I. Börzsöny Éjszaki Terepfutó verseny
A MÁV és a Volán kombinációjával (habár önállóan mindkét cég a jó csatlakozások ellen dolgozik) sikerült Királyrétre jutnom időben. Rövid készülődés, majd hosszas buszozás (egy keveset szundítottam is) után némi késéssel elrajtoltunk. A minimál verziós felszerelés mellett döntöttem. Kulacs a kézben, fejlámpa és egy övre felfűzött szemüveg tok amiben gélt, energiaszeletet és kalciumot vittem meg végszükségre a mobilomat.
Előzőleg latolgattam mire leszek képes és a rajtlista alapján 10 és 20 közé szerettem volna beférni.
Csóványosig tudtam, hogy jól fog menni utána nem nagyon terveztem, mert habár voltam májusban a börzsönyi terep ultra kupán annak útvonala csak részben érintette a mostanit. Szóval ismeretlen volt számomra a terep. Bíztam benne, hogy sok itiner nézegetésre nem lesz szükség, mert 400 fényvisszaverő az már tetemes mennyiség.
Nekem elég brutál volt a terep. Döntő többsége rendkívül köves. Májusban pont a NHH-ról lefelé jövet estem egy nagyot amit a bokám igencsak megsínylett, ezért próbáltam a lejtőkön vigyázni a lábamra. Összességében három eséssel és egy szerencsés 10 méteres lejtőn gurulással, tulajdonképpen sérülés nélkül megúsztam az éjszakát.
Szép emlékeket raktároztam el:
 csodálatos csillagos ég, ideális futóidő, élő erdő, szarvas bőgéssel, túrázókkal, táborozókkal,
 jól szervezett verseny, kiválóan követhető útvonal, segítőkész pontőrök,
 küzdelmes pályateljesítés,
 kedves fogadtatás a célban, azonnali eredmények, „pénzdíj”, melegkaja,
 „maradj csak ülve rögtön hozom” kiszolgálás, melegvíz,
 finisher póló (abba mentem haza) és még sorolhatnám.
Csak egy kis megjegyzés, de ezt Csanya is tudja, a Taxi réten egy kicsit kevertem , jó lett volna egy jelzés akár egy cölöpön. Arra jó volt, hogy némi memória gyakorlattal visszaidézzem, hogy mit láttam a turista térképen, merre megy tovább a jelzés. Tanulság: előbb gondolkodj, ne menj eszetlenül.
Frissítő pontra érkezve mindenhol kedvesen megkérdezték, hogy teli tölthetik e a kulacsomat, addig én egyek, igyak.
A pálya legnehezebb része számomra az utolsó szakasz volt. Ekkor már elég fáradt voltam és úgy éreztem az a köves út lefelé teljesen szétráz, mindjárt darabokra hullok, aztán csak keresgethetem az alkatrészeimet, de aztán sikerült célba érni egészben.
Szép éjszaka volt, köszönöm elsősorban Csanyának és Lupusnak és minden segítőnek kivétel nélkül.
Örülök, hogy futhattam és az eredményemnek is örülök. Remélem azért idővel tudok faragni rajta. Persze Oli féle magasságokba nem hiszem, hogy tudnék emelkedni.
Jövőre is itt a helyem.