Nos, leírnám a kutyaszarszedés (bocsánat, barna...) "előnyeit". Remek fogyókúra: eltakarításkor egy-két róka, utána fél napig étvágytalanság...
A hét közepére megint elénk termett egy tehénlepény nagyságú tekercs. Sajnos megvártam, míg felenged a fagy, így már csak olvadó hólével, lágyfosként tudtam belapátolni egy zacskóba. Iszonyat volt az állaga és a szaga is, és persze meg is néztem, mit ehetett a kutya előtte, megrázó. Ekkor tört rám a kényszer, hogy kidobjam a taccsot. Kétszer gyűrtem le az ingert, aztán inkább felhagytam a takarításssal. A csorgós zacsival nem nagyon tudtam gyorsan mit tenni (menekülőre kelett fognom, mert féltettem bringa előtt a gyomromban dolgozó reggelimet), így két napig lógott az előttünk levő bokron. Sokan rácsodálkoznak az arra haladók, pont a fára tűzött, kutyakaki címsort viselő kiáltványunk mellett himbálózik a cucc.
Asszem, most megint elhalaszthatom az ebédem pár órával.
Eldöntöttük, az első gazdit, akit rajtakapunk, csúnyán feljelentjük. Én mondjuk előtte kitépéném a karját és a seggébe szúrnám, meg egyebek, de ez távol áll a királylányos image-emtől.