alakul a dolog, sajna egyelöre minimálbéren vagyok, van már másik helyem (=maximális gyed:-)) , de még nem tudom, mikor kezdek:-)
klassz, hogy így leírtad, nekem is tetszik a dolog,+ a párom is emlegette...
:-))
eccsi, mivel hülye módon a dokik által engedtem magam meggyőzni, hogy menjek szülés előtt már egy hónappal GYÁSra (ez az első fajta ellátás a szüléskor, 180 napig adják), szóval Jakab 5 hónapos volt, amikor ezt a rendszert otthon bevezettük. persze szép óvatosan, kezdetben csak napi 3-4 órát voltam távol, siettem haza, ha vége volt a melónak. Nagyon szépen megszokta és ami jó, hogy nyugodt szívvel hagyhatom őket, mert az apja mindent meg tud csinálni a gyerekkel. Jakab nagyon szereti is apáját és mindenki mondja, hogy milyen kiegyensúlyozott kisgyerek. Egyikünkön sem lóg, de mindkettőnkhöz ragaszkodik.
A rendszer egyetlen hátránya, hogy anyukának kell sokat dolgoznia, mert a GYED csak 50 ezer körül van nálunk. Ez azokban a családokban jó, ahol mondjuk a feleség vállalkozó volt, vagy eleve is többet keresett és nem volt minimálbéren sem.
Viszont most 10 hónap tapasztalattal a hátunk mögött csak azt tudom mondani, hogy ha anyagilag is megérné, én minden családban javasolnám kipróbálni ezt a dolgot, mert nekünk tényleg nagyon bejött.
A gyerek legalábbis nagyon nyugis, vigyorgós, barátkozós, és ráadásul se én, se az apja nem gárgyultunk bele az egész napos otthonlétbe, gyerekezésbe, (ezt nehogy félreértse valaki, otthonmaradtam volna én, ha nem ezt választjuk, ezzel senkit sem akartam leszólni, aki otthon van a babójával évekig, csak szerintem nekünk ez jobb így, mind a hármunknak) mert mind a kettőnknek van napi néhány óránk mással is foglalkozni.
Kábé ennyi.
A pocakosodás meg úgyis eljön nálad is, szerintem hamarosan, ha ennyire gondolkozol rajta...:-)))
egyetértek, szerintem is meg lehet csinálni. nem könnyü, az biztos.
Bénirépa, mekkora volt a kisfiad,amikor az apja ment gyedre? érdekelne, mert én is gondolkodom valami hasonlón... (jó elöre tervezek, mi?? még pocakban sincs a gyerek, de én már a felügyeletét szervezem)
Szeretnék csatlakozni sonee-hez, mindent össze lehet egyeztetni mindennel, csak tényleg jó szervezés kérdése az egész. Meg persze valamiféle segítség azért kell (nagyik, férj, bébisintér, akármi). Ami nagyon bevált nekünk és mindhárman élvezzük, főleg a gyerek, hogy nálunk a férjem van GYED-en, mert amúgy sem lelkesedett az alkalmazotti munkahelyéért, de délelőtt azért vannak elfoglaltságai, így délelőtt én vagyok a 16 hónapos kisfiunkkal, aztán a közös ebéd után megyek dolgozni. mondjuk ezt úgy tudom megtenni, hogy kötetlen a munkaidőm (média), szerencsére. Dolgozom 18 óráig, aztán együtt vagyunk hárman. A pici nagyon jól el van az apjával, mindketten dolgozgatunk valamit, és én hetente kétszer még tanfolyamra is tudok járni, amit nagyon élvezek. Ha nappalis akarnék lenni valahol, nyilván még több egyeztetés,szervezés kéne hozzá, de szerintem nem lehetetlen.
Van ismerősünk, akinek már volt egy lánya, és amikor a második megszületett, amikor 3 hónapos volt a pici, elkezdte az egyetemet. Hetente háromszor kellett mennie az ország másik felére. Közben apuci cumiztatott. Végül is ők is kibírták, diploma is lett, meg gyerek is.
Biztos fárasztó volt, de ha valaki valamit nagyon akar...
Kár, hogy elsüllyedt a topic.
Bonny, erre vagy még?
kíváncsi lennék, azóta mi történt, változott-e a helyzet?
a védekezünk-és-mégis-reménykedek dolog ismerös:o) nade remélem mi már csak nyárig várunk, és;-))
24 leszek, a férjemmel(27) 2,5 éve együtt, ebböl több mint 2 év együttélés. gyermekáldásra azután kezdtem el vágyni, hogy 2002 nyarán az egyik évfolyamtársamnak kislánya született.(akkor már egy éve együttéltünk párommal.) azóta sok stádiumon átmentem már, és érdekes, de ahogy közeledik az az idöpont, amikor felelösséggel, tervezetten vállalni akarjuk a kicsit, belémhasít, hogy lehet, hogy mégsem most kellene? aztán ezt hamar elfelejtem, és több évre elöre tervezek, kistesót is, stb:-) és persze minden hónapban bennem van a kisördög, hogy mi van, ha nem jön meg...
sziasztok!
Szerintem is összeegyeztethető a tanulás és a gyereknevelés. Én az orvosi egyetemet végeztem épp, amikor harmadévesen megszültem a nagyfiamat. Az apja lelépett még a terhesség 5.hónapjában, otthonomtól nagyszülőktől 200 km-re voltam, tehát rájuk sem számíthattam, egyedül voltam vele, és a nevelés összes gondjával. Mégis évhalasztás nélkül megoldottam. Ugyanakkor - most már tapasztalatból tudom - összehasonlithatatlanul jobb "normál körülmények között" babát várni, szülni és nevelni, mint így. Aki teheti várja ki, megéri..:-)
Bonny, szerintem összeegyeztethető a felsőfokú oktatás a babával, technikum után nem tanultam tovább, mert ad1 nem tudtam mi szeretnék lenni, ad2 önálló, szülőktől független életet akartam kezdeni, ad3 az egisztenciánkat a Párommal felépíteni. Anyukám is két gyerek mellett tanult, sőt ő még dologzott is mellette és elvégezte a sulit. Én is szeretnék továbbtanulni a gyerek, gyerekek mellett, szerintem úgy könnyebb is lesz elhelyezkedni Gyes után, hiszen azt mondhatom, hogy 5 évet dolgoztam, ugyan pillanatanyilag a felsőfokú végzettséggel pályakezdő vagyok, de mégsem azt mondom, hogy 5 évig hagytam otthon sorvadni az agysejtjeimet.:-)))
Gratulálok az eljegyzésetekhez!
Írtad, hogy még tanulni is szeretnél. Egyetemre szeretnél majd menni? Szerinted mennyire lesz ez összeegyeztethető a gyerekneveléssel? Én úgy gondolom, hogy nem feltétlenül csak akkor lehet babát vállalni, ha az ember már minden sulit elvégzett. De a barátom szerint előbb diplomát kell kapni, és csak utána családot alapítani. Nem tudom, szerintem sok olyan fiatal van, aki előbb szül babát. Szerintem meg lehet oldani a dolgot. A Te példád is ezt mutatja. Amikor megtudtad, hogy terhes vagy, mik voltak az első gondolataid?
A barátom otthagyott, most a volt barátommal vagyok, akivel vasárnap lesz az eljegyzésünk. Ő vállalta a babát, és nagyon szeret engem.
Édesanyámnak most van egy négyhónapos babája, úgyhogy együtt fogjuk felnevelni őket. Biztos segítene, ha szükségem lenne rá.
A barátommal együtt fogok élni, s az ő fizetése+ a gyes bőven elég hogy a babánek és nekünk mindenünk meglegyen.
Jó mondjuk luxusra biztos nem telik:-)))
Igen, el kell ismernem, hogy igazad van. Mert hát a baba hipp-hopp felcseperedik, és akkor is ugyanúgy gondoskodni kell róla és szeretni kell, amikor már nem picurka. És be kell valljam, nem érzem úgy, hogy felkészült lennék arra, hogy egy nagyobbacska gyerkőcöt helyesen tudjak nevelni. De nagyon szeretem a gyerekek minden korosztályát, és jól kijövök velük. Remélem, hogy mire eljön az ideje, addigra felkészülök a feladatra. Addig még van jó sok időm! :)
Igen, ezt én is hallottam már. Egyébként most nem szedem a tablettát, mert többször is migrénes fejfájásom volt, és az orvos azt tanácsolta, hagyjam abba, aztán valószínűleg egy másik fajtát fog felírni. Az volt érdekes, hogy miután abbahagytam, a menzeszem ugyanolyan gyenge maradt, mint a tablettaszedés idején, ami lehet, hogy arra utal, hogy még a hatása érződött. Nem tudom. De szerintem is jobb az óvatosság. Ha majd ott fogok tartani, hogy tényleg minden készen áll arra, hogy babánk lehessen, akkor tuti, hogy a biztonság kedvéért kivárom azt a három hónapot. Egyébként ebben a hónapban több mint egy hét késéssel jött meg, úgyhogy izgultam, de mintha kicsit már kezdeném elfelejteni ezt a "rögeszmémet". :) Segít az, hogy itt a fórumon beszélgethetek róla veletek, és plusz még a tanulás is leköti a figyelmemet. De azért még mindig megdobban a szívem, ha látok egy kisbabát... :)))
Szia Schusy!
Köszi, hogy írtál! Ne haragudj, hogy ilyen sokára válaszolok, csak egy ideig nem működött ithon a net.
A barátod egyedül hagyott? A szüleid segítenek Neked? Hogyan fogod eltartani a kicsit? Nem lehet könnyű Neked, az biztos. Le a kalappal előtted, hogy a nehézségek ellenére is ilyen vidáman látod a dolgot! Bár én is boldog lennék a helyedben! :)
Bonny
Már nem szokták javasolni. Eddig minden megkérdezett nögyogyi azt mondta nekem, hogy a mai tablettáknál már semmi veszély nincs, ha teherbe esel mellettük.
Én nem olvastam még el a többi hozzászólást, csak az elsőre válaszolok.
Én is így voltam vele, mint te.
Kb 13 éves korom óta vágyom egy gyerekre, s 16 évesen az első kapcsolatom majdnem azért ment végleg tönkre, mert a páromat mindig a gyerek-kérdéssel zaklattam.
Aztán még mindig fiatalon, akkor pottyant be a baba, mikor a legkevésbé vágytam rá.
Egy friss kapcsolatban lettem terhes, ami rá is ment erre. (MOndjuk nem igazán bánom)
De az az igazság, hogy 18 éves vagyok, és 26 hetes terhes, és ennek ellenére kítűnően érzem magam!!!!!:-)))))))
Az az igazság, hogy a szüleim tolerálták, sőt szorgalmazták, hogy elköltözzek a nővéremmel, mert folyamatosan vitatkoztunk, mi későig fenn voltunk, ők meg korán pihentek volna már, nos ez 60 m2-en nem ment. Egészen tavalyig a szomszéd lépcsőházban laktunk, most meg két utcányira, tehát ez volt az el is költöztünk, de mégsem költöztünk el:-DD
szia Bonny:-)
Először is a tegezés teljesen természetes, hülyén érzem magam még mindig inreal is, ha a srácok magáznak, itt meg aztán főleg..:-)
Hogy milyen orvos vagyok? Kapásból erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, hogy "Jó" :-) Komolyabban véve pedig falusi háziorvos. Amolyan mindenes:-)
Hogy öt gyerkőcöm van, az se egyszerü, mert nem akarok más tollával ékeskedni, de az ötből csak kettő valójában a "saját termés", a 20 éves és a 6 hetes. A középsőket a zaciból vettem ki, ők állami gondozottak voltak, 3, 6, és 9 évesek, 3 hónapos, 3 éves, és 5 éves koruk óta az enyémek. Tehát a terhesség, és a GYES nagyjából kimradt az életemből velük kapcsolatban. A melót nem hagytam abba, ami könnyebbé is de nehezebbé is tette az életet. De mindent lehet, csak akarni kell:-)
( kukkants be a honlapomra ha már ilyen gyerek-mániás:-) vagy, biztos tetszeni fog, többnyire az adoptálásról, a mi történeteinkről, a gyerekekről szól, én barkácsoltam:
A valódi témához visszakanyarodva pedig hidd el, nekem is van gyerekem, testvérem, unokahugom stb, mégisa más a keresztszülőség. A körülötted levő gyerekekeért nem te vagy a felelős, nem te vagy az anyjuk, mig a keresztgyereked más. Érte közel olyan felelősséget érzel a keresztelése pillanatától, mint a sajátodért. Magam sem gondoltam volna, de hidd el, tapasztalatból beszélek. És persze nem állitom, hogy ugyanaz. De nagyon hasonló...
Lehet, hogy most kapok a fejemre, de szerintem ne hamarkodd még el. 19 évesen van még egy-két dolog, amit az ember lányának rendeznie kell az életében:) Mondom ezt a magam bölcs 32 évével.
Egy dolog, ami szerintem fontos: akkor van itt az ideje, ha az ember nem pici babára vágyik, hanem gyerekre. A kettő között ég és föld a különbség:)
Köszi a drukkot! :)))
Az tök jó, hogy olyan hamar össze tudtatok költözni. A szüleid mennyire tolerálták a dolgot? Az én őseimen néha nem tudok kiigazodni, hol úgy csinálnak, mintha már nem is érdekelném őket, máskor meg mondogatják, hogy ne akarjak még elköltözni... De én elhatároztam magam, és remélem fél éven belül sikerül elmennem otthonról.
Még mindig nem jött meg... Szerintem ilyenkor még az izgulás is hozzásegíti, hogy ne jöjjön meg. Milyen egy ízé ez a mikulás! :)))
19 évesen érettségiztem, akkor voltunk 2 éve együtt, érettségi utáni hónapban a nővéremmel elköltöztünk albérletbe, a Párom októberben költözött hozzánk:-))), aztán a nővérem összeköltözött a barátjával, aki most már a férje, így maradtunk kettesben és lassan hármasban. :-))))
Bonny nagy drukk, hogy ne hiábavaló legyen az izgulás:-)))
Wow! Olyan jo erzes hallani, hogy masok is ilyen fiatalon ismerkedtek meg! Ez is azt bizonyitja, hogy a szerelem milyen csodalatos! :)
Hany ev mulva koltoztetek ossze?
Egyebkent mar egy hetet kesik a menstruaciom, es kezdek elegge izgulni... Mar megint... :)))
Koszonom, hogy irtal! Mar en is felfedeztem, milyen jo dolog masok csemeteivel potmamaskodni! Van egy ket eves kishugom is, nomeg egy harom eves unokahugom, tehat gyerkoc akad boven. Minden alkalmat kihasznalok, amikor veluk tudok lenni, es jatszunk meg minden. Valamiert nagyon szeretnek engem a kisgyerekek, nem tudom, mi ennek az oka. Nagyon jol kijovok veluk, de megsem olyan, mintha anya lennek...
Erdekes, amit mondtal az orvosi hivatasrol! Milyen orvos vagy pontosan? Nem gondoltam volna, hogy egy orvosnak 5 gyermeke van! Mindenesetre, le a kalappal elotted!
Remelem nem haragszol, hogy tegeztelek, kicsit furan erzem magam, hogy egy nalam joval idosebb embert tegezek, de itt a forumban ugy tudom igy `illik`.
Bonny
Ui.:Elnezest kerek az ekezetek nelkuli iromanyert, de itt a suliban van valami baj ezzel a geppel, es nem tudom atallitani magyar billenty-zetre.
Igen, abszolút igaz a sírógörcsről amit írtam. A mondandómat annyival egészíteném ki, hogy én is 17 éves korom óta vagyok együtt életem Párjával, abszolút tudtam már 19 évesen, hogy együtt fogjuk leélni az életünket és ez nem is változott azóta sem. A másik pedig, a Párommal mikor megegyeztünk, hogy akkor jöhet a baba, mindig kicsit éreztem a hangján, hogy nem mély meggyőződése, csak amolyan beadta a derekát, akkor már ő is elkeseredett, miután fél év után sem volt baba a pocakomban, akkor két felnőtthöz illően megbeszéltük, hogy mindenképpen szeretnénk babát, akkor fordultam orvoshoz is a Párocskámnak pedig megmagyaráztam, hogy nincs mitől tartania, hiszen majd egy éve lesz az apaságra való felkészülésre. A 9 hónap felén vagyunk túl és már feldolgozta, hogy apa lesz, sőt a terhesség első pillanától büszke apa:-))), egyszerűen a családfentartói szereptől való félelem riasztotta a dologtól.
Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nálatok is így lesz, de én csak azt tudom tanácsolni, hogy hallgass a szívedre, miután az anyagi akadályok elhárultak.
szia Bonny :- és Mindenki !
Nos én egy vén csaj vagyok hozzád képest Bonny, a legnagyobb fiam nálad is idősebb, 20 éves, de a legkisebb most 6 hetes. Van még ezen kivül 9, 6, és 3 éves is, igy öt gyerek boldog mamájaként irok Neked. Ha ez megnyugtat, én ovis voltam, amikor megkérdeztek, mi akarok lenni, és én nagyon komolyan azt válaszoltam: anyuka!. Bár akkor kinevettek, hogy az nem egy hivtás, de azért nagyot tévedtek. Az is téved, aki azt mondja, hogy az orvosi hivatás nem egyeztethető össze a családdal. én ugyanis orvos vagyok, és bár valóban nem könnyü, de nem is olyan iszonyu nehéz a kettő együtt.
Nem gondolom, hogy psychológushoz kellene fordulnod, mert gyerekre vágysz, meggyőződésem, hogy vannak nők, akik anyának születnek, ahogy vannak olyanok is - függetlenül attól, hogy mit hoz a sorsuk - , akik nem valók anyának. De ez messzire vezet...
Szóval a 19 éveddel tisztellek azért, amit érzel, és sajnállak, hogy nem teljesülhetnek be az előttem szólók igazsága szerint egyelőre a vágyaid. Az jutott viszont az eszembe, hogy mi segithetne rajtad amolyan Mátyás mesei okoslány módjára. Amikor engem először megkért a barátnőm, hogy legyek a kislánya keresztmamája, megváltozott az életem. Bár addigra volt saját gyerekem is, az a kislány valahogy egy kicsit az enyém is lett. Felelősnek érzem magam érte, fontos nekem, aggódom érte ha beteg, boldog vagyok a sikereitől, örülök az örömének... Lehet róla gondoskodni, nyaralhat velem, szülinapi bulit lehet neki szervezni, játékot, ruhácskát venni neki, verseket dalokat tanitgatni neki, kicsit mint a sajátodnak... Amolyan pótgyerek, ha már jobb szót nem találok rá.
Mondd nincs a közeledben valaki, akinek a keresztmamája lehetnél? Vagy csak a pótmamája... Olyan sok család szeretne a gyerekének egy szerető pótmamát... Ki tudja, akár életre szóló kapcsolat, szeretet szövődhetne közted és a kicsi között...
S még a gyermek utáni korai vágyadat is csillapithatná ez a megoldás. Vagy nem tartod elképzelhetőnek? :-)
Egyetértek az elöttem hozzászólókkal!
Én is nagyon korán vágytam a babára kb. a húszas éveim legelején, most 29 vagyok. A páromat 17 évesen ismertem meg, és nálunk is szerencse, hogy Ö lett életem párja és két kislányom édesapja.
Öszintén szólva az elmúlt 12 évben én 180 fokos fordulatot vettem minden tekintetben, pedig nem voltam sose komolytalan. A párom pedig már a gyerekek elött is sokat változott (nem rossz értelemben), a csajok születése pedig nagyon sok tulajdonságára rávilágított (szintén nem csak negatív értelemben). Én se voltam bulizós soha, és egyáltalán nem bántam meg hogy a lányok megszülettek (mindkett? tervezett és id?ben született), de komolyan nagy szervezést igényel, hogy egy hónapban egyszer eljuthassunk valahová. Persze nagy lelkifurikkal tüzdelve. Ráadásul Murphy törvénye szerint pont akkor lázasodnak be, hányják tele a szobát, ha kikenve, kifenve útra készen állunk. Van olyan, hogy egy mondatot nem tudok a férjemnek elmondani, mert a nagyobbik csacsog szüntelen, a kicsi pedig nyügös estére. Nem egyszer fordul el? lefekvés után: -jó éjt kicsim -, és már alszunk is. Nem panaszképpen írom, de tudnod kell, a babával nem rosszabb, nem jobb az élet, hanem teljesen más mint az addigi, gyökeresen más. Bár ekkora boldogság szerintem nincs több, mint amikor rájuk nézel és a szemeikben, mozdulataikban és mondataikban viszont látod Önmagad - pár évtizeddel ezelött.
Kicsit szirupos, de dióhéjban ennyi.
Más életébe nehéz belelátni, problémák megoldását keresni, és tanácsot osztani. Mindenesetre kívánok Neked olyan életet amilyenre vágysz!
Szia!
Teljesen megértem a vágyaidat, de egyetértek az előttem szólókkal, hogy még ráérsz. Még csak most fogsz érettségizni. Előbb próbáljatok meg együtt élni a barátoddal, hogy kiderüljön, hogy egyáltalán működik-e a dolog. Teljesen más egy háztartásban élni egy másik emberrel, mint amikor csak találkozgattok minden nap.
Ha a barátod is veled egyidős, akkor tényleg sokat fog még változni valószínűleg és az is lehet, hogy 2 év múlva már rá sem ismersz majd.
Én 17 éves voltam amikor megismertem a jelenlegi férjemet. (Most 26 vagyok) Változtunk mindketten. Nagyon nagy szerencsénk van hogy együtt maradtunk. Aki abban az időben ismerte meg egymást, szinte senki nincs más együtt. (ez nem elrettentés akar lenni, hiszen itt vagyok pont én ellenpéldának.) De szerintem egy 2 éves kapcsolat még nem érett meg egy gyerekre.
Ismét csak a saját példámat hozom fel, nagyon vágytam gyerekre és mai napig is, de kb egy évvel ezelőttig az észérvek erősebbek voltak. Mos éppen dolgozunk rajta, hogy hamarosan hárman legyünk, most már MINDKETTEN szeretnénk.
Remélem, nem voltam túl hosszú.
Titkos
