Rózner Géza amúgy egy vagyonos ember volt, ami azért gondolható, hogy sikeres volt az amerikai TV- világban, s mint producer és forgatókönyvíró rengeteg filmhez volt köze. Másrészt ezeket a világ-körüli expedíciókat finanszírozni is kellett...
Az otthona a híres Beverly Hillsben volt, ami egy Ózd vagy Érd nagyságú városka Los Angeles tőszomszédságában, bár ez a világ legdrágább városa is egyben.
Valóban sokfelé járt és kutatott, tekintély parancsoló arcú és hangú, hatalmas termetű és karizmatikus férfi volt. Én annak idején hallgattam egy másfélórás beszélgetést vele (és persze le is jegyzeteltem néhány dolgot, amit mondott, s ezért emlékszem pontosan '82. máj. 31-ére). A beszélgetés elején is elmondta, hogy ő olimpiai bajnok is volt Magyarországon, mint a vízilabda csapat póttagja, ami olimpiát nyert, és ezáltal jogosult volt az "olimpiai bajnok" megjelölésre, amit több korábbi interjúiban is szeretett kihangsúlyozni. Egyébként az amerikai újságok, főleg a Los Angeles Times (de más lapok is), sok interjút készített vele a negyvenes évek végétől. Az időközben csereberélő riportereknek rendszeresen azzal kezdte a mondókáját: "Magyarországon születtem" vagy egyszerűen: "magyar vagyok" (ami ebben a hollywoodi katyvaszban nem nagyon szokás, csak amikor hazalátogatnak a szülőhazába a sztárok, akkor keménykednek ilyen irányban - ezt persze nem csak a magyarokra értem).

Rózner valóban bejárta az ötvenes évek második felétől a nyolcvanas évek első feléig az ősi civilizációk sokszor dzsungelek elzárta vidékeit. Járt a papuák közt az új-guineai dzsungelben, Peru, Chile és Bolívia ősi romjainál, a mexikói piramisoknál, az amerikai pubelókban, Indiában, Egyiptomban, a polinéz szigetek porladó megalitikus romjainál vagy kereste a jetit a Himalájában. Tengeri expedíciókban vett részt a Csendes-óceánon, majd az Atlanti-óceánon, keresve Atlantisz vagy a Bermuda-háromszög titkait. És mindenfelé forgatott és fényképezett. Régészeti gyűjteményét a Néprajzi Múzeumra hagyta (pedig élete nagy részét azért Amerikában töltötte).

Danikennel kár összehasonlítani; a svájcit egy kisebb csapat vagy forgatócsoport kísérte, de Rózner: "Mindig egyedül dolgozott -írja róla Gyarmati János, a Néprajzi Múzeum főmúzeológusa-, ahogy ő maga fogalmazott: /one man crew/, egyszemélyes legénység volt." Daniken -aki a hóna aljáig sem ért volna Róznernek- szerintem neki se mert volna így vágni az őserdőknek, és aki ismeri a svájcit, az tudja mire gondolok (én is találkoztam Danikennel egy előadása előtt, már nagyon régen, abból gondolom, szal nem az a Indiana Jones-típus). Nemhiába említettem Gene Savoyt sem, hiszen egy ilyen embernek ilyen barátai voltak...

A Néprajzi Múzeumban én soha nem jártam (!), de gondolom nem adnak ki ilyen anyagot annak, aki csak úgy bemegy az utcáról. Gyarmati írta pár éve: "A másikuk - az itthon teljesen ismeretlen - Rózner Géza 1964-ben vett részt egy expedícióban, amelyet a sokáig keresett utolsó inka fővárosba, Vilcabambába vezettek... Rózner tehát a második expedíció fotósa, és filmese lett 1964 végén: régészeti gyűjteménye a Néprajzi Múzeumba került, fotóanyagai és filmes eszközei pedig szintén ott találhatóak." (a cikk = http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=17453).

A múzeum olvasótermébe a napi jegy száz forint. Ezt azért mondom, mert talán meg lehet néhány könyve, s ami még érdekesebb, valami önéletírása is. Ezt azért gondolom, mert 2008-ban beszélgettek Gyarmati Jánossal (aki teljesen szabadon hozzáférhet a Rózner-anyaghoz) az Inka birodalom korábbi magyar kutatóiról. Előbb idézett Savoytól a végén zárójelbe téve egy egyes számot, ami valamiféle lábjegyzetre utalt volna. De sajnos a cikkből elmaradt maga a lábjegyzet, ami nyilván maga a könyv lett volna. Ez nem is lenne gond, mert tudom, hogy Savoynak ez a "Vilcabamba: last city of the Incas" (1970) könyvéből van (amit ismerek).

Viszont utána ezt írja Gyarmati: <<Arra, hogy hogyan került Savoy expedíciójába ő maga [értsd: Rózner] így emlékezett:„Máig előttem van a pillanat, amikor először hallottam a felfedezésről. Sátram előtt ültem a világ legszárazabb vidékén, a chilei Atacama-sivatagban, ahol egy inka kor előtti erőd után kutattam. amikor meghallottam a hírt a rádióban… Azonnal tudtam, hogy el kell jutnom Vilcabambába. Filmem, Az Inka Birodalom sagája soha nem lehet befejezett… amíg záró képsora nem az elveszett város… Szeptember 12-én Lima legpatinásabb szállodája, a Gran Hotel Bolívar előcsarnokában ültem, amikor legnagyobb örömömre megpillantottam Savoyt… Bemutatkoztam és meghívtam egy teára… Tetszett neki, hogy profi fotós vagyok, és rendelkezésemre áll minden, felszerelés és nyersanyag egy újabb vilcabambai expedícióhoz… Mosolyogva közölte: Doug és én hétfőn reggel indulunk második vilcabambai expedíciónkra… Szombat este volt, öt perc múlva zárt a légitársaság irodája… Ilyen lehetőség az életben csak egyszer adódik, gyors döntést kellett hozni. Megtettem."[2]>>
A kettes szám itt a következő lábjegyzetet takarta volna, ami szintén elmaradt. Ha ez Rózner önéletírása (angolul, de az is könnyen lehet, hogy magyarul, hisz az egész gyűjteményét a magyaroknak szánta!). Gyarmati még ezután is többször idéz Rózner "memoárjából"... Ha létezik ilyen, úgy érthetetlen miért nem adták ki, amikor mindenféle kis jellegtelen cserép-datálást vagy kikapart lábszárcsontot megjelentetnek?
Amúgy itt a cikk, nézzétek meg, hátha megtaláljátok a forrást: http://interkulti.eu/roots/index.php?option=com_content&view=article&id=79%3Avilcabamba-az-utolso-inka-fvaros&Itemid=53〈=hu

Big írta: "És nem tudom miért, de valahogy az intuícióm azt súgja, e nem mindennapi felfedező titkos üzenetet is hagyott nekünk, akik szívesen a nyomdokába lépnénk... Ebből a pasiból ezt nagyon is kinézem".

Ha belegondolok, ez szinte biztosan így lehet! Nyilván célzattal adományozta a múzeumnak anyagait. Rózner hitt az ilyen dolgokban! Biztos, hogy vannak az írásaiban ilyen titkos sugalmazások, üzenetek, amit nyilván olyan magyaroknak szánt, akik ezt "fogni" is tudják, s bár ez az üzenet sajnálatos módon elsikkadni látszik a múzeumi sötét berkekben...
Aki hallotta Róznert beszélni, az ilyesmire gondolhat... ahogy Bárd Istvánnal beszélt, úgy beszélhetett a görög Szolónnal az egyiptomi Szaisz beavatott papja, Szonkhisz, aki elmesélte neki Atlantisz történetét és már az elején így szólt hozzá: "- Ej, Szolón, Szolón, ti görögök, mindig gyermekek vagytok..." Pedig Szolón az egyik legjelesebb görög bölcs volt!
Rózner leginkább ezen régi korok beavatottjait idézte fel, akik az ősi Megalit Királyságok építményeit emelték, munkálatokat irányították, száztonnás köveket vontattak fel hegytetőkre, s végezetül naggyá tették az emberiség hajnalának birodalmait... Tán csak az az egy baj történhetett vele, hogy a 20. században kellett élnie...
Pár hónap múlva lesz Rózner születésének századik évfordulója, s azért írtam róla, hogy egyszerűen, aki véletlenül olvassa, tudja kiről van szó. És ha már ebben a dekadens korban kell élnünk, mégis tudjunk olyan példaképeket állítani a 21. század gyermekei elé, akik valódi példaképek lehetnek...