Az RA tipikusan az a betegség, amelynek az oka ismeretlen, véglegesen gyógyító módszer, kezelés ma még nincs, a valami miatt "félresiklott" - de egyébként, normál esetben egy elképzelhetetlenül jól, precíziós óramű pontosságával működő, igen bonyolult - immunrendszer befolyásolásáról, egyáltalán a "mi miért kezdett rosszul működni" témáról még mindig nagyon keveset tud az orvostudomány. Mint ahogy igaz ez a legtöbb (szinte mindegyik) autoimmun betegségre is.

Ráadásul ebben a betegségben rossz az is, ha fiatalon kapod el, amikor elvileg pedig még erősebb lenne optimális esetben a szervezeted, de ez ebben a betegségben mégsem ér semmit, hiszen jó esetben még több évtizeden keresztül kell/kellene igen erős gyógyszereken élni, amibe nem hinném, hogy a hosszú élet egyik eddig megfejtetlen titka lenne:-))

De rossz idős korban is, mert a szervezet már egyébként sem olyan fitt, ráadásul a gyógyszerek mellékhatásai idősebb korban talán még jobban érvényesülnek.

Egyszóval az egész betegség, úgy ahogy van EGY ÓRIÁSI KÉRDŐJEL.

Én 2007. decemberében kezdtem a Methotrexatot, és mire 2008 márciusában elkezdtem a biológiai terápiát, már egyáltalán nem voltak fájdalmaim, a vérsüllyedés a felére csökkent stb. Nem egészen 1 év múlva, idén februárban pedig a 4 szemet máris lecsökkenthettük 2 szemre és így is jól vagyok. Ki tudja mi lett volna a biol. terápia nélkül (ami azért nem teljesen "babapiskóta", mert az immunrendszer visszafogása miatt pl. nő a rák kialakulásának kockázata stb.), lehet, hogy anélkül is lehetett volna már egy év után csökkenteni a gyógyszert, ezt már nem lehet kideríteni. Egyszóval az sem ÁLTALÁNOS, hogy hosszú ideig, évekig kell szedni a gyógyszert, hogy hozzá merjenek nyúlni, nálam pl. elég volt egy év is. Hiába mondja Reumadoki, hogy x mg-ot kell legalább szedni.... de spec. én minek szednék annyit, ha nekem kevesebb is elég.

Egyben biztos vagyok, akár gyógyszerrel, akár gyógyszer nélkül, akár természetgyógyász módszere által, akár a javasasszony ráolvasása nyomán érem el a fájdalommentességet, erre fogok törekedni, mert azzal a fájdalommal, és iszonyatos kiszolgáltatottsággal, amit a betegség elején megtapasztaltam, nem vagyok hajlandó együtt élni. Slussz-passz, így döntöttem.

Mindettől függetlenül azért én továbbra is hiszem (talán azért, mert konkrétan a saját bőrömön is tapasztaltam már egyszer 20 éve), hogy olykor a lehetetlen is lehetséges, és hogy a hihetetlen is valósággá válhat. Miért ne történhetne meg bármelyikünkkel, igaz néha a szerencsének nem árt megmutatni a hozzánk vezető utat:-))