Libaniosz
Ariszteidész ellen
a táncosok védelmében

(64. oratio – részlet)
12. Először is, érdemes elcsodálkozni azon, hogy bár más művészetekben elfogadjuk az időt a kiválóság bizonyítékaként, nem ismerjük el, hogy az idő önmagában tökéletesebbé teszi a táncot. Azt, hogy a tánc a mindenséggel együtt született, és hogy épp olyan idős, mint az ég; vagy azt, hogy a bölcsek egykor táncnak nevezték a csillagok járását, mert olyan pályát követ, amely valamilyen harmónia és isteni törvény szerint halad,1 nos, mindezeket meghagyom azoknak, akik az égi dolgokat vizsgálják. De vajon ki ne tudná, aki akárhogy is hellénnek számít,2 hogy Hésziodosz azt mondja a Múzsákról, akik énekeket költenek a Helikón hegyén, hogy nem hanyagolják el a táncot? „Kék, ibolyásszínű forrás partján kicsi lábbal / járják táncukat”3 – tehát, gondolom, tánccal dicsérik azt a forrást, amelyet méltónak találnak arra, hogy fürödjenek benne.
13. Másodszor, úgy tudom, hogy Dionüszosz kórusa nem másképp örvendezteti meg az istent, mint táncokkal, és a szatüroszoknak és pánoknak4 nem más a dolga, mint játszani a szürinxen5 és táncolni. És még ha meg sem említem a bakkhánsnőket, ti biztosan ideértitek őket is. Olyan erős egységben van egymással a szó és a tánc, hogy amint Pindarosz megírta valamely költeményét, Pán nyomban eltáncolta azt.6 Lehet tehát ugyanaz az ember a szavak mestere és a tánc művésze.
14. Ezért vajon eszébe jutott volna-e a Múzsáknak körbetáncolni a forrást, ha ez valami szégyenteljes dolog volna? Vagy vajon neki tetszőnek tartotta volna-e Dionüszosz a bakkhánsok táncoló társaságát, vagy akár elfogadta volna-e a tengeri táncot,7 ha bármi rosszat látott volna benne? És vajon nem a tánc mentette-e meg számunkra apja kezétől Zeuszt, aki csaknem ugyanarra a sorsra jutott, mint testvérei, ám a korübaszok tánca elrejtette őt Kronosz szeme elől?8
15. Homérosz pedig azt mondja, hogy Akhilleusz pajzsát táncosok alakja díszítette,9 és aztán amikor felsorolja az álmot, a szerelmet, az éneket és a táncot, akkor éppen ez utóbbit nevezi kitűnőnek,10 amelyet te most a szégyenteljes dolgok közé próbálsz besorolni. A phaiákokat pedig úgy írja le Homérosz, mint jó táncosokat és egyszersmind vendégszerető népet.11 És valóban, ha az istenfélőkre az jellemző, hogy barátságosan viselkednek az idegenekkel, az igazságosakra pedig az, hogy az istenek kedvét keresik, és ha nem lehetünk egyszerre igazságosak és romlott jelleműek, akkor a táncosok egyáltalán nem rossz jelleműek, hiszen lehetséges egyszerre igen erényesnek lenni és nem kerülni a táncot.
16. De ha nem bánod, hagyjuk a mítoszokat és a költőket, és térjünk át azokra az államokra, amelyek kiváló törvényeikről híresek. Nem vitás, hogy a krétaiak a lehető legjobb törvények alatt éltek,12 és a spártaiak is, akár az előbbiektől vették törvényeiket, akár Delphoiból, a püthói istentől,13 épp úgy, ahogyan a krétaiak – Minósz14 által – Zeusztól. És akár az istenek adták ennek is és annak is a törvényeiket, akár pedig a törvényeik kiválósága vonta magához az istenek mítoszait, mindkét esetben meg kell állapítanunk, hogy az ő törvényeik a legjobbak.
17. Ennélfogva a táncot nyilvánvalóan mindkét nép nagy becsben tartotta, és nemcsak annyira volt szabad a tánc az erre vágyóknak, amennyire nem tiltották, hanem a törvényeikből következően olyannyira kötelező volt, hogy a tánc mellőzése egyenértékű volt a csatasor elhagyásával. És ami a legfontosabb: Spártában minden más tevékenységet korcsoportokra osztva végeztek, ám a tánc minden korcsoport számára első volt a sorban, és így egybefogta az öregeket, az ifjakat és a középkorúakat is.
18. De Szókratész, akinek a tanúsága értékesebb, mint egész városoké, és aki legbölcsebb az emberek között az isten kinyilatkoztatása szerint,15 nos, ő is úgy vélte, hogy a tánc azon dolgok közé tartozik, amelyek illenek őhozzá, sőt, időnként nemcsak beszélt róla, de olykor nyilvánvalóan táncolt is. Miért higgyük hát el vakon és könnyelműen, hogy egy ősi gyakorlat, amely az ilyen előkelő emberek véleménye 19. „Mert a tánc,” mondja Ariszteidész, „ma más, mint ami rég volt, és nem maradt olyan, mint egykor.” Hogyan? Az istenek nevére, maradt bármi is olyan, mint egykor volt? Az épületek, a fegyverek, a hajók, a bronztárgyak, a festészet, a szónoklás, a költészet, a szobrászat, a hajózás mestersége? Nemde az első házak nem különböztek egy viskótól, és nem is házak voltak, bár annak nevezték őket. A pajzsot pedig nem lehetett egy kézzel megragadni és védő tartásba emelni.16 A tengeren eleinte nem hajóztak, de amikor már igen, akkor sem rögtön triérészekkel,17 és amikor már azzal, akkor is voltak hosszú hajóutakban tapasztalatlan tengerészek, így aztán a görögök nem merészkedtek messzebb Délosz szigeténél.18
20. És milyen volt kezdetben a khioszi Glaukosz19 művészete? És Zeuxiszé20 nem sokkal később? És mikor kezdtek az emberek aggódni, hogy a szobrok lába megmozdul és elfutnak? Ez a félelem Daidalosz21 keze munkája volt, amit aztán később Pheidiasz22 még inkább felülmúlt, mint Daidalosz az ő elődeit. Aztán úgy tudjuk, hogy egészen Arkhilokhoszig23 és az ő koráig a zene valami egyszerű és közönséges dolog volt, az idő múlásával azonban fejlődésnek indult.
21. No jó, és mit mondjunk szerinted a szónoklásról? Talán ugyanúgy bánik a szavakkal Antiphón24 és az a Menesztheusz25, aki Thészeuszt bevádolta?Vagy netán ugyanez az Antiphónés Démoszthenész?26 Ha viszont a régi a jobb, akkor Démoszthenész hitványabb szónok Antiphónnál, amaz pedig hitványabb Menesztheusznál. De a rhamnuszi27 aligha egyezett volna bele, hogy nem tekintik jobbnak, mint az előbbit, ahogy azt sem kérte volna, hogy többre tartsák ennyire előkelő és tiszta, a hitvány dolgok közé tartozik?
az utóbbinál. Hiszen tudta, hogy sokkal kiválóbb az egyiknél, és nem csekély mértékben gyengébb a másiknál.
22. Mégis, azt mondtad valahol, hogy te magad előbbre vitted a szavak művészetét, mégpedig nem kicsiny és nem is jelentéktelen mértékben; és – az istenekre! – én nem is neheztelek rád ezért, sőt, nem is tartom hetvenkedésnek a dolgot. De azt igenis mondom, hogy egyáltalán nem helyes egyfelől azt bizonygatni, hogy a saját újításaink hasznára vannak a beszédeknek, és hogy az ember ne csodálja azt, ami korábban volt; másfelől azonban az alacsonyabb rendűség jeleként magyarázni a régi dolgok elmúlását, ha a táncot is jobbá tette ugyanez: az újítás.

1 Libaniosz itt nyilvánvalóan Lukianosz táncról írt dialógusából merít: „...Azok, akik a leghelytállóbb tanítást közlik a tánc eredetéről, azt mondják, hogy a világmindenség keletkezésekor született meg a tánc is […]. Mert a csillagok kartánca és a bolygóknak az állócsillagokhoz való viszonya és ritmikus kapcsolódásaik és mozgásuk harmonikus rendje ennek az elsőszülött táncnak a példaszerű megnyilvánulásai.” Lukianosz, 1974. I. 740. (7.), Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása. Megjegyzés: A zárójeles részben lévő számok az ókori szerzők esetében használatos eredethelyet, a nemzetközi tudományos irodalomban szokásos egységes – a szöveg melletti, a margón található - számozást jelölik.
2 A Kr. u. IV. században hellénnek, azaz görögnek lenni kevésbé születés, mint inkább tanultság kérdése volt. A szír származását büszkén hangoztató Libaniosz éppúgy a hellén műveltség letéteményesének tartotta magát, mint a szintén szíriai születésű Lukianosz már a II. században.
3 Hésziodosz, 1974. 7. (3.), Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása. Az idézet arról tanúskodik, hogy a Kr. e. VIII. századi Hésziodosz tankölteménye egy évezreddel megírása után is jól ismert volt művelt körökben.
4 A szatüroszok (szatírok) Dionüszosz eksztatikus szertartásainak résztvevői a görög mitológiában, akiket meztelenül és rendszerint félig ember, félig ló alakjában (fül, farok, láb) ábrázoltak. Az archaikus kortól kezdve ismert kecskelábú pásztoristen, Pán alakjának ábrázolásmódja fokozatosan megváltozott, és egy idő után egy nagy Pán helyett több kisebb Pán szerepel a ránk maradt képeken. Az itt említett pánok szerepe lényegében megegyezik a szatüroszokéval.
5 Pánsíp. A mítosz szerint Pán szerelmével üldözött egy Szürinx nevű nimfát, akit nővérei náddá változtattak, hogy megmentsék Pán elől. Pán hét (vagy kilenc) eltérő hosszúságú nádszálat vágott a nádasból, és így alkotta meg a máig népszerű pánsípot. Lásd: Ovidius, 1975. 31. (I. 705–712.).
6 Pindarosz és Pán szoros kapcsolatára számos szerző utal, a legközvetlenebbül azonban éppen e beszéd címzettje, Aelius Ariszteidész: „ugyanaz az az isten (ti. Pán) eltáncolta neki (ti. Pindarosznak) az egyik dalát.” (Dindorf, 1964. III. 191.) Az antik kommentár ezt teszi hozzá: „Azt beszélik, hogy amikor Pindarosz Thébaibanműveitalkotta,ezannyiramegtetszettPánnak, hogy táncolt neki.” (Dindorf, 1964. III. 564.)
7 Egy mítosz szerint, amikor az ifjú Dionüszosz Naxosz szigetére akart utazni,az őt szállító türrhén hajósok Ázsia felé indultak, hogy eladják őt rabszolgának. Dionüszosz azonban énekeltetni kezdte útitársait, és a dal gyönyörűsége úgy elkápráztatta a hajósokat, hogy táncra perdültek és a tengerbe vetették magukat. A Dionüszosz hajóját körülvevő, delfinné változtatott türrhén hajósokat ábrázoló jelenet számos vázaképről ismert,amítosz irodalmi feldolgozásaihoz. Lásd:Homéroszi himnusz Dionüszoszhoz. Homérosz, 1981. 90. (VI. 6–10); Apollodórosz, 1977. 83-84. (III.5.3); Ovidius, 1975. 89. (III.577–699.); Hyginus, 1960. (II.17.).
8 A mítoszok szerint Kronosz annyira féltette hatalmát az utódaitól, hogy sorban lenyelte minden gyermekét, ám a legkisebbet, Zeuszt nem találta, mert a phrügiai korübaszok vad és zajos táncot jártak a csecsemő körül, és elnyomták sírásának hangját. Zeusz felnőve kiszabadította testvéreit apja gyomrából, és élükre állva az istenek atyja lett. Más szerzők a krétai kurészek szerepét (is) említik, akiknek fegyvertánca elrejtette a gyermek Zeuszt apja elől. A fontosabb irodalmi források: Hésziodosz, 1974. 21. (468–484.); Euripidész, 1984. 842. (121–130.); Apollodórosz, 1977. 6. (I. 1. 7.); Lucretius, 1997. (II. 629–639.); Sztrabón, 1977. 494-506. (X. 3. 1–23.).
9 Homérosz, 1988. 353. (XVIII. 590–606.).
10 Homérosz, 1988. 258. (XIII. 636–637.).
11 Lásd az Odüsszeia 8. énekét.
12 A krétai törvények közmondásos hírnévnek örvendtek az ókorban, és nem véletlen, hogy Platón Törvények című dialógusa is Krétán játszódik.
13 Püthói (Püthiosz): Apollón mellékneve, amelyet a delphoi Püthón legyőzése után kapott. A delphoi Apollón-szentélynél négyévenként rendezett versenyjátékokat szintén püthói játékokként ismerték.
14 Minószt ugyanis Zeusz fiakénttartjaszámonamitikushagyomány.
15 Platón az alábbiakat adja Szókratész szájába: „[Gyermekkori barátom, Khairephón] egyszer Delphoiba is elment, és ilyen jóslatot mert kérni –, de amint kérlek, ne zajongjatok, férfiak–,aztkérdeztetehát,van-eember,akinálambölcsebb.A Püthia pedig azt a választ adta, hogy nálam senki sem bölcsebb.” Platón, 1993. 48. (5.), Devecseri Gábor fordítása.
16 A régészeti leletek is megerősítik, hogy a Homérosz által leírt bronzkori pajzsok némelyike olyan hatalmas és súlyos volt, hogy a harcos a testére szíjazta, mert kézzel nem lehetett tartani: „Izzad a férfiakatboritópajzsszíjaamellén”Homérosz,1988. 56. (II. 388.); Aiasz pajzsa torony nagyságú Homérosz, 1988. 144. (VII. 219.).
17 Triérész: Három evezősoros hajó, a görög hadihajók legfejlettebb típusa. Thuküdidészszerintelőszörakorinthosziaképítettek triérészeket, de az athéni flottaáltalválthíressé.Thuküdidész,2006.26-27.(I.13.).
18 Ahogyan az a későbbiekben kiderül, Libaniosz rendkívüli módon érdeklődött a tengerészet, különösképpen a tengeri hadviselés története iránt. (Ehhez lásd: Libaniosz: Önéletrajz I. oratio) 148.) A görög tengerészek valóban nem szívesen merészkedtek ki a nyílt tengerre, hanem inkább a part mentén hajóztak. A kalózok fenyegető jelenléte tovább növelte a hajózás veszélyeit. Az első komoly flottaépítéseésakalózokkalvalószembeszállásamitikuskrétaikirály,Minósznevéhezfűződik. Thuküdidész,2006.21.(I.4–5.).
19 Hérodotosz szerint a khioszi Glaukosz találta fel a vasolvasztást. Hérodotosz, 2004. 19. (I. 25.).
20 A Kr. e. V. század második felében élt festő.
21 Az ókori hagyomány Daidalosz, a legendás ezermester nevéhez kapcsolta a szobrok lábainak aprólékos kidolgozását és a mozgó szobrokat is, ahogy az a Kr. e. IV. század második felében élt mítoszracionalizáló Palaiphatosz művéből is kiderül: „Daidaloszról azt mondják, hogy olyan szobrokat készített, amelyek maguktól mozogtak. Szerintem azonban képtelenség, hogy egy szobor magától járjon. Az igazság valami ilyesmi. Az akkori kő- és bronzszobrászok a lábakat egymás mellett, mintegy összenőve, a kezeket a test mellett kinyújtva ábrázolták. Daidalosz volt az első, aki az egyik lábat lépés közben formázta meg. Bizony emiatt mondták az emberek: ť Daidalosz olyannak készítette el ezt a szobrot, hogy jár, nem pedig áll. Ť” Ruzsa Kata fordítása. Németh, 2008. 21-22. (Palaiphatosz 21.) Ehhez hasonlóan magyarázza Daidalosz újítását a szicíliai Diodórosz, 1970. III. (IV. 76. 2–3.) is.
22 A Kr. e. V. század közepén élt Pheidiasz az egyik leghíresebb görög szobrász és építész, a klasszikus kori görög művészet vezéralakja. Legnevezetesebb szobrászati alkotásai között említendő Athéné Parthenosz szobra az athéni Parthenónban, illetve a Zeusz olümpiai templomában felállított gigantikus ülőszobor, amelyet az ókori világ hét csodája között tartottak számon.
23 Arkhilokhosz: a Kr. e. VII. század közepén élt paroszi születésű költő, aki számos új témával és versmértékkel gazdagította a korai görög lírát.
24 Antiphón (Kr. e. 480–411): athéni rétor, a legkorábbi a nevezetes tíz attikai szónok közül.
25 Libaniosz régi attikai legendákhoz nyúl vissza, amikor a legrégibb szónokot Menesztheusz alakjában állítja elénk. Menesztheusz volt Athén királya a trójai háború idején. Plutarkhosz szerint ő volt az első demagóg, aki izgató beszédével fellázította a tömeget Thészeuszellen,ésátvetteahatalmatAthénban.Plutarkhosz,2005.33-34.(Thészeusz32.)
26 Démoszthenész (Kr. e. 384–322): athéni politikus, a tíz attikai rétor egyike, az ókori világ egyik legnagyobb hatású szónoka.
27 Antiphón az attikai Rhamnusz démoszból származott. A démosz (község) alapján történő megnevezés Libaniosz korában már minden praktikus szempontot nélkülöző, jellegzetes szónoki manír.

Irodalomjegyzék
Apollodórosz
1977 Apollodórosz: Mitológia. Budapest, Európa, 1977. (Az ókori irodalom kiskönyvtára)
Dindorf
1964 Aristides. Szerk.: Wilhelm Dindorf. Leipzig, Reimer, 1829. (Reprint: Hildesheim,
Olms, 1964.)
Diodórosz
1970 Diodorus of Sicily: TheLibraryofHistory.III. Cambridge-London, Harvard, 1970.
(TheLoebclassicallibrary)
Euripidész
1984 Euripidész: Bakkhánsnők. In: Euripidész összes drámái. Budapest, Európa, 1984.
Hérodotosz
2004 Hérodotosz: A görög-perzsa háború. Budapest, Osiris, 2004.
Hészidosz
1974 Hésziodosz: Istenek születése. In: Hésziodosz. Istenek születése, Munkák és napok.
Budapest, Helikon, 1974. 7–37. (Az ókori irodalom kiskönyvtára)
Homérosz
1981 Homéroszi himnuszok. Budapest, Európa, 1981.
Homérosz
1988 Homérosz: Iliász. Budapest, Szépirodalmi, 1988.
Hyginus
1960 Hyginus: Poetica Astronomica. In: TheMythsofHyginus.University of Kansas,
1960.
Lucretius
1997 Lucretius: A természetről. Budapest, Kossuth, 1997.
Lukianosz
1974 Lukianosz összes művei. I-II. Budapest, Helikon, 1974.
Németh
2008 Földreszállt mítoszok. Palaiphatos és Hérakleitos mítoszmagyarázatai. Szerk. Németh
György. Szeged: Lectum, 2008.
Ovidius
1975 Ovidius: Átváltozások. Budapest, Helikon, 1975.
Platón
1993 Platón: Szókratész védőbeszéde. Szentendre, Interpopulart, 1993.
Plutarkhosz
2005 Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. I-II. Budapest, Osiris, 2005.
Sztrabón
1977 Strabón: Geógraphika. Budapest, Gondolat, 1977.
Thuküdidész
2006 Thuküdidész:A peloponnészoszi háború. Budapest, Osiris, 2006.


(A jegyzeteket írta és a görög szöveget fordította: Bajnok Dániel)

http://mtf.hu/dokumentumok_hu/ttkk2010-2.pdf