ilang_
2010.01.31
|
|
0 0
1005
|
- Balla Zsófia versei
LÉPCSŐK
(Szüts Miklós vízfestménye alá)
fellépegetünk nedves foltokon a földmélyből világít ami vak az ég megszül fehéren megreped ki sorsát átüti arra távlat szakad
leereszkedünk nedves hónyomon a megszült ég sötét bizonytalan a kő világít mert ki élne vak ami tárulna át- meg átszakad
milyen napszak sikátorába ér hogy elnyelje a sorsa ami vak mint egy boríték iránytalan hasad sötét sziklát rugdos a rönkfehér
* CSUPASZ FÁK
Milyen szépek ők csupaszon. A fák, ha már ellődözték a lombjukat. Felrajzolódnak apró ízükig. Szárnyrajzuk szenes térképet mutat.
Szemem, mint szeretőm testét, bejárja őket, egy fészeknél úgy elmatat... Öreg szépség, kialvó meztelenség kovácsolt, vas inak közt nyit kutat.
A fa égnek mered, az ágyúcső. Tavaszba hányja sortüzét virágja. Egy ág csupasz nyila robog a menny felé, hogy a vak sorsot fönn szemén találja.
* JÉGRAJZ
Ingó ágon madár kapaszkodik. S az utolsó levél. Égbe csapkod, lobban a sárga folt, gyanútlan szárnyrakél. Szorítja körmeit a göb madár, fejét behúzza. Vár. Nem röpköd most, aki repülni tud. Ő tudja már, hogyan tép a szél. - /Balla Zsófia A nyár barlangja - Kalligram, 2009/
A képek ITT
- |
|