A hagyomány szerint Nagy Sándor egyiptomi hódításai idején egy régi sírkamrát
fedeztek fel. A sírkamrában Nagy Sándor Hermesz Triszmegisztosznak az Isten és az emberek közti követnek a bebalzsamozott múmiájára lelt. A múmia smaragdtáblát tartott a kezében, amelyre a világmindenség törvényeit vésték.A smaragdtáblán a következő írás volt olvasható: „Ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van: és ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van. Így vihető végbe az Egyetlen csodálatos műve.“
A mondat világosan kifejezte mikrokozmosz és a makrokozmosz egybetartozásának
tanát, amelyet szimbolikusan ugyanúgy kifejezett a magyar ősvallás három szintre épülő világfája. Az ősi magyar hit világfája tehát az emberi lét misztériumainak legalapvetőbb tételét fejezte ki, amely összekapcsolta és közös rendszerbe foglalta az Istent és az embert, a mikrokozmoszt és a makrokozmoszt képező világmindenség egészével. A Világfa jelképrendszere a nappali és az éjszakai ég megújulásához kapcsolta az élet állandó változásainak dualisztikus törvényét, amelyhez hozzátette még az égi, a földi és a föld alatti világ hierarchikus kapcsolatát, végeredményben sokkal frappánsabb és vallásfilozófiailag mélyre hatóbban elemezhető harmóniamodellt állított fel, mint a kínai jin-jang szimbolikája.
AZ ŐSMAGYAR VALLÁS VILÁGFÁJA TEHÁT, EGY TÖKÉLETES HARMÓNIÁBAN MŰKÖDŐ
VILÁGMINDENSÉGET KÉPZETT, amelyben ugyanúgy benne volt Isten, az Ég Ura, a Boldogasszony, mint a szellemek, az emberek, az állatok, a madarak, a növények, az égitestek, az elemek, a föld, a víz, a tűz, a levegő, a fa és a fém.