Téli Mátra XL - 2010

Nem volt egy egyszerű menet...
Reggel már az autó hótalanítása miatt kis késéssel érkeztem a találkozóponthoz, de aztán az M3 autózhatósága felülírta a terveket, a gyalogosok előtt szerettünk volna indulni akibacival, larzennel, végül 7:12 lett belőle.
A havas, 70-80-nal autózható út keresztülhúzta a tervemet, hogy a szokásos reggeli 3 szendvicset megeszem Mátrafüredig, egyet tudtam lenyomni, utána inkább kapaszkodtam a kormányba. A rajt előtt kicsit vacakoltam a kölcsönbotok beállításával, így egyedül, egy szendviccsel a kezemben indultam. A település szélén felét eldobtam (gyorsan lebomló tartalom, a szalvétát elraktam :-), mert életem második botos futásán nem akart egyszerre összejönni a botcipelés, evés, gyalogoskerülgetés.
25 percig bírtam szemüvegben, már semmit nem láttam a hótól és a párásodástól, megelőzve egy gyalogost megkértem, hogy tegye el a hátizsákomba. Nagyon hozzá vagyok szokva a szemüveghez, folyton rajtam van, így nagyon zavart, hogy alig látok. A kitaposott út megvolt végig, de a talajviszonyokat csak az utolsó pillanatban ismertem fel, amikor a lábam már a levegőben volt. Így néha elég furcsa lépéseket produkálhattam. Lajosháza előtt nem sokkal estem először, csúnyán megzúztam a sípcsontomat (ez már csak itthon derült ki este), fájt de mentem tovább. Meglepően jól ment a futás, Galyatetőig majdnem mindent sikerült megfutni, pedig nem volt cél. Sokat segített a bot, amit a látásom "elvesztésétől" folyamatosan használtam, valószínűleg több eséstől megmentett.
Mátraszentimre előtt utolértem larzent, a frissítőnél felolvasztottam egy pohár teában egy powerbar szeletet és megettem, ő szinte rögtön továbbment.
Galyatető előtt értem utol újra, azon a részen, ahol jobbról jött a hóvihar és a jobb szememen összefagytak a szemhéjak, az ujjaimmal kellett letakarítani a jeget, hogy újra lássak valamit, közben megint elhagytam larzent.
Emlékeim szerint Galyán ittam utoljára a Camelbackből, aztán végleg befagyott.
Pisztrángos előtt nem sokkal egy pillanat alatt elfogytam, inni nem tudtam a fagyás miatt, a kezem annyira dermedt volt, hogy nem tudtam elővenni egy csokit az oldalzsebből, amikor a pontőr előzékenyen kivette ugyanabból a zsebből az igazolófüzetemet, eszembe sem jutott kérni egy csokit is....
Az emelkedőn aztán utolért larzen, mielőtt jó tempóban elhagyott, kérdezte, hogy minden rendben van-e. Persze nem kezdtem el panaszkodni neki, csak kértem egy csokit a saját zsákomból. Szerencsére kibontva adta oda, különben kénytelen lettem volna papírostól megenni :-)
Ez valamennyire rendbetett, viszont a Kékes gerincen teljesen szétfagytam. A felsőm ujja, a kesztyűm teljesen keményre fagyott, recsegett, ahogy mozgattam a kezemet. Valószínűleg itt szedtem össze két enyhébb fagyási sérülést, a jobb kezem két ujjam elfagyott egy picit, azóta is folyamatosan bizsereg, fáj és kicsit sötétebb az ujjaim hegye.
Kékesen bedöntöttem két pohár teát, tudtam, hogy ez már levisz a célig. Jött még egy hatalmas esés pont a könyökömre, így hamar visszavettem a tempóból. Eddigi legrosszabb idővel, 6:09-cel értem be, de ilyen nehéz viszonyok még sosem voltak.
A bottal futás jól ment, síkon és felfelé már teljesen biztosan használom, lefelé még sokat kell tanulnom.
A hó és a k..va hideg a gerincen meggyőzött arról, hogy nem akarok a Börzsöny Éjszakaira menni.