Olajag Creative Commons License 2010.02.16 -1 0 299

Kretai Szent Andras bunbanati nagy kanonjanak negyedik odaja:

 

Meghallotta a próféta a Te eljöveteledet Uram, és megfélemedett attól, hogy Szűztől akarsz születni, és embereknek megmutatkozni, és így szólott: Hallottam híredet és megfélemed­tem; dicsőség a Te hatalmadnak, Uram."

 

Műveidtől ne fordulj el, teremtményedet ne vesd meg, igazságos Bíró, bár mint ember többet vétkeztem minden embernél, óh Embersze­rető; de mint a mindenek Urának, hatalmad van elengedni a bűnöket.


Közeleg a vég, én lelkem, közeleg és te nem gondolsz vele, és nem készülsz reá; rövidül az idő, kelj föl; közel van a küszöbhöz a Bíró; mint az álom, mint a virág, úgy múlik el az élet ideje; miért is zúgolodunk hiába?


Térj magadhoz óh én lelkem, és gondold át tetteidet, amelyeket cse­lekedtél; vedd szemügyre őket, és ontsad a könnyeidnek csöppjeit; bátran valld meg tetteidet és gondolataidat Krisztusnak, hogy megigazulhass.


Nem volt az életben olyan bűn vagy gaztett, vagy gonoszság, me­lyet én el ne követtem volna, Üdvözítőm, gondolatban és szóban és szán­dékomban, akaratban, véleményben és tettben vétkezve, mint senki más sohasem.


Azért is megvádoltattam, s azért is elítéltettem én nyomorult, a tu­lajdon lelkiismeretem által, melynél nincsen semmi szigorúbb a földön. Én Bírám és Megváltóm és Ismerőm, szánj meg és üdvözíts engem, a Te szolgádat.


A lajtorja, melyet egykor a nagy patriarcha látott, példaképe - óh én lelkem - a cselekvő fölemelkedésnek, s az értelmes felmenésnek; ha tehát cselekedetben, tudásban és szemléletben élni akarsz, te is újhod­jál meg.


A nap hevét elszenvedte a szükségért az ősatya, s az éjszaka hide­gét is elviselte, minden napon ellátásról gondoskodva, legeltetve, vere­kedve és szolgálva, hogy magának a két asszonyt megszerezze.


A két asszonyt így értelmezd: a cselekvést és a komoly tudományt; a sokgyermekes Leát mint cselekvést, a sokfájdalmú Ráchelt mint tudást; mert fáradság nélkül óh én lelkem, sem cselekvést, sem tudást nem sze­rezhetsz.


Virrasszál én lelkem, jeleskedjél mint a nagy ősatya, hogy cselekvést nyerjél a tudással együtt, s hogy oly elme legyél, mely látja az Istent, és elérd szemléleteddel az elérhetetlen homályt, és igen meggazdagodjál.


Midőn a nagy patriarcha a tizenkét ősatyát nemzette, titokzatos laj­torját állított néked óh én lelkem, a cselekvő fölemelkedéshez: gyermekeit mint az alapokat, lépcsőfokokat helyezve eléd nagybölcsen a fölmenetelkez.


A gyűlölt Ézsaut követted én lelkem, odaadtad kisértődnek elsőszü­lött szépségedet, s elvesztetted az atyai áldást; kétszeresen megbotlottál: cselekedetben és gondolatban; azért hát most térj meg.


Edomnak neveztetett el Ézsau a súlyos fajtalanságáért; mivel min­dig féktelenség égette őt, s a gyönyörök bemocskolták, Edomnak nevez­tetett, minek jelentése: a léleknek bűnt kedvelő hevülete.


Habár hallottad én lelkem, hogyan igazult meg Jób a szemétdombon fekve, nem követted annak bátorságát, nem volt szilárd elhatározásod azokban a dolgokban, amelyeket megismertél és megtudtál, és amikben megkísértettél, hanem állhatatlan voltál.


Aki egykor trónuson ült, most mezítelenül, fekélyek közt, szemét­dombon fekszik; aki gyermekekben gazdag volt és híres, váratlanul gyer­mektelen és hajléktalan lett; szemétdombját palotának, fekélyeit gyöngy­szemeknek tekintette.


A királyi méltósággal, koszorúval és bíborral felruházott, dúsgazdag és igaz ember, gazdagságban és nyájakban bővelkedvén, gazdagságát, di­csőségét, királyságát, hirtelen elszegényedve elvesztette.


Hogyha igaz volt ő, s hibátlanabb mindenkinél, ámde mégsem ke­rülte el a kísértő hálóit és kelepcéit, mit fogsz tenni te nyomorult, bűnre hajló lélek, ha váratlan csapások szakadnak reád?


A testemben megrokkantam, lelkemben bemocskolódtam, teljesen el­borítottak a fekélyek; de Te Krisztus, mert Orvos vagy, mindkettőt gyó­gyítsd meg a bűnbánat által, moss meg és tisztíts meg engem, és tégy en­gem a hónál is fehérebbé, Üdvözítőm.


Testedet és véredet mindannyiunkért adtad oda, a keresztre feszítve óh Ige; testedet, hogy újjáalkoss engem, véredet, hogy tisztává moss engem; lelkedet is odaadtad Krisztus, csak hogy engem Atyádhoz vezessél.


Üdvösséget szereztél a földnek közepette óh Alkotó, hogy mi üdvö­:üljünk; önként feszíttettél a kereszt fájára, és a bezárt Éden újra megnyílt nékünk; a magasságbeliek és a lentiek, a teremtés és az összes nemz­etek, üdvözülve hódolnak Előtted.


Fürdőm legyen nékem oldaladból kipatakzó véred, s egyben italom .s legyen, a bűnbocsánat fakadó vize, hogy kétszeresen is megtisztuljak, hint kenettel és itallal megkenetve és ellátva, a Te éltető beszédeiddel óh Ige.


Kizárattam a nászházból, kizárattam mind a menyegzőből, mind a vacsorából, lámpásom kialudt, olaj nélkül lévén; a palota bezárult előttem nialatt szunnyadtam, és a vacsora elfogyott, engem pedig megkötözött kezekkel és lábakkal kivetettek onnan.


Kelyhévé lett az Egyháznak a Te életetadó oldalad, amelyből a bűn­bocsánat és a tudás kettős forrása fakadt számunkra, az Ó és az Üj Szö­vetség jelképéül, Üdvözítőnk.


Életem ideje rövid, és telve van fájdalommal és gazsággal; mégis fo­gadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban engem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvözítő, Te könyörülj rajtam.


Gőgös szavú vagyok most és kevély szívű, könnyelmű és hívságos; mégse ítélj meg engem a farizeussal együtt, hanem inkább add meg né­kem a vámszedő alázatát, óh egyedül irgalmas és igazságos Bíró, és őhozzá számlálj engem.


Vétkeztem, mert meggyaláztam testemnek edényét, tudom óh Kö­nyörületes; mégis fogadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban en­gem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvözítő, Te kö­nyörül rajtam.


Önmagamnak bálványává lettem, vágyaimmal ártottam lelkemnek, óh Könyörületes; mégis fogadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban engem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvö­zítő, Te könyörülj rajtam.


Nem hallgattam a hangodra, engedetlen voltam Írásodnak óh Tör­vényhozó; mégis fogadj be bűnbánatomban, és hívj vissza tudatomban en­gem, hogy ne legyek sem prédája, sem étele idegennek. Üdvözítő, Te kö­nyörülj rajtam.

Előzmény: Olajag (294)