Zsoltárok 146:4

 

Az annihilacionista neo-szadduceusok által sokat idézett Zsolt 146:4 éppen nem tagadja a tudat túlvilági létezését. Az eredeti szövegben az idézett rész így hangzik: "bajjóm hahú ávedú estónótáv" (ביום ההוא אבדו עשתנתיו), amely körül belül azt jelenti, hogy "azon a napon elpusztulnak/elvesznek (ragyogó) tervei / (fényes) gondolatai".

 

Az ilyen "egysoroknak" mindig az a problémájuk, hogy bármire felhasználhatóak. Ezzel mindenesetre nemtom, hogy lehet bármit alátámasztani. Max csak azt bizonyítja, hogy a tervei nem léteznek már, ami elég logikus, ha a pacák kinyúlt. :) Az estón nem az ember teljes gondolatiságát (elméjét) jelenti, hanem annak csak egy igen kis szeletét. Tk. "fényes, nagyszerű gondolatok", vagy ilyesmi. Hasonló szentírási versekkel összevetve sokkal valószínűbb, hogy a fényes gondolatok a földi élettel kapcsolatos tervekre vonatkoznak. A Szentírás rendkívül sok helyen szól arról, hogy az ember földi életre szőtt tervei, ha figyelmen kívül hagyják az Örökkévaló akaratát és a földi élet véges voltát, nagyon törékenyek tudnak lenni.

 

A kérdéses igehelynek tehát ez a helyes fordítása:

"Az élet elhagyja, visszatér a porba, s odavan minden terve."

 

Here, "thoughts" refer to "unaccomplished purposes" of a person on earth. Death puts an end to those purposes, as anyone would agree. In this sense, one's thoughts "perish" at death. Another similar use occurs at Isaiah 55:7:

 

"Let the wicked forsake his way, and the unrighteousness man his thoughts . . . "

 

This doesn't mean that unrighteous men must cease all thinking and become unconscious and nonexistent. Nor does Ps 146:4. Much of this sort of inadequate and erroneous exegesis results from a profound lack of understanding of the many literary forms and devices used in Scripture, as seen in these three examples. Much of the OT is poetry of one sort or another. One cannot interpret poetry in a wooden, literal way.

 

All man’s plans for life perish upon his death. He cannot accomplish his plans once he dies. Does not relate to unconsciousness.

 

Is that what the Bible writers meant to say? Reading, not just verses 3 and 4, but all ten verses of Psalm 146 together makes clear that the Psalmist is not speaking about the condition of the dead at all. Rather, he is contrasting the hope enjoyed by those who trust in God with the false hope of those who trust in human leaders. While "the LORD shall reign for ever" (vs. 10) to accomplish His will, the human prince dies and with him dies all that he had thought or intended to do. On the day of his death "his plans perish," as the Revised Standard Version renders the last words of verse 4; "all his schemes perish" (Jerusalem Bible). In their proper context, verses 3 and 4 of Psalm 146 do not teach that the dead are unconscious.

 

Továbbá:

 

10 Extinction proof texts refuted