A kötelező 1. mondat :) - de szívből jön: köszi, szervezők!
Elsőbálozóként vágtam neki szombaton a futamnak, úgy, hogy tudtam, ezt csak erőmön túl fogom tudni teljesíteni. Végigmentem 9:17 alatt, de tanulságos történet az enyém, ha más nem, én tanulni fogok belőle. :) Ugyan Pap Gábor lefelé menet azt a tanácsot adta, hogy úgy menjek, hogy mindig érezzem, végigérek a távon, én ezt már 15-nél nem éreztem biztosan. 30-nál sem. Kékes körül összeakadtunk Tamással, és együtt nyomtuk a Muzsláig, és nagyon hálás vagyok neki az ötletéért, hogy Ágasvárnál a büfében megittunk 1 sört ketten. Mindjárt telelettem erővel és optimizmussal. .) Lent a faluban megtoldottuk még 1 pohárral, és úgy visszajött az erőm, hogy arra gondoltam, menni fog ez talán 9 alatt is. Búcsút intettem és elkezdtem tolni lefelé. És itt óriásit hibáztam. A fene gondolta, hogy a "Muzsla lefelé" egy csomó emelkedővel van tarkítva. És leértem a patakhoz, és végem lett. Teljesen. Szédelegtem, nem kaptam levegőt. A lábaim bírták volna, de a szívem, tüdőm kész volt. A pataktól 5 oerc után tudtam feljönni a 20 métert az útig. Onnan pedig csak gyaloglás a célig. Ezt az utolsó 2-3 km-t olyan 30 perc alatt tettem meg, közben mindenki elment mellettem, akit előtte megelőztem. A célba érés után olyan szinten rosszul voltam, hogy többszört gondoltam rá, mentőt hívatok. Egyszerűen nem tudtam lélegezni. A légmell jelenség jutott eszembe - bár csak sejtem, hogy ilyesmi lehet - a tüdőkapacitásom kb. 1 literre csökkent. Hiába próbáltam egy mélyet lélegezni, nem ment, csak pihegtem, és nagyon kevésnek éreztem az oxigént. Ott járkáltam a kertben fél órán keresztül fel-alá, próbálván túlélni a rosszullétet. Olyan 1 óra múlva kezdetem érezni, hogy megúszhatom mentő és oxigén palack nélkül is. Nem tudom, ez milyen élettani jelenségnek köszönhető, azon kívül, hogy ostoba módon 19-re lapot húztam, és 50 km után elkezdtem pörgetni, ahelyett, hogy bekocogtam volna, Az biztos, hogy sós cucc kevés volt a frissítőpontokon, egy kis sós zsíroskenyér nagyon jól jött volna. A futópólómon viszont vastagon állt este. Mármint a só, nem a kenyér. :)
Ezen kellemetlen élmény ellenére tegnap más szemmel néztem a világot! Ahhoz hasonlítanám, mint mikor először lefutottam a maratont. Tegnap nagyon boldog voltam a tudattól, hogy megcsináltam a Mátrabérc Trailt!!