Egy kis agymenés, filozofálgatás:

Analóg ff. fotózásnál, egy adott téma, ami az esetek nagy %-ban 3dimenzios, és még lehet színes is, egy két dimenziós sík felületen szeretnénk vissza adni, amire a fehértől a feketéig terjedő skálán van lehetőségünk. Ugye ez már duplán absztrakció, egyrészt nincsenek színek, másrészt sík a felület van.

Már volt róla szó a fotópapíron kb. 4Fé tudunk vissza adni (Egy papíron kb. ekkora különbség van, a fehér és a fekete között, persze ez függ a papír fajtájától, felületétől és természetesen a papír hívótól. ). Egy adott téma Fé terjedelme eltérhet ettől, lehet kevesebb v. több. Eldönthetjük hogy egy adott téma megvilágítási terjedelméből mennyit aduk vissza, és hogyan. „Sérülésmentesen” a 4Fé tudjuk vissza adni, feltéve ha az a valóságban a fehértől a feketéig tart. A szabvány 5Fé beszél.

Persze gondolkodhatunk másképp is, ha van előttünk egy jó kontrasztos téma (7Fé), a szemünk megvilágítási terjedelme jóval nagyobb mint a papíré, látunk részlettet mindenhol. És úgy adjuk vissza a témát, hogy a „reális arányokkal” nem törődünk, és láttatunk mindent a papíron, ami előttünk van, hiszen ha nézzük szintén mindent látunk. Persze ez a megközelítés több szempontból is absztrakt, hiszen a képen nincsenek színek meg persze térbeli kiterjedés…

És nyilvánvaló, ha mondjuk erősen szórt fényben fényképezünk, és valóságban a témán se fehér se fekete sincs, és mi ezeket az árnyalatokat mégis kifutatjuk fehérbe feketébe. Egy gyökeresen más képi világot kapunk mint az előző esetben. (Természetesen ezen két szélsőség között is számtalan képi világ jeleníthető meg.) Vajon el lehet é dönteni melyik a helyes, az egyedül követendő? Szerintem nem, mindenki döntse el melyik tetszik neki. És hogy a topikleíráshoz hű legyek, véleményem szerint a rengetegféle elképzelhető képi világ bármelyike viszonylag könnyen előállítható a zónarendszer segítségével.