NIKE 2009

2001, a legelső -és eddig legsikeresebb- NIKE óta valahogy sosem sikerül simán abszolválni ezt a versenyt. Hol a rakparton rosszul lépve bokarándulással megyek végig a célig, hol extrém meleg van, vagy épp a szokásos Haglund-sarok és nyári terhelés miatti Achilles-gyulladás hátráltat a NIKE-felesen.
Idén is megérkezett a menetrendszerű Achilles-Haglund kombó, na, de hogy pluszban a vállam is bekrepáljon pár nappal a verseny előtt?! Ez az öregedés jele, sok kedves ismerős és a család szerint. :)
Azért Ben Johnson is elbújhatott volna mellettem, amennyi patikaszert magamba tömtem és kentem az uccsó két nap, néha bizony oda nem figyelve még helytelen módon is... ...de azon nyomban megittam a külsődleges szer bevétele után 1 liter vizet... Azért egy doppingvizsgálat előtt ma szorongtam volna rendesen.

A topiktalálkozó kellemes élménye tegnap kellően motivált, ma reggel meg annak örültem, hogy nagyobb szögben tudtam mozdítani a karom. Tisztára illeszkedett a mozgásforma egy gazdaságos stílusú ultrafutóéhoz.
A rajt előtt petamin látszódott, hogy nagyon kemény formában van, azután esz-ki-mo társaságában még valami bemelegítésforma laza kilométer is összejött. A rajtnál Hauanitával és tantiennel álltunk FB-triót alkotva, de éreztem, hármasunk csak addig tart, míg el nem lövik a versenyt.
Bár a megszokottnál jóval gyorsabb tempóra álltam be, ők ketten előre mentek a tömeggel. 3 km-ként néztem az órát, azután meg vártam a frissítéseket ezerrel. Melegem volt, izzasztott a nap és az aszpirin. Gyalogolva kortyoltam az izót, akaratlan lassítottam a boldogult emlékű hegyi felest idéző emelkedőkön: rakparti szintutak, hídfeljárók tömkelege!! :)
A 3 km-es szakaszokon a km-tempók 5:03 és 5:20 között voltak, aszerint, hogy volt-e frissítőállomás, illetve milyen szinteket kellett megmászni épp. A verseny alatt hallhattam, ahogy több futótárs értetlenkedett, miután biztatásokat kaptam:

Hajrá amatőr!
Menjetek futóbolondok!

-hiszen magukra gondolván nem épp szokásos jókívánságok ezek. :)

Köszönöm a szurkolást, mindig többszörös erőt ad az embernek az ismerősök szava, netán látványa, ha még olyan állapotban ér a biztatás, hogy fel is ismerlek titeket! atom pl. már rég éremmel a nyakában, szinte lezuhanyozva sétált visszafelé az úton, amikor találkoztunk, ugyebár... :)

10 km-nél még bíztam benne, hogy esetleg gyorsíthatok a második felére, de aztán a frissítések mindig elvettek majd' egy perceket. Volt egy kamikáze próbálkozásom, amikor piedcat elhagyott tán 15-16 km környékén, és a menetszele majd eltérített. Nos, akkor mögé álltam 1 km-en keresztül. Robotpilóta, csak piedcat hátát nézve, sporttársakat előzve, bőven 5 perc alatti tempóval. :) Kösz utólag is!
De persze nem piedcat tempója volt ma a realitás, bármennyire is dolgozott bennem a gyógyszergyár. Kissé bejelzett a jobb térd is, a váll viszont elvolt. Most persze itt a számítógép előtt jobban érzem, mint versenyen, de azért automatikusan elmúlik majd a probléma pár napon belül, az is érezhető.
Hauanitát az uccsó rakparti fordítónál szembefutva láttam, nem volt annyira messze, de mivel szemmel láthatóan gyorsan futott, ezért nem tudtam utolérni. :)
Végül az utolsó 3, illetve 3,1 km-es szakasz lett a leggyorsabb, 5:04-es km-tempóval, de hát közel volt a cél, húzott maga felé.

1:49:40, áll majd az eredménylistákon. Talán egyszer, még innen az 50 éves koron, sikerül félmaratoni PB-t futni a NIKE-n! :)

A végén örültem a családomnak, aagicáéknak. Petami, Hauanita, esz-ki-mo és M79 is előkerült, éremmel nyakukban, löpe családját is üdvözölhettük, és Lelkiismerettel szemben sem volt semmi esélye a záróbusznak, sneci első helyéről nem is beszélve! Pár edzesonline-os társ is a közelben volt, egyszóval remek nap volt a mai!

Viszont ma nem küzdöttem oly nagyon, se lelkileg, se fizikailag. Ez tény. Na, majd a maratonon ez is meglesz, kamatostul. Még ha most nem is látok annyira előre.