Piros ??

 

A CCC feladása után szerettem volna tudni, hogy hol tartok. Vajon mennyi van még bennem, az edzetlenség és a megpróbáltatatlanság ellenére sikerül-e okosan végigmennem? Hol tartok most?

 

Hát kiderült. Már a Kevélyre fel is hagytak le ttúrázó társak. 1:13-al értem fel. Itt még okosnak tartottam magam, nem, nem futom el, kevés a tartalék, hosszú még ez a nap, gondoltam. Összeálltunk négyesben, vajonmerre, OT Zoli és Ervin. Kiderült, hogy vajonmerre ugyanúgy mint én, a depós cuccaiban hagyta a telefonját. Ez az igazi, kint a erdőben, háboríthatatlanul! :) Dumáltunk, kocogtunk, még kajáltunk is közben. Lefelé pedig csak óvatjával haladtam, vigyáztam a bokámra és a pulzusomra. (Kac, kac.) Csobánkán már nem volt kedvem futni, innen az emelkedőket már ki is hagytam. Ryan és Kinga fogadott a ponton, szép hosszú sort kaptunk.

 

Olyan come back érzésem volt, ahogy sorra találkozgattam rég nem látott ttúratársakkal. A Tölgyikrek előtt leszakadtam a csapatról, így aztán egy nagyon jót beszélgettem -balázs-zsal, amikor utolért, majd lászlószilvivel (pár métenyit el is tévedtünk, sicc!), majd utolértem a Jámbor, Sancimanó, Sir Dan triót, akikkel fél órát együtt gyalogoltam. Mókáztunk, nosztalgiáztunk, szinte szégyeltem a hangos nevetést az erdőben. Pont a legszebb szakaszt sétáltuk együtt, bizony elgondolkodtam, hogy végig velük maradjak.

 

Aztán mégis elszakadtam és szűk fél óra lendületesebb futás után betoppantam a dömösi kajapontra (4:29). Itt 7 perc alatt megkajáltam, ittam Sistergő kólájából, Ervin sógornője kent nekem zsíros kenyeret, szinte túlkajáltam magam. Nehezen indultam neki a hegynek, inni tényleg sokat ittam. El is ért az első holtpont hamarosan. A ttúrázók sorra hagytak le, kétszer meg is álltam. 59 perc kellett a Szakó-nyeregig, no comment. Hogy meddig megyek? Talán elég lesz a 35 is, gondoltam... Mindkét combom túlfeszült, vasrúd keménységűre beállt.

 

Dobogókőn (6:08) 18 percet dobtam be az időperselybe. OT Misi vett nekem forró teát, adott kalciumot, majd magnéziumot is kaptam RitaB-től. Hálásan köszönöm itt is. Lúdtalp és Fridman itt előztek meg, hát ZsebRambó nem nézett ki túl jól. (Jé, szenvedni is kell??)  Én pedig megint elgondolkodtam a befejezésen, de aztán úrrá lettem a negatív gondolataimon. Aakrisszel indultunk neki lefelé, 500 méter után azonban már egyedül tipegtem. Ugyan lemaradtam, de egyre jobban ment. Utolért egy újabb terefutó versenyző, akire rátapadtam. Lúdtalp-féle lejtőfutás rulz, úllácik olyan mint a biciklizés, még így trottyadtan is megy. Itt értem utol egy ismeretlen ttúratársat, akivel csaknem a Fehér-hegyig együtt haladtam. Így már megint muszáj volt futnom a síkokon is, s megdolgoznom az emelkedőkön a tempótartásért. Időközben csanya is befogott, megkritizálta diszkréten -a maga módján- az obis cérnakesztyűmet. Sej, de jó lett volna edzettebbnek lennem, kicsit futottam volna vele! (Így aztán marad a harcsázás...)

 

Kerülgettük egymást két veterán ttúratárssal, akik szimplán sétáltak, de felismertem bennük a 2006-os gyalogos gyorsvonat 2 túrázóját - emlékszem, mikor Sistergővel kocogva minket ők utolértek a Somlyóvár alatt, mi pedig harmonikaként zárkózgattunk fel rájuk a tempónkat fel-felgyorsítva. Akkor én még tudtam sebességet váltani, most azonban nem. Az egyik szakaszon megint begörcsöltek a combjaim, hiába, elfogytam lábilag. A gyalogos ttúratárs megállt segíteni, volt erre fújós spray-e, s ettől jobban is lett kicsivel. A Fehér-hegyre konkrétan araszolva, a botokkal erősen dolgozva lépdeltem fel, s nem sokkal utána előzött meg OT CCC wannabe Gergely. Valahogy erőre is kaptam, lefelé már kicsit kocorásztam. Már vagy 10 perce surrogtak alattam az autók, mire én is leértem (9:04).

 

A lábam elviselhető volt, gyalog tök jól bírta. Ettem meleg levest, vagyis inkább beletunkoltam egy karéj kenyeret és elmajszoltam. Megint OT Misi pesztrálgatott kalciummal és mindenfélével. A footpodomban elemet cseréltem. Fáztam, majd elindultam. Az úton nagy forgalom fogadott, ahogy átértem felvettem a poláromat. Láttam, hogy a footpod új eleme is rossz, pirosan villog. Kész. Egy hirtelen mozdulattal megfordultam és a parkolóhoz visszafutottam. Feladtam.

 

Szerintem helyesen választottam. Nyilván nem a footpod eleme miatt. :) Edzés, gyakorlás nélkül valószínűleg alaposan megsanyargattam volna a lábaimat, olyanra kényszerítettem volna őket, amit bírniuk nem kellett volna. El kell fogadnom, hogy a kihagyott sok hónap csupán akaraterővel nem pótolható, nem a megfutott killerek hibáznak már, hanem már a gyalogosak is. Régen voltak, régen. Ide jutottam. Én nem tudom, hogy mikor kezdem el a visszapótlást, de azért ezt leírtam, hogy a hozzám hasonlóan "lustálkodók" -vagy éppen más prioritást, pl. munka, család- tartók, s ezáltal edzésbliccelők kicsit velem együtt elgondolkodjanak. Azon is majd, hogy van-e, lesz-e innen visszaút?

 

Utoljára köszönöm a ttúrát a Szervezőknek, Rendezőknek. Részemről csillagos ötös, minden pöpecre sikeredett. Sokat fejlődött ez a régi patinás ttúra, mintaértékű az új rugalmasság, ahogy ránk figyeltek. Gratulálok, jövőre is megyek! És hajrá mindenkinek!

SC