A pecsvörk helyzet fokozódik.

 

Közös gyerekünk nem rég lett 3 éves.  Bár a férjem lányait nyáron meghívtam, és beszélgettem is velük (az időjárásról) - ők inkább levegőnek néztek, és csak akkor válaszoltak, ha az apjuk is a közelben volt. 

 

Most nagy dérrel-dúrral feladtak egy csomagot az anyóssal a kisfiúnknak. Amikor találkoznak a gyerekkel nem is mennek oda hozzá.  Alíg szólnak hozzá.  Most meg jaj de fontos lett a "kistestvér".  Érdekes, eddig csak úgy emlegették "a ti gyereketek".

 

Jó.  Átvettem a csomagot.  Megvártam a férjem, hogy bontsa fel ő.  Biztos fel kell mindenkit hívni és meg kell köszönni.  Úgy is lett.  A gyerek váltott pár szót a nagyanyjával és átadta nekem a kagylót.  Velem az anyós egy ideje nem akart szóba állni, mert "minden rossz (?) tőlem jön", dehát a kezemben volt a kagyló, gondoltam, társalgok vele is az időjárásról...  Mintha nem történt volna semmi, mézes-mázosan csicsergett.  Aztán megszólal a mobilom.  A férjem egyik lánya óhatj a "kistestvérrel" beszélni.  Pont ő, aki nem válaszol a gyereknek, amikor az lelkesen meséli mi történt az óvodában...  Átadom a kagylót. A férjem repes....  Végre...

 

Következik a nagyobbik lánya.  No az is megvolt. 

 

Nekem meg liftezik a gyomrom.  Tudom, hogy nem kellene velük foglalkoznom, de mindig eszembe jutnak a történtek és meghalok.  Lélekben...

 

Hogy lehet így élni?  Ezentúl mindig rettegni kell a Karácsonytól, a Húsvéttól, a nyártól, a kisfiam születésnapjától, a névnapjától, mert olyankor muszáj szóba állnom a gyerekeivel, akik belesziszegik a fülembe a gyülőletet...

 

Érdekes, a férjemmel egy ideje sokat javult a kapcsolatunk. Minden téren.  Több mint egy éve, minimális a kapcsolatom anyósommal és a gyerekeivel.  Talán emiatt?