Na, mivan? Elfogyott a magyar nyelvű puskaporod, mert mindet megválaszoltam? Ilyet én is tudok:
http://www.bible.ca/trinity/trinity-texts-john10-30.htm - angol nyelvű elemzés a Jn 10:30-ról.
De angolul úgy sem tudsz, mint ahogy ezt sem értetted, csak idelökted elém, hogy "nesze, te hitehagyott kutya"!
A Jn 10. fejezetében nem csak egyetértés-megvallás történik Jézusról (az ÚVF itteni szélhámos bibliahamisításai nem érdemelnek szót), hanem azt, hogy ő egylényegű az Atyával. De lássuk csak: Én és az Atya egy vagyunk: Jézus már többször beszélt a zsidóknak arról, hogy ugyanúgy és ugyanazt teszi, mint az Atya (5,17.19-20) hogy egyedül ismeri az Atyát (3,31-32; 5,37) hogy éppúgy önmagától van élete, mint az Atyának (5,26) hogy minden teremtmény előtt ő van (8,58). Most azonban kimondja az isteni élet legmélyebb titkát, hogy bár az Atya és az emberi természetet fölvett Fiú két különböző isteni személy, mégis egy Isten. Mindketten - a Szentlélekkel együtt - ugyanannak az egy isteni természetnek részesei. A zsidók meg is értik Jézus szavait, azért akarják megkövezni, hiszen csak az emberi külsőt látják.
Ezzel a kijelentéssel, hogy "én és az Atya egy vagyunk" Jézus lényegében azt fejezi ki, hogy a hatalmat az ő megtartásukra közösen bírja Atyjával; mert ők egy isteni valóságúak, s azért ugyanegy az akaratuk és cselekvésük is. Az „egy“ által az Úr az egyenlő isteni természetet fejezi ki, a többes „vagyunk“ által pedig az isteni személyek különségét. Hogy ez igékben Jézus magának isteni természetet tulajdonított, a zsidók jól megértették, mint a következők mutatják. Szt. Ágoston hozzáfűzi: „Aki azt mondja, »egy«, megszabadít Áriusztól, aki azt mondja, »vagyunk«, megszabadít Szabelliusztól” (August. Trinit. I.4,4). Ez a vers tehát mind a 2 háromság tagadást elmetszi: azt is amelyik kisebbé teszi a Fiút, és azt is, amelyik személyileg egyenlővé teszi az Atyával.
Ha ez csak puszta szándékegység volna, ezzel még zsidó logikával sem találnánk semmi kivetnivalót. Érdekes módon a Biblia egyéb szereplői sehol sem mondják ki ezeket a szavakat is. Mózes például sose mondta, hogy "én és Jahve egy vagyunk" - holott ha ez csak a szándékegység megnyilvánulása lenne, nyugodtan mondhatta volna, nem? Vagyis nem csak a gondolkodásukban és az egyetértésükben egységesek. Ebben nincs nagy kunszt, minden magát kereszténynak tekintő egyén magát az Isten gondolkodásmódjához kívánja hangulni, és egyet kíván vele érteni mégse mondja, hogy "én és az Atya egy vagyunk", mivel ez nem csak szándékegységet jelöl. Ha csak azt jelentette volna, ugyan mért kívánták volna a zsidók megkövezni istenkáromlásért? Akkor annyit kellett volna mondaniuk, hogy jól teszed, mi is egy vagyunk vele.
Jehova Tanúi úgy érvelnek, hogy az „egy" (görögül hen) nem Jézus istenségét jelzi, hanem csak a meggyőződés és az akarat egységét Jehova és Jézus között.
Valóban nincsen szó többről mint akarati és cselekvésbeli egységről? Dehogynem! Ez pedig a zsidók reakciójából érthető, akik mégiscsak megértették Jézus kijelentését: „Ekkor... köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék ... és így feleltek neki: 'Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magad?" (31.33. v.). Jézus kijelentését úgy értették, hogy Istennel teszi magát egyenlővé, és bizonyosan ő is így gondolta.
A semlegesnemű „hen" - a hímnemű ,’heisz"-szel szemben arra mutat, hogy nem az isteni személyek, hanem az isteni lényeg azonosításáról van szó. Ha nem figyelnek erre, akkor a patripassianizmus (az Atya szenvedett a kereszten, ld. fent) veszélye fenyeget.
Jézust csak azért érhette az istenkáromlás vádja, mivel az Atya isteni lényegével való egységét hangsúlyozta, és ezért érezte magát az első hallásra meglepő bizonyítási eljárásra kényszerítve, amely a 30-38. v-ben következik. Ott azt fejti ki, hogy ha a zsidók már Istenekként" jellemezhettek embereket (bírákat, vö. Zsolt 82,6), akkor neki sokkal inkább joga van ahhoz, hogy „Istennek" nevezze magát. „Csak az az állítás, hogy ő egy az Atyával, és hogy ezért, aki az ő kezében van, ezzel együtt Isten kezében is van, idézte elő azt a vádat, hogy Istenné teszi magát, és Istent káromolja (29-33. v.). Mivel Jézus nem vonhatja vissza ezeket a bizonyságtételeket, és nem is akarja, olyan bizonyítékot ad elő, amely arra irányul, hogy káromlás nélkül 'theosz'-nak nevezheti magát (Zahn 1921, 471. o.). Hiszen megdicsőülésének és teljes kinyilatkoztatásának órája még nem jött el. Ez csak feltámadása után történt.
A háromság-tan helyes megértésének szempontjából fontos vers a Jn 10:30, ahol ez áll: “Én és az Atya egy vagyunk” (MBT). A vers egyrészt a hamis háromság-modellekkel szemben véd, másrészt azokkal szemben, akik tagadják Jézus Isten voltát.
Meg kell jegyezni, hogy a versben található egy szó a görög hen (ἕν), ami semleges nemű. Ha hímnemű lenne, akkor a vers a modalizmust támasztaná alá, mely szerint Jahve (az Istenség) egyetlen személy, akinek három megjelenési formája van. Olyan ez, mint egy ember különböző szerepei, annak függvényében, hogy éppen milyen interakcióban van benne (pl. apa, férj, munkavállaló stb.). Ha ugyanis hímnemű lenne az egy, akkor a személy egységére utalna, vagyis arra, hogy Jézus és az Atya valójában egy és ugyanaz a személy. Ez ellen természetesen a görög nyelvtanon kívül számos egyéb bibliai érv is szól (pl. Mt 3:16-17, 26:39 stb.).
Mivel semleges nemű, ezért nem a személy egységét, hanem a természet, a jelleg egységét fejezi ki a szó. Vagyis Jézus ugyanannak az isteni természetnek a részese, mint az Atya. Ugyanazokkal az isteni tulajdonságokkal rendelkezik, azaz a szó bibliai értelmében Jézus Isten (Fil 2:6). Ebből pedig világosan látható, hogy azok, akik Jézust teremtett lénynek tekintik (pl. Jehova Tanúi, krisztadelfiánusok), tévednek.
“Az ‘egy’ szó (hen) semleges nemű, és a lényegre utal, nem pedig a személyre. (…) Az Atya és a Fiú egyetlen isteni lényeget alkot, de az istenségen belül két külön személy marad” (J.C. Laney).
Bővebben: John 10:30-33, What made the Jews want to kill Jesus?
I and the Father are one, or one being, not one person, nor one by an union of affection only, but in nature, substance, power, and other perfections, as appears by the whole text: for Christ here tells them that none of his elect shall perish, because no one can snatch them out of his hands, no more than out of the hands of his Father: and then adds, that he and his Father are one, or have one equal power: and if their power, says St. Chrysostom, is the same, so is their substance. Christ adds, (ver. 38.) that the Father is in him, and he in the Father; which also shews an union of nature and substance, and not only of love and affection, especially when taken with other words of our Saviour Christ.
