Keresés

Részletes keresés

ballball... Creative Commons License 2021.12.29 0 1 281

Mesélek neked ha még jársz erre fele, én 20 éve úgy ismertem meg a párom   hogy a kapcsolatunk csakis kizárólag domina szolga viszony volt, engem semmi más nem érdekelt csak az hogy a golyóimat kínozza rugdossa, ö meg szeretett volna domina lenni, egy koncert után ismerkedtünk meg jó részegek voltunk és valahogy úgy alakult a beszélgetés.

Na de térjünk a lényegre kb 100km választott el minket én majdnem 18 voltam ö meg 23 ekkor még mind ketten tanultunk igy játék csak 1-2 hetente hétvégén lehetett persze rajtam gyakorolt be mindent ami érdekelte igy szolt a megállapodás, szex az ő részéröl kizárt alapon, csak BDSM.

Sikerült is neki mindig elintézni rendesen a kezdeti alkalmi 1-2 tökönrúgás 2 év alatt  szeánszonként egyre több lett megsokszorozódott és persze ezzel együtt a technikája is finomodott  minden téren, én 2 év után azt gondolom már már PROFI lett, elkezdtem erősen kötődni hozzá /szerelmes lettem/ úgy hogy igazán csak a vádliját érinthettem meg ha a combjához értem megbüntetett, annyira fagyos volt velem hogy a legmelegebb dolog amit kaptam hogy néha lepisilt igy legalább láthattam a puncit.

 

Sokáig nem bírtam már véka alá rejteni az érzéseim és kb 2,5 év után kifakadtam durván 4 havi udvarlás után csókolhattam meg és a kezeimmel végre felfedezhettem a csodálatos testét mire úgy döntött hogy nálam jobb szolgát úgy sem találhatna megvolt minden, esküvő... kb 27 éves korába kitalálta hogy gyereket szeretne az addigi kb 3 havonta egyszer engedett normál szex átváltott végre gumi nélküli heti 4-5-6-7 re de egybekeverve a bdsm el, durván 8 havi próbálkozás után esett teherbe de 2 hónap után elvetélt amint lehetett újra próbálkoztunk de semmi, a CBT vel teljesen leállt hátha én vagyok a hiba sok havi próbálkozás után sem esett teherbe jöttek mindenféle vizsgálatok de nem találtak nála semmi hibát igy mentem én is spermaszámolásra meg is beszéltük hogy biztos nullára ki lettek nyírva a golyók majd megoldjuk donorral, na elmentem kicsapni a cuccot tele volt a váró csüggedt fasszal néha kiszolt egy nő hogy K Pista 12000 , F Karcsi 20000.... jöttem én és olyan számot mondott a nő amilyet ott nem halottam még, már nem emlékszem a pontos számra de arányaiba az előzőkhez valami olyasmit mondott 80 millió.

Utána megszűnt feleségemnél a stressz és potyogtak a gyerekek.

 

Na szóval én úgy gondolom azok a rugdosások, szúrások összességében nem sok kárt tettek bennem, utolsó gyerek után felbuzdulva újabb lendületbe váltott, mostanában gyakran kockázunk 2db kocka pohárba és amit dobok, 1 pötty = 10 rúgás vagy ütés  2 kockával ugye max 120:) 

 

Ennyi idő elteltével is boldogok vagyunk soha egyikünknek sem jutott eszébe félre menni, és bármilyen hülye kérésem volt hogy próbáljuk ki soha nem mondott nemet minden szeánsz után átbeszéljük milyen volt, esetleg mit kellene máshogy csinálni,/ajánlom másoknak is sokat beszélgetni/ bár igy 20 év után már nagyon tudja  mit hogy akar teljes az összhang már a bőröm rezdüléséből tudja hol a határ, szerintem a legjobb, legszebb, legcsodálatosabb, legcsinosabb Domina az egész világon, és én hálás vagyok a sorsnak hogy megtaláltuk egymást.

Előzmény: Kdk_ (272)
TuckleberryXXX Creative Commons License 2020.10.20 0 1 279

Szia artuclegane, nyugodtan kérdezz bármit, de jobb ha itt a fórumon beszélgetünk, lehet mást is érdekli a téma.

 

Sok év tapasztalatából azt tudom mondani, hogy vannak lányok, akik hajlandók erre. Életem során 4 barátnőmet kértem meg, és mindegyik benne volt a játékban. Kezdetben kicsit bizonytalanul, azután egyre bátrabban. A rosszabb hír, hogy közülük semelyik nem érezte izgatónak magát a dolgot, de mindegyik megcsinálta a kedvemért. Csak hosszú távú kapcsolatban kérdeztem rá erre. Viszonylag korán rájöttem, hogy valóságban sokkal enyhébb rúgásokra vágyok, mint fantáziában. Ezenkívül ez csak része a szexuális életemnek, más részét is nagyon igénylem és élvezem. Ez így semelyik kapcsolatban sem volt probléma. Sok éve alapvetően boldog házasságban élek, és feleségem is csinálja ezt a praktikát már kapcsolatunk kezdete óta. Őt magát nem izgatja a dolog, de az tetszik neki, hogy ez a fétis milyen elementáris hatással van rám.

 

Ha visszagondolok 19 éves magamra, akkoriban túlspiráztam a dolgot. Ha van egy jó és tartós kapcsolatod, akkor érdemes előhozni a belső vágyaidat, akkor is ha furcsák. Ha kedvesen és türelmesen kéred, sok lány együtt tud ezzel élni. Főleg arról kell őket meggyőznőd, hogy nem ártanak ezzel az egészségednek, és hogy ez a te esetben nem agresszivitás/bántás, hanem sokkal inkább kényeztetés és titkos vágyak kielégítése. És persze te is próbálj meg az ő kedvében járni, lehet ő is vágyik valamire.

Előzmény: arturclegane (271)
TuckleberryXXX Creative Commons License 2020.10.19 0 0 278

Érdemes lehet azt is magaddal tisztázni, hogy azért tartod-e visszataszítónak, mert nem illik bele a neveltetésedbe és énképedbe, hogy ilyet tegyél. Itt van egy fontos dolog. A tökönrúgás valóban egy durva, agresszív dolog. Normális esetben. De az ilyen fiúk fordítva vannak bekötve. Ha a barátodat megrúgod, azzal nem bántod őt. Sőt - egy mély vágyát teljesíted. Furcsán hangzik, de jót teszel neki. Ettől nyugodtan érezheted még magadat kedves és jóravaló lánynak - hiszen az vagy. Ugyanaz a cselekedet teljesen más azzal, aki erre kijezetten kér téged.

 

Egyébként azért is érdemes folyamatosan beállítani a dolgokat, mert könnyen meglehet, hogy a valóságban sokkal enyhén kezelésre vágyik, mint amit a fantáziában elképzel vagy videón lát.

Előzmény: Kdk_ (275)
TuckleberryXXX Creative Commons License 2020.10.19 0 0 277

Kedves Kdk_! Megértem, hogy furcsa neked, és viszolyogsz a dologtól. Belülről ismerem témát, de csak személyes tapasztalatokat tudok mondani.

 

Ennek a light-osabb formájában van részem már sok éve. Több barátnőm és a feleségem is benne volt a dologban. Mindegyik furcsállta kezdetben, aztán hozzászoktak. Ez nálunk az előjáték része, utána jön a klasszikus változat. Semmi hosszú távú egészségügyi problémám nem lett belőle, és a fertilitásommal sem volt semmi gond.

 

El kell döntened, hogy mennyire szereted azt a fiút. Nem fogja kinőni. Ha kell neked, érdemes lehet kipróbálni. Ekkor azt javasolnám, hogy egészen könnyű láblendítéssel kezdjél, és folyamatosan erősítsetek - így be tudod mérni, hogy milyen erősség váltja ki a szexuális ingert anélkül, hogy hosszú távú fájdalmat vagy veszélyt okoznál.

 

A sok pornót viszont problémásabbnak látom. Minden férfi néz pornót. Az oké, ha néha és titokban. Ha viszont még akkor is annyira rá van kattanva a pornóra, amikor te is teljesíted ezt a vágyát, az már elég veszélyes tud lenni a kapcsolatotokra.

 

UI.: Nem tudom, mi az oka. Csak tippem van. Azt hiszem, van a fiúk életében egy korszak, a serdülő kor előtt-elején, amikor már érdeklik őket a lányok. Ebben a korban viszont 0 esélyük van arra, hogy a lány foglalkozzon a "csomagjukkal". Lát viszont filmeken olyat, hogy nők odarúgnak férfiaknak (ezt valamiért a nézők többsége viccesnek találja), és az is előfordulhat, hogy élőben is tanuja lesz, hogy egy korabeli lány odarúg egy osztálytársának. Ha amúgy tetszett neki az a lány, akkor véletlenül összekapcsolódhat a rúgás és a nemi izgalom élménye.

Előzmény: Kdk_ (272)
izgass Creative Commons License 2020.10.16 0 0 276

Hosszútávú következmény: ha mondjuk évek alatt kap 100 000-et, és emiatt csak 100-szor reped meg 1-1 hajszálér, akkor még hosszútávon sincs gond. Akkor van gond, ha akkorát kap, aminél már nem csak hajszálér reped, vagy egyszerre sok hajszálér is megreped. Mondjuk 10 egyszerre már szerintem sok, átlagban heti 1 még nem sok. Ezért kell inkább szorítani mint rúgni: ha akkorát rúgsz aminél biztosan nem reped hajszálér se, akkor legtöbbször csak arrébblököd vele a tökeit, szinte semmi érzés.

Előzmény: Kdk_ (275)
Kdk_ Creative Commons License 2020.09.28 0 0 275

Hát ki tudja előttem hányan csinálták ezt vele... lehet, hogy valaki "vevő" volt rá és minden este rugdosta.. Nem a legbiztonságosabb dolog...rákérdezni meg nem fogok, ez nekem is baromi kellemetlen téma. Pedig alapvetően nyitott vagyok, de sajnos ezzel valahogy nem vagyok kibékülve. Komoly félelmeim vannak a hosszú távú következményeivel... "kinőni" gondolom nem fogj, sajnos. Meg hát amennyi pornót néz naponta... ezeket nézi folyamatosan. Nehezen viselem. De nem akarok nyavalyogni. Köszönöm a válaszod.

Előzmény: izgass (274)
izgass Creative Commons License 2020.09.28 0 0 274

Kihagytam, és nem tudom szerkeszteni: ez nem kialakul, ő egyszerűen ilyen és kész, ennyi. Nem alakult ki, eleve ilyen volt mindigis. Ha akkorát nem kap hogy belső vérzés vagy repedés legyen, nem nagyon vészes, csak ugye ha évek alatt kap 100 000-et, akkor fontos hogy azokból 1 se legyen ilyen, de ha meg messze van tőle, akkor meg az majdnem semmi, tökönrúgódási vágyát nem elégíti ki. Elképzelhető hogy arra is vágyik, hogy izguljon fel nagyon, tartósan, de ne elégülhessen ki, sokáig: vastag óvszer, vagy előtte abbahagyni az izgatást, vagy erényövben legyen és majd kinyal, stb.

Előzmény: Kdk_ (272)
izgass Creative Commons License 2020.09.28 0 0 273

Engem még sose rúgtak tökön, de volt már hogy nem volt zuhanyrózsa, és amikor arrébb léptem, jól megütötte a víz. Az nem volt kellemes, de szerintem is lehet jó érzés is hogy tökönrúgnak, nem nevezném fájdalomnak. Attól függ milyen erősen rúgod tökön. Számomra mondjuk csak akkor lenne élvezhető, ha 2 tökön egyforma erőset kap. A herezacskóból a herék fel tudnak menni a hasüregbe, tehát nagyon változó mekkora hatást érsz el: vagy szinte semmi, vagy egyből el is ájul, akár szétrepednek a tökei. Ez teljesen véletlen. Ott alul csont is van, mellette ér, ha megreped, belső vérzésben pár perc alatt meg is lehet halni. Szóval inkább több kicsit, térddel szokták, kézzel szorítva, ütve: úgy is, hogy ráteszed valami deszkára a zacsit, és úgy ütöd, vagy másik deszkát teszel rá és úgy nyomod. A lényeg, hogy elkerüld a túl nagy erőt, a túl nagy ütést, akkor nem lesz gond. Ha sok ilyen pornót néz, akkor láthatsz benne ilyesmiket. Ne aggódj, ettől még nem buzi, csak izgatja hogy tökönrúgják. Van a hereaprító, angolul ball crusher: 2 átlátszó lap, csavarral lehet egymáshoz szorítani, köztük a tökei. Pontosan szabályozható az erő, így véletlenül nem fog szétrepeszteni a tökeit.

Előzmény: Kdk_ (272)
Kdk_ Creative Commons License 2020.09.27 0 0 272

Sziasztok!

Nem tudom hogy olvassa e még valaki a fórumot.

A barátomat nagyon izgatja a tökön rúgás, tőlem viszont nagyon távol áll. Nem akarok fájdalmat okozni neki és azt sem, hogy ettől rákos legyen vagy ne lehessen gyermekünk később... Ő meg folyton kéri,  hogy rúgjam meg, szorítsam meg... Nem ártalmas ez? Csomó ilyen pornót is néz, ami szintén nagyon taszító számomra. Elég nehéz elfogadnom ezt a "perverzióját", és félek, hogy ha nem tudom "teljesíteni" a kérését, azta kapcsolatunk sínyli meg... De engem a hideg ráz sajnos az ilyen fajta szexuális együtt létektől. Nem tudom mit tehetnék. Egészséges az ilyen fajta" "vonzódás"? Ez miért alakul ki valakiben?

arturclegane Creative Commons License 2020.04.07 0 0 271

Tuckleberry vagy ballbusterboy!! Szeretném veletek felvenni a kapcsolatot valamikyen formában. Én egy 19 éves srác vagyok és nagyon szeretnék beszélni veletek!!! Tökönrugás vágyakról meg rengeteg mindenről!

golgemáj Creative Commons License 2020.02.08 0 0 270

Szia. Egy próbát megérne. Van egy pár lány. Tudsz nevet mondani hogy melyikük aki vállalta?

Hairylicking Creative Commons License 2020.01.21 0 0 269

Ha felkeresed a Happy Massage szalont, ott több lány is vállalja hogy tökön rúgnak, akár egyszerre is. Diszkret kedves finom lányok és teljesítik a kérésedet.. persze fizetni kell de kúrvára élvezni fogod !!

Előzmény: csonti20 (268)
csonti20 Creative Commons License 2019.06.05 0 0 268

Sziaztok! Keresek minimum 2-3 fos lany csoportot kik lilara veri a farkam es a herem utik rugjak!! Uzenet karoly.0527@freemail hu. Vagy gyorsaban telefonon +36705641000. 

Emese Papp Creative Commons License 2019.04.28 0 0 267

Itt az elérhetőségem: 06702601572

Ha lehet, ne privát számról hívj!

Tiszteljük meg egymást annyival, hogy vállaljuk személyazonosságunkat! 

Szóval csak szám kijelzéses hívást fogadok el!

 

Köszönöm.

 

Email: papp.emese92@gmail.com

Előzmény: Törölt nick (266)
Törölt nick Creative Commons License 2019.03.19 0 0 266

Ha írsz elérhetőséget én jelentkezek. :)

Előzmény: Emese Papp (265)
Emese Papp Creative Commons License 2019.03.17 0 0 265

Én szívesen tökön rúgok itt bárkit.

Van önként jelentkező????

Mert látom itt mindenkinek beteg elméje.

Akárcsak az én egyik ismerősömnek aki még mindig nem fogta fel ez mennyire fájdalmas és káros élmény.

De látom titeket is a földön magzatpózban való fetrengés és a vöröslő-liluló herék megtapasztalása izgat.

Törölt nick Creative Commons License 2016.09.12 -1 0 264

Csupasz seggel ráülni egy izzó villanytûzhelyre, az igen, az férfi munka! :)))

Törölt nick Creative Commons License 2016.09.12 -1 0 263

Aha, szóval akkor a hölgy lakhelye nem is releváns valójában. Korhatár van? Gondolom 18-tól felfele? A cipõ tulajdonságai bírnak vmilyen jelentõséggel? ( hegyesorrù, acélbetétes, martens bakancs, converse, stb.?)

Azt írod, hogy még nem élted át. Férfi rúgott már tökön? Szerintem nagyjából ua, az érzés lehet, fizikai fájdalom szintjébn, nem egy nagy kaland... :)

Előzmény: Kiss Bozont 77 (262)
Kiss Bozont 77 Creative Commons License 2016.09.12 0 0 262

Nem perverzió, gondolom az érzés ugyanaz, de még nem éltem át. Csak szeretném megtudni milyen, ennyi az egész. Azért mert környékbeli vagyok.

Előzmény: Törölt nick (261)
Törölt nick Creative Commons License 2016.09.12 -1 0 261

Azt nem értem, hogy miért kritérium az, hogy "  aki Nagykanizsai  "?

Ez valamim különös perverzió?

Mármint, hogy Nagykanizsáról származzon az a nőnemű egyed, aki teljesíti -nem hétköznapi- kívánságod.

Egy érdi, nyíregyházi, szegedi, stb.  csaj tökön rúgásától nem jön be annyira a  hatás?

Előzmény: Kiss Bozont 77 (259)
Kiss Bozont 77 Creative Commons License 2016.09.10 0 0 260

Emailcímre is írhat!

Kiss Bozont 77 Creative Commons License 2016.09.10 0 0 259

Van olyan lány aki Nagykanizsai és tökön rúgna??? Még sose történt ilyen és kíváncsi vagyok milyen érzés?

Diamond1120 Creative Commons License 2015.03.12 0 0 258

Valaki tökön rúgna? Kérek valakit hogy hegyesorrú cipővel rúgjon valaki tökön. Izgat milyen érzés :)

Adika99 Creative Commons License 2015.01.24 0 0 257

Szia, én akarom, hogy tökön rúgj :)))

Előzmény: ado88 (245)
adam'98 Creative Commons License 2015.01.02 0 0 256

Én is szívesen kipróbálnám milyen ha tökön rúgnak.Van itt rá jelentkező?

Egyemberakinekanevekocka Creative Commons License 2014.08.20 0 0 255

Nekem az is elég,ha magassarkú csizmával kivered nekem xD

Csibicsaba23 Creative Commons License 2013.07.12 0 0 254

ado88

Én szívesen kiprobálnám,lécci rúgj tökön izgat hogy milyen érzés.

Előzmény: ado88 (245)
périparkas Creative Commons License 2010.09.16 0 0 253

Edzö társat keresek egyedi edzési terv miatt. Kis segítség kell hozzá,a feladatok egyszerüek,künnyen végrehajthatok. Olyan lány jelentkezését várom aki 18-25-év,35-38-as láb méretü.Jelentkezni a prerifarkas1@gmail.com vagy a 06-70-677-6080-as számon.

Turbó Paszkália Creative Commons License 2009.07.17 0 0 252
Bio-csillagtökön rúgás bemelegítésnek? Lehet nevezni, a táv és a magasság összeadódik, utána kirántjuk, vesztes paníroz.
adam200 Creative Commons License 2008.12.03 0 0 251
szia érdekel a dolog  rugd  a  tököm napi 3 orán át oké acél betétesel
Előzmény: Törölt nick (241)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!