Kretai Szent Andras bunbanati nagy kanonjanak negyedik odaja:
„Meghallotta a próféta a Te eljöveteledet Uram, és megfélemedett attól, hogy Szűztől akarsz születni, és embereknek megmutatkozni, és így szólott: Hallottam híredet és megfélemedtem; dicsőség a Te hatalmadnak, Uram."
Műveidtől ne fordulj el, teremtményedet ne vesd meg, igazságos Bíró, bár mint ember többet vétkeztem minden embernél, óh Emberszerető; de mint a mindenek Urának, hatalmad van elengedni a bűnöket.
Közeleg a vég, én lelkem, közeleg és te nem gondolsz vele, és nem készülsz reá; rövidül az idő, kelj föl; közel van a küszöbhöz a Bíró; mint az álom, mint a virág, úgy múlik el az élet ideje; miért is zúgolodunk hiába?
Térj magadhoz óh én lelkem, és gondold át tetteidet, amelyeket cselekedtél; vedd szemügyre őket, és ontsad a könnyeidnek csöppjeit; bátran valld meg tetteidet és gondolataidat Krisztusnak, hogy megigazulhass.
Nem volt az életben olyan bűn vagy gaztett, vagy gonoszság, melyet én el ne követtem volna, Üdvözítőm, gondolatban és szóban és szándékomban, akaratban, véleményben és tettben vétkezve, mint senki más sohasem.
Azért is megvádoltattam, s azért is elítéltettem én nyomorult, a tulajdon lelkiismeretem által, melynél nincsen semmi szigorúbb a földön. Én Bírám és Megváltóm és Ismerőm, szánj meg és üdvözíts engem, a Te szolgádat.
A lajtorja, melyet egykor a nagy patriarcha látott, példaképe - óh én lelkem - a cselekvő fölemelkedésnek, s az értelmes felmenésnek; ha tehát cselekedetben, tudásban és szemléletben élni akarsz, te is újhodjál meg.
A nap hevét elszenvedte a szükségért az ősatya, s az éjszaka hidegét is elviselte, minden napon ellátásról gondoskodva, legeltetve, verekedve és szolgálva, hogy magának a két asszonyt megszerezze.
A két asszonyt így értelmezd: a cselekvést és a komoly tudományt; a sokgyermekes Leát mint cselekvést, a sokfájdalmú Ráchelt mint tudást; mert fáradság nélkül óh én lelkem, sem cselekvést, sem tudást nem szerezhetsz.
Virrasszál én lelkem, jeleskedjél mint a nagy ősatya, hogy cselekvést nyerjél a tudással együtt, s hogy oly elme legyél, mely látja az Istent, és elérd szemléleteddel az elérhetetlen homályt, és igen meggazdagodjál.
Midőn a nagy patriarcha a tizenkét ősatyát nemzette, titokzatos lajtorját állított néked óh én lelkem, a cselekvő fölemelkedéshez: gyermekeit mint az alapokat, lépcsőfokokat helyezve eléd nagybölcsen a fölmenetelkez.
A gyűlölt Ézsaut követted én lelkem, odaadtad kisértődnek elsőszülött szépségedet, s elvesztetted az atyai áldást; kétszeresen megbotlottál: cselekedetben és gondolatban; azért hát most térj meg.
Edomnak neveztetett el Ézsau a súlyos fajtalanságáért; mivel mindig féktelenség égette őt, s a gyönyörök bemocskolták, Edomnak neveztetett, minek jelentése: a léleknek bűnt kedvelő hevülete.
Habár hallottad én lelkem, hogyan igazult meg Jób a szemétdombon fekve, nem követted annak bátorságát, nem volt szilárd elhatározásod azokban a dolgokban, amelyeket megismertél és megtudtál, és amikben megkísértettél, hanem állhatatlan voltál.
Aki egykor trónuson ült, most mezítelenül, fekélyek közt, szemétdombon fekszik; aki gyermekekben gazdag volt és híres, váratlanul gyermektelen és hajléktalan lett; szemétdombját palotának, fekélyeit gyöngyszemeknek tekintette.
A királyi méltósággal, koszorúval és bíborral felruházott, dúsgazdag és igaz ember, gazdagságban és nyájakban bővelkedvén, gazdagságát, dicsőségét, királyságát, hirtelen elszegényedve elvesztette.
Hogyha igaz volt ő, s hibátlanabb mindenkinél, ámde mégsem kerülte el a kísértő hálóit és kelepcéit, mit fogsz tenni te nyomorult, bűnre hajló lélek, ha váratlan csapások szakadnak reád?
A testemben megrokkantam, lelkemben bemocskolódtam, teljesen elborítottak a fekélyek; de Te Krisztus, mert Orvos vagy, mindkettőt gyógyítsd meg a bűnbánat által, moss meg és tisztíts meg engem, és tégy engem a hónál is fehérebbé, Üdvözítőm.
Testedet és véredet mindannyiunkért adtad oda, a keresztre feszítve óh Ige; testedet, hogy újjáalkoss engem, véredet, hogy tisztává moss engem; lelkedet is odaadtad Krisztus, csak hogy engem Atyádhoz vezessél.
Üdvösséget szereztél a földnek közepette óh Alkotó, hogy mi üdvö:üljünk; önként feszíttettél a kereszt fájára, és a bezárt Éden újra megnyílt nékünk; a magasságbeliek és a lentiek, a teremtés és az összes nemzetek, üdvözülve hódolnak Előtted.
Fürdőm legyen nékem oldaladból kipatakzó véred, s egyben italom .s legyen, a bűnbocsánat fakadó vize, hogy kétszeresen is megtisztuljak, hint kenettel és itallal megkenetve és ellátva, a Te éltető beszédeiddel óh Ige.
Kizárattam a nászházból, kizárattam mind a menyegzőből, mind a vacsorából, lámpásom kialudt, olaj nélkül lévén; a palota bezárult előttem nialatt szunnyadtam, és a vacsora elfogyott, engem pedig megkötözött kezekkel és lábakkal kivetettek onnan.
Kelyhévé lett az Egyháznak a Te életetadó oldalad, amelyből a bűnbocsánat és a tudás kettős forrása fakadt számunkra, az Ó és az Üj Szövetség jelképéül, Üdvözítőnk.
Életem ideje rövid, és telve van fájdalommal és gazsággal; mégis fogadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban engem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvözítő, Te könyörülj rajtam.
Gőgös szavú vagyok most és kevély szívű, könnyelmű és hívságos; mégse ítélj meg engem a farizeussal együtt, hanem inkább add meg nékem a vámszedő alázatát, óh egyedül irgalmas és igazságos Bíró, és őhozzá számlálj engem.
Vétkeztem, mert meggyaláztam testemnek edényét, tudom óh Könyörületes; mégis fogadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban engem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvözítő, Te könyörül rajtam.
Önmagamnak bálványává lettem, vágyaimmal ártottam lelkemnek, óh Könyörületes; mégis fogadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban engem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvözítő, Te könyörülj rajtam.
Nem hallgattam a hangodra, engedetlen voltam Írásodnak óh Törvényhozó; mégis fogadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban engem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvözítő, Te könyörülj rajtam.