VTM nekem

Életem első maratonja, persze egyből terepen, mert az kell nekem…
A felkészülés nem ment zökkenőmentesen, egy combizom húzódás hátráltatta a felkészülést, de gondoltam legalább rendesen rápihentem J, de a múlt heti pályarész-befutás nem ment valami fényesen. A rajt után minden jól ment, a pulzusom sajnos igencsak felszökött, de nem akartam a Körtvélyesre egyedül felfutni, ezért inkább maradtam egy gyorsabb csoporttal. Egy rövid belegyaloglás után sikerül gyorsan visszaállni az eredeti ritmusra, de a pulzus innentől elszabadult. Csákányospuszta felé jól mennek a dolgok, jól érzem magam, de a K+-on elkevertem, nem vesztek sokat, de idegesít a tudat, hogy olyanok vannak előttem akiket már megelőztem, ők viszont nem mentek el mellettem. Innen Vitányvárig minden tuti, de a vártól való leereszkedés horror (sajnos lent látjuk is, hogy mi lehet az eredménye egy apró hibának, vagy rossz mozdulatnak). Irány Várgesztes, az élet szép, jól haladok, bár egy kicsit félek, hogy a magas pulzus megbosszulja majd magát, de legalább a frissítések jól mennek. Aztán az egyik lejtőn bejelez előbb a jobb térdem, majd a ball is. A K és K+ elágazásnál alig veszem észre a letérést, de még mindig jobban jártam annál a sporttársnál aki után fütyülök, meg pijjegek, mert legalább nem kavarok el még egyszer. Itt megy el mellettem a későbbi második helyezett, de úgy hogy mire kettőt pislogok eltűnik a látóhatáron (csak azt nem értem, hogy eddig mit keresett mögöttem? A lányoknak udvarolt?). Itt már azért érzem, hogy több szintet kellene belevinni az edzésekbe, de felfelé még nincs gond, lefelé már annál inkább. A várgesztesi frissítőponton persze elfelejtem megkérdezni, hogy van-e valakinek fájdalom csillapítója, így az előző sporttársakat faggatom, eredménytelenül. A Hirczy emlékművet követő emelkedőtől tartottam, a múlt héten az nagyon ergyán ment, de most a jól időzített frissítéseknek hála zökkenőmentesen ment, bár tudatosan visszavettem a tempót. Kapberek-puszta után azért már megváltás hogy nem kell komoly emelkedőket futni, főleg hogy itt váratlanul jön egy holtpont, a gyomrom nem kíván semmit bevenni, viszont szívesen visszaküldeni a feladónak az utoljára bevitt tápanyagot, mindemellé érzem, hogy ki vagyok száradva. De ügye az utolsó 10 km-en nem az ész hanem a szív diktál, tehát tolom ahogy tudom. A Hallgató-völgyi frissítő ponton aztán kapok valamit ami pont az aszfaltra el is kezdi enyhíteni a térdfájásomat és sima vizet iszom ami meghálálja magát. Innentől újra minden OK, de arra vigyázok hogy az első maratonról jó emlékek maradjanak bennem. A faluban még sikerül befognom az előttem haladót is, majd a célegyenesben megpillantom feleségemet és kisfiamat amint Hajrá Apa feliratú zászlóval drukkolnak. Mosolyogva érek be 4:16 –os idővel 164-es átlag pulzussal. A tanulságokat levontam (több szintet kell futni és a lefelé futást is gyakorolni kell) és mindent összevetve meg vagyok elégedve a teljesítményemmel.

Csanya & Lupus!
Szuper volt a szervezés, nekem az útvonal kijelölés is (ahol én elkevertem ott senki más nem kevert el, nyilván az én hibám volt), a frissítés tuti volt.
Köszönöm!