Dögölj Meg Börzsöny 2010

Késő reggel... ne, még aludni kéne, de nem bírok. Egész nap kaja, pia, komótosan, amúgy éhségérzet és szomjúság nélkül, vagyis hidratálás, kalorizálás, komótosan, megállőás nélkül. Juj, izgi lesz, hogy fogom bírni... de hát azért megyek, hogy kibírjam. Nem adom fel, nem adom fel, ha beledöglök, akkor sem adom fel... dögöljön meg inkább a jnevezett.
Megjön spero, persze röpködnek a poénos 6, meg öt és fél órák, de tudjuk, végig kell menni, és nem lesz vicc. Királyréten még kajálás, ivás, és átautózás Kemencére. Előtte Krisztire yetiűző mondókát szórok, aki nekivág a hegynek. Gyalog, hisz kemény lány ő.
Kemencén még pakolás, felszerelés igazítás, izgalom semmi, nem verseny ez. papp Gabi, Athosz, meg jópár ismerős hang, beszélgetés. Összerakom magam, speroval megbeszélem a tervezett taktikát, ami egyszerű: amig lehet toljuk neki, pulzusra nagyon figyelünk, és végigmegyünk. Nekiiramodunk, futunk, ameddig lehet. Nagyjából Csanya pontja előtt kezd elmúlni az ösvény futható minősége számomra. a csudába, ez nem vicc, csetlek-botlok a rosszul taposott mély hóban, tobbet lépek oldalra, mint előre, helybenjárás, spero naéha navigál, vár, próbál törni az úton. Hát, ebből felfele nem lesz futás. Alig akar az első hegymenetnek vége lenni, sebaj, lefele. No, ebben nincs köszönet, mély hó, botlás, ha nem elég meredek, nem visz a gravitáció, és nem mindig elég meredek. Hát ez nem fog menni. A Csóványos felmenetel addig jó, amig meredek. Lehet kepeszteni, ebben jók vagyunk, előzgetünk, bár nem futunk, erős a gyalogtempónk. Azért kimerítő, de ez így jó, öröm, és szenvedés. Sosem akarunk odaérni, és ez az érzés ezen az éjjelen sokszor előjön. Fridiéknél meglepetés frissítések, de tűz nicns, nem állunk, menjünk le. Hát, lefele nem viccel. A bokám már jajgat, elegem van, még lefele is kemény a küzdelem. Sosem érünk oda a házhoz, de valahogy mégis eljön a pillanat. Félút, Szasza, és valami ellképesztően finom pogácsa, ujjongok magamban. Jégkásás tea kiönt, melegre cserélem. Aztán gyerünk vissza a csúvira. Felfele egy darabig kellemes, talán kocogunk is valamit, aztán a kéken már meredek, de ez megint jól megy. kezd a kedvem visszatérni, ha elég meredek, akkor jól megy. nem mindig, de már nem érdekel, az utolsó előtti hegymenet, lefele meg nem erölködés. Ezt elhamarkodtam. Csóvin Fridiék már bevackoltak, a sátorból intézik a dolgokat. Igazuk van, mi meg elindulunk lefele. Szerintem örök az éj, már egy hete csak lefele megyüni, és nmég sehol semmi. Sebaj, a patak sem spero alatt szakad be, hanem alattam, úgy látszik, fogyóznom kell. Bokáig. Aztán a kisvasút egyik hidján két talpfa között beszakadok, spero jön segíteni, ő is beszakad. Hát dögöljön meg, a hőáz meg még sehol, szerintem pár nullát lefelejtettek a táblázatban. peig ott van, Csanya mintha repülő sátorral jött volna át, ugyanúgy fekszik bent, mint pár órája az első ponton. Csoki, pecsét, és lássuk az utolsó hegyet. Lemegyek alfába, jhogy könnyebben felmenjek NHH_ra. Most már mindegy, innen már úgyis abbahagyom, mert arra visz az utam. utunk. Kriszti fent vár, meg a pálesz, egy korty, meg inni akarok, meg csókot, és különben is, csak lefele menni... most. Előbb meg csak felfele, hát tessék. Világosodik, lassan elteszem a lámpát, de ez a hegy sem akar véget érni. Miről beszélnek, hisz itt többezres hegyek vannak... tanár úr kérem, a földrajzban valamit elmértek, még régen, újra kelllene mérni.... csak ne én legyek az. És miért pont a ház előtt kell még egy meredeket felmenni? És lépcső is? Ez nem igazság. A felvonó sem jó helyen van, az nekünk kellene...
Meleg van bent, Kriszti kipakol a jobb kamáslimból vagy két kiló havat és jeget, pedig még van ugyanannyi, azt én a célban megteszem... pálesz, finom csókok, csoki, a tartalék kesztyűt ott hagyom... a lámpát nem. Az felszerelés, használtam, végig is viszem. Így illik. A botot is, bár nem fog kelleni. Lefele nekiiramodunk. Egy órán belül meg lehet csinálni? akkor 14-en belül lehetünk....! futás. nehezen indulok, de bemelegszem, nekilendülök. A letolt úton kemény, irányított vakrepülés. Spero előttem, vagy 5méterre, így azért látom a kissebb akadályoka tidőben, közben folyamatosan mondja a sávváltásokat, centizem így a jeget, hótorlaszt, követ, és keményen döngetünk. A falu szélén nem érdekel, nekiiramodok mégjobban, spero végre futhat rendesen, én is, így vágtáziunk be a célba. 14,33, amitől elég boldogok vagyunk, Kriszti is, ujjong a telefonban.
Megvolt, a szervezés nagyon jó, spero elképesztően rendes és sportszerű, a többiek is, a terep brutál, utálom, ez nem futóterep, de mentálisan kemény edzés volt. És ezért jöttem. Gratula mindenkinek, aki elindult, aki befejezte, és a győzteseknek is.
És egyben gratulálok a barcikai futóknak is a teljesítményükhöz!