Keresés

Részletes keresés

drEK1G Creative Commons License 2019.01.19 -1 0 35

Természetgyógyászhoz kell elmenni. Nekem felnőttként lett az arcomon, és évekig volt. Orvosoktól homeopatáig jártam már mindenhol, nagyon sok mindent kipróbáltam, és ráment elég sok pénzem is. De eljutottam végül a természetgyógyászhoz, ahol az csinált egy állapotfelmérést, elmondta, hogy mire vagyok allergiás, milyen szerveimmel mi van, adott cseppeket, kiméregtelenítette a szervezetem, és étrendre is adott javaslatot. Én neki köszönhetem, hogy nem kellett ilyen problémával többet orvoshoz mennem. Rendbe jött az arcom. 

Phoebe01 Creative Commons License 2018.11.11 0 0 34

Most már felnőttként írom ezeket a sorokat, a családban én voltam az egyetlen gyermek, aki nagyon küzdött az ekcémával, az egész gyermekkoromat végigkísérte. Szinte mindent próbáltunk, több kevesebb sikerrel. Tavasszal ismét durván kijött rajtam, ezért beleástam magam a kezelésébe megint. Nyáron jött szembe az Eczema No készítmény, én csak kapszulába csomagolt csodának hívom, most már 5 hónapja szedem, olyan a bőröm mintha sosem lett volna ekcémás. 

manóka1313 Creative Commons License 2018.11.05 -1 0 33

Jól esik, hogy hallok ilyen információkat. Az unokahúgomnak is szerintem ilyen problémája van. Nővérem hamarosan viszi orvoshoz, oda ahová édesapánk is jár, dr. Bálint Ágneshez DEbrecenben. 

Lumi2 Creative Commons License 2018.01.10 0 0 32

Ezt olvastam a Protexin oldalán:

Az újszülöttek és a csecsemők körülbelül 20%-ánál lehet felismerni az ekcéma tüneteit, melyek a vörös, duzzadt és állandóan viszkető bőr. Ezek a tünetek általában a homlokon, az arcon és a fejtetőn jelennek meg, de tovább terjedhetnek a karokra, a lábakra, a mellkasra és más testrészekre. A National Institutes of Health (NIH) kimutatása szerint az ekcémaesetek 65%-a az első években jelentkezik, illetve a tünetek 90%-a öt éves kor előtt figyelhetők meg.

Amíg sok gyermeknél két éves kora elérése előtt javul az ekcéma, másoknál felnőtt korukig eltart a probléma. Bizonyítékokat találtak arra, hogy ez az általános bőrprobléma kapcsolatba hozható a bélben zajló kóros folyamatokkal, amit a probiotikumok viszont meg tudnak előzni illetve meg tudnak szüntetni, ezáltal segítik a javulást.

A cikk címe: Probiotikumok használatával a várandós kismamák csökkenthetik a gyermeküknél kialakuló ekcéma kockázatát

kvancu Creative Commons License 2014.12.03 0 0 30

Köszönöm!

Előzmény: csakmostirok (28)
ohajni Creative Commons License 2009.09.25 0 0 29
Sziasztok!

Az előző hozzászóló nagyon közel áll az igazsághoz, az ekcémások 80%-a emésztés gyengeséggel küzd, ami azt jelenti, hogy az allergiás reakciókat általában a meg nem emésztett fehérje molekulák véráramba való kerülését jelenti.

Ebből aztán különböző allergiák is kialakulhatnak, pl.: pollenallergia, porallergia, parlagfű stb.

Kerülni kell az állati fehérjét tartalmazó élelmiszereket, mint a tej, a hús, a tojás, fehér liszt, és a finomított cukor is bélflóra problémákat okozhat.

Az orvosok csak a tüneteket kezelik, aki meg akar gyógyulni, annak az ekcéma okát kell megszűntetni. Ez természetes módszerekkel lehetséges. Nekem sikerült.

Gyermekek ekcémájának gyógyításához itt sok hasznos tanácsot találtok:

Hogyan szabadulj meg az ekcémától?
csakmostirok Creative Commons License 2009.04.24 0 0 28
Gyógyulásom súlyos ekcémából
28 éves férfi vagyok, ekcémás hajlamom van, amit az egyik ősömtől hoztam. Elbeszélések alapján tudom, hogy egyik apai dédapámnak voltak hasonló bőrproblémái, ő azt egyébként birkafaggyúval kezelte annak idején. Szóval csecsemőként, kisgyerekként és kamaszként is voltam ekcémás valamilyen formában, hol levedző hólyagosan, hol kiszáradó hámlósan. A tünet mindig vagy a lábam vagy a kezem ujjközeit érintette, de hosszabb-rövidebb idő után mindig elmúlt a baj, kezelésektől függetlenül, csak úgy magától. Most 2009 van, 2001-ben kezdődött az az ekcémás életszakaszom, amit nemrég sikerült leküzdenem. 2001-ben, 20 évesen a bal kezem kisujján kezdtem kiszáradósan és viszketősen hámlani, ez terjedt tovább a szomszédos újakra, majd megjelent a bal kezem csuklóján, a jobb kezem csuklóján, végül a bokáimon. A sebek határai hétről-hétre, milliméterről-milliméterre tágultak, a gyulladás és a viszketés egyre lángolóbb lett, a végén már csúnya, állandóan hámló és kisebesedő, mélyen kirepedő és vérző-levedző sebeim voltak, ezek persze fájtak is. Jártam több bőrgyógyásznál, legfelsőbb szinten a szegedi bőrklinikán próbáltak meg kezelni. Az a tapasztalatom, hogy a bőrgyógyászatnak fogalma nincsen. Atopiás dermatitist diagnosztizáltak, de kezdetben a szokásos szteroidos kenőcsös (+ fürdő kenőcs, azt nem használtam) kezelésen kívül meg sem próbálkoztak mással (Dr. Szabad Gábor), sőt felvilágosítást sem adtak arról, hogy tulajdonképpen mi történik velem, és hogy mire számítsak a tüneteket illetően. A szteroidos kenőcsök csak kezdetben használtak, aztán semmi hatásuk nem volt, a bőröm elvékonyodott, de csúnya maradt. 2003 végén, amikor már eléggé elviselhetetlenek voltak a sebeim, főleg az ujjaim, olvastam arról, hogy esetleg ételallergia lehet a háttérben. Azt én is tapasztaltam, hogy tej fogyasztása után néhány nappal fellángoltak a tüneteim, ezért elhagytam étrendemből a tejfehérjét, azaz mindenféle tejterméket és tejport tartalmazó ételt. Lényegesen jobban lettem, az ekcémámat ezután évekig szinten tudtam tartani úgy, hogy hol teljesen begyógyultak a sebeim, hol begyulladtak néhány hetes váltásban. Utóbbit, hogy akkor mitől jött ki mégis, nem igazán értettem, mindenesetre sokkal elviselhetőbb lett az ekcémám. Egy ideig, mert aztán ez már nem bizonyult elégnek. 2008-ban újra elértem odáig, hogy valamit lépnem kellett, mert minden lépés egyre nehezebbé vált, különösen a bokáim környékén váltak egyre csúnyábbá a sebek. Közben voltam többször a bőrklinikán. Elküldtek góckutatásra, ennek az lett az eredménye, hogy kiszedettem a garatmandulámat. Persze nem gyógyultam meg. Elküldtek LMG ételallergia-vizsgálatra, ami szerint pl. a tejre nem vagyok allergiás, de semmire se. Az a tapasztalatom, hogy az LMG vizsgálat az én esetemben nem ér semmit, mert az én ételallergiám rejtett. Valahol azt olvastam, hogy ez úgy működik, hogy pl. nem magára a tejfehérjére vagyok allergiás, hanem valamire, ami az emésztés során abból keletkezik. Ez valahogy nekem hihetőbb. Egyébként korábban (2000 körül) jártam pl. biorezonancia vizsgálaton, ami kimutatta allergénnek a tejfehérjét. Persze nem hittem benne, hogy vasak fogdosásával ez valóban vizsgálható. Az eredményére már nem is emlékeztem, de néhány évvel később, amikor kezembe került a papír, meglepődtem, hogy ott bezzeg szerepelt a tejfehérje.
Szóval 2008-ra megint felerősödtek a tüneteim, homeopatához fordultam (Dr. Hörcher Andrea). Júliusban kezdtük a kezelést, hosszú beszélgetések után kétféle szert próbáltunk ki. Fél évig szedtem ezeket, közben tartottam a tejfehérjementes diétát. A dolog működött: illetve nem történt semmi olyan, amit a homeopata ne mondott volna előre. A szerek hatottak, a tünetek, állítólag úgy ahogy kell, erősödtek. 2009-januárjára nagyon durván elterjedt az ekcémám. A bokámról a combom közepéig húzódott fel, és a teljes alkaromat, a combomat, a köldökömet és a vállamat is érintette. Minden egyes lépés fájdalommal járt, naponta, főleg éjszakánként egy nagy maréknyi bőrt vakartam le magamról. Nem tudtam aludni, a véres lepedőket állandóan mosni kellett, a porszívót pedig hónapokig ki sem vittem a szobámból. Irgalmatlan korszakon mentem keresztül, ami lelkileg nagyon megviselt. Tapasztalatom szerint az történhetett, hogy a homeopátiás szerek az immunrendszerem felerősítésével felerősítették azt a téves immunreakciót is, ami szerintem az ekcéma. 2009 januárjára rendszeressé váltak a kiborulásaim. Éjszakánként rendszeresen sírtam, mikor pedig a munkahelyemen is kiborultam egyszer, úgy döntöttem, hogy nem folytatom tovább a homeopátiás kezelést.
Szabit vettem ki, és drasztikus állati fehérjementes diétába fogtam. Az első három napban csak nyers zöldséget ettem, majd még napokig maximum csak egy kis főtt gabonával egészítettem ki az étrendem. 10 nap alatt már látványos javulást értem el, és pont ekkor mentem el újra a bőrklinikára. Dr. Altmayer Anitánál voltam, aki állítólag a legjobb doki ott az atopiás területen. Sajnos csak azt hozta, amire vártam. Az esetemben semmit nem érő LMG eredménye iránt érdeklődött, kevert szteroidos kenőcsöt írt fel, illetve ami újdonság volt az UVB fényterápia. Ennek a hatásosságáról nem tudok nyilatkozni, mert csak három hétig jártam, nem szerettem elrohangálni. A bőrklinikán egyébként mondtam a dokinéninek, hogy kb. 10 napja állati fehérjementes diétát tartok, és lényegesen jobban vagyok. Ő erre csak annyit mondott, hogy miért csinálom ezt? Ezzel nálam le is írta magát, én nem mentem többet, de már nincs is rá szükségem. A kulcs nálam a vegan étrend, kímélem magam mindentől, ami állati. Most április van, gyakorlatilag két és fél hónap alatt teljesen elmúlt az ekcémám. Ezt kimondani, pláne leírni egyszerűen isteni. Az ekcémámmal együtt elmúlt az összes emésztőszervi problémám is, pl. székrekedés, véres széklet. Nincsenek alvászavaraim, merthogy azok is voltak, kipihent vagyok és vidám. Kis negatívum, hogy állandóan ügyelni kell arra, hogy mit eszek, és arra, hogy lehetőleg minden nap összehozzak egy kis teljes értékű fehérjét a növényekből (szója, földimogyoró, hüvelyesek és gabonák együttes fogyasztása), különben nem tudok úgy erőt kifejteni.
Olyan cuccok, amik nekem 2001 óta egy ideig vagy hosszú távon is segítettek: Naturland körömvirágkrém classic, TESCO-ban kapható tégelyes zöld fedelű zsíros körömvirág balzsam, friss levegő, napsütés óvatosan, szolárium ritkán, kevert szteroidos kenőcs óvatosan és csak mikor már enyhe a tünet, béres vitamin vagy csepp, kevert gyógytea naponta 2X a diéta elején lehetőleg hónapokig (diófalevél, orvosizsálya-levél, vadárvácska, párlófű, csalán, kamilla, hársfa), sok folyadék, kevés stressz és kevés méreg pl. alkohol, nem árt a mozgás sem.
A lényeg: kemény diéta nélkül semmivel sem értem el hatást, tapasztalatom szerint pedig a vegan étrenddel, mint gyógymóddal sem az orvoslás, sem a homeopátia nem számol. Hátha segítettem valakinek.
envagyokazazember Creative Commons License 2005.04.27 0 0 27

AZ EKCÉMA GYÓGYÍTÁSA:

 

Én és az ekcéma régi harcostársak vagyunk.

Allítólag pici koromban ekcémás voltam. - Én nem emlékszem.

 

Olyan 20 éves korom körül kezdődött az egész.

kb 26 evesen úgy néztem ki hogy nagyon durva volt...

még a fejbőrom is oylan volt + az egesz test!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Nyaron nem. De teli idoszakban valami hihetetlenul.

 

Nem rossz a steroidos krem, es nekem van egy angol E vitaminos olcso de spéci kremem is.

 

De most figyeljetek:

 

Nezelodök multkor egy "Plusz" élelmiszer üzletben.

 

Nezem: valami orvosi cukorka... mie ez??

 

Elolvasom a hatoldalat: ekcemara is jo, es csak edesitoszer van benne+egy csomo gyogynovény,stb.

 

kb 120 ft!!!!!!!!! 75g, van benne vagy 50.

 

Na mondom ez erdekes!

 

Vetztem egyet poenbol

 

Tegnap elott es tegnap megettem egy dobozzal("veletlenul"). (melo kozben)

 

Hat ne tudjatok meg!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Majdnem teljesen elmult az ekcemam tole!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Ez durva

 

Remelem masnak is bejon.

 

"Orvosi pemetefű cukorka"

 

NEKEM BEJÖTT!!!

 

Ágibági Creative Commons License 2001.06.29 0 0 26
Sziasztok!

Hát igen, az árak elég húzósak, de ha tudom, hogy ettől minden OK lesz, egy percet sem hezitálok!!!!
Egyébként most voltunk vérvételen, jövő héten megyünk inhalatív panell vizsgálatra. Mindennek szeretnék utánajárni ami az allergiás tüneteit illeti. Valamelyik nap pl. levágtuk a füvet, és aznap estére (a reggel még abszolút tünetmentes) gyerek tele lett piros foltokkal. Egész nap a levágott fűvel játszott, másra nem tudok gondolni, de majd meglátjuk. Az ELCOM (vagy valami hasonló) nevű krém bár szteroidos, NAGYON JÓ. Elég egyszer-kétszer bekenni vele ha piros, és SOKÁIG nem jön vissza!! Ezzel és a napi zsírozással tökéletesen karban tudjuk most tartani a büdös kölkét.
Egyébként köszönöm kérdésed, nagyon jól vagyok : túl vagyunk életünk leghúzósabb államvizsgáján (ez már másoddiploma, de két gyerek+háztartás+terhesség mellett rémálom volt a végét megcsinálni), így mot már átadhatom magam az anyaság örömeinek. Itthon van velem a két lurkó, s igaz, hogy főzök-mosok-takarítok is, de egyelőre élvezem. Mindig erre vágytam! Anna baba szeptember végén (október elején) várható, úgy néz ki vele is minden rendben.

És Veletek mizújs?

Á.

Előzmény: cicó (25)
cicó Creative Commons License 2001.06.28 0 0 25
Szia Ágibági!
Azér vagyok ám... :-)
Igen gyógyít gyerekeket is.Akihez mi járunk az egy fiatal nő, nekem szimpatikus.Egy olyan lev.társam ajánlotta akinek a gyerekét a kruppból gyógyította ki.
Az első vizit 6.000 Ft, ez olyan egy - másfél óra, amíg mindenről kikérdez. Minden további vizit 3.500 Ez talán húzósnak tűnik,de szinte minden maszek orvosnak ekörül mozog a tarifája pl. a nőgyogyi 5 rugót kér pedig nem egy órán keresztül kukkol...:-)))
Én úgy gondolom ha valami komoly panaszról van szó érdemes elmenni, ha más nem az alkati szert nagyobb biztonsággal megállapítja mint mi saját magunk a könyvekből. Később ha már az ember egy kicsit járatos a dolgokban már saját maga is tudja, hogy mikor mit használhat, ki tudja a könyvből keresni.
Én magam is alapfelállásban szkeptikus vagyok mindenféle természetgyógyászat,energiagyógyászat és hasonló dolgokkal kapcsolatban, de erről már sok jót hallottam és olyanoktól akinek el is hiszem.
Még hosszú távon nem tudok róla nyilatkozni, de a kezdetek biztatóak.
A fiammal évekig küszködtünk ugyanezzel a köhögéssel és tényleg az lett a vége, hogy hat éves korára kinőtte nem tudtak vele semmit csinálni...ha most van egy ilyen lehetőség én kihasználom ha tudok vele a gyerekemen segíteni és ha esetleg mégsem legalább megpróbáltam és nem néztem csak hogy hogyan szenved a köhögőrohamoktól...
Ez itt most off: amúgy jól vagy? Mikor jön a baba?
üdv.cicó
Előzmény: Ágibági (24)
Ágibági Creative Commons License 2001.06.28 0 0 24
Sziasztok!

Cicó, olyan jó, hogy jelentkeztél!
Igen, azt már én is hallottam, hogy van egy ún. "allergiás menetelés", azaz a bőrpanasz csk a kezdet, aztán egészen asztmáig is fajulhat a dolog, ha nem kezelik.
A homeopátia egyre jobban izgatja a fantáziámat - bár kicsit szkeptikus is vagyok, bevallom. No nem az általa elért eredmények miatt, sokkal inkább a később esetlegesen, neadjisten jelentkező visszaütései aggasztanak. Bár ilyenről tényleg nem hallani, az eredményeit pedig számtalanszor dícsérik, én szeretnék többet megtudni róla. Be is szereztem néhány könyvet. Azért megköszönném, ha addig is írnál a ti homeopatátokról. Gyerekeekt is gyógyít?

Köszi : á.

Előzmény: cicó (22)
Evolution Racer Creative Commons License 2001.06.27 0 0 23
Szia Ágibági,

Hálás köszönet a segítségért és az utánajárásért, éppen most próbáljuk felvenni a kapcsolatot az "ügynökkel". Idővel majd érkezik a beszámoló is a tapasztalatokról. Még egyszer köszi szépen.

Üdv: Racer

cicó Creative Commons License 2001.06.26 0 0 22
Szia Ágibági!
A homeopátiában nemcsak külsőleg kezelik a bőrelváltozásokat hanem belsőleg is.Sőt...mint alább írta valaki ha a bőrtüneteket visszaszorítják kijön helyette valami más...Tehát ha a kence nem jött be tovább kellene lépni...
Mi krónikus köhögés miatt mentünk homeopátiás dokihoz.Mellette volt még nagyon piros, időnként gyulladt popsi és szintén bőrszárazság ami egy kicsit rózsaszín volt és nem viszketett. A homeopátia szerint olyan sorrendben múlnak el a dolgok, hogy az utoljára kialakult probléma múlik el először és így visszafelé...Nálunk úgy néz ki, hogy papírforma szerint megy...A "betegségek" abban a sorrendben jelentkeztek ahogy leírtam.Először eltűnt a bőrszárazság, minden kenegetés nélkül, most már nagyon szép a popsija, a köhögés el kezdett a múlt héten kiújulni de sokkal kevésbé intenzívebben mint eddig...úgyhogy én nagyon optimista vagyok és folytatjuk a teljes gyógyulásig...sőt kezdem létrehozni a homeopátiás házipatikámat is...
Egy ismerősöm férjének azt mondta az orvos a bőrbajára, hogy nem gyógyítható egy életen át kenegetnie kell.Ehhez képest a homeopátia fél év alatt rendbe hozta...

üdv.cicó

Előzmény: Ágibági (21)
Ágibági Creative Commons License 2001.06.26 0 0 21
Szia Racer!

Sajnos csak most láttam meg, hogy írtál, ezért tudok csak ilyen megkésve válaszolni. Ha beszerezted már, akkor bocs.
Na szóval, hosszas telefonálgatás után én rátaláltam egy nagyon kedves, segítőkész hölgyre, aki a tamási laboratórium bpi-i képviselője - már ami az áruelosztást illeti, legalábbis.
A neve Kalocsai Tiborné, Ildikó, a száma pedig : 246-3942. A 11. kerületben lakik valahol, de az "áru" eljuttatásában nagyon segítőkész. Jártas mindenféle természetgyógyász praktikákban, én is jót beszélgettem vele telefonon keresztül. Nehéz elérni, de kitartónak kell lenni, vagy hagyjál üzenetet. (Igaz én hagytam, de elromlott a rögzítője, így még szerencse, hogy nem adtam fel)
Remélem könnyen sikerül beszerezned a kencét. (Egyébként 50 ml-es kiszerelésben van, és 500.- Ft az ára)
Sajnos nekünk annyira mégsem jött be, mint eleinte úgy tűnt, de hátha Nektek beválik.
Majd írd meg, hogy mi volt, jó?

Üdv : Ági

Előzmény: Evolution Racer (20)
Evolution Racer Creative Commons License 2001.06.25 0 0 20
Namégegyszer,

Bocs, a második csak azért ment, mert úgy tűnt az első nem fog megjelenni. Bár így legalább feljebb került a témakör a "slágerlistán".

Továbbra is várom a válaszokat,

Üdv: Racer

Evolution Racer Creative Commons License 2001.06.25 0 0 19
Sziasztok,

Az eddigi hozzászólásokban leírtakhoz hasonló tünetek leküzdésére kezdtük el nemrégiben a homeopátiás kezelést, és azt kiegészítendő nagyon érdekelne, hogy hol kapható a "Bio-Fontana" krém (ha nektek sikerült vásárolni, valahol biztosan árulják) mert eddig még bárhol próbálkoztam (budapesti patikák), nem is hallottak róla. Előre is köszi a segítséget!

Üdv: Racer

Evolution Racer Creative Commons License 2001.06.25 0 0 18
Kedves Piglet, ill. bárki aki többet tud a "Bio-Fontana Tamási Ekcéma krémről",

Mi is hasonló cipőben járunk mint az előttünk szólók, és nagyon érdekelne, hogy hol lehet ilyen krémet beszerezni. Sem a homeopátiás doktornénink sem a homeopátiás patika, ahova járunk sem hallott még róla. Szóval előre is köszi minden használható infót.

Üdvözlettel: Racer

Törölt nick Creative Commons License 2001.06.01 0 0 17
Sziasztok!

NEkem ettől a krémtől olyan csádlatos lett a fiam bőre, a hajlatoknál, hogy nem győzök csodálkozni.
Tényleg merem ajánlani.
A szteroidostól nem javult meg ilyen hamar, a mellékhatásairól ne is beszéljünk.

Piglet

Kkukka Creative Commons License 2001.06.01 0 0 16
Azt gondolom mindenki tudja, hogy amennyire lehet, meg kell akadályozni, hogy a hólyagocskákat kivakarja a gyerek, mert a nedv a segít a továbbterjedésben.
Sajnos én egy olyan felnőtt vagyok akinek nem sikerült kinőni az ekcémát, ami nekem a kezemen jelentkezik.
Ami nálam problémát okoz, az a kozmetikumok, krémek, mosószer, mosogatószer stb. Minél illatosabb és színesebb annál rosszabb. Ezen felül pedig a por, homok, föld. Amióta parkettás lakásban lakom sokkal jobb. Csak sajnos 2 év óta padlószőnyeges a munkahelyem, úgyhogy azóta nem voltam tünetmentes.
Ezenkívül még igen rosszat tesznek a különböző ragasztók, mondjuk a sebtapasztól a tapétaragasztóig.
Szóval az élelmiszereken kívül még nagyon sok mindenre kell figyelni.
(Kisebbfajta trauma volt, amikor 6 évesen az iskolában nem akarták körjáték közben megfogni a kezem. A tüneti kezelés ezért is fontos.)
iceberg Creative Commons License 2001.06.01 0 0 15
Szi a Lencsi!

Ekcéma.
Heveny tünetei:apró,felpattanó,viszkető és nedvedző hólyagocskák,a terület kontúrja elmosódott,terjedő
Idült formájában a bőr száraz,pikkelyes,esetleg megvastagodott,és hámlik
Testhajlatokban gyakori,de a végtagokon is,itt - jellemző módon (ez egy nagyon beszédes jel lehet!!) - az izmok feszítő oldalán jelenik meg.
Ugyanakkor nem ritka az arcon és a kézen sem.

Az ekcémát nagyon könnyen össze lehet keverni a bőrgyulladással.

Előzmény: Lencsi (13)
Ágibági Creative Commons License 2001.06.01 0 0 14
Szia Lencsi!

Szerintem ha nagyon száraz, az már gyanús! Ha nem kenegetnéd, valószínűleg bepirosodna, mint az én Atimnál. Egyébként hála az égnek neki sem viszket, és még sok más gyereknek sem, úgyhogy sajnos attól még lehet ekcéma.
Azt a testápolót egyébként biztos lehet recept nélkül is kapni - csak azt nem tudom, hogy mindenhol keverik-e, vagy ez csak egy helyi specialitás. Ha nem találsz és gondolod íratok fel a dokinéninkkel és küldök Neked belőle szívesen.
A Piglet krémje egyszeri kenés után úgy tűnik tényleg nagyon klassz! Remélem nem csak olyan időlegesen, mint a szteroidok!

Á.

Előzmény: Lencsi (13)
Lencsi Creative Commons License 2001.05.31 0 0 13
Sziasztok
Valaki irja le, hogy hogy néz ki az ekcéma, mert én mindenhol azt hallottam-olvastam, hogy piros és viszket. A lányomé se nem piros, se nem viszket, csak nagyon száraz a bőre néhol. Lehet, hogy nem is ekcéma. A hidrokortizont én is mellőzöm, igaz higitott változatot kaptunk, de akkor is.
Kedves Ágibági: A gyógyszertári babatestápolót receptre lehet kapni, vagy anélkül is?
Lencsi
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.29 0 0 12
Sziasztok!

Allergia-vizsgálatról:
NEkünk már a 8 hónaposnak is megcsinálták. Ezt vérből nézik, és allergén specifikus ellenanyagokat néznek. A nagyobbiknak már idáig - most volt 2 éves - 3szor nézték így.
Ezt megtudják csinálni élelmiszer allergiára éppúgy mint légútiakra - fű, fa , pollen, szőrők,penészgombák, por stb.

Én a kérmet a homeopátiás dokinéninktől kaptam.

Piglet

Ágibági Creative Commons License 2001.05.29 0 0 11
Sziasztok!

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM a sok hozzászólást, melyben mind-mind segíteni akartok. Most megpróbálom kinyomozni a Piglet által ajánlott krém fellelhetőségét (Piglet, ha erre jársz szívesen fogadnám, Te hol szerezted be), az mégiscsak gyógynövényes. Lehet, hogy kivívok egy allergiavizsgálati beutalót is.

Mégeccer köszi Nektek : Ági

krisztababa Creative Commons License 2001.05.29 0 0 10
Sziasztok!

Nálunk ugyanaz, mint vfna-éknál. Lányom most 5 és fél éves, kiskora óta ekcémás a bőre, először a tejre gyanakodtak szintén (igaz, csak két hónapig volt anyatejem), de olyan mértékben romlott, hogy végül - a gyerekorvos és a helyi bőrgyógyászat után a Heim Pál kórház bőrgyógyászatán kötöttünk ki. Nem ajánlom, minden kezeléskor mást írtak fel és nem használt semmi. Végül visszatértünk a gyermekorvosunkhoz, aki kevert krémet adott (selymes lett tőle a kicsi bőre) és az ekcémára pedig Elocom kenőcsöt (gyorsan hatott, de csak ott szabad leheletnyit kenni, ahol baj van).
Bokor hozzászólásával egyetértek! Megfigyeltük, hogy nyáron a gyerekről eltűntek a foltok, télen viszont visszajött. Azonban 3 évesen már csinálnak allergia-vizsgálatot (minket Törökbálintra utaltak be), és kiderült, Dominikának porallergiája (asztma lehet belőle!) és ERJESZTETT TEJTERMÉK-allergiája van (sajt, túró, joghurt stb.), valamint tej-érzékeny. Tehát heti 2-3 dl tejtartalmú ételnél v. italnál többet nem fogyaszthat. Ez az ovinál problémás, de itthon semmi ilyet nem kap!
Valamint most tényleg javult az állapota (nem tudom, hogy csak a nyár miatt-e), ugyanis 2 hete költöztünk be az új házunkba, ami FASZERKEZETŰ, azaz otthagytuk a poros, padlószőnyeges lakótelepi házunkat. Most mindenhol padlólap, ill. laminált parketta van, szőnyeg pedig egyedül a mi hálószobánkban. A kicsi szobájában még növény sincs és csínján kell bánni a plüss-állatkákkal is. Porszívózni inkább ne! Ha megoldható, akkor nedves ruhával kell portalanítani, ill. feltörölni a padlót.
Bocs, ha hosszú voltam, remélem, segített egy kicsit.

Előzmény: Törölt nick (9)
Törölt nick Creative Commons License 2001.05.29 0 0 9
Sziasztok!

A problémával sajnos mi is találkoztunk már. Kisfiam most öt és fél éves. Körülbelül fél éves kora óta "mondta" rá a körzeti orvos, hogy ekcémás. Kipróbáltunk mi is nagyon sok krémet, amelyek csak ideig-óráig használtak.
Általában az arcán (a szája környékén), valamint a popsiján, az alkarján és a lábszárán jelentkezik. Mi leginkább az élelmiszerre gyanakszunk (eper, paradicsom, káposzta)
Érdekes azonban, hogy sokszor fél év is eltelik tünetmentesen, aztán kezdődik előlről...
Üdv.
ancsa

iceberg Creative Commons License 2001.05.28 0 0 8
Szia Ágibági!

A szénanátháról találsz olvasnivalót a www.szulo.hu -n.(Egészség címszó alatt)

A kortizonos krémek mellékhatásáról semmi konkrét infom nincs,- ezt nyilván a dokinak kell mérlegelni,hogy nagyobb-e ilyenkor a lehetséges kár,mint a várható haszon - de tény,hogy ezek a kencék hormont tartalmaznak...:((

Hogy a fiadnak eddig a pofiján volt inkább kiütés,az is _inkább_arra utal,hogy ez nem un. kontakt ekcéma,amit a bőrrel érintkező fürdetőszerek,ruhában maradt mosószer,stb okozzák,hanem valamilyen élelmiszer.

Szvsz készítsetek egy étkezési naplót,amibe felírjátok minden nap az összes ennivalót,amit a kisfiú elfogyasztott.Az _egy_ falat sütit,a _morzsányi_ csokit,de még a _kortynyi _innivalót is.
Közben pedig figyeld a reakciókat.Jobb lett... - roszabb lett...

Minden gyanús,amiben aroma,tartósítószerek,szinezékek,mesterséges adalékok vannak,legyen az édesség,(keksz,fagyi,süti,néhány gyüm.joghurt...),
hús -ill.húskészítmények (virsli,májkrém,szalámifélék,...),üdítők,gyümölcslevek,lekvárok, nutella,kávé,(a koffeinmentes is!!),csokoládé,leveskocka, stb..
(Ha pájinkás kenyérrel is etetitek,akkor az alkohol is szóba jöhet..:))
.
Sokan nem tudják,hogy a diófélék is erősen allergizálnak,a földimogyoró is bűnös lehet.
Sőt,a búzában ,ill.az abból készült lisztben lévő lektinek is elősegíthetik a hisztaminek felszabadulását.

Még valami.
Egyik ismerősöm az ekcémáját 16 éves korára simán "kinőtte",pedig rajta aztán évekig nem volt fél tenyérnyi,összefüggően ép bőr.
Sokat segített rajta a napozás,és furcsamód -nem vicc!! -mindig akkor javult az állapota,ha megfürdött a koszos Dunába...(??)
Még annyit érdemes róla tudni,hogy nagyon válogatós volt,rizsen,sültkrumplin,nutellás kenyéren (!!!) ,narancson (!!!!) és kólán (!!!) élt.

Sok sikert!!

Előzmény: Ágibági (1)
bokor Creative Commons License 2001.05.28 0 0 7
Kedves Ágibági,

a legnagyobb baj az, hogy ennél a buta ekcémánál az a legnagyobb baj, hogy csak csodával határos módon lehet kideríteni, hogy mitől van. Az tán ha kiderül, akkor általában az az étel derül ki, amit a gyerek a legjobban kezel. Én például a tejre és tejtermékekre voltam allergiás, anyámék egy ideig leállították ezeket nálam, akkor viszont annyira elviselhetetlen lettem, hogy maradt a tüneti kezelés. Semmi fürdés, csak gyors zuhany - próbáld meg a vizet kerülni nyáron egy kisgyerekekkel :-( - kizárólag orvos által felírt fürdetőkrémek, a mai napig bosózik a hátam a gondolatától is, állandó kenegetés zsírozó meg egyéb krémekkel. Aztán egyszer csak eltűnt, senki nem emlékszik rá pontosan, hogy mikor. Viszont nekem olyan 13-14 éves koromban újra felbukkant, rettenetesebb volt, mint régen, újra kenőcsök, borzalom. Aztán megint eltűnt, legközelebb az egyetemen bukkant fel újra. Aztán a terhességem és a szoptatás alatt olyan volt a bőröm, mint a bébiké, most meg megint néha felbukkan, néha eltűnik. Megfigyeltem, hogy ha hirtelen hidegebb lesz az idő, és nedves, akkor elviselhetetlen, nyáron jobb. Szerencsére ma már csak kis felületekre koncentrálódik, de mind a mai napig nem tudják, mitől van, mindig kapok rá valami újabb csodát, az egy darabig segít, aztán megszokom, és kezdődik előlről.
Tudom, hogy ezzel nem nyugtattalak meg, csak azt tudom javasolni, próbáljátok meg az okot megfejteni, hátha sikerül, és sajnos a tüneti kezelés nagyon fontos. És nagy valószínűséggel el fog műlni!!!

Törölt nick Creative Commons License 2001.05.28 0 0 6
Ágibági!

Nem tudom. A mi krémünket a dokinő adta. Az van ráírva, hogy Bio-Fontana, Tamási Ekcéma elleni krém.

Piglet

Ágibági Creative Commons License 2001.05.28 0 0 5
Meg is néztem a honlapjukat (ha az az), ott a CSALÁN-krémre írták konkrétan, hogy ekcémára való. Te is erre gondoltál?

Á.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!