Nagyon érdekes és tanulságos volt olvasni a Rolling Stones-fanek homepage-ét. Nem akarok "ellenlábaskodni", vagy fölemlegetni holmi ostoba "Beatles kontra RS" vitát (mellesleg ez a vita nem, vagy legföljebb RS-oldalról létezik), mindenesetre azt javaslom: nyissunk mi is itt egy oldalt, azaz írjon mindenki, aki vonzalmat érez a Történelem Legnagyobb Zenekara, a BEATLES iránt! Kicserélhetnénk egymással a véleményünket, információinkat stb. Profi rajongók, figyelem! Máris a figyelmetekbe ajánlok egy hasznos weboldalt: www.rarebeatles.com
Épp tegnap hallgattam,néztem a New beatlesesített (sic!) változatát.Dae Lims nálam csatát nyert,sajnálom,nekem tetszik amit csinál,a Grow Old With Me pedig egyenesen lenyűgöző.Kurvára idegesítő,hogy most már nem lehet sehogyan sem hozzáférni,mindenhol le van tiltva.Ej,ej,Lennon-örökösök,hülye Yoko.
Itt csak hallgatni tudom,de én birtokolni is szeretném a merevlemezemen.
"Is there anybody going to" give me a download link?
Egyébként én kicsit a mai napig értetlenül állok a film kálváriája előtt, magyarán, hogy nagyjából 40 éve nem lehetett elérni hivatalos formában. Egész egyszerűen messze nem olyan vészes, mint amilyennek a zenekar tagjai tartották és amilyen a legendája volt azért, mert "rejtegették".
Oké, kissé talán nyomasztóan indul (Paul és Ringo ül abban a nagy, sötét térben, Paul szomorú dallamot játszik), de aztán jön George, villant egy mosolyt, Lennon harsánykodik egyet (Don't Let Me Down) és persze Paul bossy, John unott, George mogorva, Ringo szomorú..., kis feszkó is van ("azt játszom, amit akarsz..." hírhedt jelenete), de az Apple-nél már sokkal jobb a hangulat, mogorváék (J+G) is mosolyogva játsszák a covereket, a Dig It-et, Suzy Parkert és a tetőkoncert végképp helyrezökkenti a dolgokat. Előtte persze még ott van Paul három melankolikus dala 31-éről: gyászos (Paul) és szomorú arcok (Ringo, talán Yoko is) plusz megint a nagy sötét tér (noha ez már nem Twickenham), valóban erős "valami véget ér" hangulat...
És biztos megrendítő volt 1970 májusában látni. Mégis azt mondom, annyira nem durva ez, hogy 40 évig szamizdat legyen és még a Jackson-változat után is két és fél évbe tellett "venniük egy nagy levegőt", hogy jó, akkor "hadd legyen" Let It Be.
Úgy értem, ma már húsz éve annak is, hogy a Metallica brutálisan nyílt Some Kind of Monster dokumentumfilmje megjelent - ahhoz képest a Let It Be állítólagos nyomasztó hangulata meg se kottyan. Olyan még a Get Backben sem volt, mint ott (üvöltözős ajtócsapkodás, vagy mint mikor a dobos tíz centiről üvölti az énekes arcába, hogy "úgy viselkedsz, mint egy hülye f.sz", az pedig majdnem nekiugrik) és az a zenekar egy akkora, az események után 3 évvel filmen is felvállalt krízis után húsz évvel is létezik. És bár sokaknak biztos kényelmetlen néznivaló, rengetegen akkor kezdték el tisztelni őket, hogy na ez igen, ezt tökös volt felvállalniuk.
És én úgy veszem észre, a Get Back már megkapta ugyanezt a reakciót. Magyarán nemhogy nem rontott a branden, még meg is erősítette azzal, hogy közelebb hozta az emberi oldalukat. Nem lettek kevésbé ikonok attól, hogy "kiderült", a világ legnagyobb zenekara ugyanúgy dolgozott a színfalak mögött, mint a mai napig bármelyik. Zsenik voltak, de azért nem az volt, hogy hopp, kipattant a fejükből egy teljes dal, csak fel kellett venni. Üdítő és páratlan látni, ahogy a Get Back eljut a spontán ötlettől a kész dalig.
Érdekes lenne egy Lindsay-Hogg interjú arról, mi volt a benyomása a felvételek idején, befejeztével és mi volt a rendezői koncepció, amikor nekiállt megvágni a filmet? Mennyivel lett volna másabb a kész film hangulata, ha nem kell kivágnia egy órányi részt? Volt-e olyasmi, amit azért volt kénytelen kihagyni, mert a korabeli technikai lehetőségek miatt nem volt használható? (Engem konkrétan megdöbbent, hogy a Get Back születését kihagyta például). Erről egyelőre sehol nem olvasni.
Öt éve láttam utoljára a filmet (mostmár meg is várom a streamet az újranézéssel), de jól emlékszem, hogy Glyn Johns egyáltalán nem látható benne? (Azért is rémlik így, mert határozottan emlékszem, hogy a Get Back első ízelítője vagy az előzetes nézése közben konkrétan rácsodálkoztam, hogy "jé, ő kicsoda?") Még a parkolópályára tett George Martinnak is van egy villanása (shakert ráz a Dig It közben), de Glyn Johns sehol. Érdekes.
Részemről azóta vártam, hogy az Antológia első tévés vetítésekor ('96 elején) részleteket láttam belőle.
Aztán 2006 elején a youtube-on több részletben végre láthattam.
Azon a nyáron megszereztem kalóz DVD-n.
18 éve ennek is, azóta "történt" egy Get Back sorozat.
És végre lesz hivatalos Let It Be!
Végülis így 2024-ben az, hogy DVD is lesz-e (remélem azért!) vagy csak stream, magához a hivatalos megjelenés tényéhez képest részletkérdés. Nagyon örülök neki és ezt az örömöt az sem csorbítja, amit sokan írnak: "a Get Back után mi értelme, amikor az annyival több és jobb?"
Nos, egyrészt a teljes alagsori take-ek (amik klipnek is elmennek), másrészt pedig hogy azért az ember bármikor előbb nekiül 80 percnek, mint 8 órának. És hát a történelmi súlya: ezt a teljes Beatles látta, elfogadta. (Érdekes lenne látni az eredeti rendezői változatot a kivágott egy órával.)
Nem akarok Nyilvánvaló Kapitány módjára ezeréves közhelyeket puffogtatni, de nekem csak most esett le, milyen telitalálat volt Richard Hamilton-tól, hogy a The Beatles címet javasolta a duplalemeznek.
A Pepper egy „képzeletbeli zenekar képzeletbeli koncertje” volt, az én Pepper CD-m borítójának gerincén éppenséggel nem is szerepel a Beatles neve, csak a lemezcím. Ehhez képest a Fehér Album olyannyira „a Beatles”, hogy még a lemezcím (vagy annak hiánya?) se hagy kétséget efelől.
Egészen a Revolverig minden lemez organikusan következett az előző albumból: egyre jobbak a dalok, egyre színesebb a hangzás és akkor egyszer csak BAMM, mint valami drámában, elsütik a Revolvert*, teljes a felfordulás (*basszus, még ez is mennyire találó cím, ha az ember hajlik egy kis belemagyarázásra :D).
De még az az album is „csak” éles váltás volt, nem pedig szembefordulás a korábbi zenével.
Nem véletlen, hogy George egy „spirituális dupla albumnak” tekintette a Rubber Soult és a Revolvert az alapján, ahogy kiegészítették egymást zeneileg. (Ezt épp most olvastam a Bits zenekar honlapján. Hümmögök egy kicsit ezen a véleményen, de az biztos, hogy Pepper/White Album vonatkozásban nem mondott volna hasonlót és nemcsak azért, mert utóbbi eleve duplaalbum.)
Szóval szerintem a Fehér Album nemcsak a duplasága miatt kuriózum az életműben, de amiatt is, mert ez az egyetlen, amelyik tudatosan és gyakorlatilag teljesen szembefordult a közvetlen előzményével. Mert igaz, hogy a Revolver nem következett a Rubber Soul-ból, de hogy a Fehér még annyira sem következett a Pepper/MMT vonalból, az is biztos.
Pepper vs. White:
- alteregó zenekar „koncertje” / már eleve címében is The Beatles (stúdió)album
- színpompás kavalkád a borítón / tiszta fehér címlap, még a zenekar neve is dombornyomott
- szimpla album / duplaalbum (ezért teljesül 1968-ban is a „két album” hagyománya: ettől a hatvanas években -azaz fennállásuk alatt- egyedüliként pont a Revolver évében térnek el (feltéve, hogy a Magical Mystery Tourt amerikai módra nagylemeznek tekintjük, illetve, hogy figyelembe vesszük, hogy a Let It Be már a feloszlás után jelent meg: 1969 augusztusa után semmilyen közös -tehát négyfős- zenekari -azaz zenei- tevékenység nem történt)
- Paul-dominancia (tán emiatt is a kedvenc lemeze) / John újra azonos súllyal szerepel (és a kedvencének nevezte az albumot)
- pszichedelikus „hangszobrászat” („inkább Paul”) / nyersebb, földközelibb rockos, bluesos hangulat („inkább John” – tulajdonképpen az ő itteni dalai alapján nagyjából el lehet képzelni, hogy hangzott volna az első rendes szólólemeze, ha a Beatles kíséri és Martin produceli)
- stílusváltás akár egy dalon belül is / adott dal adott stílusban íródik
- hangsúlyos nagyzenekari-komolyzenei jelenlét / egy kevés vonós itt-ott (kivéve Good Night)
- az 1965 óta folyamatosan jelenlevő szitár először kap teljesen önálló dalt nagylemezen / egyáltalán nincs szitár ezen az egyébként Indiában írt albumon és nem is tér vissza később sem
- a nyugati popzene antitézise az említett szitáros dal / még a dalformával is szembefordul Lennon hangkollázsa
- Good Morning Good Morning / Good Night
- Lovely Rita / Sexy Sadie (:D)
- George egy dallal szerepel / két dallal szerepel (albumonként)
Erősen gyanítom, hogy mindez a "CANCEL CULTURE" miatt van. A tervezett Some Time in NYC Ultimate Boxot is kukázták, pedig már beharangozták. A Gimme Some Truth válogatásból is kihagyták a Woman Is The Nigger Of The World-öt és ha megjelenne a koncert, szinte biztos, hogy abból is kivágnák, az viszont újabb felháborodást eredményezne.
addig is ezzel a full HD remastered videóval kell beérnünk:
Az más. Az egyik legnagyobb ripacs (tud lenni). Szerencsére a karizmája a ripacsságát is elbírja. "egyszerűen csak nem jól öregszik, mint előadó" én ennek az ellenkezőjét érzem. Szerintem manapság (i+e turné óta) lényegesen kevesebb a színpadi manírja, pózolása mint azelőtt. És az éneklésben sem érzem a nem jól öregedésnek jelét. De én nagyon elfogult vagyok vele szemben, ezt készséggel elismerem.
Bocs, hogy eltérítettem a fókuszt a topic névadóiról, úgyhogy részemről ennyit Bonoról.
