A You Tube-n néztem a tengeralattjárókról szóló filmet. Mutatták az oxigéngenerátorokat. Az rendben, hogy vízből állítanak elő oxigént, de mi van a kétszeres mennyiségű hidrogénnel? A vízbe nem engedhetik ki, mert árulkodó lenne.
Azután ott van a széndioxid. 100 embernek 3 hónapra eszméletlen mennyiségű légzőmész kellene. Vagy regenerálják? Hogyan?
Miért ? Állítólag az 1995 után gyártott palackok már "elméletileg" (uh) kortátlan élettartammal bírnak. Tehát mikor én is eladom majd 2065-ben, az még teljesen használható lesz. V.mire.
Sziasztok megvételre kersnék Monowingwt vagy kisebb winget elfogatható áron jó állapotban.ha tud valaki akkor a paja100@c2.hu cimre irjon köszi.üdv.paja
A vaterán találtam. De. Tudni kéne mit kellene tudnia annak amit keresel. Mert van ami csak 3, van ami elméletben 40 méterig vízálló. Van olyan ami kompact, van a bridge, meg a profi szint. Aztán elsők között az ár: 1 Ft-tól a hat nulláig a végén. Kell-e vaku kimenet - és mit tudjon még kezelni? Vagy csak délben napsütésben és a felszín alatt akarsz vele akváriumot, esetleg v. mi barlangban hetven közelében a feketét fehéríteni...
Röviden: v.mit pontosabban.
(az 1 ft-os negyvenen beázott és egy éve rá sem néztek. Előbb sólámpának, később levélnehezéknek, a túl távoli jövőben emlékként használható. Fényképezni vele soha sehol többet. ☺)
kellene nekem egy akármilyen régi, használt, sérült, működésképtelen búvárcomputerbnek látszó akármi ha valakinek, vagy ismerősének van esetleg elfekvőben, az kérem szóljon
5ruppót adok a szívességért, plusz a postázást állom
Ha a dűbelek jó helyen vannak, a kötélnek nem lesz semmi baja. Itt árvízkor sem jönnek kőtömbök, csak víz, meg sár.
A bejárati szakaszt úgyse hozzuk ki a felszínig, mert a helyiek azonnal széttépik, mint mindig.
Rajka igenis ködösített, mert amit te említesz az a 80-as években volt, én meg kb. 2004-ben hívtam telefonon és akkor mondta, hogy a bányaművelés miatt stb.
Ezek után igazából arra lennék kiváncsi, hogy engem nem engedtek, mert magyar vagyok. Együttműködés velünk nuku, másokkal igen. 23 évig tiszteletben is tartottam, de miután fű-fa odament az angolokon át a svájciakon keresztül a csehekig és még ki tudja hányan, vajon most hogyan fogadna a mi Gézánk? Főleg annak fényében, hogy a te dákód mondjuk úgy, már mindent letakarított az asztaltról? Már csak elvi síkon.
Elmondásod alapján elég keménynek tűnik tényleg, de azért szívesen belekukkantanék.
Rekordhajhász meg végképp nem vagyok, így esett. Nem vagyok büszke rá. Üdv,
Olvastam a két beírásod, úgy gondolom, hogy sokkal világosabb lett a történelmi rész, ezeket a dolgokat én sem tudtam. Pár dolgot kiragadnék belőle, ezeket véleményezném.
Először is a Rajka Géza szerepe, illetve a víz zavarossága. Annak idején, már a 80-as évek közepe-vége fele (nem emlékszem pontosan) a bányaművelés miatt tényleg elkezdett a vízminőség romlani, olyannyira, hogy a látótávolság normális esetben 20 cm volt, a falakon meg 3-4 cm vastag anyagszerűség rakódott le körkörösen. Ekkor mondtuk azt, hogy ennek nincs értelme, és hagytuk az egészet a fenébe. A forrás azonban terítéken volt, én rengeteget utaztam, utazom arra, mindig bekanyarodtam, megnéztem mi a helyzet, de a víz minősége tényleg siralmas volt. Ha jól emlékszem négy éve volt ott barlangásztábor, akkor is kint voltunk, a víz ugyan tisztább volt, kb. 2-3 méter látással, de a falakon lévő vastag üledék miatt nem igazán tudtunk mit csinálni, a buborékok miatt azonnal nulla lett a látás. Valamilyen oknál fogva lassan ez a falon lévő üledék eltűnt, és a víz is egyre tisztább lett, bár még Isvernához képest van mit javulnia. Tehát szerintem a Géza nem ködösített, mert tényleg mocskos volt a víz, csak az utóbbi 1-2 évben kezdett tisztulni a járat fala a víz alatt.
Ami az én hozzáállásomat illeti, hogy nem érdekel, már nem foglalkozom vele, ez igen érdekes. Nem tudom, hogy ki híresztelte, de már nem csodálkozok semmin. Nem olyan rég, hivatalos személyek kérdezték tőlem aggódva, hogy ugye nem akarom a Molnár János barlangot felrobbantani, mert elterjedt a híre. Azt már csak tényleg zárójelben jegyzem meg, hogy a Malom tó alagút forrására is miattam szereltek igen ízlésesen sikerült vashálót, mert elterjedt a híre, hogy szét akarom a barlangban lévő köteleket kaszabolni. Szóval itt állunk a hírekkel.
A 100 méternél lévő kürtő az a régi, én is voltam benne, alulról is és felülről is, csak az emlékünkben változhatott. A felette lévő járatrendszer több, okos szakember véleménye alapján nem az Izbindis főágához tartozik (sajnos), ezt a jelenlegi víz alatti eredmények is alátámasztják. Maga a járatrendszer egy oldalág, egy felszínen lévő völgy mentén alakulhatott ki. Természetesen adott részei árvízkor feltelnek vízzel, és mint egy puffer üzemelnek, de maga a száraz barlang a jelenlegi víz alatti kutatás szempontjából érdektelen, magához a víz alatti főághoz nincs köze.
Ami a mi munkánkat illeti, az a következőképpen folyt. Kicseréltük a köteleket, mert a meglévők igen siralmas állapotban voltak, nagyon sok helyen nem volt a régi kötélzet folytonos. Még az sem, amin Ti a legutolsó 1-2 merülésetek során húztatok be, az is két helyen el volt szakadva. A mostaniakat kifeszítettük, mint a gitárhúrt, hogy a nagy árvíz se tudja cibálni, a falhoz dörzsölni őket, úgyhogy elméletileg jól vannak. A gyakorlat az majd a tavaszi hóolvadások és a felhőszakadások utáni hömpölygő árvizek után fog kiderülni, ahogy számolom, kb. jövő őszre. Szerencsére ha kell, akkor csak a főkötelet kell majd cserélni, a dűbelek nem fognak sérülni.
A méréseket a vezetőkötél mentén végeztük, ezek nagyjából a járat közepén helyezkednek el, tehát a hosszértékek nagyjából reálisak. Írom a víz alatti járat adatait:
a tótól az általad is említett kürtőig van 105 méter, a tótól a járat kisebb nagyobb szintváltozással halad, 4,4 és 10,6 méter között . A kürtő elágazása 8,1 méteren található
az elágazástól a járat elindul lefele, az elején lankásan, majd meredeken, egészen 40 méteres mélységig, eddig a távolság 67 méter a kürtőtől. Innen emelkedni kezd (ezt láthatta annak idején a Halasi-Serban kettős) egészen 34 méteres mélységig 20 méteres hosszon, majd meredeken lebukik 41-42 méterre, és vízszintesen folytatódik még 23 méteren keresztül. A bejárati tótól idáig 215 métert kell úszni. Itt jelenleg van egy elágazás, kétfelé válik a barlang, egyik járata emelkedik, a másik lefele megy.
Az emelkedő rész az régen ismert volt, térképeken és leírásokban is szerepel. (Bolanz és a csehek). Hogy ki járt ott előbb, már nem tudom, talán a csehek. A Bolanz leírásában szerepel egy olyan mondat, hogy a vezetőkötelet nem tudta lekötni visszaforduláskor, ezért a felszínről hozott egy vastag faágat, ezt szúrta le az iszapba és erre kötötte a vezetőkötelet. Ezt meg is találtuk, majd megpróbáljuk lefotózni. Szóval ez az emelkedő járat felmegy 21 méterre, és nagyjából, +- ebben a mélységben megy tovább. Maga a járat szűk, méteres iszap van benne és a látótávolság nulla lesz, a legkisebb megmozdulástól. Itt jelenleg 70 méter kötél van bent, de a vége már annyira lapos, hogy ásni kell. Ebbe a járatban volt a csehek kötele is valameddig. Amikor idáig eljutottunk, meghúztuk a régi vezetőkötelet, engedett, vagy el volt szakadva, vagy nem volt lekötve, ráadásul kettő volt. Ezért nem tudom pontosan, hogy meddig lehetett bent. A Kéri kolléga 40-en küzdött az összeszedéssel.
A lefele menő ágat alig vettük észre, mert az eleje szűk, az elágazás terméhez képest. Itt indul el a járat lefele 67 méteres mélységig, helyenként 8-10 méteres járatszélességgel, 67 méteren van egy terem, úgy néz ki, mintha a járat vízsintesen folytatódna, de aztán lejt tovább nagy szelvénnyel egészen 74 méteres mélységig. Itt van egy függőleges akna, (vagy terem) nagyjából olyan mint Isvernán a fekete szifon elején, csak 2-3-szor akkora, az alja 82 méteren van, majd a járat tovább indul meredeken lefele, a jelenleg elért 91 méteres mélységig, és úgy tűnik, ugyanúgy megy tovább. Idáig az elágazástól 115 méter kötél van lefektetve, a bejárattól a távolság 330 méter.
Egyelőre ennyi az, amit jelenleg tudok, a mély ágban nem találtunk semmi előző merülésre utaló nyomot (vezetőkötél, elhagyott felszerelés), de ettől az állítólagos angol expedició járhatott ott, sőt mélyebbre is juthatott. Nem tudom. Annyit tudok, hogy mélyebbre itt még lehet menni, de ezzel folyamatosan csökken annak az esélye, hogy a szifon átúszható, legalábbis számomra. 100 méterről felmenni valameddig, (legjobb esetben a felszínig) és utána vissza 100-ra, az jelenleg a fejemben még egy rémálomnak tűnik. Na, majd meglátjuk.
A rekord mélységű merülés nekem sincs ínyemre, egyszerűen így alakult. Elhiheted, jobban örültem volna, ha egy kilométert kell úszni 30-on, 40-en, mint ennek, hogy lemenni 100 méter közelébe. Valószínűleg lassan feladom a kutatást ebben a mélységben, jöhetnek majd a nálamnál jobbak, sokkal modernebb tehnikával. Így van ez rendjén.
Végül is a leírásaid alapján Neked is van már rekordod ebben a barlangban, 80-as nitrox-al még senki sem jutott ilyen messzire a járatokban, bár gondolkozom rajta, hogy próbálkozom a megdöntésével :).
Annak ellenére, hogy szabadidőnk nagyobbik részét Izverna foglalta le, más barlangokba is jártunk.
Nekem személy szerint Izbindis mindig is szívem csücske volt, nem csak a régi szép emlékek miatt, hanem mert óriási potenciálnak tartottam. Hatalmas vízgyűjtő terület és ez az egyetlen kifolyás. A barlang száraz része nekem azt sugallta, hogy kialakulásában a magas vízállások játszottak vezető szerepet. Tehát az igazi barlang a víz alatt van. Legalább is egy jó darabig biztosan, hasonlóan, mint Izvernán.
Szóval Izbindis történései mindig is a szemem előtt voltak, de Rajka kért, hogy hagyjam meg ezt nekik, így nem mentem oda.
Aztán 2002-ben egy CORSA mentés során találkoztam Daczó Csabával, aki akkor állítólag a CSA elnöke volt. Megkérdeztem, mint legfőbb illetékest, hogyan is áll vagy halad Izbindis kutatása. A tőle szerzett információkból az derült ki, hogy voltak próbálkozások a barlangban lévő tóból, de nem vezettek eredményre, jelenleg különben sincs erre alkalmas ember. Javasoltam, hogy kössünk együttműködési megállapodást a szifon kutatására. Ennek keretében TDI rendszerben mi ingyen és bérmentve kiképeztük volna a CSA klubból azokat, akiket érdekel a barlangi búvárkodás és közben együtt kutathattuk volna a szifont. Több levélváltást követően, sajnos a megállapodás, bizalom hiányában, nem jött létre. Pedig szerintem elég korrekt ajánlat volt.
Az újkori eseményeket részemről, több információ indította. Pár évvel később kérdeztem Rajkától, hogy mi a helyzet arrafelé. Ő azt válaszolta, hogy a fenti, fokozott bányaművelés miatt a víz állandóan opálos. Halott ügy. Hát mondom ez rossz hír.
Aztán egyszer a Molnárnál beszélgetve, szóbakerült Izbindis, hogy miért nem megyünk oda. Mondtam, az a CSA területe én ezt tiszteletben tartom és majd, ha akarnak valamit, azt úgyis veled fogják intézni. Erre már nem tudom ki, de azt mondta, hogy te már voltál ott és hogy neked nem tetszik az a szifon, nem akarod kutatni.
Később, több megbízható forrás is jelezte, hogy angol barlangi búvárok jártak ott és beúsztak jó messzire. Viszont ez, angol barlangi búvár körökben nem nyert megerősítést.
Addig furdalta az oldalam a kiváncsiság, hogy mondom megnézem mi is történt ott valójában.
Így 2007 májusában odamentem. Meglepetésemre a víz teljesen tiszta volt. Rögtön beugrott, hogy Rajka miért találta ki ezt az opálos sztorit. Na, mindegy. Akkor találtam azt a pókhálót, amit már említettem. Mivel csak egy merülést terveztem, eléggé elkeserített a látvány. Sajnos 1 stag-et el kellett használni arra, hogy a helyet annyira rendberakjam, hogy el tudjak biztonsággal ússzni mellette és visszafelé ne legyen gond. Láttam, hogy a mi régi 10mm-es kötelünk még épségben ott van az aljzaton az nem zavart, de fölötte 2 másik is volt. Abból az egyiket befelé menetben elkezdtem föltekerni. Eljutottam az akna tetejéig, de ott már 3 vékony kötél volt bent és egyedül nem tartottam biztonságosnak azon keresztülmenni.
Egy hónap múlva, Storo és Ince Atti kiszedte a vastag kötél nagyobbik részét és még pár gombolyag véknyat, én meg behúztam egy újat. Másnap elindultunk befelé, hogy megnézzük mi változás történt a szifonban, ki meddig jutott. No, ekkor történt a gyilkossági kísérlet. -39m-en éreztem, hogy valami nagyon nem stimmel. A légzésem akadozott és a kezeim sem akartak engedelmeskedni. Rögtön reduktort váltottam és jeleztem, hogy ki kéne mennem. Storo látta, hogy nagy a baj, nem is kérdezett semmit, csak elvette az orsót és segített kifelé indulni. Mikor felértünk 10m-re, már valamelyest normalizálódott a helyzet, így nyugodtan ki tudtunk jönni.
Otthon Safi analizálta a palackot, amiben kiderült, 80-as Nitrox volt, levegő helyett. Ha jól számolom, az -177m levegős oxigénterhelés.
Nagy tanulság: Ne bízz senkiben! Kölcsön palackot mindig analizálj, vagy ha nincs műszer, ereszd le!!!
Úgyhogy sajnos nem tudtam elérni a régi végpontomat, de őszintén szólva, nekem úgy tűnt, mintha azok a kötelek, amik bent voltak, az én régi köteleim lettek volna. Ugyan azokon a lekötési helyeken is voltak.
Két héttel később, Pataki Róbert ápolttal visszamentem, de a víz kifejezetten zavaros volt. A látótávolság kb. max. 1 méter lehetett. Mondtam, ha már itt vagyunk, annyira telik, hogy kihozhatjuk a benthagyott, már feltekert és a falra kiakasztott köteleket. Mivel a feladat könnyebbre sikerült, mint látszott, gondoltam megpróbálom újra megtalálni a száraz járatba vezető kürtőt. Sajnos csak tapogatni lehetett, kongott hol a palack, hol a fejem, de így is meg lett. Döbbenten néztem körül a tóban, mert ez egy tejesen más fajta lyuk volt, mint amire emlékeztem. Úgyhogy én azt gondolom ott 2 ilyen tavacska is van, közel egymás mellett.
Több kísérlet részemről nem történt, mert vagy az időjárás nem kedvezett, vagy máshová rendelt a Tervező.
Azt még hallottam, hogy a Debreceniek voltak ott párszor, amit a honlapjukon is demonstráltak pár képpel. Laci bácsit felhívtam, de azt mondta, csak úszkáltak a fiúk, mert tetszik nekik a hely.
Nos, én ennyivel tudok hozzájárulni Izbindis történetéhez.
Ha elmondanád miért nem egyértelmű, hogy a csehek meddig jutottak, és hogy meddig volt bent kötél, valamint leírnád a járat mélységi profilját, megköszönném.
Mert én szívből örülök a te sikereidnek is épp úgy, mint másokéinak.
Mindamellett hiszem, hogy a vizalatti barlangkutatás nem versenysport és bízom abban, hogy ezt minél többen így fogják majd gondolni. Ma sajnos nem ezt lehet tapasztalni.
Már jó pár ember szenderült jobblétre azért, mert valamilyen lelki indíttatásból, dicsőségvágyból, kisebbrendűségi érzésből, ellenálhatatlan kényszert érzett arra, hogy neve a történelem évkönyveibe beírassék, mint legelsőt vagy legnagyobbat.
Csak remélni tudom, hogy téged nem ez vezérel, hanem a felfedezés öröme.
Engem soha nem foglalkoztatott, hogy publikáljak, előadásokat tartsak azokról a felfedezésekről, amiket elértünk, pedig lett volna miről és lett volna hol, de én nem ezért csinálom.
Viszont, hamár a vektorok igenis találkoznak, szeretem, ha a történtekről korrekt tájékoztatást kap az utókor. Csak és kizárólag a történelmi hűség kedvéért.
Szóval valahogy alapból így kellett volna nekiállni a beszámolóval.
Bár a leírás nem teljesen fedi a valóságot, de mivel te sem vagy tökéletesen tisztában a múlt eseményeivel, úgy gondolom, ez első nekifutásra elfogadható lett volna, majd követhette volna, hogy "és most újra nekifutottunk a hírhedt szifonnak és ezúttal a Tervező engedett". Nem hangzik sokkal jobban? Már ha a fentieket vesszük alapul.
Ami a történelmet illeti, az én ismereteim szerint, kicsit olvasmányosabb formában:
Mi, vagyis a Simsa Péter nevével fémjelzett társulat elég sokat jártunk a Bihar hegység területére - kb. 2-3 hetente -, elsődlegesen barlangot járni, másrészt élelmet vinni barátainknak, a rezsim elnyomottainak.
Hamar beleszerettünk a kitárulkozó lehetőségekbe, egy másik dimenzió megismerésébe. Neked ezt nem nagyon kell ecsetelnem.
Fővezérünk baráti kapcsolatot ápolt a kolozsvári barlangtani intézettel, ahol akkoriban Pepi Viehmann is tevékenykedett. Beszélgetések alkalmával megtudta, hogy a Vertikum kisszövetkezetnek van egy búvár szakcsoportja és mondta, hogy ha van rá kapacitás, jöjjünk el Izbindis-re és nézzük meg mi a helyzet abban a tóban. Ez így is történt.
Na, most akinek kis fogalma van arról, hogy a hivatásos búvároknak akkoriban mekkora mellényük és arcuk volt, az el tudja képzelni, hogy nekünk csökevény barlangkutatóknak hol volt a helyünk. "A barlangász mindent kibír" jelszóval, tűrtünk.
A tó azonban leküzdhetetlen akadálynak bizonyult jeles nagyjainknak, mivel szerintük bejárat, mint olyan a víz alatt nem létezett. Szerencsére a baráti és kollegiális viszony na, meg pár láda sör elég meggyőző erővel hatott és belementek a retardált barlangászok búvárképzésébe - bár ez szerintük teljességgel hiábavalónak és időpocsékolásnak tűnt, viszont a sört nagyon szerették.
Lényeg a lényeg, hogy sokunk ott próbálkozott először a búvárkodás örömeivel.
Az oktatás rendkívül alaposnak indult és bár megtanultuk az egyenlítés szükségességét, de nem terjedt ki minden csip csup részletre, úgyhogy az alfa hím alias SP násztáncukat lejtő szürkebálnákat meghazudtoló stílusban jött felszínre. A hullámok kicsit kisebbek voltak, de a hatás frenetikus volt. Újraéleszteni nem kellett.
Tanulva az eseményekből, mi már bevettük a szánkba a reduktort, ami meglepő eredményeket hozott, mert kiderült, hogy tényleg nincs bejárat. Szinte hihetetlen, de pont arra járt a bukaresti barlangtani intézet két kiválósága Cristi Lascu és Nelu Povara, akik némi kádermunka után elmondták, hogy debizony ott kell lenni bejáratnak és hogy ha be akarunk menni, kezdjük el kitermelni a köveket.
Majd a néger elkezdődött.
Este töprengve iddogáltuk megérdemelt sörünket és repestünk, mert végre merülhettünk. Az öröm persze nem tartott sokáig, mert valamelyik díszpolgár egyszer csak megjelent, szép hosszú uszonnyal a kezében és felszólított, hogy keressünk biztos támaszt. 19-en tartották magukat búvárnak a társaságból. Az első 6 a rangidős hivatásosokból került ki, a többit azután már nem is éreztem. Kb. 10 percig ültem a 8 fokos patakban és 2 hétig csak hason fekve aludtam. Aminek viszont örülni lehetett az volt, hogy látva az agóniát és a sebeket, a barlangi merülésért külön nem kaptunk, megválthattuk néhány láda sörrel. Arra nem emlékszem pontosan, hogy hány hétvégén folyt a kitermelés, de hogy a kőhajigálók jól dolgoztak, az biztos.
A szálkő mellett haladva lejutottunk annyira, hogy már be lehetett látni, de a kráter annyira meredek volt, hogy a kitermelt kő helyére mindig visszaomlott. A helyzet annyira kilátástalannak tűnt, hogy a Nagyfőnök kiadta a parancsot: medersűlyesztés!
El lehet képzelni a dolgozók reakcióját, de az akkori ÁSZF nem volt olyan engedékeny, mint manapság. Szóval azt filmezni kellett volna. A "Fitzcarraldo" ahhoz képest születésnapi babazsúr.
Mivel a sok lúd disznót győz szlogen már akkor is ismert volt, maradtunk a tónál. Még pár m3 kitermelése után körvonalazódott egy kb. fél kispolszki eleje nagyságú kőtömb, ami pont a bejárat előtt helyezkedett el. Mellette sikerült úgy bebújnom, hogy a palackot behúztam magam mögött és körbe tudtuk kötni, ... a végén drótkötéllel. 1 Nisa. 2 Nisa + 1 személyautó. Majd végül hívtak egy dömpert a bányából. Na, annak meg olyan volt, mint egy pogi. Úgy kikapta, hogy meg se akart állni.
Mégis csak a méret számít - mondtuk.
Nos, innentől kezdődött Izbindis forrásbarlang kálváriája.
A bejárati rész átnézése után a Vertikum hivatásos búvárai Dzsaja Ferenc és Szekeres Gyula eljutottak a kb. 70m-re lévő szűkületig. Ez a hely akkor még annyira szűk volt, hogy dupla 10-es palackokkal csak elég keservesen lehetett átvergődni, ezért elhatároztuk, hogy nekiesünk és ahhoz képest, hogy csak kalapács és spiccvéső volt a segítőnk, sikerült annyira kitágítani, hogy ha nem is kényelmesen, de biztonsággal vissza lehetett jönni rajta.
Ezt követően a fentebb említett profi páros, valamint Bacsu Dénes és jómagam, eljutottunk kb. 90m-re a bejárattól, majd nekimentünk a falnak. El lehet képzelni a négy idiótát, amint ott pörög egy helyben és keresi a továbbmenő járatot. Mindig jókat röhögök, ha ez a jelenet eszembe jut. Kb. 10 másodperc alatt vége volt a látásnak, de az utolsó pillanatban Ferike véletlenül lefelé világított és megláttuk az aknát. Az adrenalin biztos az uszonyomra is hatott, mert az egyik azonnal leesett.
Később, beúsztuk a kicsit szűkös, de impozáns bal oldali járatot, ami a bejárati terem bal oldalából indul és becsatlakozik a főágba. Nem tudom hány méter, kb. 40 lehet.
A gyakori rossz látótávolság miatt 10mm-es kötelet raktunk be, ami csak a végén volt kikötve, de biztos fogást lehetett rajta venni és bármilyen kávéban simán ki lehetett jönni. A munkálatokban Soós Pici és Gulyás Józsi (Lujó), szintén hivatásos búvárok is segédkeztek.
Bacsu Dénes barátommal a bejárattól kb. 80m távolságban, megtaláltuk a száraz részbe vezető kürtőt, ami egy kútgyűrű átmérőjű tóban végződött. Fantasztikus öröm volt ez. Aztán másnap mikor Cristi Lascu-val bementünk, kiderült, hogy az agyaglejtőn lábnyomok vannak. :-(
A merülésekhez szeparált dupla 10-es acél palackokat használtunk. Kiegyenlítő térfogat nem volt.
Mivel hivatásos búváraink nem sok hajlandóságot mutattak a vízalatti barlangkutatás iránt, részükről a téma lezártnak volt tekinthető. Nekünk viszont új lehetőség adódott, mivel Constantin Vinau és Florin Paroiu a Focul Viu-val karöltve bontogatta szárnyait egy kristály tiszta vizű, tágas barlangban. Cristi Lascu-ék meghívtak minket Izvernára.
Innentől Izbindis megsértődött. Akár hányszor odamentünk, mindig kávé volt.
Amit még biztosan tudok, hogy Serban barátom Halasi Gáborral együtt lement -40m-ig. Elmondása szerint, a víz zavaros volt és hideg. :-) Halasinak katasztrofális kiegyensúlyozási problémái voltak, szó szerint neki kellett őt felhúzni a BC-jével. A lámpája beázott és egyik uszonyát elvesztette. Egy héttel később, Halasi visszament egyedül és bekövetkezett a tragédia.
A "mentésre" mi is kimentünk, de igazából nem tudom minek, mert a cuccaink már valahol ott ringatóztak Vietnám felé egy hajó gyomrában. Mindenesetre leírtuk Lacibácsinak, elég pontosan, hogy mi, merre, kb. -26 vagy -32 méterig, már nem emlékszem, ameddig végülis mi max. eljutottunk. Ők nargile-t is használtak a mentéshez, az biztos.
A dologban az a legszörnyűbb, hogy ezt előre lehetett látni.
Előtte voltunk a Sura Mare-ban, ahol Halasi át akart úszni egy szifont - kb. 10m hosszú. Nem is értem miért, mert már rég megkerültük, de ő ragaszkodott hozzá. Néztük a felszerelését és én akkor azt mondtam neki: "Épeszű ember ilyen cuccal nem merül. Ha ezt így csinálod, bele fogsz dögleni valami lyukba." Vágott egy grimaszt és megvonta a vállát.
Na, azóta ilyet nem mondok.
Következő nyáron Serbannal odamentünk Izbindisre (is). Ahh, tiszta a víz. A Tervező velünk van!
Mikor bementünk kicsit pesszimistábban kezdtük látni a helyzetet. A mentés után olyan szintű káosz volt a járatokban, hogy én nem is értem, a Debreceniek hogy tudtak egyáltalán kijönni. Persze az is lehet, hogy a baleset után a CSA vagy valaki Nagyváradról szintén próbálkozott, ezt neked kell tudni.
Három napig takeszkodtunk, majd éjszaka eleredt az eső. Mire fölkeltünk, nem kávé, de tejföl. Serban kiábrándultan ásított, majd visszafeküdt. Sose szerette ezt a szifont. Én mondtam, ha már itt vagyok, megnézem mennyire lehet látni. A helyzet nem volt annyira tragikus, de a látótávolság nem volt több 2m-nél. -36-ról indultam befelé és a hasadékon túl egy terembe jutottam, ahol a járat egy jobbkanyart vett. Próbáltam keresni valami lekötési helyet, de csak kicsit visszább, az aljzaton találtam egy kis bütyköt, arra kötöttem ki a kötelet. Itt a mélység -40m volt.
Innentől nagy szünet következett, mert ténykedésünk Izverna kristálytiszta vizébe tevődött át.
Szóval ez volt a (h)őskor Izbindis relációban, már a mi oldalunkról.
Folyt. köv. az újkori történésekkel. Az lehet, rövidebb lesz. :-)
