Szerintem a kommunista rezsim Magyarországon 45 után pontosan történelemhamisítással élt. Olyan dolgokat írt elő tudni, melyek nem történtek meg és letagadott, vagy elhallgatott olyasmiket, amik viszont megtörténtek.

Szeretném azt mondani, hogy ettől bukott meg, de szerintem nem. A múlt valós értelmezésénél talán fontosabb a jelen reális értékelése. Ha ez utóbbi megvan, akkor az utóbbira talán nincs is szükség a fennmaradáshoz. A kommunistáknál szerintem pont fordított volt az ok-okozati összefüggés iránya: nem reálisan akartak értékelni, csak a hamis történelemszemlélet miatt nem tudtak, hanem a voluntarista szemléletüket akarták hamisított történelemmel logikus kifejletként prezentálni. 

Azért persze a jelen helyes értékeléséhez egyáltalán nem szokott hátrány lenni, ha tudja az aktor, hogy miért, mi által alakult ki a jelen helyzet.

"Hibáthazható-e a nemzet amely önmagától "nem tetszett forradalmat" csinálni és nem volt meg a társadalmi igénye, hogy új, tiszta alapokkal indulva folytassa a létezését, hogy arra majd történelmileg visszatekintve büszkék lehessen a későbbi generáció?"

-- Egy nemzet kollektív döntése nem igazán befolyásolható olyan drasztikussággal, hogy most legyen forradalom, vagy ne (már úgy értem, hogy békés eszközökkel, társadalmi békét fenntartó erőszakszinten; eszetlen erőszakkal persze sokminden elérhető, többek közt az is, hogy ellenünk törjön ki az a bizonyos forradalom, meg akár valamiféle sztálinista totalitarizmus is). Kicsit lehet a hangsúlyokat máshova helyezni, de inkább olyan tényezőnek kell felfogni, amely adott.

A későbbi generáció majd hibáztathatja a léha generációt. De ha meg sem próbálja megérteni, miért történt az, ami, hanem csak azt a vágyát tartja szem előtt, hogy minek kellett volna történnie, akkor történelmietlenül fog visszatekinteni.