MELYEK A LEGERTERJEDTEBB TÉVEDÉSEK A UTOLSÓ IDŐKKEL KAPCSOLATBAN?

Válasz:
A végidőkkel kapcsolatos leggyakoribb tévedések: 1. Az a hiedelem hogy Krisztus második eljövetele és a végítélet között földi országot fog alapítani. 2. Az utolsó ítélet időpontjának találgatása, és erre vonatkó titkos üzenetek feltételezése a Bibliában. 3. Az a tévhit, hogy a lélek testtel együtt meghal, s egyszerre támadnak fel az utolsó ítéletkor.

Magyarázat:
Az ezer évig fennálló földi messiási ország eretneksége (millenarismus, chiliasmus - millenium, chilion = 1000) a Jelenések könyve üzenetének (Jel 20) és szimbolikájának félreértéséből, illetve műfajának fel nem ismeréséből fakad. Lényege, hogy Jézus Krisztus második eljövetele után 1000 éves földi birodalmat alapít, ahol földi boldogságot biztosít választottainak. Ezután a Sátán rövid időre (3 és fél napra) visszakapja a hatalmát, melyet megtör az Utolsó ítélet, s csak ekkor jön el Isten végleges uralma. A félreértés azonban irányított, hiszen történelmi gyökerei messzebb nyúlnak vissza. A parszizmus hatása alatt álló szűkkeblű nacionalista farizeizmus és az emberiséget átölelő egyetemes boldog beteljesedés közötti kompromisszumként már korábban élt a hiedelem, hogy a Messiás földi országot alapít, melyben a zsidók uralkodnak, a pogány népek pedig, és kivált az ellenségek, szolgálni fognak. (Ehhez segítségül jött egyes szentírási próféciák nvers, betű szerinti értelmezése.) Nem csoda, hogy a millenarizmus is zsidó-keresztény szektáknál (pl. ebioniták) ütötte fel először a fejét, akiknek kapóra jött a Jelenések könyvének erőteljes szimbolikája, melyet féligszándékosan, félig tudatlanul félremagyaráztak. A kiliazmus oly erősen átitatta a keresztény lelki perifériát, hogy az. ókori egyházi íróktól (pl. Tertulliánusz), sőt némely egyházatyáktól kezdve (pl. Szt. Iréneusz) a középkori Joachim apáton és a huszitákon keresztül máig kísért egyes rajongó protestáns szekták körében. Hz a tévtan alapvetően két csoportra osztható:
1. Durva kiliazmus. Legnyersebb formájában az ún. zsidózó (azaz a zsidó vallásba visszahajló) eretnekek képviselték, akik a zsidó ritualizmust és kirekesztő partikularizmust (ill. kiválasztottság-tudatot) ötvözték a keresztény szabadság szabadosságként felfogott tévedésével. így az ezeréves földi paradicsomot megtöltötték mindenféle földi (nem ritkán erkölcstelenségig menő) élvezettel. Pedig ez az álláspont magában hordja ítéletét („Hiszen az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben" /Róm 14,17/). Lélektani gyökerét helyesen tárja fel Euzébiusz, amikor Certinuszról így ír: „Amilyen vágyaktól ő maga fűlt, mint afféle érzéki ember, olyanokban álmodta az Isten országát"
2. A mérsékelt kiliazmus nem korlátozódik érzéki élvezetekre, és nem is hordoz nagy távlatokat. Forrása ui. a jelen világ kategóriáinak túlbecsülése, a túlvilág gyakorlati megvetése és korlátolt szentírásértelmezés. Schütz Antal szerint: „végső kiágazása: a régi zsidó politikai messianizmus sötét fanatizmusával és a szadduceusok jelenvilágiságával áteresztett bolsevizmus mai világuralmi törekvése" (Schütz. Dogm.).
Minden kiliaszta tévedésnek vezérgondolata, hogy ebbe a világba és a történelem egyes szakaszába el lehet hozni a mennyországot. Az egyházatyák többségénél azonban igen erős az ellenállás. A keleti és az alexandriai egyház még a Jelenések könyve apostoli eredetét is nagyon sokáig kétségbe vonta, éppen félreérthetősége miatt. (A keleti egyház, noha már elfogadja a Jelenések könyvét, nyilvános liturgián máig nem olvassa tel.) Szt. Jeromos és Szt. Ágoston szintén e harc szolgálatába állították hatalmas szellemüket.
A millenarizmusnak az ellenkező látszat dacára (Jel 20) nincs szentírási háttere. Elsősorban hallatlanra veszi, hogy a biblikus jövendölések az üdvtörténet különböző mozzanatainak természetfeletti összefüggéseit tárják fel, és nem akarnak elővételezett történelmet tanítani. A prófétai könyvek (főleg a számadatokat tartalmazó) szövegeit nem betű szerint leírásokként kell értelmezni, hanem mély értelmű szimbólumként. Λ Szentírás szellemével összeegyeztethetetlen, hogy az ellen használják fel, aminek érdekében íródott, tehát hogy egy Egyház isteni eredetéről és sorsáról szóló sugalmazott könyvet a sugalmazás nevében az Egyház ellen és értelmezésével szemben magyarázzák. Az Egyház állandó értelmezése megegyezik Szt. Ágoston magyarázatával (August. De Civ. Dei XX.7), aki szerint az ezeréves ország Krisztus Egyházának elterjedése a földön, és az Egyház szentjeinek megdicsőülése az égben. A Sátán ezer évre épp az Egyház történelmi diadala miatt νan megkötözve, majd az utolsó időkben (három és fél napra, mely az ezer évhez képest elenyésző idő) eleresztik, és teljes erejével az. Egyházra tör. Igazolja ezt a világos szentírási igazolás, mely szerint a feltámadást az ítélet oly szorosan követi nyomon, hogy nem marad hely közötte egy ezer évig fennálló földi birodalomnak.
Másik súlyos tévedés az, hogy a világ végét akár a Szentírásból, akár másképpen ki lehet számolni. A Szentírás ezt világosan cáfolja. Az előjeleket ugyan megadja, de ez csak arra elegendő, hogy ne hagyja ellankadni az ember éberségét.
Gyakran az előbbi bekezdés tévedésével kapcsolatos, hogy Λ Bibliába, de főleg János jelenéseibe titkos üzeneteket olvasnak bele, melyekből vagy az időpontokat találgatják, vagy más rejtélyei kinyilatkoztatást erőszakolnak ki. Ennek szellemtörténeti háttere az Ókorból lappangva máig fennmaradt gnoszticizmus (gnosis - tudás), melynek hívei a kiválasztottak többlettudását hirdették. A gnoszticizmus kezdetektől a kereszténységen élősködő lelkiség, mely azonban lényegileg összeegyeztethetetlen vele. A Biblia ui. nyílt és nem rejtjelezett üzenet. Ha olykor használ is szimbólumokat és jeleket, azt a szavakba nem foglalható isteni titok mélyebb megsejtetése végett teszi, és nem azért, hogy csak a „beavatottak" törhessék fel a kódjait.
Az a tévedés, miszerint a lélek a testtel együtt meghal, és csak a test feltámadásakor támad újra életre, a modern kisfelekezetek között igen elterjedt. Ez egy túlhajszolt biblicizmusra épít, mely szentírási alapot igyekszik találni arra, hogy a Bibliában a lélek és a test külön-külön is mindig az egész embert jelenti, és ezek elválasztása csak a bölcselet teológiába való beszüremkedésének köszönhető. A gondolatot könnyen befogadhatóvá teszi, hogy a különítélet tagadásával megkerüli azt a, nehézséget, amely egyfelől az utolsó ítélet és a különítélet kettősségéből, másfelől a lélek feltámadásig tartó elkülönült életének (anima separata) tanításából fakad. Azonban bármennyire is tetszetős az elmélet (melynek részletesebb ismertetésére itt nincs lehetőség), a Biblia bőséges cáfolatot nyújt ellene.

Igazolás:
A félreértett szentírási szakasz: „Aztán láttam, hogy egy angyal szállt alá a mennyből, a mélység kulcsa volt nála, és nagy láncot tartott a kezében. Megragadta a sárkányt, az őskígyót, vagyis az ördögöt, a Sátánt, és  ezer  évre   láncra  verte.   Letaszította  a  mélységbe,  bezárta, és lepecsételte, hogy ne vezesse félre többé a népeket, míg le nem jár az ezer esztendő. Akkor rövid időre szabadon engedik. Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És láttam a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása előtt, sem bélyegét nem viselték   homlokukon   vagy   karjukon.   Életre   keltek,   és   ezer évig uralkodtak Krisztussal. A többi halott csak akkor kelt életre, amikor eltelt az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban. A második halálnak ezeken nincs hatalma, hanem Istennek és Krisztusnak lesznek papjai, és ezer évig uralkodnak vele. Amikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán kiszabadul börtönéből, és útra kel, hogy a föld négy sarkán félrevezesse a népeket, Gógot és Magógot, és harcra toborozza őket. Számuk annyi, mint a tenger fövenye. Felvonultak szerte az egész földön, bekerítették a szentek táborát és a szeretett várost. És tűz szállt le az égből és elemésztette őket. A Sátánt, aki félrevezette őket, kénköves, tüzes tóba vetették - itt fog gyötrődni a vadállattal és a hamis prófétával éjjel-nappal, örökkön-örökké. Akkor hatalmas ragyogó trónt láttam, és a rajta ülőt, akinek tekintete elől menekült a föld s az ég, de nem maradt számukra hely. Láttam, hogy trónja előtt állnak a halottak, kicsinyek és nagyok, könyveket   nyitottak  ki.   kinyitottak  egy másik  könyvet   is,  az élet könyvét. A halottak fölött ítélkeztek, ahogy a könyvekben fel volt jegyezve, a tetteik szerint. A tenger visszaadta a beleveszett halottakat. A halál és az alvilág is visszaadta halottjait, és mindenki fölött ítéletet tartottak a tettei alapján. A halált és az alvilágot a tüzes tóba vetették. A tüzes tó a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették" (Jel 20).
Az előző bekezdésben szereplő szentírási szakasz betű szerinti értelemben feltételezné, hogy a feltámadás és az utolsó ítélet között ezer év telik el. Ezzel szemben: „Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra" (Jn 5,28). Vagy: „A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly  is  felütötte  a   fejét.   A   szolgák  elmentek  a  gazdához t־s megkérdezték: ťUram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?Ť Az így válaszolt: ťEllenséges ember műve.Ť A zolgák tovább kérdezték: ťAkarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk?Ť ťNem — válaszolta -, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát in kitépjétek! Hagyjátok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!Ť (...) Ezekel mind példabeszédekben mondta el |ézus a népnek, s példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. (...) Akkor elbocsátotta a népet, s bement a házba Odamentek hozzá tanítványai, és kérték: ťMagyarázd meg nekünk a zántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédedet!Ť Így magyarázta meg nekik: ťAki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a, jó mag az ország fia, a konkoly pedig a gonoszság fia. Az ellenség, aki veti, a Sátán. Az aratás a világ vége, az aratók az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjenek össze országában minden botrányt és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, olt sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyogni fognak, mint a nap Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!Ť" (Mt 13,25). Eszerint tehát mihelyt az emberiség megérett az ítéletre, az. ítélet el is kezdődik, Ugyanígy: „Végül hasonlít a mennyek országa a tengerbe vetett hálóhoz, amely mindenféle halat összefog. Amikor megtelik, partra húzzák, nekiülnek, és a javát edényekbe válogatják, a hitványát pedig kiszórják így lesz a világ végén is: elmennek az angyalok, aztán kiválogatják a onoszokat az igazak közül, és tüzes kemencébe vetik őket. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz." (Mt 13,47). „Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint" (Mt 16,27). „Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, Ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára" (Mt 25,31). „Nos, titkot közlök veletek: Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig elváltozunk" (1 Kor 15,51).   Az.   ítélet   ideje   bizonytalan:   „Vigyázzatok,   nehogy (...) készületlenül érjen benneteket az a nap, mert mint a tőr, úgy fog lecsapni a föld színének minden lakójára" (Lk 21,34). „Az egybegyűltek erre megkérdezték: ťUram, mostanában állítod helyre Izrael országát?Ť ťNem tartozik  rátok  -   felelte   -,  hogy  ismerjétek  az  időpontokat  és a körülményeket. Ezeket az Atya szabta meg saját hatalmabanŤ" (ApCsel 1,6). „Ami az időt és az órát illeti, testvérek, arról nem szükséges írnom. Magatok is pontosan tudjátok, hogy az Úr napja úgy érkezik el, mint éjjel a tolvaj. Amikor azt mondogatják: ťBéke és biztonságŤ, akkor éri őket hirtelen a pusztulás" (1 Tessz 5,1). „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, az. ég angyalai sem, a Fiú sem, csak az Atya. (...) Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok. Gondoljatok erre: Ha a ház ura tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem engedné, hogy házába betörjön. Legyetek hát készen, mert  az.   Emberfia  abban  az  órában  jön  el,  amelyikben  nem is gondoljátok!" (Mt 24,34).
A Szentírás nem titkos üzenet, hanem nyílt felhívás és egyértelmű tanítás: „Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz. és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve; minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk" (Zsid 4,12).
Ha nem lenne halál utáni különítélet, Jézus nem ígérhette volna a bűnbánó latornak: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,42). A halála után az ember rögtön az Isten ítélőszéke elé áll, és a büntetés el is kezdődik: „Könnyen kifizeti Isten az embert a halála napján érdemei szerint" (Sir 11,26). „Az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer meghaljon, és utána ítéletben legyen része" (Zsid 9,27). Érdemes megfigyelni, hogy Szt. Pál apostol rögtön azután említi Isten ítélőszékét, hogy a testből való kiköltözést és az Úrhoz való) érkezést ecseteli: „Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk. Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől és hazaérkezni az Úrhoz. Ezért is igyekszünk kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tőle. Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e" (2 Kor 5,6).
Maga Jézus is érvként használja fel a szadduceusok (a test feltámadását és a lelket tagadó zsidó szekta) ellen, hogy amikor Jahve (Isten önmaga által kinyilatkoztatott neve. jelentése: „vagyok, aki vagyok") bemutatkozik Mózesnek, az. ószövetségi pátriárkák Istenének nevezi magát: „Én vagyok Ábrahám, Izsák és Jákob Istene" (Kiv 3,6), Ezt ugyan lehetne úgy is értelmezni, hogy Isten megvallja azonosságát azzal a személlyel, aki Ábrahámhoz, Izsákhoz és Jákobhoz szólt, azonban Jézus bizonyosan nem így értelmezte, és az Ő értelmezése kinyilatkoztatás: „Nem olvastátok Mózes könyvében a csipkebokorról szóló részben, mit mondott Isten a halottak feltámadásáról? Én, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene vagyok! Tehát nem a halottak Istene, hanem az élőké. így nagy tévedésben vagytok" (Mk 12,26). Érvelésének ereje éppen abban van, hogy Mózes idejében (akinek Isten ezeket a szavakat eredetileg mondta) a pátriárkák már régen halottak voltak. És ha Jahve mégis az ő Istenüknek nevezi magát, akkor ők valahol valamiképpen mégiscsak élnek, Jézus maga is beszélgetett a már régen halott Mózessel és Illéssel: „És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal" (Mt 17,3).