Sziasztok!

Bakony Ultramaraton, lehet hogy kicsit hosszú. Ezen a topicon teljesen új vagyok, bár sok mindenkit ismerek. De ez a beszámoló ide talán jobban illik, mint a futóbolondok-ra.

Sokat vacilláltam, induljak-ne induljak. Sok minden szólt ellene, különösen a 7 órás rajt, de aztán győzött az, hogy szeretek nem ismert helyeken futni, megismerni ha csak kicsit is más tájakat. A nem ismert helyeken való futás nem elsősorban azt jelenti, hogy vágyom a jelzéskeresés izgalmára, sokkal inkább a másfajta terep, táj ami vonz. Különösen, hogy e verseny a Terep Ultrakupa része, én számítok a pálya könnyű követhetőségére, mert a futásra szeretnék koncentrálni.
Itt sajnos nem voltak pozitív élményeim. Voltak részek, melyek könnyen követhetők voltak, a szalagozás jó volt sokat segített. Voltak azonban olyan helyek is, ahol bizony elkelt a turistatérkép, amit biztos ami biztos vittem magammal, szerencsére. Csak tippelni tudok, de valószínű a szalagozást nem egyvalaki "követte el", ugyanis volt ahol elég jól el lett találva, de voltak helyek, ahol bizony sok bizonytalanságot okozott.
A pálya vonalvezetése sem győzött meg igazán.

Maga a verseny a rajt után jól kezdődött. Pár száz méter után próbáltam a kicsiny társaságot rossz irányba elvinni, valamint tudatni, hogy teljesen rosszul tájékozódom, így ha esetleg gyorsabban is megyek, akkor sem kell foglalkozni velem, mert úgyis összefutunk majd többször:-)

Hamarosan felzárkóztam utánuk, majd a taktika következő része az volt, hogy minél hamarabb azt higgyék, nincs esélye senkinek sem velem jönni, s ha ezt sikerül elhitetnem, akkor nyugodtan futhatom a saját komótos tempómat.
Ez bejött, láttam nem jönnek utánam, s az erdőbe beérve szem elől tévesztettek.

Az első és második pontig az út jórészt nézelődéssel telt el. Igazán szép látvány volt a meredek völgy, a patak átkelések, az alagutak a vonatnak. Jó tempóban haladtam, élveztem a futást. Nem kellett sokat foglalkozni a tájékozódással sem, nagyon egyértelmű volt merre is kell menni.

A 2. ponttól elindulva hamarosan jól futható murvás út, majd kis terep az Ördög rétig. Előtte nagyon kellemes fenyőillatban futás, ez igazán élvezetes volt. Az már kevésbé, hogy a ponttól nem sokára megint murvás út, majd hosszú aszfalt Csesznekig. A pont kis kérdezősködés után meg is lett.

A következő pontnál nem voltak még kint a pontőrök. Nem tudtam mit tegyek, a susnyásban úgy 5-600m-re leelőztem 2 túrázót, de nem szóltak, hogy ők lennének a pontőrök. Elindultam visszafelé, de aztán megfordultam, vissza a ponthoz. Biztos ami biztos, még egyszer jól szétnéztem, térképen azért újra átnéztem jó helyen vagyok e? Elindultam, de kicsit megtörte ez a tempómat. Sokat agyaltam, jó lett volna valami jelet hagyni, hogy ott jártam. Aztán úgy gondoltam, ha másképp nem, a GPS majd igazolja nem hagytam ki a pontot, végül is futóverseny lenne, vagy mi.

Nagyesztergárra menet, mentem a jelzést, szalagozást követve. Bár jobb lett volna a susnyás helyett a földek mellett menni, de ha a jelzés ott volt, nem volt mit tenni. Pedig kissé elég volt már a csalánból. Megcsodáltam pár krumpliszedő csapatot, de igyekeztem, nem vártam meg a vélemény nyilvánításokat:-)
A térképemen közben néztem merre kell majd tovább menni, de itt máshol jelölték még ahol a jelzés beérkezik. Így a pontról elindulva egyből balkéz felé vettem az irányt, a turistatérkép szerint. Pár száz méter után gyanússá vált a dolog, nem volt jelzés. Még kocogtam egy kicsit, talán itt is ritkák a jelzések, de aztán érdeklődtem. Mondták, Arra Dudar van. Hú, az most nem jó, pont ellenkezőleg kell menni. Így visszakocorásztam, s folytattam a helyes irányba.

Talán ezért is, igen figyeltem a jeleket, de a térképen is néztem, egy nagy kanyar után elválik a kék jelzés. Szerencsére ezt nem néztem be. Elhagyva a falut először szép erdő, aztán sár, susnya. Ez nem esett jól. Voltak szalagok, ez nagyon jól jött. Ezt a részt tuti nem nem tudtam volna e jelzések nélkül megcsinálni, vagy térkép nélkül. Szinte végig a lábam alá kellett nézni. Szerencsére egy helyen időben pillantottam fel, mert 90 fokban letért az ösvény.
Hamarosan kiértem egy útra, innen már nem volt messze a pont. Ez a szakasz nem lett a kedvencem.

A pontról elindulva kicsit tétováztam, mert nem találtam először a jelzett utat. Kicsit megzavart a magánterület kiírás, de láttam egy ösvényt, hidat. Jelzés ugyan nem volt, de bíztam benne nem valami magánterületre visz. A hídon átkelve, fellépve egy kis emelkedőn már találtam jelzést, így megnyugodtam. Ez egy szép rész volt, jól futható, ezeket a helyeket kedvelem. Alattam a szép patakvölgy. Hamarosan kiértem megint egy murvás útra, toltam, s ennek majdnem meg is lett a következménye. Egy helyen jobbra élesen leágazik a jelzés, ezen túlfutottam, de időben vissza. Patakátkelés, 2 túrázó javasolta, hogy lejjebb van egy farönk, ott jól át lehet menni. Láttam azonban, hogy addig elég nagy az aljnövényzet, de ebből már kicsit elegem volt. Bőven elég volt a csalánból. Átóvatoskodtam a patakon. A réteken élveztem a futást, a térképen megnéztem, a vízmű után lesz a pont, így bátran futottam. Jött 2 túrázó, kérdezték jó felé mennek Tésre? Nem nagyon szeretem, ha verseny közben időt kell mondani, stb. de nem lódítottam, fogalmam sem volt hirtelen merre is van Tés. Valami rémlett hogy arra is kell menni, de ott még nem tartottam. Elfogadták, mentek tovább. Nem hagyott a dolog nyugodni, térkép elő. Jé, arra kell majd mennem a pont után, tehát ők tök rossz irányba mennek. Kiabálás utánuk, visszakocogok, a pár fiú fele is ezt teszi. Mutatom pontosan hol vagyunk, s ők merre mennek. Az nem lehet mondja, mert az előbb itt voltak. Nem hagyom magam meggyőzni, mert most kivételesen képben vagyok. Mondom is, én nem akarok senkit meggyőzni, de szerintem ez a helyzet. Azt is mutatom, ezt az elágazót nézték be.

A pont pár száz méter után meglett. Innen irány Tésen át Csőpuszta. Nagyon jó az a pár szalag, ami Tésre irányba állított. Elkezdtem az emelkedőt, s látom jönnek mögöttem. Hú a francba, túl frissek hozzám képest. Az egyik fiú leelőz, mondom nem szeretnék beszélgetni, nehogy azt higgye, macerálni akarom, de mégis melyik távon van. A maratonon, s ez megnyugtat. Nem meccselek vele. Majd egy másik is utolér, leelőz. Lassan távolodnak, de csak annyira, hogy nem kell a tájékozódással foglalkoznom. Kicsit iszok, ezalatt ellépnek. A jelzésen haladva, a műutat keresztezve gyanússá válik a dolog, a pontnak már lenni kellett volna. Nagyot kiáltok, de nem látom őket, talán hallják. Visszafordulok, szembe jön 2 sporttárs, mondják merre is van a pont. Dugóka, mondom hogy nem lesz így jó, sokan el fognak menni, valami jel kéne a turistaúton, hogy itt kéne bejönni. Nem veszik zokon, próbálják a problémát orvosolni. Mennék tovább, de ragaszkodnak a matricához, hiába nem tarok rá igényt. Nem baj, az időbe belefér. Jó erőben vagyok, ha valaki utolér, még tudok újítani.

Hétházpusztára menet nem volt túl nézelődős az út, murva megint, nem nagyon kellett tájékozódni. Megvolt a frissítés, a szőlő, alma jól esett. Már csak 10km a célig.

A következő pontig elég egyértelmű volt az út, csak megint az az aszfalt. Igaz a pont előtt végre bekanyarodott az út az erdőbe, füstszag, biztos favágás van valahol. Igazam is lett, pontőrök kis tüze ontotta a füstöt, lejjebb pedig dolgoztak a "famunkások". Az úton leálltak a kocsival amíg elmentem, rendesek voltak. Mondták is, renden, ők segítettek nekem, de most rajtam a sor. Pár rönköt feldobhatnék a platóra. Ezt most kihagytam.

Kiérve a Várpalota előtti tisztásra, elvesztettem a jelzést. Aztán a köveken néha láttam valami kék festést, de egy idő után az is eltűnt. Megcélozva a Várat, ki a főútig, s hamar a célban.

Magával a futásommal elégedett vagyok, kicsit jobban is mehettem volna, de nem volt igazából verseny. A magammal való harcot pedig feladtam. Ez nem szép, de ez van. Majd a Less Nándoron.

Kicsit hosszú lett a beszámoló, elnézést ezért.