagot tártak fel a napokban a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai Kiskunmajsa közelében....
A helyszínen, Kiskunmajsa határában, egy Árpád-kori falu területén korábban két egykori épületben elrejtett kincseket fordított ki az eke. A munka során több mint 250 ezüstpénz, gyűrűk és egyéb ékszerek mellett rengeteg emberi maradvány került elő...
Emellett számtalan megégett emberi csontra, zömmel gyermekek maradványaira is bukkantak a szakemberek - tette hozzá Kriston Vízi József. Az etnográfus jelezte, a lelőhely minden valószínűség szerint hasonló tragédia színhelye volt, mint a szomszédos Szankon 2010-ben Sz. Wilhelm Gábor kecskeméti régész irányításával feltárt Árpád-kori ház, ahol több tucatnyi férfi, nő és gyermek maradványait hozták felszínre.
Az akkori kiemelkedő kincslelet - aranygyűrűk, aranypárta, hegyikristály és egyéb ezüstértékek - elrejtőire feltehetőleg szintén a tatárok gyújtották rá otthonukat. Az etnográfus hangsúlyozta, hogy nemzeti tragédiáink között még közel nyolc évszázad elteltével is meghatározó helyen tartja számon az 1241-42 évi tatárjárást kollektív emlékezetünk. Dzsingisz kán örökösei a mongol hadak élén hatalmas pusztítást végeztek IV. Béla Magyarországán...
Hazánk felfoghatatlanul nagy károkat szenvedett: a legóvatosabb történészi becslések szerint legalább 10-20%-os volt a lakosság pusztulása, ami egyes feltételezések szerint az akkori kétmilliós népesség felét is elérhette. Bizonyos vidékek, így az ország közepe évtizedekre kihalt, teljesen lakatlanná vált."
Hála Istennek, hogy ez a mocsadék banda nem tudta elfogni a hős Béla királyt, sőt kénytelen volt kitakarodni innen, így végül megmenekült a középkori keresztény Magyar Királyság is.
Ahogy olvasom, egy-két hozzászólásodat, néha már úgy érzem, mintha titokban a mongoloknak szurkolnál a magyarok és általában az európai népek ellenében :-(
Megint nem foglalkozol a körülményekkel, hanem a "kánai-tatár kapcsolatok" abszolutizálásában keresed a megoldást.
Én csak laikus "csodálkozó" vagyok, de láthatóan vannak profik is: értetlenül állnak a tény előtt.
- Kána a Dunántúlon van, de "Pestközelben" (ma XI. kerület), így a (februári?) átkelést követően -- amely, gondolom, leginkább a szűk Pest - Gellérhegy szakaszon (is) történt --, útba esett Fehérvárra menet, ( a római út a patak mentén kanyargott), stb.
- cca 1242 elején
- leginkább üldözték a királyt, ill. Fehérvár/Esztergom megcélzandó
- amúgy pirománok voltak, ráadásul párszáz méterre, a patak másik partján, ott volt a kánai apátság, abban biztosan akadt "valami érdemleges" a zabrára
A falu (egy védhetetlen kis medence közepén) gyakorlatilag teljes mértékben feltárásra került, szintúgy a patak túloldalán, egy kis magaslaton épült apátság is. A mongol pusztításnak semmi nyoma, a régész vélelmezi, hogy a tatárjárás hírére elmenekültek, majd később visszajöttek a lakosok.
"A falu feltárása során számtalan kérdés merült fel.Az előkerülő falazott sírok nagy száma, a 12. század közepére keltezhető , kváderkövekből épült temp-lom, a nívós kőfaragványok, a nagyszámú üveg és pénz, a fegyverek és az ép sarkantyúk, a díszes vi-seleti tárgyak, valamint a sok jó minőségű vastárgy jómódú lakosságot feltételez Kánán, falusi közegben a 12–13. században a tárgyak ilyen gazdagsága ugyanis ritkaságszámba megy. A tárgyi anyagot tekintve azonban erre magyarázat lehet egyrészt az, hogy majdnem a teljes falut sikerült feltárni mintegy 15-16 ha nagyságban, másrészt az is fel-tételezhető , hogy a tatárjárás hírére a lakosok el-menekültek és nem volt idejük elvinni eszközeiket, szerszámaikat – ezt bizonyítja talán a vasdepó is, melyben ép tárgyakat találtunk."
Szóval lakosokkal/lakosok nélkül "megért" volna egy tatár portyát, ami egyértelműen elmaradt ...
Beleakadtam egy érdekes villáminterjúba a korábban citált B. Szabó úrral.
Gyakorlatilag ugyanazokat az unortodox dolgokat mondja, mind Magyarország, a magyar haderő és népesség pusztulásának mértékéről és egyéb dolgokról is (pl. a kelet-európai felkelések), mint amivel én is előhozakodtam itt a fórumon, komoly "savazást" kivívva magamra.
Igazából két ponton nem tudom osztani a véleményét - épp azokon amik itt is a legnagyobb kérdések szerintem a vita jelenlegi állásában - miszerint:
1. Kővárak pusztulása és a mongol ostromgépek jelentősége a magyarországi hadjáratban.
2. Ögödei halála és a '46-os kánválasztás mint a gyors kivonulás oka.
Egyébként szívemből szól. E két ponttal kapcsolatos aggályaimat pedig igyekeztem előbb vázolni.
