''Henricus Cornelius Agrippa. Színes, vonzó ember lehetett. Nemes kalandor. 1486-ban Kölnben született. Előbb zsoldos, majd tudós orvosdoktor. Húszévesen Hispániában tűnik fel; mór és zsidó titkos praktikákkal ismerkedik, kutatja az alkímia rejtelmeit. Héber nyelvet tanul és tanít, eretnekséggel vádolják, Londonba menekül. Otthon, Kölnben a teológiai katedra várja. Hermész Triszmegisztosz alakja foglalkoztatja, Itáliában, Paviában ismét perbe fogják, megint orvosdoktorként ügyködik. Nem holmi vándorkuruzsló; királyok és hercegnők fogadják szolgálatukba. Nem és nem nyugszik, újra és újra vándorbotot vesz a kezébe, olykor börtönben ül, ha teheti, boszorkánysággal vádolt nők védelmére kel. 1518-ban Metz város ügyvivőjeként a máglya széléről rángat vissza az életbe egy fiatal parasztasszonyt. És közben írja műveit. De vanitate scientiarum (A tudományok hiábavalóságáról) és De occulta Philosophia című munkáiban dühödten állítja, hogy az emberi tudomány tönkreteszi a lelket, eltapossa a hit parazsát, a teológia pedig merő hamisság. A boszorkánybírákról így nyilatkozik:
„Ezek a vérszomjas keselyűk lecsapnak a szegény parasztasszonyokra, s anélkül, hogy a legcsekélyebb bizonyíték merült volna fel ellenük, puszta feljelentés alapján a legkegyetlenebb tortúráknak vetik őket alá, míg csak vallomást nem csikarnak ki belőlük olyan dolgokról, amelyekről még csak nem is hallottak. Addig folytatják a mértéktelen tortúrázást, amíg a szerencsétlent máglyára nem küldhetik, vagy amíg pénzt nem nyomnak a markukba, hogy érjék be a kínzókamrával, és hagyják futni áldozatukat. Egyesek, ha kellő vesztegetés után szabadultak is, kénytelenek évjáradékot fizetni, nehogy újból befogják őket.”

Égetőné öröme
Pokoljárók az európai művelődéstörténetben (3.)



Száraz Miklós György

http://mno.hu/portal/165368