Keresés

Részletes keresés
Így működik

Bővebben az új keresőről

VEE 2009.06.19 Creative Commons License 727

Cikk az Iparos Újságnak:

--------------------

Érdeklődéssel olvastam az Iparos Újságban megjelent vízkőmentesítő cikket. Még mindig érvényben van egy építészeti folyóirat ajánlata, amit több éve tettek arra, hogy ha egy magyar egyetemen tanító fizikus vagy vegyész két sorban igazolja a földmágnessugárzásos falszárító, a mágnessel vízkőmentesítő, valamint a mosógolyó működését, annak nettó 200 ezer forintot adnak. Tudomásom szerint eddig senki nem jelentkezett a jutalomért, pedig nem keresnek az egyetemen túl sokat.

 

Azért érdekes, hogy egy jól felszerelt labor sem tud egy ilyen egyszerű vizsgálatot elvégezni. Csak két készüléket kellene beállítani a saját laborjukban a vízcsőre és vízórával mérni az átfolyó vizet, majd egyforma fogyasztás után megvizsgálni a vízkövesedést. Ez nem kerül pénzbe, mert a vizet felhasználhatják a készülék után.

Előzmény: devpernull (726)
devpernull 2009.06.19 Creative Commons License 726

Ha jól látom, még senki nem linkelte be ezt a cikket:

 

Mágneses térrel a vízkő ellen

 

Dolgoztam pár évet egy nagyvárosi vízműnél, ott nagyon nagyon vegyes vélemények voltak a témáról. A cég vezetői és mérnökei nem hittek benne, de néhány szerelő olyan jó eredményeket ért el ezekkel a berendezésekkel a megrendelőinél, hogy még otthonra is beépített egy mágnest.

kis59 2009.04.11 Creative Commons License 725
Köszi szépen ! Úgy látom, hogy a könyveim rémesen elavultak
Előzmény: pint (724)
pint 2009.04.10 Creative Commons License 724
"jég halmazállapotban nincs pontosan definiálható kristályszerkezete"

http://en.wikipedia.org/wiki/Ice#Types
Előzmény: kis59 (723)
kis59 2009.04.10 Creative Commons License 723
Kiegészítésképp az előzőhöz.... A lenne: inkább esetleg lehetne, de mivel ahogy a víz elhagyja a "ketyerét", a hatás biztosan összeomlik. Mágneses víz nincs, a Van der Waals-féle másodlagos kötőerők (ezt a gimnáziumokban tanítják, legalábbis mi még 20 éve tanultuk) "átrendezik" az anyagot.
A víz egyébként igen izgalmas anyag, 4 fokon a legsűrűbb, a jég halmazállapotban nincs pontosan definiálható kristályszerkezete
Előzmény: kis59 (722)
kis59 2009.04.10 Creative Commons License 722
Majd keresek hozzá irodalmat. Minden dipólus mágnesesen rendezhető. Ahhoz nem kell különösebb bizonygatás, hogy a kőzetek mágneses irányultságábol (mágneses domének rendezettségéből ) lehet következtetni az időszakonkénti pólusváltások idejére.
Azt nem mondtam, hogy ez a készülék működik. Sőt...... az ellenkezőjét állítottam.
Előzmény: VEE (721)
VEE 2009.04.09 Creative Commons License 721

Örülnék - és bizonyára még mások is -, ha az alábbi félmondatos tényállításodat legalább egy (hazai) tudományos idézettel megtámogatnád:

 

"A készülék működésének tulajdonképp lenne elvi alapja" 

Előzmény: kis59 (720)
kis59 2009.04.08 Creative Commons License 720
Kicsit most belekotyognék......
Édesapáméknak évek óta van felszerelve egy ..... gyártmányú készülék. Bár szenttül meg van róla győződve, hogy működik, mégis ugyanannyi vízkövet "termel ki", mint én, akinek nincs ilyen (egy épületben lakunk). (A szétágazás elég messze van a készüléktől.) Viszont az megfigyeltem, hogy a vízkő mennyisége erősen pozitív korrelációban van a fűtési hőfokkal. Állandó 60 fokig alig van, valahol 70 fok táján kezd erősen megnövekedni a mennyisége. Így ha egy családnak van melegvíz tartaléka, úgy kb. 65 fok fölé nem célszerű tartósan menni a vízhőmérséklettel..
A készülék működésének tulajdonképp lenne elvi alapja, de itt a nagyságrendekkel van a baj, talán 2-3 nagyságrenddel (100-1000x) kellene erősebb, viszont itt már a táplálási enegia miatt többe kerül a leves, mint a hús....
A mosógépbe viszont időnként meleg ecetet, a miénk10 év után (Calgon nélkül is) sem volt vízköves...
tere 2009.04.07 Creative Commons License 719
"A vízkövesen többet fogyasztó bojler sem illett a világképembe..."
Mi a véleményed a hőszigetelő anyagokról? :)
Előzmény: Csavarhúzós (534)
VEE 2009.04.05 Creative Commons License 718
Nos, a ma záródó Construma kiállítás több standján is nagy érdeklődéssel fogadták a látogatók a csőre teendő vízkőmentesítőt. Gázcsőre szerelhető teljesítményfokozót csak egy helyen láttam, mégpedig tematikusan a helyén, a gázkazánok standjai között. Csodálom, hogy nem haraptak rá a mellette kiállító multik erre a fantasztikus találmányra, hiszen akkor a saját készülékeikre is nagyobb hatékonyságot garantálhatnának...
astronom 2009.03.08 Creative Commons License 717
Härtlein Karcsit kéne megkérni, járjon utána.
Előzmény: pint (714)
VEE 2009.03.08 Creative Commons License 716

Fantasztikus ez a GVH határozat, köszönet a megtalálásért és Mintti-nek a BME-nek írt levélért, amire nem gondolom, hogy válaszolni fognak.

 

Szóval mindenki olvassa el, mert döbbenetes ez a GVH határozat. Amellett, hogy több hazugság kiderül belőle - de azokat a hatóság nem találja elég nagy lódításnak -, arról nem szól, hogy a készülék működik-e egyáltalán.

 

Elég érdekes , hogy a feltaláló - aki ugyebár nem is az, hiszen csak egy ipari mintaoltalmat kért és kapott - még azt sem tudta, hogy mennyi a frekvenciája az ő "találmányának", mert sohasem mérte...

Előzmény: Törölt nick (710)
paljoc 2009.03.07 Creative Commons License 715
Én a Wellnet-nél érdeklődtem WQA tagságuk igazolását illetően. Oldalukon fennen hírdetik, hogy tagok! Tőlük vett víztisztítót használok. Válasz nuku!!!
Előzmény: pint (714)
pint 2009.03.07 Creative Commons License 714
semmi válasz nem jött azóta se
Előzmény: paljoc (712)
Ricsimo 2009.03.06 Creative Commons License 713

Erről  hallottam már én is.

 

Azt mondják tényleg működik!

 

Persze a közönséges, vagy mezei kakukfűnél, sokkal jobb a bio.

Ennek a nagyobb amplitudójú és frekvenciájú biorezonanciája, jobban interferál a vízkőmolekulák kristálykezdeményeinek Brown mozgásával.

 

Ezt mondta a kutató biomechanikus.

 

Abban tévedsz, hogy Derrickre hat, meg a benzin sem igaz...

- Állítólag. Ő mondta.

De én kipróbálom.

 

Rendeltem tőle bio-kakukfüfet 18 000 Ft.-ért!

Ez 3 hónapi adag.

 

Most kísérletezik azon, hogy ne fonnyadjon, és akkor 6 hónapra elegendő.

 

Ha akarod megadom a címét.

Előzmény: Törölt nick (709)
paljoc 2009.03.06 Creative Commons License 712
Kíváncsian várom, mi lesz a válasz! Remélem belinkeled! ;-)
Előzmény: pint (711)
pint 2009.02.23 Creative Commons License 711

az alábbi levelet küldtem el az info@bme.hu-ra

------------------------------- 8< ------------------------------
T Cím!

Az alábbi URL-len egy versenyhivatali határozat olvasható. Ennek 7.
pontjában az alábbi szövegrész található:

"A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által készített
vélemény szerint a víz kezelése során a vizkő-szemcsék kisebbé válnak,
tüskés szerkezetük átalakult, így kevésbé tudnak egymásba kapaszkodni,
és lerakódást okozni. A maradék apró szemcsés vízjövet a víz már el
tudja távolítani a rendszerből."

http://www.gvh.hu/gvh/alpha?do=2&pg=11&st=1&m5_doc=3999

Tisztelettel kérdezem az alábbiakat:

1. milyen vizsgálatot végzett a BME a fenti tárgyban. annak eredménye
mi volt? mely tanszék, esetleg mely oktató vagy munkatárs végezte ezt?

2. a vizsgálat költségét ki állta?

3. hozzájárult-e a BME ahhoz, hogy a neve referenciaként szerepeljen a
termék internetes oldalán? (http://www.flodravin.hu/)

maradok tisztelettel,
[stb]
Törölt nick 2009.02.23 Creative Commons License 710

http://www.gvh.hu/gvh/alpha?do=2&pg=11&st=1&m5_doc=3999 

 

Az eljárás tárgyát képező készülék eredetileg svéd találmány volt, amelyet 160 országban védett világszabadalom. A jogi oltalom lejártával a készüléket Baumann László, a Flodravin Kft. ügyvezető igazgatója és egyben tulajdonosa továbbfejlesztette, gyártani és forgalmazni kezdte Magyarországon. A találmány használati mintaoltalom védettségét élvezi; az oltalmi idő kezdete 1996. május 3.; lajstromszáma: 1153; a mintaoltalom jogosultja: Baumann László. Ezen kívül az elsőrendű eljárás alá vontat védjegyjogosultság illeti meg a FLODRAVIN megjelölés tekintetében. A védjegyet a Magyar Szabadalmi Hivatal 2000 március 10-én kelt határozatával lajstromozta a 160006 lajstromszámon. A készülék működési elve, hogy a vízzel működő háztartási gépekben a vízkő kristályos szerkezét impulzusok generálásával alakítja át porszerűvé, kizárva illetve csökkentve a lerakódások kockázatát. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem által készített vélemény szerint a víz kezelése során a vízkő-szemcsék kisebbé válnak, tüskés szerkezetük átalakult, így kevésbé tudnak egymásba kapaszkodni, és lerakódást okozni. A maradék apró szemcsés vízkövet a víz már el tudja távolítani a rendszerből.

Törölt nick 2009.01.18 Creative Commons License 709
mi holdtöltekor szedett kakukkfüvet (HSZK) dugtunk a mosógép alá, azóta feleannyi vízzel mos ki és vízkő sincs

ugyanez jó tévé tetejére téve, akkor meg jó a műsor, néha még a Derrick is bejön

ha meg betesszük a kocsi csomagtartójába, akkor termeli a benzint

komolyan!

dzsoamenyet 2009.01.17 Creative Commons License 708
nincs igazs!
Influence Device 2009.01.07 Creative Commons License 707
"Bár elárulom nem fog történni semmi."

En nem vennek ra merget, elkepzelheto, hogy a placebo hatas a vizkore is mukodik!
Amig nincsenek rendes tudomanyos vizsagalatok az ugyben, addig nem jelenthetunk ki ilyesmit!
:)
Előzmény: szekpszis (706)
szekpszis 2009.01.07 Creative Commons License 706
A víz keménysége

A víz keménységét a benne oldott kalcium- és magnéziumsók mennyisége határozza meg. Az ún. változó keménységet a kalcium- és magnézium-hidrogén-karbonát (Ca(HCO3)2 és Mg(HCO3)2) tartalom adja. Ezt forralással kiküszöbölhetjük, mert ezek a sók vízben oldhatatlan karbonátok formájában kiválnak:

Ca(HCO3)2 = CaCO3 + CO2 + H2O, illetve Mg(HCO3)2 = MgCO3 + CO2 + H2O

forrás
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mágneses mező:

A mágneses mező (másként mágneses tér) mágneses erőtér. Mozgó elektromos töltés (elektromos áram) vagy az elektromos mező változása hozhatja létre. A mágneses mezőt jellemző fizikai mennyiség a mágneses fluxussűrűség, mértékegysége a tesla (Vs / m2).

forrás 2

Ferromágnesesség, paramágnesesség, diamágnesseség:

Az úgynevezett ferromágneses tulajdonságokkal rendelkező anyagokat a mágnesek vonzzák. Egy anyag makroszkopikusan ferromágneses tulajdonságokkal bír, ha benne olyan piciny mágneses dipólusok vannak, amelyek akkor is megtartják rendezett irányultságukat, ha megszűnik a külső mágneses tér. Ilyenkor maga a vizsgált anyag is ez után makroszkopikusan mágnesként viselkedik.

Paramágneses az anyag, ha benne vannak kis mágneses dipólusok, amelyek külső mágneses erőtér hatására beállnak a tér irányába, de amelyeknél a kis diplólusok közt nincs olyan erős hatás, amely a termikus mozgást legyőzve "állandósítaná" ezt a beállást. Így a külső mágneses erőtér megszűnése után a paramágneses anyag kis mágneses dipóljai hamar elvesztik rendezettségüket. Paramágneses anyag például az alumínium, nátrium, magnézium, réz-szulfát, vas-oxid stb. A vér oxigénszállító molekulája, a hemoglobin gyengén paramágneses.

Szóba jöhet még a diamágnesesség. Gyakorlatilag minden anyag diamágneses. Az atom körül keringő elektron pályáját is befolyásolja a külső permanens mágneses tér, de ennek térbeli hatása még a paramágnesességnél is kisebb léptékű.

Nem írom ide, nézzen utána mindenki hogy mely anyagokra igaz a ferromágnesesség, paramágnesesség, diamágnesseség... és a legfontosabb hogy miért!

Következtetés:

Az állandó (permanens) mágnesek egyébként is olyan kis hatótávolságúak, hogy még ferromágneses komponensekre sem igen tudnának hatni egy műanyag vízcsövön át, nem beszélve a vastag vas, réz csövekről... a falban.

A többi mágnesesség még ennél is gyengébb.

Bizonyítás:

Fogjunk egy darab "vízkövet" (ha nincs csinálhatunk is, a fentebb leírt kémiai egyenlet segítségével) , fogjunk egy mágnest próbáljuk meg mágnessel arrébb taszigálni, illetve nézzük meg mi történik ha pár napra mágnes közelébe kerül... (próbáljuk meg erősebb mágnessekkel is) Bár elárulom nem fog történni semmi.
Ügyeletes Ápoló 2009.01.07 Creative Commons License 705
Köszönöm, ámbár határesetnek vélem. Más iszonyú bűneim, melyek a lelkemet nyomják, ezt is elnyomják :)
Előzmény: VEE (704)
VEE 2009.01.07 Creative Commons License 704

Nagyon helyes, bár megjegyzem, hogy törölköző szó nincs, csak törülköző...

Előzmény: Ügyeletes Ápoló (703)
Ügyeletes Ápoló 2009.01.07 Creative Commons License 703
pint és lllui olvtársak fáradjanak a ring átellenes sarkaiba holnapig. Törölközők és cukormentes üdítők rendelkezésre állnak.
lllui 2009.01.07 Creative Commons License 702

Az elozoekben irtam, hogy befejeztem.

Ekkora csusztatasra azert reagalok.

Ha figyelmesebben olvastad volna akkor eszrevehetted volna, hogy nem a tudomany lehet fasisztoid, intolerans es diktatumkent megnyilvanulo, hanem az azt (allitolagosan) prezentalo (esetleg anonimitasban mukodo) magatartasforma.

Előzmény: pint (701)
pint 2009.01.07 Creative Commons License 701
jézusom! te elvégeztél egy egyetemet, és ennek ellenére neked a tudomány "fasisztoid"? a hazugságokkal szemben kell "tolerancia"? a valóság neked "diktátum"? valami komoly baj van az oktatási rendszerrel vagy általában a kultúránkkal.
Előzmény: lllui (699)
lllui 2009.01.07 Creative Commons License 700

Nehez a ketelyeidre hiteles valaszt adni.

En csak arrol irtam amit tapasztaltam. A CKD-es magnes ara akkor amikor vettem a mosogep aranak 1/3-a volt. A sogornom egyedul el a fiaval a szomszed lakasban, a mosogepet egyszerre vettuk, hogy vizkoves a futoszal azt a gepe meghibasodasakor vettuk eszre. Meg egyszer nem vennek mert most mar SA8-as mosoport hasznalunk mind a ketten (megjegyzem a mosasi tulajdonsagai miatt)ami szuksegtelenne teszi a vizko elleni vedekezes mas formajat.

Tehat nem reklamozom a magnest, mert megoldhato maskepp is.

A 676-os hozzaszolasomban irtam, hogy hogyan jutottam a topicra.

 

Előzmény: Csavarhúzós (698)
lllui 2009.01.07 Creative Commons License 699

Megint csipobol es megint kioktatolag, plusz most mar vaktaban is - az utszeli lumpen prole stilustol most egy kicsit emelkedettebb hangnemben.

Amugy egyszer bulvarforumrol, masszor meg tudomanyos vizsgalodasrol hablatyolsz (ahogy eppen izlik, fo a kovetkezetesseg), de mindenkeppen kioktatolag.

Amit a tapasztalataimrol irtam azok tenyek, lehet hogy az "ez egy bevallt technologia"-hoz a korrektseg miatt illo lett volna egy "szerintem", mea culpa.

Villamosmernok es informatikus vagyok, nem tartok igenyt a kioktatasodra.

Alapveto etikai normakat felrugva valakit lehulyezni, aztan ezt az anonimitas moge bujva,  ezt egy lokott formalis logikai gondolatzavarral meg igazolni, nem kis teljesitmeny. Mindenesetre szerintem nevtelenul is kotelezik az embert bizonyos etikai normak (ez lehet esetleg az egyennel kapcsolatban egy erkolcsi erettsegi fokmero is), es nem hinnem, hogy a formalis logikai megkozelitesbol adodo majdhogy nem fasisztoid (aki nemigy gondolja az dogoljon meg), de mindenesetre intolerans magatartasforma lenne a jarhato ut. Mert mi van, ha diktatumkent nyilvanul meg? Engem peldaul erdekel mas velemenye, de hogy mekkora arca van es, hogy hogyan hirdet iget, az nem foltetlen.

Reszemrol a vitat befejeztem, kar, hogy ide fajult.

Előzmény: pint (697)
Csavarhúzós 2009.01.07 Creative Commons License 698
Az ember csupán valószínűségi döntéseket hozhat.
-Van akinek üzlete származik abból, hogy a mágneses vízlágyítást létező jelenségnek tüntesse fel.
-Ha én ilyen ember lennék, akkor elégedett felhasználónak mondanám magam, és lelkesednék anonim fórumokon.
Ha valaki csak azért regisztrál nicket, hogy ebbe a fórumba írjon, az gyanús.
Ha 15-20 éves mosógépe van, és még mindig nem vízköves a fűtőszála, az is gyanús. (Milyen márka, hol látható a fűtőszál?)
Ha a sógor pont a szomszédban lakik és pont ugyanilyen mosógépet használ, akkor gyanús, hogy pont azért költözött oda, hogy összehasonlító kontroll-csoport legyen. Mármint azért lett odaképzelve a képzeletbeli sztoriba.
(Ha ugyanilyen 15-20 éves márkát használ, akkor hogy lehet, hogy még nem ment tönkre a vízkőtől? Ha tönkrement, és látta, hogy lehet ezt olcsóbban is megúszni, akkor miért nem szerelt be ő is csodamágnest? )

Persze elképzelhető, hogy mindez így van, de mivel még sosem láttam hatásos vízkőtlenítő-mágnest, csak hatástalant, ezért nagyobb esélyt adok annak, hogy nem igaz.
Előzmény: lllui (688)