"Iszonyatos dolgot követtünk el. Húsvét ünnepének reggelén(!) megzavartuk egy család ünnepi nyugalmát és vadidegenként nekiestünk a ház gazdasszonyának azzal, hogy immár egy évtizede elszörnyülködünk azon, hogy a kivije milyen pancser módon van kezelve. Mindezt példátlan agresszivitással, a házba szinte betörve tettük."
A tegnapi akciónkat minden további nélkül lehetne így is interpretálni, sőt a konvenciók szemszögéből ez egy teljesen "korrekt" értelmezés.
Amikor nyilvánvalóan segítő szándékkal közeledem a segítség alanyához, soha nem szoktam mérlegelni a szituációban a konvencionális elemeket. Tegnap is egy olyan helyzetben döntöttünk a jobbító szándék megvalósítása mellett, amelyben a körülmények alapján egy buta és rossz szándékú értelmező könnyen vád alá helyezhetett volna bennünket.
A megfontolás logikai alapját és a konvenciók átlépésére történő önfelhatalmazást az táplálta, hogy amennyiben az érintett elég okos, akkor pontosan a helyén fogja értelmezni az akciónkat. Ha pedig ismeretlenül egy olyan személyiségbe ütközünk, aki szellemileg nem éri fel az adekvát értelmezést, akkor úgy sem tudunk nagyobb kárt okozni neki, mint amekkora eleve sújtja azzal, hogy olyan mérvű butaság terhét viseli. Szerencsére, a fogadtatás a szándék érdemeinek megfelelő lett. Ez nem csupán verbálisan kifejezett többszöri köszönetben nyilváníttatott ki, hanem gesztusokban is. A családtagok sem kezeltek bennünket gyanakvással és az autónkba beülő nagymamát a mosolygószemű 10 év körüli fiúunoka sem siratta el, hogy vajon hova cipelik el ezek a rossz bácsik.
A végén sietségünkre hivatkozva kellett a kávéra, italra süteményre való invitálást visszautasítanunk, megígérve annak május elsejei elfogadását, amikorra a következő itt tartózkodásukat tervezik.
A segítséget lehet ugyanolyan szellemben fogadni, mint amilyenben nyújtják. Ettől lehet boldog mind a segítő, mind a segített....