Keresés

Részletes keresés

gyere a papához Creative Commons License 2024.04.11 0 2 14257

És újra és újra, meg újra, + újra átvernek benneteket. Mindig az a szöveg, hogy el tudják adni, mindig "be kell menni hozzájuk", már a kapucsengő, meg a lakás gyanús, az emberről nem is szólva, aki egy negédes, de erőszakos rábeszélőgép (egy ceruzát sem szabadna tőle venni, azzal is átverne) de azért bementek, és hosszas, zavaros szövegelés után, amelyben arról biztosítanak benneteket, hogy mindenkinek eladják a részét, de természetesen előtte nektek kell fizetni előre,... satöbbi, stb. 

És nem értitek meg, hogy ez ugyanaz a banda, akik már először is átvertek benneteket (vagy az őseiteket) a huszadik álöltözetben. Nem ismeritek fel őket, nem is akarjátok felismerni, hiszen a vágy vezérli a gondolkodásotokat. 

Ezek bűnözők, akik kihasználnak egy joghézagot - ennyiben ez a jogalkotók, és törvényhozók bűne is -, és kihasználják az emberek naivitását, hiszékenységét, jóhiszeműségét. Tulajdonképpen aljasabbak, mint az a rabló, aki az utcán egy késsel nyíltan kirabol téged.

Előzmény: FNZ (14249)
Villanyauto Creative Commons License 2024.04.02 0 0 14256

Én is szívesen csatlakoznék

Előzmény: vica45 (14135)
Villanyauto Creative Commons License 2024.04.02 0 0 14255

Sajnos a megadott e-mail cím nem elérhető

Előzmény: V-kond (14141)
Villanyauto Creative Commons License 2024.04.02 0 0 14254

sajnos az e.mail cím nem elérhető.

Van esetleg más lehetőség a csatlakozásra?

Előzmény: V-kond (14141)
Villanyauto Creative Commons License 2024.04.02 0 0 14253

kíváncsian várom, hogy mi történt a továbbiakban.

Én is károsult vagyok

Előzmény: Törölt nick (14121)
W_B Creative Commons License 2024.03.30 0 0 14252

Hát az kb. kizárt.😉

Előzmény: kivantsi49 (14251)
kivantsi49 Creative Commons License 2024.03.30 0 0 14251

Minden előfordulhat.
Csak az nem, hogy te fog pénzt kapni.

Előzmény: FNZ (14249)
Jahno Creative Commons License 2024.03.27 0 1 14250

Menj el és számolj be. Vagy úgysem ismernek, bemegyek én a nevedben :-D Van rá egy söröm, hogy átütemeznek, fizetni kell, illetéket fizetni, akármi, de lefejnek valamivel vagy hozzádobnak valami előfizetést. Bármi vagy akármi.

Előzmény: FNZ (14249)
FNZ Creative Commons License 2024.03.27 0 0 14249

Hali!

 

Engem ma hívott egy hölgy innen a jászberényi útról, hogy az üdülési jogom visszaadása miatt nekem visszajár a vételár + a rárakódott egyéb dolgok, mivel valami pertársaság megnyerte a pert. Csak egy adategyeztetésre kell bemennem hozzájuk, mivel 1M ft feletti az összeg és semmi más nincs utána, csak megmondom, hogy utaljanak vagy ott kp-ben megkapom a pénzt.

Kérdeztem, hogy mit kell fizetnem, de azt mondta hogy semmit. Azt is kérdeztem, hogy melyik biztosító vagy ki fizetné ki nekem a pénzt és azt mondta, hogy majd az ügyintéző mindent elmond ha bemegyek.

Elég átverés szagú, miért hív fel, hogy sok pénzt utaljanak vissza nekem. Vagy le kell jattolni nekik x%-ot belőle?

Gondolom mindent előre kell fizetni (bár azt mondta semmit nem kell fizetnem).

Előzmény: 61Era (14238)
bakabubi Creative Commons License 2024.03.21 0 0 14248

Hello!

Kapott-e valaki üjog megszüntetésre ajánlatot a HajdúPark Kft-től (Ambrózia)?

Törölt nick Creative Commons License 2024.02.19 0 0 14247

köszönöm! 

ásítósmacska Creative Commons License 2024.02.15 -1 0 14246
Előzmény: Törölt nick (14245)
Törölt nick Creative Commons License 2024.02.15 0 0 14245

Helló! Valaki egy ügyvédet tudna mondani aki az Abbázia visszavásárlási tranzakció lebonyolításában tudna segíteni? Egy elkeseredett pórul járt kéri.

Előre is köszi.

B-ta66 Creative Commons License 2024.02.11 0 0 14244

Üdvözlöm!

 

Érdeklődnék, hogy az eltelt idő alatt történt-e valami érdemleges (rendőrségi, bírósági eljárás) az Undi Antal/Verestói Zoltán/Dr. Szentiváni Péter trió által az üdülési jog adás-vétele körében történt ügyletek kapcsán. Anyósom is érintett lenne.

Előre is köszönöm a választ!

 

B-ta66

Előzmény: V-kond (14138)
Braham Creative Commons License 2024.02.07 0 0 14243

Sziasztok!

Bükfürdő Birland apartmantban mit szóltok a fenntartási költsége emeléséhez. 

107.000 ről felemelték 173.000ftra és kéténkéntvehetjük igénybe

346.000 ftegy hét. 

Úgy tudom, hogy csak az Infláció mértékével emelhetnek. 

Ez nagyon íreális. 

Novag Creative Commons License 2023.12.05 0 0 14242

Üdvözletem!

 

Megtudja valaki mondani, hogy az eladott üdülési jog mögött lévő részvényeket kinek lehet felajánlani, vagyis egyáltalán él még ez a lehetőség?

 

Köszönöm előre is!

ásítósmacska Creative Commons License 2023.12.01 -1 0 14241

Berkó Richárd lesz az, nem Mihály!

 

Nézz csak idE!  2022-es disclaimer az Abbázia oldaláln!

 

https://abbaziagroup.com/kozlemenyek

 

 

Az összefoglaló néven Abbázia-Group-hoz tartozó társaságok tisztelt klubtagjaik gyakori kérdésre ez úton teszik közzé, hogy egyetlen társaságnak, vagy magánszemélynek sem adtak üdülési joggal kapcsolatban megbízást, különösen nem üdülési jog visszavásárlására, lerövidítésére, megszüntetésre stb., és nem állnak megbízási jogviszonyban a(z):

 

  • Berkoimpex Kft.,
  • ERATEX Kft.,
  • BIÁS TRADE Kft. „kényszertörlés alatt”,
  • One Days Tourist Kft.,
  • Spend Credit Kft.,
  • Web Tender Kft. (korábbi nevén BFCS Kft.),
  • B.T.S. Management Kft.,
  • Családi Ház Club Kft.,
  • Tele Trade Hungary Kft.,
  • Club Hotels Europe Ingatlanhasznosító Kft.,
  • Velence Resort Clubs Kft.,
  • Elégedett Üdülőtagok Klubja,
  • Megyesi Üdülőszervező Kft.,
  • Wine Dynasty L.L.P.,
  • Business Capital Corporation,
  • Bindsystem Hungary Kft. „felszámolás alatt”,
  • Dinasztia Wellness Kft. „felszámolás alatt”,
  • Light int he Barter LLC „felszámolás alatt”,
  • TabasCon Kft., 1135 Budapest, Lehel u. 61.,
  • CHI Marketing Kft.,
  • CHI Telemarketing Kft.
  • Elite Protection Szolgáltató Kft.
  • TMR-CLTG Kft.
  • CLEARING CONSULTING TRADE Kft.
  • Üdülési jog károsultjainak jogvédelmi egyesülete
  • Üdülési Jog Károsultak Érdekvédelmi Szövetség

elnevezésű gazdasági társaságokkal, továbbá

  • Csobán Katalin,
  • Molnár Attila,
  • Derzsi-Biás István,
  • Forgács László,
  • Kacsándi Éva,
  • Kiss Áron,
  • Nagy Ivett,
  • Torma János,
  • Ferencz Viktor,
  • Undi Antal,
  • dr. Szentiványi Péter.
  • Hoffman József
  • Berkó Richárd
  • Berkó Richárdné

magánszemélyekkel.

 

 

Szóval 120% kamu, még a telefont se vedd fel, ha legközelebb hívnának! Fizetni meg semmiesetre se fizess!

 

Előzmény: 61Era (14238)
ásítósmacska Creative Commons License 2023.12.01 -1 0 14240

Van valaki aki bele ment. És tényleg fizettek.

 

 

Ezt ők mondták neked?  Vagy oda volt rendelve egy színész, aki eljátszotta a sikeres TS-eladást?

Ez olyan lehet, mint az itt-a-piros játéknál a beépített ember. Aki látszólag nyer.

 

 

Előzmény: 61Era (14238)
JGab Creative Commons License 2023.12.01 0 0 14239

Nem szabad belemenni, nem szabad előre fizetni. Tuti kamu. Rengetegen pórul jártak már sajnos.

Onnan lehet tudni, hogy hazudnak, hogy mozog a szájuk.

Előzmény: 61Era (14238)
61Era Creative Commons License 2023.12.01 0 0 14238

Én ma voltam a jászberényi uton. Egy högy hivot fel. És tök furi nincs cég név amire hivatkoznának aki vásárolná. Ma egy nevet meg tudtam. Berkó Mihály. Nekünk kéne előre fizetni hogy a bérleti jog meg szünjőn. Mint ügyvédi és illeték térités. Amit ők kifizetnek utólag ha létre jött az utalás a ki alkudott összeg. A csengőnél meg egy szállitmányozási cég neve szerepel. Van valaki aki bele ment. És tényleg fizettek. Mert ennek olyan illata van hogy ezzel csak ők járnak jól. 

ásítósmacska Creative Commons License 2023.08.02 -1 0 14237

Németeknél is, rendőrségi figyelemfelhívás is van elég rendszeresen, gyakoriak a csalások.

 

https://www.polizei-beratung.de/themen-und-tipps/betrug/betrug-im-urlaub/

Előzmény: ásítósmacska (14236)
ásítósmacska Creative Commons License 2023.08.02 -1 0 14236

Ausztriában is mindig foglalkozik a témával a fogyasztóvédelem. Vigyázat, lehúzás  - figyelmeztetnek.

 

https://europakonsument.at/warnung-vor-timesharing-abzocke-auf-gran-canaria/66581

Előzmény: Anti-timeshare (14235)
Anti-timeshare Creative Commons License 2023.08.02 0 0 14235

Szeretek büszke lenni a magyarságomra, de sajnos (???) ezt nem a magyarok találták ki. Angoloknál, spanyoloknál, görögöknél ugyanígy lehuzzák az embereket.

 

Ismerek egy milliomos (euróban) családot, ahol még a nagypapa alapította a nagy cég hálózatot a hatvanas hetvenes években és az alaptőke bizony a timesharingből jött. Azóta is ingatlanban utaznak, de már normálisabban.

 

Szóval a magyarok ezt csak másolják.

Előzmény: gyere a papához (14234)
gyere a papához Creative Commons License 2023.08.02 0 1 14234

Maga az "üdülési jog", ilyen formában, amilyenben Mogyoróországon ezek a bűnözők meghonosították, és használják, az maga egy nagy átverés. Tehát tulképpen arról van is nagybaszó, hogy annak idején, valószinűleg a nagy ámerikából, átvették ezt az ötletet, és egy kicsit megvariálták magyarosan, úgy, hogy jogilag ne lehessen belekötni, legális legyen, és működjön a nagy pénzlehúzás. Magyarán szólva, ez egy csalással, és átveréssel kezdődő pénzrabló üzlet. Működik, bevált. Lényegét tekintve semmiben sem különbözik attól, mint amikor falusi öregeknek adnak el csodaedégyeket, ilyen olyan csodabiszbaszokat, vagy mondjuk egy MLM-es piramisjátéktól. Ezek mind-mind csaláson, átverésen alapulnak, azon, hogy a "vevővel" elhitetik, hogy megéri neki az üzlet. Holott az kurvára nem éri meg, nagyon ráfizet. Ehhez persze némiképpen kell a vevők átverhetősége is, de azért egy bűnügyben nem illendő az áldozatokat hibáztatni.

Ja, és még az van, hogy a törvényhozók, és jogalkalmazók rohadt nagy felelőssége lenne az, hogy az ilyen bűnügyeket egyáltalán észrevegyék, felderítsék, és szankcionálják. Ez valahogy nem sikerül nekik. Tudom is, hogy miért nem. Mint ahogyan a múltkor ez egyik rendőri vezető fogalmazott egy NER-es bűnügyben, mentegetve az elkövetőt: "nem fogta át a tudata".

Előzmény: ásítósmacska (14233)
ásítósmacska Creative Commons License 2023.08.02 -1 0 14233

Nincs olyan, hogy "esetleg" átverés.

100%-ban az!

 

 

Előzmény: havannai2 (14232)
havannai2 Creative Commons License 2023.08.01 0 0 14232

Senki nem tervez valamiféle jogi fellépést a TMS CLTG ellen???? Őrület hogy az ember önhibáján kívül (öröklés) belekerül ebbe a darálóba, és még egy valag pénzt kérnek, hogy (esetleg, ha nem átverés az egész) kiszállhass belőle (tőlem konkrétan 650 ezret), soha nem éltem az üdülési joggal sem. Olyan hihetetlen, hogy semmi jogi eszköz nincs a kezünkben, hogy felléphessünk ez ellen? 

Jahno Creative Commons License 2023.07.25 0 0 14231

"mert a befizetett összeget nem kaptuk vissza. Most ezt visszautalnák ...."

 

Minek kell ehhez bárhova is menni? Utaljon amit csak akar. Mi meg úgyis tudjuk mire játszanak.

Előzmény: JAgnes62 (14228)
ásítósmacska Creative Commons License 2023.07.25 -1 0 14230

Korábban is linkeltem ezt a mégkorábbi hozzászólást:

 

https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=163239326&t=9125916

 

A lényeg, hogy tutira pénzt fognak kérni ELŐRE:

 

 

Fizetnének egy 3 millió Ft közeli összeget, amit egy általunk nyitott letéti számlára  fizetnének be. A letéti számla nyitása a mi költségünk, 20 000 Ft körül. Viszont csak akkor férünk hozzá, ha a TMR CLTG Kft. jóváhagyja a jog átruházását.
Ja, és mellesleg van egy átírási és ügyvédi költség, ami 12%. 300 000-400 000 Ft közötti összeg. Azt nekünk kell kifizetni ELŐRE!!!!!!

Na, mi szokott még a rábeszélés eszközeként szerepelni?

Úgy van! A sürgetés, hogy gyorsan dönts.

Előzmény: JAgnes62 (14228)
JAgnes62 Creative Commons License 2023.07.25 0 0 14229

Azóta történt valami? Elment a találkozóra?

Előzmény: Pafama (14215)
JAgnes62 Creative Commons License 2023.07.25 0 0 14228

Ma délelőtt hívott egy hölgy, 15 évvel ezelőtti üdülési jog kapcsán. 

Nekünk is a Jászberényi útra kellene menni.

 

Mi annak idején a szerződést megszüntettük, így gyakorlatilag nincs üdülési jogunk.

 

Állítólag jogtalanul módosították a szerződést, mert a befizetett összeget nem kaptuk vissza. Most ezt visszautalnák ....

Valahogy gyanúsnak érzem, ezért kezdtem kutakodni. 

 

Úgy látom, itt valami átverésről van szó, csak azt nem értem, ha ennyi embert érint és már nyomoznak az ügyben-ha valóban nyomoznak- hogy tudják még mindig tovább csinálni?

Hol lehet feljelenteni Őket?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!