szerzso24 Creative Commons License 2010.02.26 0 0 184

A közgyógyról annyit, (nálunk én csinálom) hogy az audiológusnak kell kiállítania a szakorvosi igazolást, azt kell a MÁK-hos küldeni. Ez az igazolás kell a közgyógyhoz is és megkapod 2 évre.

A készüléket ingyen adják közgyógyra, de négy évente kapsz újat, és a miénk már nagyon elavultnak számít, nagyon sokat fejlődött a technika ezen a téren is. Egy beszélni tanuló gyereknél pedig egyáltalán nem mindegy.

A BERA-nál pedig altatnak mindenképpen, de ez nem egy mély altatás, és kb. 40-45 percig tart.

MI úgy vittük el a gyereket, hogy szerintünk minden rendben a hallásával, ehhez képest egy nagyon rossz eredményt kaptunk. A halláscsökkenést illetően szerintem biztos eredményt csak ez mutat egy gyereknél, de ha nektek nem javasolják egyértelműen, - mondjuk ezt nem igazán értem, egy orvosnak tudnia kellene, hogy szükséges e vagy sem - akkor nem igazán tudok mit mondani. Nem könnyű helyzet az biztos. Nekünk évekig azt mondták, hogy azért nem beszél a gyerek, mert koraszülött volt, és később érik nála minden. Soha egy szóval nem feltételezték, hogy esetleg baj van a hallásával.

Előzmény: MaN79 (181)