Szavaid ostorként csattannak lelkemen, kettőnk közé éket ver ítéleted. Mielőtt végleg eltávolodnánk, mondd, amit hallok, azt szó szerint értsem-e?
Mielőtt pajzsot rántanék magam elé, s megszólalna fájdalmam vagy félelmem, mielőtt szavammal falat építenék, mondd, amit hallok, azt szó szerint értsem-e?
A szavak ablakok vagy falak. Elítélnek vagy felszabadítanak. Célom: úgy szólni és úgy figyelni, ami mindenkinek a szeretetet jelenti.
Tudod, van, amit el kell mondanom, mert az igen fontos nekem. Ha szavaim nem tükrözik szándékaim, szabadnak maradnom segítesz-e?
Ha úgy tűnik, mintha szidnálak, ha úgy éreznéd, nem szeretlek, kérlek, ne a szavaimra figyelj, hanem a mögöttük megbújó érzésre!
Olyan ez az erdő, mint szíves kedvesed, ki kétfelé nyílik fektében előtted és mégis körülzár s őrzi életedet kemény karikában; úgy őrzi, hogyha nősz, csak fölfele nőhetsz, mint fölfele nő itt ez az erdő s köszönt napos kalappal!
S olyan kedvesed is, mint itt ez az erdő, hol árnyékkal foltos csöndben fagy a gyanta, de mégis dalolós ragyogás vonul át, ha fölébred a szél s megfujja a lombot; a szerelem téged is így ragyog által s vigyázó keze óv sűrü bajoktól!
