-athosz- Creative Commons License 2009.11.01 0 0 6727
Sírás:
A héten még az edzéseimet sem tudtam megcsinálni. Nekiindultam 1,5 órának, de 1óra után inkább hazasétáltam, mert nem volt értelme az önvonszolásnak. Túl rózsás kedvem nem volt. Tényleg, napokon belül is többször változott az álláspontom az indulásról, de végül asszem egy lapra tettem fel mindent, lesz ami lesz, végül is az erdő most a legszebb, az idő tökéletes lesz, valahogy meg csak végigküzdöm magam. Monnyuk örültem volna, ha nem megint negatív élményeket gyűjtök.

Innentől nemsírás:
Azt viszont elhatároztam, hogy szigorú pulzuskontrollal megyek, 160 a max. Nem készítek semmilyen időtervet, mert meggyőződésem, hogy tavaly Fridivel nagyon megtoltuk az elejét. A másik fontos előkészület, hogy pontos frissítési tervet csináltam, mert ez is gyengém és szerettem volna ezen javítani. Pontról pontra leírtam mit kell letoljak, mit hova küldök, hol mit veszek el és mit töltök a kulacsba, így ráadásul egy csomó időt is spórolok majd - gondoltam.

Bár én is szeretnék korábban rajtolni, mert jobb világosban futni, de a reggeli komótos készülődésnek is megvan a pozitív oldala. Nyugisra vettem, jót reggeliztem. Bőven kiértünk rajt előtt és nagyon meglepődtem, hogy mennyien összegyűltünk.
Rajt után egész elégedetten nyugtáztam, hogy milyen frankón megy, nem csipogom agyon a haladást, aztán Róka-hegyen derült ki, hogy nem szól a vekker, mert ki van kapcsolva. Így bizony 170 is volt a freki. No, Oli/Pro fotóponttól viszont kérlelhetetlen szigor jött. Sétáltam ahol mentem volna mint egy őrült, nehéz volt visszafogni a lovakat. Beszélgettünk, nézelődtünk. Kevélyről lefele óvatosan ereszkedtem, de a 160-as értéket itt is tartottam. Az első itatópontig elfogyasztottam az izot is. 2. Oli/Pro pont nagyon feldobott, sztem ha kijönnek monnyuk 15 km-ként biztos jobbat mentem volna. Rögtön az aszfalt utáni ponton volt tervbe véve egy kis víz vétel. No, ez pont elfogyott. Mérges voltam, nagyon. Utólagos elnézést a pontszemélyzettől! Az édes szörpnek viszont Dömösig kellett kitartania. Tölgyikrekig is sokszor bele kellett sétáljak, ebből is látszott, hogy tavaly nagyon toltuk. Viszont volt időm az erdőt csodálni, élvezni a csendet. Itt már teljesen egyedüli futó voltam. Hatalmas munkagéppel is találkoztam, ami rendesen helyben hagyta maga után az utat... A Dömösig tartó lejtmenet is visszafogottabb volt, de folyamatos 160 körüli kocogással telt, nagyon élveztem, nagyon nyugis volt. (Utólag látom, hogy 2008=2:53, 2009=3:07). Nagyon segítőkész kiszolgálás volt, szinte megállt az élet és mindenki csak nekem segített. Nagyon jó volt megélni a törődést. Felvettem az előreküldött cuccokat. Sajt, 2 sós/vajas kenyér és pótüveg izo a kézben. Így indultam el. A szilárd részeket az erdő széléig be is toltam. Óvatos kaptatók, ahol lehet kocogás, látványorgia, csend és szép idő. A kesztyűimmel nagyon jól szabályoztam a hőháztartásomat, hol le, hol fölvettem őket. Szakó-nyereg környékén kicsit fájó szívvel néztem a rombolást. A pont után nyugis mászás majd kocorászás. Tavaly itt már mindent be kellett toljak a számba, mert majd elájultam. Most meg inkább megismertem Pepexyt, aki hátulról próbált kommunikálni velem, ami ugye nem az erősségem. Kéne csináltassak egy 'süket vagyok' pólót, mert ténleg nem hiszik le, hogy az vagyok. Szóval haladtunk és beszélgettünk. Abszolút komfortérzet, itt is 160 körüli freki. Innen déli oldal következett, ha lehet még látványosabb őszi színorgiával. Dobogókőn sajnos mérlegelés nélkül beleittam az energiaitalba, de nem esett jól, ráadásul szénsavas volt. A banán lecsúszott, de mivel felfelé menetben nem fogyott le a teljes kézben hozott izo, így innen mindkét kezembe vittem egyet-egyet. Nem zavart cseppet sem. (2008=4:05, 2009=4:17.) Itt kezdtem beérni a gyors lábú futókat. Pilisszentkereszt egyáltalán nem volt erőlködős, múltkor itt nyögtem Fridi után. Nagy csodálkozásomra a Magas-hegyi-nyereg előtt Jelleg Petit láttam feltűnni. Gyors bótolás a kamáslikkal, majd Repi/laslow kényeztetés után Pilisszántónál a felfelét is engedélyezte a vekkerem. Csévi-nyeregtől meg hazai pálya. Zsotyek csodálkozott, hogy milyen elől vagyok, ezt jó volt hallani, aztán a pont után arra gondoltam, hogy mindenkinek ezt mondja, mert aranyból van a szíve és biztatni akar. Ezen a szakaszon bármikor futunk, Fridi mindig elkezd izmozni és nem esik jól. Most sima ügy volt 160 közeli kocogással. Vajonmerre, Jaat, Maku Laci kollega is üdvözölt. Saját közegemben voltam, hisz naponta futok erre. Megint nem csalódtam, gyönyörű ez a hely. A Fehér-hegy lazán ment és emlékszem a tavalyi első kisebb megborulásra a hegy után, most ezt kihagytam. Annyi megmaradt bennem, hogy a Kopár 6:00 környékén van és nagyjából tartottam is. (2008=6:00, 2009=6:09). Viszont nincs tökölődés, villámgyors ruhacsere, lámpafelvét és kaja menet közben. A ponton beértem Fridit is, aki finoman szólva nem volt fitt..Kakukk-hegyen unikum pont feminával, J. Lacival. Legszívesebben maradtam volna. Edina kérdi, hogy Lúdtalppal versenyzek-e, mert ellőttem ment el pár perccel? Nem, eszembe sem jutott magamon kívül bárkivel is versenyezni, de elég valószínűtlen volt ez az infó. Hosszú-árok felé azért a kopári szaftos kenyérszeletek, még nem döntötték el, hogy le, vagy felfelé veszik az irányt, így lazábbra hagytam a gyeplőt, némi gondolkodási időt biztosítva nekik. A homokon úgy éreztem, hogy egy helyben dagonyázom. Hosszú-ároknál készségesen előre vettek, a túrázók készséggel, elengedtek. Ez a túra egészére jellemző volt, nagyon jó érzés volt, egy fikarcnyi ellenérzést sem éreztem, senkitől. (2008:6:54, 2009=6:48)!!!! És nagyon egyben voltam. A Szénásnál tudtam, hogy az első tantábláig kell megfussam, onnan engedélyezett a séta. Mivel azonban a gyomromban rendeződtek a viszonyok egy kis csokit még tűzre dobtam a mászás előtt. A Szénás kaptatója nagyon ment, végig jó tempóban, óracirielés nélkül és VILÁGOSBAN!!! Pecsét után a lefelét sem kellett lámpafénynél szenvedni, sokkal jobb volt így. Nagykovácsiban Kabócát pillantottam meg magam előtt és emlékezve -tamás- szavaira, miszerint az nem jó jel, ha vki már lefelé is sétál, bajt sejtettem. Speró integetett a pontra menet, ő már túl volt a frissítésen. A ponton aztán be is értem Kabócát és nagy csodálkozásomra Lúdtalp sporttárssal is találkoztam. (2008=7:46, 2009=7:36) Víz be, vajas sós kenyér kézbe és indulás. Tutttam, hogy Lúdtalp ezt nem fogja hagyni. Azt viszont eldöntöttem, hogy én nem ütöm szét magam, ha már eddig észen voltam, nem fogok belemenni semmilyen versenybe. L. Csabi is csatlakozott hozzánk, szépen felgyalogoltunk a pályához és még lámpa nélkül belevágtunk a lecsóba. Nemtom mér, de én mentem elől, pedig én nem tudok/szeretek elől menni.Mindegy én csak a 160-al versenyzek, gondoltam. Szépen 155-ön duruzsolt a gép mögülem, pedig olyan nyögések és zihálások hallatszottak, hogy öröm volt hallani. Utólag elnézést a többiektől, de jó érzés volt. (Azt tudom, hogy egy éve esélyem sem lett volna az oroszlán bajszát húzogatni.) A lámpáim bekapcsolásakor viszont azzal szembesültem, hogy a CCC-n bevált kombó fejlámpa része nem világít szinte semmit. A derékpánton lévő Tikka XP rendben volt, de az Elite élete lejárt. Így az utat ugyan láttam, de a belógó ágakat és a jelzéseket nem. A részt ismerem azért, de a Julianna-major felé azért sikerült nem letérni, így egy kis dzsindzsás részt azért beleraktunk. Sistergő pont megint ott volt, befőtt, banán víz került a szervezetbe. Feketefej rövid volt. Megint. (2008=8:49, 2009=8:32). A Hárs-hegyi körútig viszont hosszabb volt a feljutás. A ponton Oliék. Pro '-athosz-?!' felkiáltása eléggé doppingszerűen hatott. Innen spuri. Szépjuhásznénál vettem észre, hogy ketten vagyunk Lúdtalppal, aki folyton rá akart bírni arra, hogy menjek csak előre. De én nem hagytam magam, már csak azért sem, mert a János-hegy utáni szakaszt nem ismerem. Máshol ha futok, rögtön megjegyzem az utat, de ez a szakasz számomra megjegyezhetetlen. Szóval felslattyogtunk a ponthoz (2008=9:32, 2009=9:11). Innen Lúdtalp ment elől. Jó volt, hogy nem kellett keresgetnem a jelzéseket, csak utána futni. -balazs- begyűjtése után szép kényelmesen mentünk, bár Makkosmáriát már nagyon vártam. Tudtam hogy bucka van előtte, de egyszerűen képtelen voltam bemérni a helyzetünket. Petami adminisztrált aztán mentünk is tovább. Felfelé már nem futottunk és épp az erdőről, meg nyugalomról beszélgettünk, amikor Fridi zúgott le, de olyan elementális erővel, hogy ténleg megcsapott a menetszél. ('Biztos kólázott' – gondoltam). 0-ról kellet volna felfelé menetben, futásra váltani semmiperc alatt. Ráadásul nem is tudtam mennyi van hátra. Én ezt nem. Eddig élveztem, számomra meg nem motiváció 2 helyezésnyi veszteség, bár gőzöm nem volt, hogy a 3., a 13., vagy a 23. helyért kéne szaladni. Bizonytalan kocorászásba váltottam, majd miután eltűntek a fénycsóvák egy kereszteződésben el is vesztem. Nem igazán értettem, miért kellene nekem lefelé mennem, érzésre ellenkező irányba?! Aztán megint keresgélés és -balazs- segítségével az utolsó csomópont is megoldódott. A szűk ösvény megint gyötrelem volt és tudtam, hogy Fridi ezt élvezi, tehát itt megint csak nyomta. Jó volt aszfaltot érezni a lábam alatt és szépen beérni.
A célban aztán kellett idő, hogy észhez térjek, de jó volt egy kicsit ücsörögni, enni, inni, beszélgetni. És végre egy olyan verseny ahol már erdményhirdetésre bent vagyok!

Köszönök a pontőrök/segítők hozzáállását és ebola áldozatos munkáját. Jövőre ugyan itt!