Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

StDon 2010.10.09 Creative Commons License 85

Üdvözletem,

 

Örülök, hogy terjedni kezd Magyarországon ez a fajta közlekedési mód.

Jelenleg külföldön élek, és itt nagyon sokan használnak különféle típusú elektromos robogókat, bizonyára gazdasági szempontokból. Én magam is ilyet használok, mert még a jogosítványom nincs itt honosítva, és jogszerűen csak ilyen járművet vezethetek. Vagy esetleg szamarat. Szóval amikor megvettem, akkor még csak átmeneti megoldásként kívántam alkalmazni, de most, hogy tól vagyok a 1500. kilóméteren úgy határoztam, hogy ezzel fogok járni a jövőben is, ennek több oka van. Az első természetesen, hogy nem kell tankolni. A másik, hogy meg vagyok vele elégedve teljesen, az én motoros tudásomhoz ez egyenlőre itt megfelel. Persze én is örülnék, ha 100 Km/h-val tudnék repeszteni vele, de kevés esetben van erre szükség, mégkevesebb esetben lehetőség. 48V-os rendszere van, sajnos nem tudom, hogy mekkora teljesítményű. A hatótávolsága vegyes használat mellett legalább 60 Km. Ebben van autóút, város, kis földút, és az éjszakai közlekedés. Ez azét fontos, mert a világítás szürreális mértékben fogyaszt, erre még ki kell találjak valamit. Sík úton a maximális sebessége 62 Km/h GPS-el mérve, de az óra is ennyit mutat.  Ezt a sebességet legalább 30 Km-en keresztűl tudja tartani, további tesztre még nem volt lehetőségem. Ezen távolság uztán, a töltöttség jelző szerint, az akkuk töltöttségének kb. 30%-a fogyott el. Egyszer ha lesz időm kipróbálom, hogy mekkora a konkrét hatótávolsága. vegyes használat mellett. Áldom az eszemet, hogy a drágábbik típust vettem meg, mert ez elől hátúl tárcsafékkel van szerelve, több esetben mentette már meg az irhámat (és persze azét, aki miatt vészfékeznem kellett). Hibalista: A kürt egyik saruja elengedett egyszer, de ez könnyen (és ingyen) javítható volt. A gyári tükrök minősége rettenetes, állandóan elállítódtak, így azt cserélnem kellet. Ez kb. 1500Ft-omba fájt, de ez csekélység. Ami viszont nagyon nem tetszik, az az oldalsztender magassága. Szerintem túl hoszú, nagyon könnyen el tud bourulni a robogó sík úton. Ezt kicsit át kell majd alakítjam, hogy jobban az oldalára tuddjon dőlni, és így stabilabban álljon. Persze van középsztendere is, amire fel lehet húzni a robogót azon atomstabilan áll, de azt csak akkor használom, ha tudom, hogy egy darabig nem fogok közlekedni vele. Két kulcs van hozzá, a kulcstartóban riasztó, elektromos indító és megállító gomb, valamint egy kivilágító gomb. Vettem rá egy univerzális szélvédőt, a támadó mutáns bogarak, indentitászavaros csirkék, és autóból kidobott cigarettás dobozok ellen védelem gyanánt. Ezek ellen véd, és még kiállta az utcára loccsantott mosogatólé, teherautóplatóról lerepülő féltégla, platóról öt méterre kinyúló hegyes bambuszrúd probáját is, és nem csak klinikai körülmények között. Hű, kicsit hoszú lett az írás. Ha valakit érdekel, írhatok még róla, vagy küldhetek képeket, mert szerintem jól néz ki a Ferari (így, direkt egy r-el)

 

Üdv:

Don

mviki88 2010.09.13 Creative Commons License 84
Szeretnék egy elektromos rollert venni vagy cserélni (inkább cserélni)! Ajánlatokat a schrick.szabolcs@vipmail.hu címre kérek. Jah: 110kg vagyok :D
morpheuss12 2009.07.26 Creative Commons License 83
Hali minden kedves fórum társnak.
Lenne egy eladó elektromos rollerom Voiter VS 500/R típusú , 500w-os mocival.
Több infó a linken.
mario1111 2009.05.31 Creative Commons License 82
Üdv!

Valaki nem ismeri véletlen, hogy mi a menete egy smkp átalakításának? A papírmunkák meg ezek érdekelnek meg a költségek.

3921! Csak kérdezem,h nem eladó a gép?
padisah 2009.05.15 Creative Commons License 81

Ha lenne pénzem megvenném, és raknék bele NiCd vagy LiFePo akkumlátorokat,

de nincs :(

 

ezek az aksik nem mennek tönkre olyan gyorsan

Előzmény: 3921 (78)
szsrobert 2009.05.11 Creative Commons License 80
Drága volt.
Vigasztaljon a tudat, hogy a jó akkuk árcsökkenése után naponta használhatsz egy környezetbarát járművet.
Előzmény: 3921 (78)
NeomatiK 2008.10.23 Creative Commons License 79

Uhh, ez nagyon drága móka! :-(

Garancia nincs az akksikra, hajtásláncra?

Előzmény: 3921 (78)
3921 2008.10.17 Creative Commons License 78
Részvétem! Nekem kicsit korábban a Baroni 2000W-be sikerült belenyúlnom potom 490.000-ért. de a végeredmény ugyanaz! 3 garnitúra akksi után most porosodik a műhelyben és minden alkalommal amikor elmegyek mellette eszembe jut hogy mekkora egy barom vagyok.
Előzmény: Törölt nick (77)
Törölt nick 2008.04.22 Creative Commons License 77

Tavaly július elején vettem egy Baroni EFV-150-et majd' 300 ezerért...bár ne tettem volna. A robogóban most van kb 700 km és már 12 km-t sem megy el egy töltéssel. :( Az összeszerelés minősége siralmas. Az az igazság hogy sokkal jobban jár mindenki, ha fele ennyi pénzért vesz egy benzines robogót bármelyik áruházban, mert még a legolcsóbbak is gyorsabban mennek (ez max 55km/h-t megy kb fél km-es gyorsulás után), és ha kifogy a benyó nem kell 8 órát tölteni, ugyanis ennyit kell, nem 1-et. Szóval tragédia hogy kb 2-3 hónap használat után már szarok az aksik.

Annakidején belevágtam, mert jó poénnak tűnt...most már pénzkidobásnak.

Ha vannak kérdések szívesen válaszolok.

Előzmény: robi 252 (72)
gatyi robogo 2008.04.13 Creative Commons License 76
Szia lacimóka!

én a veloxot nem hasonlítanám össze a sellő 03assal... a velox 300Wos a sellő meg 1500wos. Én a régebbi velox dynamicot próbáltam és a selő 07essel összemérhetetlen a teljesítménye. A régiről olvashatsz egy "tesztet" az általam irogatott www.evs.hu oldalon.
Előzmény: lacimóka (75)
lacimóka 2008.03.29 Creative Commons License 75
Heló látom haldoklik a forum de azért meg kisérlek egy probát hátha valaki mégis csak olvassa.
A velox dynamik kerékpárja után érdeklödnék, Valojában tényleg menyi a sebesége. Mer a sellö 03 ugyan enyibe kerül és az adatok szerint arra 40 Km van írva. Persze az is csak reklám.
Előzmény: mrmft (59)
gatyi robogo 2007.09.18 Creative Commons License 74
Szia titi!

Nincsenek itt a képek!
De küld el nekem az evs@broadwaystudio.hu címre!

Gatyi
Előzmény: patrol2.8D (73)
patrol2.8D 2007.09.18 Creative Commons License 73

evs. légyszi ezt nézd meg!

köszi

titi

robi 252 2007.09.07 Creative Commons License 72

szia!

írhatnál a Baroni-ról!

szerinted jó vétel?

nekem akkor érné meg igazán ha az akku elhúzná kb1.5-2 évig!

melóba járnék vele,jó lenne 45-50km/hkörül menni tartósan 20km-en keresztül!a munkahelyen tudnám tölteni,ugyhogy nekem elvileg egy 25-30km-es etappal elégedett lennék egy töltéssel!

te mennyit használod?én kb 1000km-t tennék bele havonta.nem tudom mennyire tartós,ezért érdeklődnék tőled,esetleg megerősíthetsz vételi szándékomban.

nagyon tetszik az efun -is,de ez gondolom baromi drága cucc!

Előzmény: 3921 (47)
gatyi robogo 2007.08.31 Creative Commons License 71
sziasztok!

A www.evs.hu oldalon is elindítottam egy forumot, rövid regisztráció után létrehozzhatok új témát és cseveghettek is!!

gatyi
patrol2.8D 2007.08.30 Creative Commons License 70

szia!

kösz a segítséget!

közben én is utána néztem, és szerintem is a baroni lehet!

Sógorom vett ugyanilyet, nincs 1hetes!

tapasztalatai:

végsebesség: 48km/h (a sógorom 129kg, a kis pufi)

még nemtudja mennyit megy egy feltöltéssel. az 1hét alatt 23km ment vele!

gondolom az én 78kg-ommal kicsit többet és tovább fog menni?! hihi...

ja!!! mindenképpen utána kell húzni az összes csavart!!! ő kivette a dobozból kicsit összedobta aztán indult is. eredmény: alágyűrődött az első sárvédő és letört (műanyagos már hegeszti)

felesége szerint nehéz a moci (v mi?) és hosszú, de szerintem ez a kis súlyából adódik 52kg. mármint az asszony.

röviden ennyi.

remélem hamarosan a saját tapasztalataimat tudom megosztani veletek.

kösz, szasztok

Előzmény: gatyi robogo (69)
gatyi robogo 2007.08.29 Creative Commons License 69
Szia!

Így első ránézésre egy Baroni-nak tűnik, csak a festése más! Ezeken az oldalakon találsz róla infót.
http://www.ebicikli.hu/emotorok.php
http://www.tech-mobile.hu/termekek-robogo.htm

Gatyi - www.evs.hu - itt erről a típusról még nem találsz infót, de a véleményedet elküldheted nekem is és akkor már lesz segítség másnak is. :)
Előzmény: patrol2.8D (68)
patrol2.8D 2007.08.29 Creative Commons License 68

        remélem most jól tettem fel a képeket

     mi ez?

 

     szerintem jól néz ki
patrol2.8D 2007.08.29 Creative Commons License 67
patrol2.8D 2007.08.29 Creative Commons License 66

sziasztok!

kaptam egy "ilyet", az egyik ügyfelem nemtudott fizetni és ezt bótoltuk vele...

tudtok valami infót a járgányról? (még a nevét sem tudom)

ha valaki segítene, köszönöm!

még nem hoztam haza a gépet de ha kipróbáltam jelzem az észrevételeket!

gatyi robogo 2007.08.21 Creative Commons License 65
Szia Lézervédelem!

A www.evs.hu oldalon leírtam a tapasztalatomat a vélemények menüpont alatt, de már elkészül az összefoglaló értékelése is, csak azt még nem volt időm összerendezni és felrakni az oldalra. Szerintem a héten megleszek azzal is, csak még fotózni is ki kell menni valahova.
De, azért a kérdésedre válaszolva! Nem a gyorsulásával van gond. :) Az jó lenne, ha nem csak 40km/h lenne a maximális sebessége. A forgalomban ez kicsit zavaró, de így is el lehet jutni Aból Bbe. :) Főleg, ha áll a forgalom... akkor még a 40 is sok. :D
Előzmény: Lézervédelem (64)
Lézervédelem 2007.08.20 Creative Commons License 64
Hali! És hogy megy a Sellő 007-es? Jól gyorsul? Én nem mertem megvenni, mert senkitől sem tudtam még tapasztalatokat beszerezni, így lutrinak éreztem.
Előzmény: gatyi robogo (61)
gatyi robogo 2007.08.14 Creative Commons License 63
Sajnos eddig senki nem akarta megosztani a tapasztalatait az evs.hu oldalon keresztül, ezért kissé módosúlt a koncepció, de természetesen a személyes tapasztalatoknak a továbbiakban is nagyon örülnék!
gatyi robogo 2007.07.15 Creative Commons License 62
Sziasztok!

Végre sikeresen lezajlott a domain foglalás, így elindult az evs.hu címen egy amatőr oldal, ahol megoszthatjátok elektormos robogókkal, és biciklikkel kapcsolatos tapasztalataitokat, hogy egyre több ember nyergeljen át elektormos meghajtású gépre! :)

Remélem hamarosan a Ti véleményeteket is felkerülhet az oldalra!

Zoli
gatyi robogo 2007.07.08 Creative Commons License 61
Szia!

Jó régen kérdezted, hogy valaki használ-e Sellő-007-est. :) Én most már 3 hete járok egy ilyennel. Te már megvetted? Elégedett vagy vele?
Előzmény: Lézervédelem (58)
FeriT 2007.07.05 Creative Commons License 60
Köszzzz! :-)


Egy Babettát tervezek átépíteni :-)
Előzmény: Lézervédelem (58)
mrmft 2007.07.01 Creative Commons License 59
Elektromos kerekpar: http://www.velox.hu Dynamic nevut probaluk, egesz jol megy. Van rajta riaszto is :D. Nem kell ra jogsi, se buko, mert kerekparnak minosul.. Ha lemerul ut kozben az szivas mert akkor 65kg-ot tologathatsz.
Lézervédelem 2007.07.01 Creative Commons License 58
A típusbizonyítvány nélkül forgalomba helyezhető segédmotoros kerékpárt forgalomba helyezés előtti vizsgálat céljából a Nemzeti Közlekedési Hatóság  regionális igazgatóságánál be kell mutatni. Ha a Nemzeti Közlekedési Hatóság  regionális igazgatósága a forgalomba helyezés előtti vizsgálat alapján megállapítja, hogy a jármű a jogszabályban meghatározott műszaki feltételeknek megfelel, azonosítási jellel látja el.
Előzmény: FeriT (57)
FeriT 2007.05.11 Creative Commons License 57

Sziasztok!


Ha egy 50ccm-es korábban már forgalomba helyezett(használt) segédmotorkerékpárt alakítok át elektromosra, le kell ujra vizsgáztatni? Mi a dolog menete?



THX
Lézervédelem 2007.04.26 Creative Commons License 56
Sajnos nem sikerült a képét feltennem :-(
Előzmény: Lézervédelem (55)