Reflexióim a Barcika kapcsán:
Kemény és erős mag körvönalazódott a rajtban, ahol ma én voltam a gyenge láncszem..
Repi, Csaba, Carlos, Gergő, meg én szép libasorban nekiiramodtunk a gletté fagyott műúton a barcikai sportpálya után. Olipapa élvezi a nekifutás után méterekre való elcsúszást a jeges bitumenen. Nem sokáig. A második csúszás után nyilalás a jobb vádliba. Hohó, ez elszúrtuk, no ez meghúzódott. Mit akarok már ősz halántékommal, ez már nem úgy megy mint régen ifjonc koromban. Be kellett volna melegíteni. Na majd bejáratódik, gondolatam. Az első emelkedő minden lépése fájt. A pulzus bőven rendben, de lemaradozok, nem bírtak ellépni a hózódott lábammal. Baromira idegesít, végre egy ígéretes futás a miskolci bagázzsal, erre ez az ámátőr hiba. Dédesig (3óra) együtt mentem a fiúkkal. A síkok kibírható, de sem a lejtő, de leginkább az emelkedő kellemetlen szúrós fájdalom. Itt a vádlifájdalmammal majd egyenértékű lelki traumát okozó döntést kellett hozzak. Dédesrői rány vissza Barcika, nem kéne szétcsesszem a vádlim hosszú hetekre. Gyors, de megrázó búcsú a miskolciaktól, majd Repivel folytatjuk az 50es útvonalán. Mondjuk nem sokáig, mert érzem egyre gázabb a lábam és Repinek javaslom nyugodtan váltson iramot. Innen egyedül szambázok gyökketővel, vádlifigyelősen Barcikáig. össz, 4ó38p futás lett. Nem így terveztem, remélem csak pár napos kihagyást kíván meg a málőr.
A pálya egyébként tényleg parádé volt a várakozásokhoz képest. Szentem Gergő ment a legjobbat 7.45 körül, Csabi, Carlos kicsit eltévedt, így még 5 killa a lábakba került a részükről, ezzel 8 órára hozták be magukat.
Nem indultunk túl nagy számban, sokan elrettentek az időjárástól. Aszem 15 en voltunk a hosszún össz.