:-)))

PILLETÁNC

A múltkoriban, ahogy az íróasztalnál ülök, egyszer csak hallom ám, hogy a papírkosár egyszer csak elkezd sétálgatni a sarokban s zörgeti magában a sok papirost.
- Nini - mondom - ez bizony a Panka udvari postása lesz!
Az volt csakugyan, a Muszi nyuszi. Mert minálunk az a törvény, hogy mikor én leülök írni, akkor énhozzám csak a Muszi nyuszinak szabad bejönni. Annak is csak akkkor, ha levél van behúzva a kék pántlikájába. Az is csak ha olyan levél, amit Panka szántott tele szarkalábbal.
No ez olyan volt, messziről megismertem a sok szép fekete malackáról, amik szereteszét legelésztek benne. De annyira ám, hogy alig találtam köztük az írást. Az pedig nevezetes írás volt. Azt jelentette be, hogy ma este lesz a híres bababál. Az pedig arról híres, hogy Panka járja benne híres pilletáncot.
- Ott leszünk, megnézzük - írtam meg a választ. - Mindig hallottam, hogy a pillék tél derekán báloznak.
Hát alig csoszog ki Muszi nyuszi, már megint zörgeti a papírkosarat. De olyan ijedten pilogott a rubintszemével, hogy magam is félve vettem el tőle az új levelet.
- Jaj, Muszi nyuszi, mi lehet ebben, hogy ilyen szépen össze van hajtogatva!
Nagy fát mozgatott bíz abban Panka. Azt írta, magamtól is fölérhetném ésszel, hogy a pille nem táncolhat szárny nélkül. Jó lenne, ha szólnék a tündéreknek, hogy hozzanak szárnyat Pankának. Égszín selyemből legyen, arany csillaggal behintve, ezüst rojttal beszegve.
- Majd szót értek a tündérkirálynővel - írtam vissza. - Ami igaz, igaz, nincs pille szárny nélkül.
Az ám, csakhogy mire én a királynőnek kiszóltam az ablakon, akkorra megint ott motozott Nyuszi muszi. De most már mind a két fülét rásunyta a szemére szégyenletében.
- Egy füst alatt mond meg azt is a tündérkirálynőnek, apu, hogy azt a csipkeruhát is hozza el, amit a múltkor igértél a bababálra.
- Nem igértem, tagadom, hanem azért megadom - küldtem ki az üzenetet a nagyfülű postástól. - Csak attól félek, hogy már elsuhogott a tündérkirálynő.
- Nem baj, lehet annak telefonálni is - somfordált be Nyuszimuszi a jó tanáccsal. - Legalább nyakbavaló piros klárist is lehet vele hozatni.
De már erre semmit se üzentem, csak a légycsapóval fizettem ki a postást. Hordta is ki a fehér bundát esze nélkül.
Hát ahogy vissza teszem a légycsapót a helyére, már megint ott szöszmötél a kanálfülű. Nem is kérést hozott már most, hanem parancsot.
- Cipellőt parancsolj a tündéreknél, apu, patyolatfehéret, bojtosat, gombosat, mert más formába nem eresztenek be a bababálba.
Az ám, magam is mindig úgy láttam, hogy a pillangók gombos cipőben járják a csárdást a galagonyabokron. Midegy no, kérdezzük meg a tündért, terem-e bojtos, gombos fehér cipő Tündérországban.
Nyilván terem ott minden, mert utóljára azt az üzenetet hozta Muszi nyuszi:
- Gyere ki, apu, ha szépet akarsz látni!
De akrtam ám, de láttam is ám! Ott volt már az asztalon a két pilleszárny, égszínű selyemből, arany csillaggal behintve, ezüst bojttal beszegve. Szinte repülhetnékje támadt az embernek a ránézéstől is. Hát még az a szép csipkeruha! Könnyű, mint a hab, lenge, mint a felhő. Ott piroslott rajta a nyakbavaló kláris is, mint havon a rózsa. Pankának pedig szebben ragyogott a szeme, min a tündérkirálynő koronájában a legszebb gyémánt.
- De ezt a cipellőcskét nézzed apu, milyen édes. Nézd, hogy illik még a babám lábára is!
A nagy baba csakugyan ott meresztgette a szemét a sarokban a sok drágaságra - hanem mezítláb volt szegényke.
- Hova tetted a cipőmet? - rázta meg Panka rémülten.
A babácska nem szólt egy szót se, csak a földre bukott ijedtében és betörte az orrocskáját. Panka pedig jajgatva csapta össze a kezét:
- Hátha visszavitte a tündérkirálynő!
- Hm - mondom - én nem láttam, hogy itt járt volna. Anyu se látta. Hát Muszi nyuszi látta-e?
Nem, inkább a Muszi nyuszit se lehetett látni sehol. Csak a csörtögése hallattszott az ágy alul.
- Gyere csak, Muszi nyuszi - húztam elő a tapsifülénél fogva - nem tudod, merre lakik az új cipellőnk?
Az olyan komoly postás, mint Nyusz muszi, minden tud. Elégedetten simogatta végig a bajusszát és újra beosont az ágy alá. Olyan büszkén billegette a fülét, mintha csak azt akarta volna mondani:
- Ne féljetek, tudom én, mi a becsület!
Hát tudta is. Mert a cipőcskéket tisztára megette ugyan, de a gombokat mind meghagyta belőlük.
Pedig már akkor nagyon cincogott a bababálon a cirokhegedű. Csúfolódó szellő be-behozta hozzánk a hangját, szívünk fájdítani, könnyünk hullajtani. Mit ér a bababál, ha Panna nem járhatja a pilletáncot?
Már pedig addig nem járhatja, míg a gombokhoz új cipellőt nem varrnak a tündérek.

Móra Ferenc

:-)))