Az általad ajánlott műből idéztem, és nem azt tartom benne a legfontosabbnak, amit most kifogásolsz. A több keresztnevűek majd valahogy megállapodnak az elvárt megszólításban, legyen ez az ő dolguk. Ennél sokkal fontosabb, hogy

"bemutatkozáskor, névsorolvasáskor (...) a vezetéknév és az utónév (...) egyforma erejű hangsúlyt kap".

Hangsúly hiányában ugyanis nehezen érthetők - sőt, nagyon könnyen félreérthetők az új, ismeretlen és főleg a több helyen is értelmesen szétválasztható nevek. Extrém példa a Koós Alajos - Kósa Lajos páros, de szerintem az is elég nagy baj, hogy Békés Csabát már csak írásban tudjuk megkülönböztetni Békéscsabától.

Felolvasáskor számomra a nagy kezdőbetű valami fontos információ előrejelzője, ilyenkor kell egy pici szünet, vagy bármilyen akusztikai eszköz (uram bocsá' - hangsúly a nagybetűvel kezdődő szótagra), hogy ez a lényeges információ hibátlanul felfogható legyen.

Kb. 50 éve ezzel - az Elekfi-Wacha monográfiában világosan leírt - elvvel megy homlokegyenest szembe a hivatalos nyelvművelés. Ha kell, idézhetek írott forrásokat. Ma már ott tartunk, hogy idős és/vagy iskolázatlan beszélők sokkal érthetőbben mondják a neveket, mint a rádió tanult beszédű bemondói.