Hét év...., az sok, de egy biztos, nem kevés:-)

Ez volt a hetedik alkalom, hogy a futás e nemes ünnepén újból Sárváron Találom magam feleségem kíséretében sok sok barát közt:-)

Már annyira ideszoktunk, hogy rutinosan közlekedünk a városban, a legtöbb utca ismerősként köszönt minket. Sikerült úgy intézni ügyeinket, hogy péntek 2-kor már lepakoltunk az apartmanban és irány a fürdő.

Nem izgatott különösebben, hogy másnap mire is készülök, ki akartam használni a lehetőségeket így a szaunában izzasztottam magam, a Melinda a gőzt választotta.

A fürdő után kifejezetten jólesett a kruplistészta.

A nevezéssel gyorsan végeztünk, kevesen voltunk, nem igen tudtunk beszélgetésbe elegyedni senkivel. Amilyen hideg volt lehet, hogy jobb is így.

A szálláson megnéztünk felvételről egy Heti Hetest és egy filmet, aztán próbáltunk elaludni.

Reggel, természetesen már jó korán ébren voltam nem sikerül megszoknom, hogy ne izgassam túl magam a versenek előtt. Fél nyolc felé kiálltam az autóval a parkolóba, visszafelé jövet összefutottam Bozsik Cucuval. Röviden átrágtuk magunkat az élet nagy igazságain, én elpanaszkodtam, hogy mennyire nem is vagyok formában, meg hogy milyen rosszul sikerült az ősz és a tavasz is:-(

Ez persze igaz, gondjaim voltak komolyak, melyek rendesen hátráltattak. A sárvári volt a második versenyem ebben az évben és az első hosszú futásom.

Nem sok reménnyel álltam a célhoz, úgy gondoltam talán eljutok 40-50 km-g. Az achilles-m rakoncátlankodott rendesen, nem igazán akadályozott a futásban, de a másnapokon komolyan kételkedtem abban, hogy valaha is sikerül még ultrát futni.

Voltam vele a baleseti sebészeten is, ott kaptam rá gyógyszert, aztán az interneten kutatva, megtaláltam a gyógyszerben lévő hatóanyagot egy krémben is. Ezzel kezeltem magam, ill. jegeltem, nyújtottam, csalánnal vertem:-)) Igazából nem éreztem, hogy javulna.

"Minegy, kell a km" ezzel a jelszóval vágtam neki a 24 órának.

Az első körben csapódott hozzám a későbbi női harmadik, basszus elfelejtettem a nevét, de tudom, hogy pécsi:-), azt is tudom, hogy jó ultrás lesz, ill.bocsánat már az is:-) Szóval a 2009-s Ultrabalcsin követtett engem jó sokáig és ezért csatlakozott be hozzám, persze én erről a követéses módszerről semmit nem tudtam.

Jól elbeszélgettük az első 20, talán 25 km-t:-). Jól elvoltunk a sebbesség talán egy kissé lassabb volt, mint amit terveztem, de talán pont ez volt a jó. 6 perces ezrekkel kocogtunk.

Természetesen kezdődtek az egyéni problémák, az eltérő igények a frissítésre, azt hiszem mind a ketten új partner mellé csapódtunk:-)

Egyre melegebb lett, bár szerintem az időjárásra nem lehet panasz, messze nem volt annyira meleg, mint a korábbi években. Szinte egyszer sem kellett a Wc-ben a csap alá lógatni a fejem, bőségesen elég volt a víz, amit a frissítősátrak után helyezett ki a kiváló személyzet. Ezer köszönet a munkájukért:-)

Kezdetben nem volt gond a frissítéssel, hazaival haladtam, de mint később kiderült kevéssel, 3 db. fél lityis Powerade és 3 db. Powerbar csokis, ennyi volt az én tudományos frissítésem:-) A többit, amivel megértem a 24 órát azt a közös frissítősátorban találtam, kis dolgokat tudtam még a csomagtartóból hozzá tenni: banán, paradicsom sós uborka.

Szépen peregtek a km-k és legnagyobb meglepetésemre, marathon környékén nem éreztem, hogy van achilles-m, ez király, nagyon király:-). Semmi bajom nem volt, csak a kocogással, a frissítéssel és a testem jelzéseivel kellett foglakozni:-) Melinda, mindennel ellátott, rutinos Ő is, hisz mindíg velem van a nagyobb futások alkalmával. Tudja már minden baromságom, tudja mire mit kell reagálnia, köszönet neki:-). Ahogy teltek a körök, egyszer csak azt vettem észre, hogy az első helyen vagyok a korcsoportomban, hurrá van miért küzdeni:-). Örültem, de nem csak annak, hogy első vagyok, hanem, hogy a második és harmadik helyen is barátok, sőt futobolondok tanyáznak:-)

De szép dobogó lenne, álmodoztam:-), a sorrend mindegy is:-)

Két körrel volt mögöttem Cucu, őt követte kb. hasonló távolságból Miki.

Nem volt különösebb taktikám, hiszen úgy jöttem, hogy talán összejön 50 km, de ha már ott voltam, próbáltam a lehető legtovább tartani, hogy minden órában meglegyen a körök száma X 10km. Eleinte kicsit fölötte voltam, aztán szépen fogyott az előnyöm, de nem aggódtam. 100 és 110 közé szerettem volna megérkezni a 12. órában. 103 km sikeredett.

Valahogy bírom az éjszakát, minden fáradság nélkül nyomtam az egyenletes köröket 7-7:30. Kicsit szarakodtam mire megtaláltuk a jó megoldást, fázott a derekam, a vesém. Elsőre a egy széldzsekivel próbálkoztam, de az lecsúszott. 2. próba egy régi pamut pulcsi, ez sem jött be. Szerencsére eszembe jutott, hogy elhoztam a vesevédőmet, valami bio akármilyen anyagból. Ezt alváskor szoktam használni, de most is jó szolgálatot tett.

Nagyon örültem a túrázós különítmény megérkezésének, jól esett biztatásuk. Csanya, Lupus, és András biztató szavai, tanácsai mindíg jól jönnek:-)

Haladtam az úton, egyszer csak kivilágosodott, volt egy kis kidörzsölődési problémám de más nem nagyon, na persze a szokásos dolgok, azért éreztem a lábaimban az elúlt időt:-) 

Hét óra felé elszámoltam magam, mert azt hittem, hogy már nyolc van. Vártam már nagyon, hogy a Melinda visszajöjjön, nem volt szükségem semmire, eltudtam magam látni, de mégis hiányzott már. Szóval kissé csalódott lettem amikor kiderült, hogy + egy óra, mire jön, de aztán rájöttem, hogy kaptam egy + órát a pályán, többet futhatok:-)

Az éjszaka nem írták ki a helyezéseket, csak a körök számát kísérhettük figyelemel a kijelzőn. Szinte biztos voltam bene, hogy abszolút helyezésben javítottam, mert nagyon egyenletesnek éreztem a futásom, sokan viszon megrogytak.

A végeredményt csak az emléklapra írva tudtam meg eredményhírdetéskor, a hetedik legjobb eredményt értem el:-)

Hét éve már, hogy Sárvárra járunk, és tudtam mindíg, hogy eljön számomra is az a pillanat, amit korábban csak irígykedve, könnyező szemekkel figyeltem. Én is ott álltam lábaimban és testemben a 12 óra fáradalmaival, és tudva azt, hogy micsoda erő és kitartás, szerencse és a bánat tudja, hogy még mi nem kell, hogy az ember megérje a másnap 10 óráját a pályán?! Tudtam, hogy én is megkapom ez élettől, a családomtól, tőletek futótársaimtól, barátaimtól ezt a felemelő érzést, mely utolsó órákban és a utolsó percben , és természetesen utána is kijár minden résztvevőnek!

Hát most megkaptam én is:-) Köszönet érte mindenkinek!!

Mit is mondhatnék még?

Nagyon örülök, hogy a rögös életutamon közétek tévedtem:-)

 

Ja....., a számok, kit érdekelnek a számok?:-)..........mindenkit:-)

 

2010 Sárvár 24 óra Sipos József amat 186,628 km abszolút 7. kategória 1 hely:-)