Itt vagyunk tehát Szkherián, az Ókeanosz folyamának szélén. Odüsszeusz idején már látszottak jelei, hogy ez egy pusztuló sziget, melynek meg van számlálva napjai.
Egy fehér bőrű nép, a phaiákok egykor „Hüperieiráról” jöttek ide, a vad küklopszok elől menekülve. A phaiákok az „égilakók drága kegyében” álltak, akik néha meg is jelentek körükben, mert „törzsükhöz olyan közel állunk”…
A fővárosuk egyszerre mutatja egy ősi megalit-királyság központját, a megalitikus építészet csúcsteljesítményét, melynek egyszerű „gyarmati” megfelelőit óceán keleti partjának országaiban látjuk, Angliától Marokkóig. Ugyanakkor tükrözte az akkori világ kulturális fellegvárát. A királyi palotát ércfal vette körül. A téren állt Poszeidón szentélye. A falakat színes kövekkel díszítik, az ajtók vagy szobrok nemesfémekből készültek, s némelyik az isteni ezermester, Héphaisztosz alkotása. Odüsszeusz alig tudott betelni a látvánnyal…
A leírás persze felidézi Platón Atlantiszát, ahol Poszedón templomában két forrás eredt, csakúgy mint Alkinoosz király kertjében… Ám a kettő nem ugyanaz, hisz a phaiák székváros az egykori birodalmi központot másolta, mint oly sok koloniális városa Atlantisznak.
Ebben az időben népe az elzárkózás politikáját gyakorolta már nagyon rég. Tengerjáró flottájuk ellenére „nincs közösségük senkivel”. Az illetéktelenül erre tévedőket egyszerűen megölték, csak akit arra érdemesítettek gyakoroltak kegyet, de nem úgy, hogy velük élhetett, hanem egy hajóval hazaküldték. Poszeidón már ezért is haragudott rájuk.
Alkinoosz király tudott egy jóslatról vagy inkább számításról, mely a szigetük végéről szólt. Azt hiszem, volt egy jóslatuk, egy keletről érkezett hercegről, aki megváltást hoz földjükre… Csak azt nem tudták mi módon. Ezért ismerte fel benne elsőként, a király fő beavatottja, a phaiák őstudomány legfőbb birtokosa, Ekhenéosz, a próféciák küldöttét.
Nauszikaa elmagyarázta a parton elé vetődő Odüsszeusznak, hogyan lopózzon be a városba és apja palotájába. Mikor útbaigazítást kér egy lánytól, aki valójában Athéné istennő: „sok próbát állt idegenként értem idáig” -mondja. Athéné gyorsan figyelmezteti a phaiák veszélyre, nem szabad az arcukba néznie, mert „nem látják szeretőn, aki máshonnan kerül erre”.
Alkinoosz palotájában azonban elnyeri a királyi pár bizalmát. Egy nem magyarázott részlet: a király „égilakónak” gondolja Odüsszeuszt. Homérosz úgy magyarázza, hogy „az alakja az égilakóké”. S, valóban, hisz írtam már –és régi források vezettek erre-, hogy az eredeti periplus hercege nem görög vagy egyiptomi, hanem egy nagyon különös faj, a krétai „kurétész” képviselője, rokona a kabirnak vagy a rodoszi telkhinnek. Jellemzője a nagyon alacsony vagy inkább törpe termet, vöröses haj, a rendellenesen hosszú fülek, amihez azonban rendkívüli testi erő párosult. És Alkinoosz a phaiákok szigetének, az akkori civilizációk technikai csúcsának számító sziget királya magasabb rendűnek gondolja saját magánál, az égilakók törzséből valónak. Az álruhás Odüsszeusz persze folyamatosan szabadkozik…
A phaiákok hatalmas kövekből rakott gyűléshelyén sorra állja a tornaversenyek próbáit. Ez meghökkenti a phaiákokat, tekintve Odüsszeuszunk „nyomorult” testi formáját. Hasonló versenyeket említ Platón is Atlantiszon, de ugyanilyeneket tartottak az egyiptomi -alig ismert- beavató városban, alkímiai tudományok egyik ókori fellegvárában, Akhmimban. Az egyiptomiak itt tisztelték Min isteni herceget, aki messze nyugatról elhozta a napszemet.
A próbák után kilenc szertartásmester elrendezi a kör alakú teret, majd isteni művet adnak elő. A király mellett ott van a phaiákok 12 vezetője. Homérosznak itt már minden szava rejtély, ámítás. Ajándékokat hordanak Odüsszeusznak és egy királyi terembe vonulnak. A király és a 12 vezető magas támlájú székeken ül körben.
Kétség nem fér, hogy a kései nyugati-kereszténylegendákban továbbélő Grál-kastély nagytermét látjuk, más szóval Grál-mesék „ebédlőtermét”, a jeruzsálemi templom „Hekal”-ját, ahol kenyeret szednek ki a Grálból a beavatottaknak.
A királyi pár előhozat egy „csiszolt” ládát, a „legkitűnőbbet”, abba rakják a phaiák „ajándékokat”. A ládát valószínűleg Poszedón-szentély remota szobája őrizte, és amely kapcsolatban állt Alkinosz kertjével és a két forrással. Hogy azt Odüsszeusz kinyithassa a ládát, előtte rituális mosdást kellett végeznie (mint a lévitáknak a Rézmedencénél). A király egy „aranyserleget” helyezett a ládába. A Biblia egy helye márpedig azt mondja, a kőtáblák és Áron „botja” mellett volt a „Szövetség Ládájában” egy „mannával telt aranykorsó” is (Zsid. 9.4).
*****************
Közbevetem, rövid magyarázatként, hogy számomra a láda és a benne lévő teljesen ismeretlen gépezet - ami bizonyos szempontból valóban emlékeztet az alkimisták athanorjára- egy emberi civilizációt valami módon megindító és tápláló szerkezet lehetett, ami hatással volt a környék népének egészségi állapotára vagy a növényzet fejlődésére is. De önmagában még a láda és gépezet kevés, ki kellett építeni hozzá egy rendszert, benne a Grál-építményével, föld alatti csatornáival és így tovább. Hozzáteszem, hogy annyira technikai dologról van szó, hogy maga a Biblia is megemlíti többször, hogy a ládához tartozott egy „bőrtáska”, amit vele vitték, s benne „aranyszerszámok” voltak. Ezek a láda gépezetének kezelőszerszámai kellettek legyenek…
******************
Majd Homérosz felfed néhány dolgot, amit korábban titokban tartott, mikor azt mondja, Odüsszeusz: „elzárta fedéllel a ládát, rá bonyolultan kötve csomót, ahogyan Kirké tanította, az úrnő”.... !!!! Értitek?!
Először: Kirké, hogy beszélhetett neki erről a ládáról korábban, mikor mindenki abban van, hogy Héliosz szigete után keletnek hajózva neki haza kellett volna térnie Ithakába! Senkinek nem foglalkozik ezzel a részlettel, pedig világosan megmondja, hogy Kirké a beavatás egy éve alatt részletesen magyarázatokkal látta el, mind Szkheriáról, mind a titokzatos ládáról. A láda „használati útmutatóját” kapta meg, hasonló volt a léviták kezében évezredekkel később.

Másodszor: A láda lezárása „bonyolultan kötött kötélcsomóval” tipikus módszer volt, még évezredekkel később is a beavatottak közt: ereklyetartók vagy belső szentélyek ajtóit zárták ilyen bonyolult kötélcsomóval, úgymond lepecsételve. De már az anyaga miatt is csak véletlenül maradt fenn ilyen, és egyet azért bemutatok: Tutankhamon fáraó sírjának belső kápolnájának ajtóját zárták így le.
Az is kiderül a történetből, hogy a kincseket vonakodtak átadni a phaiákok, annak ellenére, hogy először bebocsátást nyert hősünk, mint beavatott a poszeidónioszi várba. Az átadás isteni ösztönzésre történt.
Szkheria ekkor már halálra ítélt sziget volt, Poszeidón egykori szeme-fénye. Amit Odüsszeusz korábban erővel, majd csellel akart megszerezni, most szinte önkéntes behódolással megkapta. Poszeidón haragja is csak így érthető, hisz végig üldözte a hajókat: mert tudta miért indultak el!
Alkinoosz és bölcsei pontosan ismerték, hogy szigetük ideje végéhez közeledik, s valami titok van a kincsekkel teli láda átadásán, mert csak a király és bizalmi emberei tudják. A király és bizalmasai felmentek a hajóra, ami Odüsszeuszt fogja hazaszállítani és a padló alá rejtik, hogy a phaiák evezősök ne tudjanak róla!
A hercegünk tehát megszerezte, amiért évekkel korábban hajórajával elindult. Az indulást hajnalra tervezték, most már csak el kellett hagynia Poszeidón nem sokára pokolba zuhanó szigetét…
A tudósok felőlem mondjanak bármit, az én Odüsszeuszom most kaparintotta meg a „Grált” (vagy nevezzék bárhogyan) a regés Atlantisz utolsó mentsvárában, amely egykor felvirágoztatta civilizációját. Két évezreddel később, ezt rabolja majd tovább Széth, a kígyóisten héliupoliszi harcosa, a bibliai Mózes, évszázados káoszba taszítva vele Egyiptomot…
De hajnalodik és hercegünknek a hajóra kell mennie. A hajó, ami várja egy ősi atlanti királyság csúcsteljesítménye. Egy olyan távoli korban, amit történettudósaink prehisztorikumnak vagy újkőkornak titulálnak! Az ő horizontjukon nem is szabadna léteznie egy ilyen hajónak. De mégis ott volt, indulásra készen, hogy az én kis öregedő koboldomat a Gibraltári-szoroson át ezer kilométerekre repítse…