VTM

Március eleji lerobbanásom óta folyamatosan javulnak az eredményeim, és a közérzetem, így kíváncsian bár kétségek közt vártam a vasárnapot.
Kétségeim voltak, mert nem fekszenek a pörgős nem túl technikás terepek. Nehéz dió lesz a tavalyi 4 óra tartása, kismértékű (5-10perces) javítása.
Reggel kissé hűvösebb az idő az elmúlt napokhoz képest, de ez nekem nem baj, a hirtelen beköszöntő tavaszi melegben jó eséllyel állok fejre. Úgy döntök, hogy kipróbálom a zsák nélküli futást, a dzsekim zsebébe mindössze egy müzliszeletet rejtek.
10 perces csúszással indulunk neki a kissé szembeszeles aszfaltnak. Balázs, és Gergő egyenletes tempóban távolodnak néhány emberrel a nyomukban. Én mindig lassan kezdek, idő kell a bemelegedéshez. A falu végétől lassan aztán beérem legtöbbjüket. Az erdőben elhagyom Kabócát is, bíztatjuk egymást, és hamarosan itt van Körtvélyes emelkedője. Türhetően megy az emelkedő.
A torony letérője jó alkalom a mezőnyben elfoglalt pozíciónk felmérésére. Balázs, és Gergő vágtázik az élen. Én még nem kelhetek versenyre velük, de egyébként is magamat kell legyőznöm.
Innen egy Ultrabalatonos felsőben futó sráccal kezdjük el kerülgetni egymást úgy Várgesztesig. Az emelkedő, és a keréknyomos-sáros részek nekem jobban mennek, a jól futható sík részeken viszont mindig beér.
Kék kereszten sikerül továbbmenni a hegyen, és csak a dózerúton kanyarodunk le a Csákányosi pont felé. Ide jó lett volna valamilyen plusz jelzés a kanyarba. Mária-szakadékban, nem kell belegyalogolni, ez mindenképp előrelépés tavalyhoz képest.
Már úgy tűnt, hogy beáll a mezőny, amikor is a vár előtt lépteket hallok a hátam mögül. Hátranézek, és meglátom a két éllovast, akik szintén továbbmentek a kék kereszt letérésén, csak jobban. A meredeken gyorsan elhagynak, én az ilyen morzsalékos lejtőn egyébként is gyáva vagyok. Lent látom, ahogy Gergő gyaloglásra vált, amit nem értek. A következő pillanatban csatolja le a kulacstartó övét és ledobja az út mellé. Már látom, hogy sántít is. Nagyon sajnáltam, mert láthatóan élvezte a futást, és könnyedén haladt… Mielőbbi gyógyulást!
A pont után Balázs hátát még követem egy darabig, csak lassan távolodik.
Megyek a magam tempójában, a korábban említett sráccal, akitől Várgesztes előtt lépek el. Még a Zsigmond-kő előtt volt egy trükkösebb éles balkanyar, ami a farakások miatt benézhető volt.
Jó a frissítőpontok kiosztása, nem hiányzik menet közben az ivás sem, a falubéli ponton felajánlott palackot sem fogadom el.
A sárga sávon megállapítom ismét, hogy a talaj nedvességtartalma pont megfelelő. Nem süllyedek el a homokban, de nem is leszek sáros. Gyorsan elérem az emlékművet.
Tavaly némi gondot okozott a zöld sáv és zöld kereszt elágazása, idén viszont szépen megújult ez a szakasz is, és irányítótáblák is elhelyezésre kerültek. A combjaim már kissé fáradnak az emelkedőn. 2:55 körül érem el Kapberek-pusztát.
Arra nem emlékszem, hogy innen időben mennyi kellett tavaly a célig, csak azt tudom, hogy lehet döngetni. Igyekszem is felpörögni, de nem érzem elég gyorsnak magam. Hallgató-völgy előtt ismét lépéseket hallok, hátranézek, és meglátom Szabó Gábort, aki nagyon lazán nyomja. Kérdezi, hogy hányan vannak előttem, és mennyivel. Arra tippelek, hogy Balázs kb. 10 percre lehet tőlem, így úgy dönt, hogy marad. Beszélgetünk pár mondatot, és sikerül mellette egy kissé feltornászni a sebességem is. Lupushoz pár másodperccel előbb ér be, de még itt van Balázs is. 3:42 a vége ami Gergő balszerencséje miatt ma a harmadik helyre elég.
Sikerült tavalyi eredményemen 18 percet javítani, aminek örülök, de a legbüszkébb arra vagyok, hogy bátyám első terepfutásos próbálkozását mindjárt siker koronázta, és a hét eleji betegsége ellenére 5:17-el ért be.

Úgy gondolom jót tett a versenynek az időpont módosítás, a Margita-Téli Mátra, és a Mátrabérc közötti nagy volt az űr. Köszönöm Lupusnak, Csanyának, és az összes szervezésben résztvevőnek ezt a remek napot!