Mátrabérc 2010
Öt éve voltam a Muzsla túrán kirándulni, emlékszem csúnyán elfáradtam. Bámultam a célban egy fröccsöző társaságot. Egyikük futva teljesítette az MB-t. Olyan volt a vádlija, mint a combom és vastagon ült arcán a só... Ez elég mélyen megmaradt bennem. Mindig mosolyognom kell, ha erre gondolok. Éreztem, hogy valószínűleg ez valami komolyabb vállalkozás lehet. Egyszer talán én is részt veszek majd rajta-persze nem futva- az képtelenség lenne.
Nekem tehát fontos a Mátrabérc hagyománya, furcsa is volt, hogy nem lesz pecsétekkel teli itinerem, bár jogomban állt volna gyűjteni, csak hülyén nézett volna ki a dolog.
Ugyanakkor büszke is voltam, hogy a futók között indulhatok és talán sós lesz a képem a végére, ha célba érek.
A kellő tiszteletet megadva az első teljesítés előtt, pénteken leautóztunk, érintve a célt, Galyatetőt, Mátrakeresztest, majd megérkeztünk Sirokra. Autózva is hosszúnak tűnt, de legalább láttunk Galyán egerészölyvet, rókát és Recsk közelében egy jókora fácánkakast is az út mellett. Nem volt nehéz ráhangolódni a másnapra. Úgy tűnt, szép idő lesz a Mátrában és bíztam magamban, hogy menni fog ez Mátrabérc nekem. Autóból meglepően könnyű sátrazni, mert az ember mindenfélét bepakol, cipelni nem kell, a kényelem nagy úr.
Kipihenve, az elsők között vettem át a rajtszámot, VIP helyen sátraztunk a sínek mellett. Két kulacs, csoki, ropi betárazva és a rövidnadrág is jó döntésnek bizonyult, nem öltöztem túl.
Szerettem volna nagyon odatenni magam, de apróbb, viszont cserébe folyamatosan visszatérő térdszalag problémák miatt a felkészülés nem a tervek szerint zajlott, de menni kellett, már beneveztem, nem akartam lemaradni az első terepfutó rendezésről. A cél így a sérülésmentes teljesítés maradt, ami nem sok, de biztos ami biztos én tényleg nagyon tiszteltem a Mátrabércet. Saccra 8 és fél óra körüli menetidőre tartottam jónak magamat, persze csak ha nem jön közbe semmi.
A rajtban rögtön kiderült, hogy a pulzusmérőm nem akart pulzust mérni aznap. Cserébe viszont nem is dörzsölte ki a mellkasomat, mert levetettem a pántot, mindjárt az elején.
Aztán már csak a Mátra maradt.
Beálltam a saját kis tempómba valahova a középmezőnybe és hajrá. Kiderült, hogy sár van. Tiltakoztam volna, hogy hát tisztelt szervezők erről nem volt szó. Azt ígértétek, hogy száraz a pálya, ráadásul én is így gondoltam. Ez viszont cuppogós sár volt, amiből jutott a szemembe is mindjárt az elején, de menni kellett nem volt mese. Másztuk a létrákat, kerítéseket, csúszkáltunk, lassan melegedtem be. Nézelődni és fényképezni is maradt időm, tetszett a hullámzó gerinc a kilátással, ahogy egyre több lett a fény. Gyönyörű a Sirok-Kékes szakasz. Egy szép létszámú vaddisznócsorda vágtatott el nem túl messze mellettünk. Nem jártam még ezen a szakaszon korábban, és a szintadatokból dilettáns városi gyerek módjára-ami nem is igaz- valahogy úgy képzeltem, hogy folyamatosan emelkedünk majd föl az égbe, aztán egyszer csak megérkezünk Kékesre. Szerencsére nem így történt, mert jól futható szakaszok váltakoztak a mászós emelkedőkkel. Vártam, hogy szól majd a térdem, de nem jelzett semmit, ami megnyugtató volt.
Ami viszont aggasztott, hogy cuppogósra ázott a bal lábamon a cipő, vele együtt zokni is, melyet jóval Kékes előtt egyszerűen véletlenül szétszakítottam, amikor próbáltam megigazítani a gyűrődést, hogy elkerüljem az esetleges vízhólyagot. Na, gondoltam nekem annyi. A táv nagy része előttem, én meg kénytelen leszek zokni nélkül teljesíteni. Nem sok jót ígért a dolog. Kis gondolkodás után aztán szerencsére felötlött bennem jobb-bal zokni csere, így mindkét sarkamra jutott némi pamut, tehát tovább tudtam folytatni a futást.
Az előttem haladók tempójában utaztam, Lupus és László Szilvi is itt kocogott, ami eleinte kicsit lassabbnak tűnt a kelleténél, de láttam, hogy jó társaságba keveredtem, fölösleges lenne itt fickándoznom, messze még a délután. Bölcs döntés volt, mert még Kékes után is sikerült látótávolságban tartani Szilvit, de aztán ő valami olyat tudott a lejtőkön, amit én nyilván nem és mindig eltávolodott, ezt meg csak szorgos munkával sikerült ismét látótávolságon belülire csökkenteni. Kábé 3 óra kellett Kékeshez, aztán a nagy meredeken kicsit megriadtam a túrázók tömegétől. Volt egy Hanákos delikvens, aki úgy tűnt, hogy rögtön a rajt után megunta a meredek lejtőt és bemutatott egy 40 méteres „zuhanó ereszkedést” túrázó osztálytársainak. Mindenkiben meghűlt a vér, amikor nagy puffanással egy masszív bükkfa 0 km/órára lassította őt. Első diagnózis szerint semmi baja sem lett, így továbbálltam.
A többi túrázó mindig készségesen félreállt előlem, nem volt senkivel gond. Sőt, sokan úgy tűnt, hogy meglepődtek amikor megköszöntem és jó utat kívántam. Mondjuk a Muzsláról lefele már nem voltam ennyire bőbeszédű, de ne szaladjuk ennyire előre.
A frissítések jól sikerültek, EP-ken készséges volt a kiszolgálás. Nekem nem hiányzott semmi. A só bevitelét ropival oldottam meg. Zöld magmát, bevallom nem mertem kóstolni. Élesben nem kísérletezünk.
A Galyatető-Sz.püspöki szakaszt már mondhatni ismerem. Egyszer már jártam errefele.. Emlékeztem Ágasvárra és Muzslára is. Jó állapotban érkeztem meg Mátrakeresztesre, ahol szerencsémre utolért Lupus, majd pedig kicsivel később tempósan beelőzve megkezdte az emelkedést. Jóval tempósabban, mint én azt terveztem vagy bírtam volna, ezért engedélyt kértem a nyulazásra, hátha nekem is menni fog. Megbeszéltük, hogy a 8 órát azt valószínűleg bukjuk, de hát haladjunk aztán majd lesz valahogy. A futhatóbb szakaszokon mindig egy kicsit korábban kezdtem el kocogni, így felfejlődve tudtam csak tartani tempót. Ezt még néhányszor eljátszottam, aztán felértünk. Itt örömmel konstatáltuk, hogy kb. 36 percünk van a nyolc órán belüli időhöz, úgyhogy hajrá, akár ez is meglehet. Újabb és újabb reménykeltő festékfeliratok tájékoztattak a hátralévő távval kapcsolatban. Az M.keresztes-Sz.püspöki szakaszon asszem 4 kollégát gyűjtöttünk be-beszámoló alapján sanci-t éppen a cél előtt- és 7.59-el estünk be mi is. Nagyon tudtam örülni, hogy nem nyolcassal kezdődik ez a szám. Pedig semmi jelentősége, de mégis.. Mindenesetre jól jön majd a Mátrabércen szerzett kondi a T 50-en. Ja és kértem egy üres itinert a végén, hogy majdnem teljes legyen a kép :) Köszi a lehetőséget még egyszer!
