schlumberger Creative Commons License 2010.04.15 0 0 9148
Háborús föld alatti alagutak nyílnak meg a közönség előtt Berlinben

Három hatalmas föld alatti folyosót nyitottak meg a nagyközönség számára Berlinben ebben a hónapban, melyek Adolf Hitler megalomán építkezései nyomán születtek Berlin központjában. A 16 m mélységben készült alagutak 1938 során épültek a közlekedési hálózat részeként, számos hatalmas épülettel egyetemben. Köztük a föld legnagyobb kupolájú épületével, mely azonban csak papíron készült el.
Az impozáns tervek azonban nem kerültek megvalósításra a második világháború kitörése miatt a Nagycsarnok, mely 290 m magas lett volna és 180.000 embert tudott volna befogadni. Az egész komplexumnak Hitler elképzelése szerint a Harmadik Birodalom erejét kellett volna szimbolizálni. A három alagút 90 és 220 m közötti hosszúságban készültek el, és a mai Tiergarten park alatt. Egykoron vasútvonalnak és autóútnak épültek, de sosem fejezték be őket. Az alagutak Albert Speer elképzelései alapján készültek és meglepően jó állapotban maradtak fent. Az alagutak a nagyközönség számára zárva voltak mindeddig biztonsági okokból.
A háború után a brit megszállási zónába kerültek az alagutak, és a britek le is zárták azokat és idővel pedig elfeledték őket az emberek. 1969-ben fedezték fel őket ismét, de akkor még zárva tartották őket. 1990-ben a Berlini város kezelésébe kerültek. 1997-ben alakult meg a Berlin Föld Alatti Egyesülete, melynek célja, hogy bemutassa Berlin föld alatti világát.
Habár a közel 1000 db második világháborús óvóhely és bunker többsége, mely Berlinben épült mára már elpusztult, számos még mindig látogatható állapotban maradt fent (köztük a most megnyitásra kerülő három alagút is). Néhány bunkert berendeztek korabeli tárgyakkal, plakátokkal, felszerelésekkel az egyesület tagjai. Berlin föld alatti világa iránti érdeklődés pedig évről-évre fokozatosan nő, tavaly már mintegy 150.000 látogató tekintette meg a föld alatti komplexumokat.
A bunkerek szerves részét képezték a berlini polgárok életének és a háború végére már 800.000 embert tudtak a német hatóságok elhelyezni föld alatti bunkerekben. Ezért is fontos ezek a emlékeknek a megőrzése.

(http://www.bunkermuzeum.hu/Bunkermuzeum/hirek/hirek2008.htm)