Köszi szépen drága Anna!:-)

 

Csak úgy, pusztán kíváncsiságból az imént beírtam a keresőbe, hogy 40 éves lettem, mit tegyek? Na, nem azért, mintha be tudnám folyásolni az éveim múlását, hanem tényleg csak úgy pusztán kíváncsiságból, hogy hátha kidob egy költőtől valami szép 40 évest vigasztaló verset, vagy hogy egyáltalán mások hogyan élik meg azt a tényt, hogy 40 évesek lettek? Na, szerencsém volt, mert mindjárt az első oldalon találtam az alábbi szép verset (szerzőt nem ír, bár lehet hogy dm-ke tudná), s mindjárt az első sorába belekötöttem! "mennyit ad az élet!" Jó-jó, valóban ad, de cserébe mennyit elvesz tőlünk. Nem igaz? Például minden egyes évben egy egész évet!!:-)) ...brrrrr, azt hiszem, nemigen tettem még túl magam ezen a 40 évesdi mókán!!:-(

 

Ja, a sorok írkálása közben az is megfordult a fejemben, hogy most biztosan jó nagy szemétségnek gondoljátok tőlem, hogy közel egy év elteltével mit ad isten, pont a szülinapomon dugom be ide az orrom. Jogos a gondolat, igazatok van... csak én meg úgy gondoltam, hogy az még nagyobb pofátlanság lenne tőlem, hogy ti vagytok olyan aranyosak és jókívánságotokat külditek, én meg még ilyenkor se vagyok sehol.... hát, aztán ezért gondoltam, hogy benézek ma. 

 

40 éves lettem...

 “És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet!

Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a levágott száradó fű friss -fülledt illatát, a folyó sárgászöld hullámát, a homok finom tapintását, a kérészek önfeledt boldog táncát.

Szeretetet ad, egy számomra nagyon kedves ember szempárjának visszfényében,

a szerelmében és a törődésében!

Mennyit ad, milyen gazdag vagyok, milyen megajándékozott, micsoda bőség, minden napszakban, minden pillanatban!

 Ajándék ez, csodálatos ajándék.

 A földig hajlok, úgy köszönöm meg.”