Látom, a Húsvét utáni józanodás lassan megy :)

Miután a nyuszi meghozta a várva várt fiókfogantyút, úgymond befejeztem a Lucaszéke típusú csináldmagad felsőmaróasztal projektemet. Persze dehogy fejeztem be, egy csomó minden nincs még készen rajta, de miután már régóta használom és úgyis csak viseltesebb lesz a külseje, lefotóztam.
Tessék jól megkritizálni, csak az nem ér, ha az ár/érték viszonyokat állítjátok pellengérre, mert azt már magam is többször szóvá tettem, hogy ha a költségek felől nézzük, akkor nagyon nem érte meg.
















Némi magyarázattal úgy érzem kénytelen vagyok szolgálni:

- görgőkre szükségem volt, mert összességében 120-130kg lehet az asztal összsúlya és fontos, hogy tudjam mozgatni. Ugyanakkor a bolygókerekek miatt (hiába fékezhető) kissé lötyögős az asztal, ami rögtön megszűnik, ha pl. a két hátsó keréknél feltámasztom az asztalt. Elképzelhető, hogy vannak olyan görgők, amelyeknél létezik ez a fixálási mód. De ez a "lötyögősség" inkább csak ahhoz képest értendő, hogy mekkora a súlya, dolgozni vidáman lehet rajta alátámasztás nélkül is.

- korábban már említettem, hogy a motort nem dobozoltam be. Talán megteszem majd, de hogy ne váljon kényelmetlenné a használata, majd még kísérletezgetek vele.

- az öntvény négy sarkán látható lépcsőszerű kitüremkedés eredetileg nem volt rátervezve. A homoköntés sajátosságai miatt az oldalfalaknak kónuszosnak kellett lennie és a forgácsoló javaslatára végül ezt a plusz anyagot nem munkáltattam le teljesen, mert kritikusan elvékonyodhatott volna az öntvény széle (5-6mm) ami már hajlamos lehet a repedésre. Főleg úgy, hogy eredeti terveim szerint a kitüremkedés helyén átmenő süllyesztett fejű csavarokkal rögzítettem volna az öntvényt a lábakhoz. Ez egyelőre elmaradt, ugyanis annyira merev ez így, hogy nem sok szükségét láttam a csavarozásnak.

- talán már említettem, azért választottam ezt a "szellős" asztal megoldást, mert magát az asztalfelületet egyéb összeállítási munkákhoz is használom és fontos volt, hogy körben hozzáférjek asztalosszorítókkal.














A T-horonyba kerülő szögvezető sem készült még el, majd még meglátom, hogy miből és hogyan csináljam meg? Csak akkor látom értelmét, ha maximális merevséget produkálok vele.
Ez a T-horony egyébként majdnem az öntvény halálát okozta, szerencsére annyira túlméreteztem a helyét, hogy a forgácsoló figyelmetlenségéből eredő hiba nem vált végzetessé. Történt, hogy a maró szép lassan "kiszabadult a tokmányból és ahogyan haladt előre, úgy egyre mélyebbre marta a hornyot :( Ha vékony lett voln az öntvény, akkor szépen elfűrészeli az egészet hosszában... Így hál Istennek még maradt több mint egy centis anyag. Csak ilyen furi formájú lett a T horony profilja:

















Az asztalba kerülő betétről (amelyhez a gép kapcsolódik) korábban már írtam, ezzel elég sokat szívtam. De a furatokat, süllyesztéseket sikerült egészen pontosan megoldanom, úgyhogy a gépet szükség esetén úgy tudom ki-beszerelni, hogy nem igényel semmiféle kalibrálgatást. Az orsó nagy pontossággal merőleges az asztalra. Annyi trükközés azért akad, hogy az acél betét a sok marás és síkköszörülés végén kb. 0,2-0,3mm-rel vékonyabb lett a kelleténél, amit hajtogatott alufólia alátét lapocskák segítségével hoztam szintbe az öntvényasztallal.

















A vezető sínt szintén öntvényből képzeltem el, de egyelőre elnapoltam a gyártását. Helyette csináltam finn rétegelt lemezből egy ideiglenesnek szánt, de végül baromira túlbonyolított és ahhoz képest itt-ott elügyetlenkedett darabot. Működik, de engem persze zavar az, amit feleslegesen túlbonyolítottam illetve amit rusnyán oldottam meg. Eredetileg ez is T-horonyban futott volna, de miután a forgácsoló megszenvedett az első T-horonnyal, maradtunk a B tervnél, miszerint néhány menetes furattal oldjuk meg a vezetősín rögzítését.



























Ezt a részletet csak azért fotóztam, hogy "igazoljam" a fecskefark sablon használatát:
















Ha valaki nagyon hiányolja a színeket, akkor itt egy vigaszfotó :)












Persze ezt csak azért tettem fel, hogy láthatóvá váljon a ritka buher, ám annál kézenfekvőbb megoldás: két darab Praktikerben vásárolt kb. 80Ft-os sárga mérőszalagot applikáltam bele az asztalba vonalzó gyanánt. Szerettem volna ezt a vonalzót savmaratással közvetlenül az öntvénybe varázsolni, de végül megoldhatatlannak bizonyult a dolog és lemondtam róla. Viszont ezt a mérőszalagot kimondottan erre találták ki, ugyanis vékony is, keskeny is, és ami a lényeg, teljesen sík, nincs benne az a hajlítás, amivel a mérőszalagokat merevíteni szokták.

Bocs, a bőbeszédűségemért!
És nyugodtan kritizáljátok, abból többet tanul az ember, mint az üres gratulációból.