Cincinat Pavelescu: Az ember dala

Mekkora útról térek vissza!
Egy távoli országból jöttem,
Mely nincs rajta a térképeken...
Aludni kéne. Elfáradtam.

Sok éve űz a rohanás -
Mindig előre, csak előre,
Egy kérdés szólít, dübörögve:
Honnan, hová az utazás?

Már csónakom sem ugyanaz.
És érintetlen vitorlája
Pecsétes lett az indulásra,
Mint szállodai asztallap.

Vittem őt, vagy ő vitt engem
Hová szél fújt, hosszú éveken?
Ő vezetett, vagy én vezettem,
Tévelyegve tengereken?

Egyetlen emlékem maradt...
Ott messze, bizalom országa -
Oly óriásnak tűnt határa,
S bejártam egy perc alatt!

Feldúl egy fájó gondolat,
Mint hasadt hárfa kiáltása:
Elveszni hagytam álmomat,
Elhagyva művészet varázsa!

Rohanva, szikláktól törötten,
Sorsom visszavezet a partra,
Halott virággal eltakarva
Mély sebeket szívemen.

És most, útban a sír felé,
Nézve a rézvörös alkonyt,
Fájlalom azt, ami vagyok,
Siratva azt, mi lehetnék...

P. Tóth Irén fordítása